Hatalmi játszmák ~ Titkok tudója [1/3]
Hatalmi játszmák ~ Titkok tudója ~ Kellemetlen volt a fülledt meleg, ami láthatatlanul nyomott egyre inkább a kábulat világába. Vörösnek képzeltem, fojtogatónak és túlságosan bujának. Az ajkaim közül kiszökő sóhaj perzselte a torkomat, a bőröm szinte égett, s apró izzadságcseppekkel próbálta enyhíteni a rátörő forróságot. Igyekeztem lerugdosni magamról a takaró túlfűtött puhaságát, de ahogy megéreztem a szobában úszó decemberi hűvösség csípését, már nem hadakoztam a fülledt fojtogatás ellen, inkább beleburkolóztam a paplantengerbe. Automatikusan kezdtem magamat bebábozni a mellettem fekvő takaró alá, s mikor megéreztem a másik melegét, elégedetten araszoltam a karjai közé. Tae kicsit mocorgott, s enyhe morgást hallatva átvetette egyik kezét felettem, hogy az ölelésébe vonjon. A nyakhajlatába bújtam, hogy az illata szétáradjon a testemben, hogy apró csókkal nyugtassam az ajkaimat a bőrén. A pizsamaként használt pólója, már koránt sem volt friss, sőt kissé szúrós szagával