Doll☆s - 27. fejezet
Sziasztok! Meghoztam a 27. részt, kicsit később, mint kellett volna, de legalább itt van. :) A lányok éppen az új MV-jüket forgatják, ahol felbukkan egy vendégszereplő is, no meg néhány látogató~ Jó szórakozást! ☆☆☆ Annoyed Hűvös volt a kora őszi hajnal. A nap vakítóan csillogott a levegőben csüngő harmatcseppeken, megszínezve ezzel a végtelennek tűnő, szürke betonutat. A csendben csak a fekete magassarkú csizma egyenletes kopogása hallatszott, s a lány eltévedt sóhajai, amiket fájdalmasan engedett ki a tüdejéből, hogy bolondos párafelhőkkel élénkítse a reszkető messzeséget. Noha a hideg megcsipkedte fehér bőrét, mégis magabiztosan tette az egyik lábát a másik elé kecsesen, egy vonalba, akár a kötéltáncosok. Hosszú, aranyló haja kellemes eséssel simította végig a vállát, s a dereka vonalánál már vakító pink színben pompázott. Az autó dörmögése fülsiketítően rondított bele a csendességbe, s ahogy elhaladt a lány mellett hirtelen fékezett le… Sun