★꿈나라★

o ☆ o A bőrömet vörösre festette a hűsítő vízsugár. Kellemes elégedettséggel töltött el, ahogy a testemről cseppenként pergett alá az izzadtság ragacsos maszlaga. A fájdalom itt-ott belenyilallt a végtagjaimba, a lilává erősödő foltok pedig lüktetve jelezték a sérüléseim helyét. Az ujjak nyoma a karomon egyre láthatóbbá váltak: önelégülten tapogattam a tisztán kivehető foltokat a bőrömön, miközben felitattam a vízcseppeket egy puha törölközővel. Az adrenalin még mindig a véremben keringett, s én erősnek éreztem magam, noha tisztában voltam vele, hogy egyetlen önvédelmi óra még nem tesz harcos amazonná, mégis éreztem, hogy jó irányba haladok.  - Mik ezek a foltok rajtad? – Jimin szemei sötéten villogtak. Észre sem vettem, mikor lépett a fürdőszobába, vagy mikor közelített meg annyira, hogy egyetlen lépés válasszon el tőle.  - Azt hittem, csak később jössz haza. – próbáltam kitérni a válasz elől, de a vigyort nem tudtam letörölni a képemről. A tükör hűen tükrözte Jimin értetlen arckifeje

Mindig a nyomodban vagyok!  Nehéz úgy melózni, hogy közben mindenféle emlék tódul az ember tudatába. Lassan minden furcsa esemény a helyére került: már teljesen világosan láttam, hogy miért varrtak Sehun nyakába, egészen más fényt vetettek a tények a Sehunnal töltött intim pillanatokra, a szavai más értelmet nyertek, de ahelyett, hogy a valóság megvilágította volna az elmém, csak összetörte a szívem és sötétségbe borította.  A műszakom végén ott álltam a dolgozóknak fenntartott bejárat előtt, és fogalmam sem volt, merre haladjak tovább.  - Minden rendben? – Miyeon hangját aggodalom fűszerezte, a kezei pedig úgy fel voltak pakolva, mintha költözködne.  - Nem is tudom. – Fogalmam sem volt, hogy magyarázzam meg a helyzetet úgy, hogy ne mondjak túl sokat. – Összevesztem Sehunnal.  - Szakítottatok? – szomorodott el még inkább Miyeon.  - Olyasmi. – Szerettem volna elmondani neki, hogy valójában nem is voltunk együtt, és minden kedvesség, amit Sehun felém mutatott valami borzalmas oktatási