Doll☆s - 18. fejezet [2/2]
Sziasztok! Meghoztam a 18. rész második felét! :) Ri Rin kálváriája folytatódik. Vagy inkább megfordul a pokol felé vezető úton? ~Chiru ☆☆☆ Two days in Hell II. Ri Rin talpig díszben unottan ücsörgött, már biztosra vette, hogy az MV forgatás a várakozás szinonimája, amit elég nehezen viselt egymaga. Már néhányszor végigsétált a folyosón túl menőn, lazán, elegánsan, bugyután, mint egy troll és ki tudja még milyen módon. Nem is sejtette addig, hogy ilyen sokféleképpen tud sétálni. Vigyorgott, mint a tejbetök, csak mert valaki az asztalára helyezett – mérnöki pontossággal középre – egy szál vörös rózsát. Ri Rin szerette volna látni azt a kézikönyvet, ami megmondja, hogy mi számít elvetemült vigyorgásnak és mi lágy, kislányos mosolynak, de sajnos senki sem volt hajlandó beszerezni számára a szavak nélkül kért szakirodalmat. Hol bamba képpel, hol szánalmasan, hol pedig, mint egy értelmi fogyatékos olvasta a telefonjára érkezett