★꿈나라★

Ne hangoskodj! Éppen csak elbóbiskoltam… a lábaim kelletlenül zsibbadtak az apró sorok egyenletes forgatagában, a karjaimat csak nagy nehézségek árán tudtam kényelembe helyezni, a fejemet tartó párna pedig hol jobbra, hol balra ballagott. Sosem gondoltam volna, hogy a repülő ennyire kényelmetlen lesz a sok órás egyhelyben toporgás miatt. Pedig az elején még élveztem! Szinte belefolytam a székbe, mocorogva helyezkedtem, hogy minél komfortosabban tölthessem az időmet, de ahogy az idő pergett, képtelen voltam az előttem haladó képsorokra koncentrálni, unalmasnak hatottak az elém varázsolt filmek, a dalok közül sem sikerült kiválasztanom a stílusomnak megfelelő csemegét. Valódi felüdülésként éltem meg, mikor magával ragadt az álom.  Éppen csak elbóbiskoltam… mikor egy betegesen filigrán, csíkszerű hölgy cuki kék egyenruhában megkért, hogy szedjem össze magam és a körém rendezett cuccaimat, majd kapcsoljam be a biztonsági övemet a landoláshoz. Izgatottan teljesítettem a kérését,

Cím:  Az együttélés szabályai [Befejezett] Szereplők: Minnie (OC), Chen / Kim Jongdae (EXO) Műfaj: romantikus, vígjáték Figyelmeztetések: durva nyelvezet, erotikus tartalom, +18 Bevezető:  Minnie jókedvű kanadai lány, aki nyakába veszi a világot, s Dél-Koreába indul látogatóba. Szállásának egy share house-t választ, ahol 3 lánnyal és 4 fiúval kell osztozkodnia. Persze vannak szabályok, amiket könnyű betartani és vannak amik sok-sok gondot okoznak a lakóknak.  Részlet:  Már kezdtem beletörődni a sorsomba, hogy nem szabadulok meg könnyen a fiúktól, igyekeztem Chanyeol-ra koncentrálni, noha Jongdae még mindig azokkal az álmodozó szemeivel bámult rám, ami kezdett kissé zavarba hozni. Valamiért késztetést éreztem, hogy viszonozzam a pillantását, s szinte elvesztem a szemei sötét forgatagában, mire a cicamosoly az arcán még inkább kiszélesedett. - Ő meg Yixing – csapott Chanyeol hatalmas lapát kezével a szétcsúszott fiú hátára, hogy végül az utolsó jelenlévő

Miért? Az ébresztő hangosan törte meg süvítő szél hangját, ami az álmomban borzolva hajlította meg a színtelen sövény ágait. Melody csengője dallamosan betöltötte a szobát, én pedig kénytelen voltam elsétálni az ajtóig magammal húzva a pokrócot. Az ajtót kinyitva egy sötét papucs nézett rám, erősen koncentrálnom kellett, hogy képes legyek az alig szemeimet feljebb tornázni: - Taka? – Az arca éber volt, a szemei komolyan csillogtak, az én gyomron pedig abban a pillanatban kezdett el liftezni…  - Van valami, ami hozzád került, de mindenféleképpen szeretném megtartani. – kezdte.  - Mi lenne az? – Dühös voltam, hogy ilyen hülyeségért képes volt felverni vagy egyáltalán ide jönni.  - Te.  Útnak indult egy könnycsepp a szememből, végigáztatta az arcomat, majd még egy bátor csepp gurgulázott az előző után. Gyorsan hullott egyik a másikat követve, megszámlálhatatlan nedves csíkot hagyva az arcomon. Taka egy lépéssel elém került és átölelt: az illata bekúszott az orromba, az ujj

Vége? A sötét kiskosztümös, vékonykeretű szemüveges hölgyike nagyon kedvesen vezetett végig a folyosókon engem és az ügyvédem szerepében tetszelgő kölyköt, majd egy nagyvonalú gesztussal engedett be minket a tárgyalóba. Sajnálkozva még közölte, hogy a főnökének kissé elhúzódott egy fontos tárgyalása, de természetesen perceken belül megérkezik az ügyféllel együtt, addig foglaljunk helyet.  A szoba szürke volt. Ez az egyetlen szó tökéletesen leírta az egészet, hiába tűzdelték tele a falakat színes pacákat ábrázoló képekkel, és hiába nyomták meg a szürke szőttes porszerűségét egy hatalmas, sötét tárgyalóasztallal, mit sem segített az összképen. A város színtelenül terült el az ablakok előtt, nem dobta fel a messzeségben felmagasló Tokió Torony vöröses tűhegye sem. Csak később jöttem rá, hogy valószínűleg az üveg volt némileg sötétítve, ezért tűnt olyan fátyolosnak minden mögüle.  A kölyök leült. Egy kicsit megnyugtatott a tény, hiszen aggódtam, hogy esetleg elhagyja a legalább k

Az a bizonyos megcsalás ~ Tűz & víz ~ Kintről beszűrődött a hullámok lágy hangja, ahogy nyaldosták az aranyló homokot. A plafonon furcsa alakokat rajzoltak ki a nap bolondos sugarai. Fáradtan feküdtem végig az ágyon, elnyúltam, mint egy hatalmas nehézkes dunna, minden tagomban éreztem a vérem pezsgését, a kellemes fáradtság szétáradását. Csak lassan pislákolt a szemem. Néha a körülöttem lévő kékes falakat néztem, a plafonon cikázó fényeket, azt, ahogy a por bágyadtan szállt a fénycsíkokban. A fejem üres volt, talán ezért is volt minden olyan álombéli, mintha a tenger hullámain lebegve bámultam volna a felhők vonulását a fejem felett, minden olyan idillinek tűnt. Az ajtó halkan nyílt ki, én pedig csak sután vetettem oda a tekintetem, mosolyt csalt az ajkaimra a látvány. Magas volt, a bőre enyhén lebarnult a napon, a hajából apró vízcseppek indultak, amik végigperegtek a nyakán, a fedetlen testén, ott nyaldosták azokat a tökéletes kockákat, amik a hasát színezték, ma

A megsebzett strucc, a néma telefon és a pergő nyelvek Két dologra nem számítottam, amikor hirtelen ötlettől vezérelve menekülőre fogtam a figurát: első számú meglepetésként rá kellett jönnöm, hogy anyánál nincs olyan, hogy dugi csoki. Bár jobban belegondolva, már a feltételezést sem tudnám megmagyarázni, hiszen, miért képzelegtem én csoki-hegyekről, amikor jól ismertem az anyámat, aki nem dugdosott, hanem evett. Tulajdonképpen már gyerekkoromban is csak útravaló csokink volt… a boltból hazafelé.  Így aztán elmaradt a kiadós sírásos panaszkodás közbeni csoki zabálás. Anya még hiányolta is a sírdogálós részét: - Nem akarsz beszélni róla? – kérdezte.  - Egyelőre nem. – válaszoltam.  - Biztos vagy benne, hogy ez így jó? – faggatózott tovább anyu. - Ha most elkezdenék panaszkodni – kezdtem. – úgy érzem, csak szenny jönne ki a számon. Végig akarom gondolni az egészet. Ha már összeállt minden a fejemben, elmondom.  Anya nem szólt semmit, bólintva beletörődött egyetle