Hatalmi játszmák ~ Titkok tudója [1/3]

Hatalmi játszmák

~ Titkok tudója ~

Kellemetlen volt a fülledt meleg, ami láthatatlanul nyomott egyre inkább a kábulat világába. Vörösnek képzeltem, fojtogatónak és túlságosan bujának. Az ajkaim közül kiszökő sóhaj perzselte a torkomat, a bőröm szinte égett, s apró izzadságcseppekkel próbálta enyhíteni a rátörő forróságot. Igyekeztem lerugdosni magamról a takaró túlfűtött puhaságát, de ahogy megéreztem a szobában úszó decemberi hűvösség csípését, már nem hadakoztam a fülledt fojtogatás ellen, inkább beleburkolóztam a paplantengerbe. Automatikusan kezdtem magamat bebábozni a mellettem fekvő takaró alá, s mikor megéreztem a másik melegét, elégedetten araszoltam a karjai közé. Tae kicsit mocorgott, s enyhe morgást hallatva átvetette egyik kezét felettem, hogy az ölelésébe vonjon. A nyakhajlatába bújtam, hogy az illata szétáradjon a testemben, hogy apró csókkal nyugtassam az ajkaimat a bőrén. A pizsamaként használt pólója, már koránt sem volt friss, sőt kissé szúrós szagával kérte, hogy minél előbb szabadítsam meg a fáradt testtől, s varázsoljam virágillatúvá a mosógép forgatagában. Még csípte a szememet a levegő hűvöse, jobban esett lehunyni a pilláimat, mégis éreztem, hogy ha akkor nem ébredek fel, az egész napot semmittevéssel fogom tölteni. Vadul fészkelődni kezdtem, s miközben durván dobáltam magam, egy pillanatra a mellettem alvóra pislákoltam. Tae elnyílt ajkakkal aludt lágyan szuszogva hozzá, akár egy kisfiú. Valamiért sosem értettem, miért válik mindenki gyermekivé, mikor az álmok birodalmában jár? Talán az élet mázsás súlyaitól megszabadulva mindannyian újra ártatlan gyermekek leszünk? Megnyaltam a számat, s olyan lágyan érintettem hozzá Tae ajkaihoz, mintha attól féltem volna, hogy bármelyik pillanatban rajta kaphat a bűnömön. Az íze egészen más volt, mint akkor régen… 

°˖✧◝ ☆ ◜✧˖°

Fullasztó volt a forróság, ami bekúszott a szobám falai közé, noha igyekeztem kizárni a nyári meleget, valamiért mégis megszállta az egyetlen helyiséget, ahol szívesen töltöttem a szabadidőmet, s nekem nem maradt más választásom, egyszerűen ráizzadtam a székre, miközben a leckémet írtam. Mindig is rendes kölyök voltam, nem az a fajta, aki mindent az utolsó pillanatra hagy, így beosztottam a nyári szünet napjait, hogy ne szakadjon rám a végső napokban a tanulnivaló. Már éppen azon voltam, hogy néhány simítással véget vessek az aznapi szenvedésemnek, mikor Tae, mint egy buldózer betört a szobámba. Kis híján leestem a székről, de végül csak a matekfüzetemet sikerült egy nonfiguratív vonalrajzzal díszítenem. Persze a fiút egyáltalán nem érdekelte, hogy felszisszenve bámulom a leckémet, csak megforgatott a székkel együtt, hogy végre rá figyeljek. 

- Örülök, hogy szétkented a jégkrémet a székem karfáján is! – korholtam rosszalló tekintettel. 

- Ha a jégkrémemre fáj a fogad, kérhetnéd szebben is! – csóválta a fejét, aztán az ágyamra huppant. – Ma mivel kínzod magad? – kérdezte vidáman, s önfeledten cuppogva folytatta a nyalakodást. 

- Ma a szomszéd lökött fia jött át, hogy széttapicskolja a ragacsos kezével az egész házat! – néztem rá kicsit sem kedvesen. 

- Milyen szenya vagy! Pedig én adni akartam belőle. 

- Na persze! – csóváltam meg a fejem – Pont arról vagy híres, hogy bármit is megossz másokkal! 

Tae-t látszólag dühítették a szavaim, ezért – mintha tényleg erre készült volna – felém nyújtotta a pálcikát, s rajta a fagyos, epres édességet. 

- Persze, most még csöpögtesd is végig a szobámban! – dühöngtem, s kivettem a kezéből, hogy minél előbb eltüntethessem. 

- Ha most kidobod – Tae hangja mélyen és hűvösen csengett –, rohadtul dühös leszek rád! 

Valahogy mindig képes volt eltűntetni a határozottságomat, mikor előkerült az a hideg, kimért tónus a hangjában, így szófogadóan pakoltam a számba az édességet, s mihelyst az arcára ült az az idióta vigyor, megnyugodtam. 

- Szóval, mi járatban? – kérdeztem torok köszörülve, miután kidobtam a jégkrém fapálcikáját – Gondolom, nem a matek leckémet akarod elkérni…

- Hoseok-kal kosarazni voltunk… 

- Ilyenkor? – akadtam fel az első néhány szó után – Tae! Van vagy harminchárom fok kint árnyékban! Komolyan napszúrást akartok kapni? 

- Ne már, Rin! Még semmit sem mondtam, máris kiakadsz! – röhögött fel Tae, és megpaskolta a még mindig ragacsos mancsával az ágyamat, mutatva, hova tegyem a fenekem. – Szóval kosaraztunk és odajött hozzánk néhány idősebb lány… 

Farkasszemet néztem vele törökülésben az ágyamon, s fogalmam sem volt, miért olyan izgatott ettől. 

- És? – kérdeztem, hátha ezzel rá tudom venni a további csacsogásra, s nem is kellett sokáig várnom. 

- Az egyikük randira hívott…

- És? 

- Hoseok ismeri azt a csajt, azt mondta, hogy nála „teljesítenem” kell. 

- Vagyis? – kezdtem unni, hogy képtelen befejezni a sztorit anélkül, hogy harapófogóval kéne kihúznom belőle. 

- Meg kell csókolnom a randi végén. – vált kissé bizonytalanná a hangja. 

- És ez miért is okoz neked problémát? – értetlenkedtem – Engem baromi magabiztosan szoktál csókolgatni. – forgattam meg a szemem. 

- Oké, időnként puszit adok a szádra, de az nem csók! – magyarázta teljes átéléssel – A randin rendes csókot kell adnom… 

- Vagyis? 

- Nyelves csókot, baszd meg! Ne legyél már olyan értetlen, Kim Harin! – fújta fel az arcát dühösen. 

- És? – teljesen elvesztettem a fonalat. – Akkor majd szépen megtanulod.

- Nem akarok beégni előtte. – jött zavarba egy pillanatra. 

- Hát akkor gyűjts tapasztalatot! – nyögtem ki a legkézzelfoghatóbb megoldást. 

- Azért vagyok itt. – nézett rám kiskutya szemekkel. 

- Mi? – vált hófehérré az arcom. 

- Gyakorolj velem, Rin! – bólintott. Úgy tűnt nagyon elégedett, hogy végül kimondta a gondolatait. 

- Mi? Mi? Mi? – kezdtem hátrébb araszolni az ágyamon – Meg vagy te húzatva? 

- Miért? – mászott utánam magabiztos vigyorral az arcán – Már nem szeretsz? 

Feszülten figyeltem, ahogy egyre közelebb került hozzám, s a kezeimet a vállaira téve próbáltam tartani a távolságot tőle, de olyan könnyedén ragadta meg a csuklóimat a ragacsos mancsával, hogy képtelen voltam túltenni magam rajta. A puszi teljesen olyan volt, mint az összes többi, amiben azelőtt részesített, azt leszámítva, hogy ragadtak az ajkai is az epres jégkrém miatt. Kikerekedett szemekkel bámultam a sötét íriszeibe, de már nem ellenkeztem, csak hagytam, hogy lágyan becézgesse az ajkaimat, hogy megcsipkedje a fogával még pirosabbá téve azokat. Türelmetlenül szuszogtam, vágytam rá, hogy még jobban felkorbácsolja az érzékeimet, érezni akartam az ízét a számban, a nyelve játékosságát, a varázslatot, amit a csókja ígért. 

- Milyen volt? – vált el tőlem. 

- Nyálas és eper ízű. – nyögtem ki. 

- És az most jó vagy nem? – feküdt el mellettem. 

- Nem tudom… nincs összehasonlítási alapom. – bámultam magam elé, de még mindig rázott az a furcsa borzongás, ami a karomon lévő piheszőröket egyenesen állította felfelé. 

Jól estek a langyos cseppek, amik végignyalták a testem. A fejemet a csempének döntöttem, s ismét elhatároztam, hogy soha többé nem megyek le a játszótérre ebéd után, még akkor sem, ha a két, fiatalabb Kim-kölyök kiskutya szemekkel könyörög nekem. Persze! Ők élvezték! A hinta repítve adott némi enyhítő légáramlatot nekik, de én szerencsétlen majdnem felnőtt csak arra figyelhettem, hogy elég magasra repítsem a két gyermeket.

- Szeva, Rin! – csapódott ki a fürdőszoba ajtaja, mire a vér is megfagyott bennem. 

- Tae? – ugrott a hangom néhány oktávval feljebb. 

- Gondoltam, elmesélem, milyen volt a randim. – Képtelen voltam a hangjára figyelmi, a furcsa neszek betöltötték a szobát, a ledobált ruhák nesze, s mire kinyithattam volna a számat, a zuhanykabin ajtaja végigsiklott a neki kijelölt sínen és Tae egy pillanat alatt mellém lépett. 

- Ezt nem gondolhatod komolyan! – háborogtam. 

- Miért? – Gyűlöltem azt a szemét, perverz mosolyt, amit az arcára varázsolt. – Nem most fürdünk együtt először! – vont vállat – Nekem pedig olyan büdös, ribanc szagom van, hogy nem bírom ki. Menj arrébb! – lökdösött – Adj egy kis tusfürdőt! – nyújtotta a kezét, hogy az ujjai közé nyomjam a flakont. 

- Téged nem zavar, hogy látlak pucéron? – kérdeztem, s végigvezettem a szemem a testén, hátha egy kicsit kellemetlenebbé tehetem számára is a betolakodását. A bőre egészen sötét volt, a végtagjain viccesen látszott a ruházata vonala, a hasa szinte hófehéren virított. Mosolyognom kellett.

- Ugyan! – vigyorgott és ugyanolyan szemérmetlenül kezdett bámulni, mint én őt. – Már láttalak pucéron, ahogy te is engem. 

- Jó, de akkor hat évesek voltunk! – forgattam meg a szemem. 

- És mi változott azóta? – kérdezte pimasz vigyorral a képén. 

- Mondjuk nem állt a farkad, ha rám néztél? – estem kétségbe. 

- Hm, ezen lehetne segíteni, nem? – tanakodott, s közelebb lépett hozzám. Úgy tapadt az ajkaimra, mintha egész nap a számra szomjazott volna. A teste az enyémhez simult, éreztem a bőre alatt futó vér dübörgését. A hajába túrtam, a szálak vizesen ragadtak az ujjaim közé… vadító volt a csókja, s mikor egy pillanatra elvált tőlem, a homlokát az enyémnek döntötte. 

- Rin – suttogta –, ha még nem akarsz úgy hozzám érni, kérlek, menj ki. 

- Jó. – leheltem az ajkaira, majd elléptem tőle. 

Automatikusan nyomtam meg a távirányító élénkpiros gombját, s a tv kellemes csacsogással hirdetett valami cuki, kifejezetten nyárra készült, dinnyés üdítőt. Csak fél füllel kaptam el a bugyuta dalt, amit a reklám készítői elég jónak minősítettek a megjelenéshez, de engem csak az érdekelt, hogy a fejemből kilökjem azokat a túlfűtött képeket. A képzeletem olyan könnyedén tudta elém vetíteni Tae alakját, ahogy csempének vetett homlokkal, párafoltokat fújva dolgozik a saját farkán. Kellett az az együgyű dalocska, a béna rímekkel, a túlszínezett képekkel, a dinnye istenítésével, hogy kiverjem a fejemből a fullasztó gondolatokat. S mire Tae frissen és vidáman belépett a szobámba, már csak a felháborodásom maradt a reklámok iránti utálatommal karöltve. A fiú csak lazán mellém telepedett, a hátát hozzám hasonlóan az ágyamnak vetette, s a szemeivel a tv-t bámulta, de mikor észrevette, hogy egyetlen csatorna ajánlata sem győzött meg a telefonja után nyúlt. 

- Szóval – próbált beszélgetést kezdeményezni, – milyen volt a randid? 

- Nem volt rám panasz. – vigyorgott az összes fogával, s ugyanolyan átéléssel pötyögött a telefonján, mint néhány perccel korábban. Dühösen fújtattam, ismertem annyira Tae-t, hogy tudjam normális esetben minden apró részlettel megajándékozna, most viszont sokkal izgalmasabbnak tűnt a mobilja…

- Csak nem a csajod üzenget, azért nem folytatod az élménybeszámolót? – fúrtam az ujjam a lábába. 

- Dehogy! – hessegette el a kezem – Nem találkozok vele többé. – tette még hozzá. 

- Hogy hogy? – csodálkoztam el – Azt mondtad, nem volt rád panasz… 

Tae, mintha feladta volna a harcot, eldobta a telefonját, ami lassan csúszott végig a padlón. Érdeklődve húztam fel a szemöldököm, mihelyst megkaptam a tekintetét, magyarázkodni kezdett:

- Kerestem, hogy mit kell enned, hogy nagyobb legyen a cicid, de semmi hasznosat nem találtam. Ez tök lehangoló. – fújtatott, mintha a világ legnagyobb gondja nehezedne a vállára. 

- Cö! Ha nem tudnád, még csak 15 éves vagyok! Nőhet még! – csóváltam meg a fejem. – Inkább arról beszélj, hogy mi nem tetszett abban a lányban? 

- Sosem gondoltam volna, hogy egy csaj ennyit tud dumálni! – sopánkodott – De tényleg, Rin, mindent elmesélt, még olyan dolgokat is, amiket nem igazán akartam tudni! – csóválta meg a fejét, s azzal a lendülettel adta át a megszerzett információt. 

Mindig is tudtam, hogy Taehyung agya, akár egy szivacs, minden hírmorzsát képes volt magába szívni; s azzal a lendülettel feledkezett meg minden szóról, ahogy elhagyták azok az ajkait. Fogalmam sem volt, miért bíztak benne annyira az emberek. Talán a kedves személyisége, a közvetlen stílusa miatt, vagy talán csak elég szórakozottnak hitték ahhoz, hogy megfeledkezzen a féltve őrzött titkokról, amik a tudomására jutottak? Nem tudtam… Nekem viszont nem tűntek el a fejemből azok a suttogások, amikkel Tae megtöltötte a koponyámat. Évről-évre egyre több emberről tudtam olyasmit, ami még az én arcomra is pírt festett. A fejem szinte már zsongott a történetektől és majd szétpattant, mégsem akartam megfeledkezni egyetlen információról sem.

* ☆ *

Görnyedve ültem az ágyon, a pokróc forrón nehezedett rá a vállamra, a lábaimat magam alá húztam. Így nem is tűnt olyan hűvösnek a februári hideg. Az előttem elhelyezett gigantikus párna egyetlen funkciója a laptopom megtartása volt, amin az ujjaim hihetetlen sebességgel zongoráztak. Az ablakok gyorsan ugrottak fel, s a rikító zöld betűk betöltötték a fekete teret. Mindent úgy tettem, ahogy Nari tanította, s olyan gyorsan jelentek meg a szlengben megfogalmazott levelek, a túlontúl kitárulkozó képek, a megmásíthatatlan bizonyítékok, mint addig még soha. Meglepődtem, hogy milyen hamar elsajátítottam a hekkerkedés első lépéseit, s semmi másra nem volt szükségem csak egyetlen kocka barátra. 

Nem tudtam hova tenni Tae hangos trappolását, és azt, ahogy az ajtót bevágva neki támasztotta a hátát. Egy pillanatig csak vigyorogva ácsorgott, néhány hatalmas rágóbuborékot fújva, s én ezt kihasználva észrevétlenül csuktam le a laptop tetejét, s az ágyam melletti kisszekrényre száműztem, hogy minden figyelmemet az érkezőre szentelhessem. A szemei különös szikrákat szórtak, a jókedvűség kiült az arcára, s nekem fogalmam sem volt róla, hogy mi járatban volt… 

- Történt valami? – álltam fel, s néhány lépéssel elé sétáltam. 

- Hallottam egy furcsa pletykát. – Meglazította a nyakkendőjét, s én ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg a suliból érkezett egyenesen hozzánk. 

- Nofene. – lelkesedtem – És kiről? – dörzsöltem össze a tenyeremet. 

- Rólad! – A szemei csillogtak, vigyorogva vizslatott, s nekem kellett néhány másodperc, mire kitisztult az agyam, hogy mire is gondolhat éppen. 

- Ja, hogy leszbikus vagyok? – röhögtem fel. – Még csak most hallottad? Legalább két hetes a sztori. 

- Hoseok megkérdezte Bébit – Na igen, Taehyung minden barátnője Bébi volt. Sokszor megjegyeztem neki, hogy ha nem cserélgetné őket hetente, még a nevüket is tudná, de ő egyetlen nyálas becézéssel megoldotta a problémát. –, hogy miért nem féltékeny rád, és ő mondta.

Furcsa volt a tekintete, s a felém tett egyetlen lépése is. A közöttünk húzódó aprócska távolság felforrósította a bőrömet, a szám lassan kiszáradt, s a kezem izzadni kezdett. Utáltam, amiért ilyen reakciókat váltott ki Tae közelsége, de még annál jobban is rühelltem, hogy mennyire derűssé vált, ha meglátta a vörös foltokat az arcomon. 

- Szeretsz még? – Persze tudtam én, hogy ez felhívás keringőre. Az ő ajkai közül pedig még mocskosabbnak tűnt ez a kérdés. Az ujjai hűvösek voltak a téli hidegtől, ahogy az arcomhoz ért. Hatalmas sóhajt küldtem a közénk feszülő forró levegőbe, ahogy a nyakamat kezdte simogatni. A szokásos forgatókönyvre számítottam, így türelmetlenül tapadtam az ajkaira. Ő elégedetten szusszant fel, én pedig a perzselő bódulatban észre sem vettem, hogy a fiú ujjai a gombjaim kiszabadításával foglalatoskodtak. A hűvös végigszáguldott a vállamon, ahogy a hosszított, rózsaszín kockákkal díszített ingem lecsúszott szabaddá téve a bőrömet. Elszakadtam a csókjától és értetlenül bámultam az előttem állóra. Nyelnem kellett, ahogy a szemeimet foglyul ejtette a sajátjaival, szükségem volt a torkom benedvesítésére, úgy éreztem menten megfulladok az engem körülölelő száraz forróságtól.

A nyakkendőjét könnyedén dobta félre, majd kilazította az egyenruhához tartó fehér inget is, s hirtelen átvetve a nyakán, lerángatta magáról. Sápadt volt a bőre, az anyajegyei egészen erősen virítottak rajta apró, barna foltként. Tae nem volt izmos: nem rajzoltak kockákat a pocakjára az edzések, a karjai vékonyan lógtak a teste mellett, de mivel imádott mindennemű sportot valahogy egyáltalán nem látszott véznának. 

Nem tudtam mire vélni a tekintetét, de beleborzongtam, abba az átható pillantásba. Felzaklatott a látvány, ahogy az övcsatját kezdte kibontani, s néhány pillanat múlva az öv hangos koppanással landolt a padlón.

- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem visszafogottan. 

- Már nem szeretsz? – Olyan furcsán csengett a hangja, olyan kemény volt a tekintete, hogy képtelen voltam válaszolni a kérdésére… Mert várta a választ, úgy, ahogy soha azelőtt. Hátrálni kezdtem, egészen az íróasztalomig, de úgy tűnt a menekülésem hasztalan. Nem zavarta, az értetlen pillantásom, vagy, hogy próbáltam minél inkább magamra rángatni az ingemet. Az asztal és az ő rabsága közé estem. A vállamat ismét kibujtatta a ruha fogságából, s úgy tapadt rá, mintha a bőrömből kívánna folyadékot kiszívni. 

- Mégis mit művelsz? – próbáltam rendreutasító hangot megütni, de a szavak túl gyengén csúsztak ki az ajkaim közül elhalva a szoba csendjében. 

- Olyan régóta vágyom rád, Rin. – suttogott a bőrömre – Már nem szeretsz? – kérdezte lágyan. 

- Tudod, hogy szeretlek. – Fogalmam sem volt, hogy tudtam kinyögni egy egész mondatot, viszont Tae reakciója annyira meglepett, hogy onnantól lakat került a számra. 

- Akkor nincs baj! – duruzsolta a fülembe és kissé eltávolodva tőlem, ráérősen, egyesével kezdte az ingem maradék gombjait kibújtatni. Az arcomra pír szökött, valahogy a kényelmes sportmelltartóm már nem is tűnt olyan jó választásnak a délutáni ejtőzéshez, de őt nem feszélyezte. A szemeiben égő játékosság, s az elégedett vigyor engem még inkább zavarba ejtettek, s amint a karjaiba vont, azonnal a vállára hajtottam a homlokom. Olyan könnyedén csúsztak az ujjai a passzos nadrágom alá. Tűzforró volt az érintése, amivel a fenekembe markolt, s amivel közelebb húzott magához. Rongybaba voltam, amit ő irányított, s mire az ágyamra lökve, felém magasodva a gatyámat rángatta le, már teljesen tehetetlennek éreztem magam a forgatagban. Meglepett a hangja, az esendő kérése, amit a fülembe suttogott bódító hangsúllyal: 

- Kérlek, Rin. Érints meg végre!

Alig értem hozzá: az ujjbegyeim csiklandozva siettek végig a bőrén: perzselőnek tűnt, nem olyan simának, mint amilyennek gondoltam, s nem is volt olyan puha a teste. A csontjai keményen állították fel a vázát, a szíve pedig őrülten pumpálta a vért az ereibe. Egy-két sebhely a gyermekkoráról tanúskodott, s engem mosolyra késztetett minden emlék, ami eszembe jutott a lényét színező hegekről. Bágyadtan csókoltam bele a nyakába, valamiért mindig is érdekelt, milyen az íze: a bőre finom volt, enyhén sós, a megszokott illatát pedig átszínezte a szenvedély. A reakciói megbabonáztak. Pont annyira tűnt kiszolgáltatottnak és szorongónak, mint én, mikor ő ért hozzám. A hajszálai pont olyan kuszák voltak és nedvesek, az ajkai között megbújó nyögéseit ziláltan és zaklatottan eresztette bele a forró légbe. A csókjai egyre nedvesebbé váltak a bőrömön, s nekem egyre inkább elöntötte a vörös köd a tudatomat. Az ujjaim alatt pulzáló bőre lassan nedvessé vált a belőle áradó hőtől, az ajkai foltosra szívták a testem, s a sóhajai kellemesen simogatták a fülemet. Csak ő és én léteztünk, abban a percben. A minket körülölelő vörös ködtenger elborította a külvilágot. Minden olyan gyors volt, homályos és forró: képtelen voltam gondolkodni, csak érezni tudtam… a pezsgést a bőrömön, a nyögéseket a fülemben, a pulzálást a véremben, azt, ahogy Tae teljessé varázsol elsöpörve a kétségeket és a kételyeket; azt, ahogy rám nehezedve szuszog a nyakamba.

- Ez mindig ilyen ragacsos? – kérdeztem csaknem hangtalanul. Tae értetlenül emelte fel a fejét, még a szemében ott játszott az orgazmus csillogása, s nekem pír szökött az arcomra. 

- Nem volt jó? – kérdezte egészen közel hajolva, az orrát az enyémhez dörzsölve. 

- Nem tudom, hogy mit kéne éreznem. – mondtam neki őszintén. 

- Akkor majd sokat gyakorlunk, hogy jó legyen. – kaptam egy puszit a számra – Úgyis egy csomó mindent ki akarok próbálni. 

- És miért nem Bébivel csinálod? – kérdeztem felvont szemöldökkel. 

- Veled egyszerűbb. – mondta – Ha elbénázom, akkor te simán röhögsz rajtam egyet és azt mondod, hogy aranyos vagyok. De ezek a túltapasztalt libák még a végén azt hiszik, hogy impotens vagyok. 

- Szerintem túldramatizálod a helyzetet. – veregettem meg a pofiját. Tae csak nagyot sóhajtva mellém terült. A szemei a plafont bámulták, a vigyora pedig hirtelen tűnt el.

- Ugye tudod, hogy Nari el fog kerülni ezentúl? – vált komollyá a hangja. 

- Mert leszbikus vagyok? – röhögtem – Tudja, hogy az egész csak félreértés.

Furcsa érzés volt kirekesztettnek lenni. Az osztálytársaim legtöbbje gyanakodó szemekkel vizslatott, aki pedig nem ítélt el a vélt leszbikusságom miatt, az egyszerűen azért nézett át rajtam, mert addig sem tett másképp. Az évek alatt megszerzett iskolai társadalmi rangomat aláásta egy értelmetlen pletyka, s nekem sem kedvem, sem energiám nem volt magyarázkodni. 

Az asztalomon ültem, háttal a táblának, egyedül az egész teremben, mint egy elfuserált képregényhős. Lágyan lengettem a lábam, a kezemben az aktuális ebédem pihent, s nekem pedig az járt a fejemben, hogy milyen könnyedén tudnám az összes osztálytársamat egyetlen jól irányzott mozdulattal megsemmisíteni. Ismertem az összes gyökér titkát, a féltve őrzötteket, a kevésbé súlyosakat, a fájdalmasakat, s azt, amitől mindenkinek felgörbülne a szája. 

- Hát itt vagy! – Tae hangja kellemesen csengett a csendben, s könnyedén pattant fel az előttem meghúzódó asztalra, hogy szembe tudjon nézni velem – Oh jaj! – vigyorodott gyanakodva – Világpusztító terveket agyalsz? Ugyan, Rin. – legyintett, meg sem várva a válaszomat. – Felesleges mások hülyesége miatt dühösnek lenned és ezzel mérgezned magad! Tudom, hogy magányos vagy! Hoseok nélkül már egyáltalán nem vicces a suli, de ez az utolsó évünk a középiskolában! Meg legalább mi itt vagyunk egymásnak, igaz?

Igaz volt! Óriás lábakon járt az idő, s mire feleszméltem már az egyetem ódon épületében járkáltam fel s alá, hogy a fotózás minden csínját-bínját kitanuljam. Taehyung pedig ugyanolyan elszántan kereste a társaságomat, mint addig bármikor. 

- Gyere, kajáljunk együtt! – csapódott hozzám az egyik folyosón Tae. – Szeretnék bemutatni neked egy lányt! 

Somin ruhája

- Egy lányt? – kérdeztem vissza megtorpanva, már kezdtem reménykedni benne, hogy Tae elhagyja a Bébi korszakát, de úgy tűnt tévedtem. 

- Somin, ő itt a gyerekkori barátom, Kim Harin. – mutatott rám Tae, s én akkor láttam életemben először Han Somin-t, az egyetem későbbi sztárját: a Hallgatói Önkormányzat elnökét – noha ki nem állhatta az egészet –, a rajzversenyek állandó első helyezettjét – ami a népszerűségét igen csak megdobta. Volt valami erős a kisugárzásában, valami magabiztos a testtartásában. Nem számított az ártatlanságot sugalló vaskos, meleg, hófehér pulcsija, a virágmintás szoknya vagy a magas sarkú cipő, áradt belőle a tudatosság. – Rin, ő itt az egyik csoporttársam, Han Somin.

- Szia! – köszönt, s nagyon lazán felém nyújtotta a kezét, mintha nem is Koreában lettünk volna. 

- Szia! – üdvözöltem én is, s valahol a lelkem legmélyén megnyugodtam. Ő nem egy felejthető Bébi volt, nem egy kaland, egy eldobható egy-hetes lányka; ő sokkal több volt azoknál a bigéknél, Ő igaz barát volt. 

°˖✧◝ ☆ ◜✧˖°