Doll☆s - 30. fejezet [1/2]
Dance with devils Az apró pohárban egyenletesen dülöngélt az alkohol, ahogy az üvegedény táncot járt Haewoo ujjai között. A lány már a folyadék illatától egy cseppet szédelgett, mégsem melengette sokáig az italt, hirtelen mozdulattal érintette a pohár peremét az ajkaihoz, s húzta le az áttetsző löttyöt. Fintorba torzult arccal nyúlt a sörösüvegéhez, s kísérőként az aranyszínű keserűséget is végigengedte a torkán. Már kicsit sem érdekelte a dübörgő hangzavar, ami beterítette a klub falait. Hozzászokott a fények kegyetlen cikázásához, s ahhoz, hogy egymaga ücsörögjön a boxban. Csak az előtte sorakozó frissítők hirdették, hogy nem egyedül indult el bulizni, bár már maga sem tudta, merre veszett el a másik négy lány. Nagyot kortyolt a söréből, próbálta elfelejteni Kangdae szúrós pillantását, mikor közölte az újabb közvélemény kutatás eredményét, miszerint megint nagyon népszerűtlenné vált; s igyekezett nem tudomást venni Eunha lágy hangjáról, amint közölte, hogy hiába csak a Doll☆s