Hatalmi játszmák 5. [3/5]
o ☆ o Értetlenül futtattam végig az ujjaimat a nedves, rostokkal tarkított falak felületén. A levegő egyszerre volt dermesztően hűvös és nyirkosan csúszós. Akár egy szürke egyenletes massza, ami lassan elnyelte a testem. A mellkasomra ülő félelem gombócot növesztett a torkomba, a végtagjaimat pedig kegyetlenül marta a fagyos lehelet, ami oda-vissza cikázott az aprócska ketrecemben. Szerettem volna összehúzni magam, apróra tekeredni, akár egy elveszett kiscica, de képtelen voltam megmozdítani a testem. Kegyetlenül tolta a képembe az a zord, fémes csörgés, hogy láncokon tartanak… A fejem tompa volt, a szemem pedig csak szürke ködként érzékelte a körülöttem elterülő tárgyakat. Voltak egyáltalán bútorok? A matrac, ami alattam terült kéntől bűzölgött, csatakosan, túl puhán és idegenül feszült a bőrömnek. Úgy éreztem, elnyel, megfojt és vérszomjasan megemészt, mint egy nyálkás, hatalmas csiga. A fülem zúgott. Képtelen voltam értelmezni a körülöttem forgó zajokat. Halk só