Kukkoló ~ 3. fejezet

Te voltál az első! 

- Elegem van ebből! – Dühös kirohanásomban még az asztalra is rácsaptam egyet, pedig elég ingatag lábakon állt a kicsinyke faasztal, ami a kis frissítőket áruló bódé vendégei számára kínált leülési lehetőséget. 

- Eddig azt hittem, örülünk, hogy nem került az utadba. – értetlenkedett Junmyeon, miközben igyekezett a limonádéját biztonságban tartani a földrengéstől, amit okoztam. Sunkyu olyan szemeket meresztett a pasijára, mintha kasztrációs műtétre kívánná küldeni szerencsétlent. 

- Nem hiszem el, hogy nem érted! – háborgott a legjobb barátnőm. Sunkyut a középiskolában ismertem meg: az ő haja kék volt, az enyém már akkor is rózsaszínes és egyszeriben barátok lettünk. A kapcsolatunk nem korlátozódott a hajfestési módok és termékek kibeszélésére, én voltam vele, mikor az édesapja meghalt és a gyász lépésein botladozott, én fogtam a haját, mikor a piamámorban rókázó tinédzsert játszott, én vigasztaltam az első szakítása után és én tuszkoltam oda Junmyeon elé, mikor az egyetem első évében rájött, hogy szerelmes belé. De ő sem maradt tétlen: végighallgatta a szüleimmel folytatott veszekedések rövidített változatát, lebeszélt arról, hogy világgá menjek az egyetem helyett és támogatott a Sehunnal szembeni álláspontom váltakozásai közepette. 

- Egy hete kerül! Nem is értem, hogy miért csinálja még mindig. – nyafogtam. 

- De eddig örültél neki, hogy kerül! – vágta rá Junmyeon, de közben le sem vette a szemét élete párjáról. 

- De most már összeszedtem magam, képes lennék normálisan, felnőtt módjára beszélni vele! – közöltem teljes magabiztossággal. 

- Igen, rá kéne jönnie, hogy most már készen állsz rá, hogy megbeszéljétek a történteket! – bólintott Sunkyu is. 

- Fene sem érti a női logikát! – vont vállat Junmyeon, majd a szúrós pillantásaink elől a limonádéja szívószálának biztonsága mögé bújt. 

- Azért tök kedves tőle, hogy befogadott. – váltott témát Sunkyu – Mi nem tudtunk volna neked segíteni. – A lelkiismeret-furdalás ott csengett a hangjában, teljesen a szívére vette, hogy nem tudott kihúzni a slamasztikából, mint addig. Noha nem tehetett róla, hogy pont olyan csóró volt, mint én. 

- Igen, nagyon kedves. 

Amikor beütött a krach, a barátaim egy kissé átszínezve hallották a történteket. A sztori eleje még igazodott a valósághoz, elmeséltem, hogy hogy találtam a lakást, a szobámat, hogy Xiu lelépett a pénzemmel, aztán megjelent egy jólöltözött figura – itt már erősen ferdítettem a történteket –, aki közölte, hogy a ház tulajdonosával kell megbeszélnem a továbbiakat. Nem volt erőszakos elráncigálás, nem volt síron túli hang, ami betessékelt minket a lelakott lakásba, ami használt óvszerrel és többször használt tűkkel volt beborítva. Nem voltam tanúja, ahogy a Főnököt két hullajelölt cumizta le éppen, és nem tolták az arcomba, hogy tartozok két hónappal valami maffiózónak, aki pont úgy méregetett, mintha azt számolgatná, hogy mennyit kereshetne a prostituálásommal. A sztori úgy folytatódott, hogy a jólöltözött fickó egy kellemes környékre vitt, ahol előadhattam a történetemet és a főbérlővel együtt kitaláltuk a két hónapos határidőt, ami alatt rendbe szedem az életem és kifizetem a maradék bérletet, amivel tartozom. Ebben a mesében nem volt hátralék vagy kamat, csak egy megértő üzletember, aki megkért, hogy költözzek ki a lakásból, ha nem tudom fizetni és, mikor arról beszéltem neki, hogy valójában nem sok lehetőségem van, segíteni próbált. A főbérlő és én is teljesen meglepődtünk, mikor kiderült, hogy mindketten ismerjük Sehunt, akivel az edzőteremben összebarátkoztam és csak azért nem beszéltem róla Sunkyunak, mert tartottam tőle, hogy pont olyan mézes-mázos arccal fogja közölni a férfivel, hogy hónapok óta kukkoltam, mint amilyen édi pofával közöltem én Jeonmyeonnal annak idején, hogy Sunkyu szerelmes belé. Tehát meglepődtünk a belépő Sehun láttán, aki, miután végighallgatta a kálváriámat, felajánlotta, hogy költözzek hozzá egy időre. 

Fogalmam sincs, hogy voltam képes átlátni a hazugságokat, amikkel a barátaimat traktáltam! 

- Ne add fel! – biztatott Sunkyu, mikor látta az elkámpicsorodott képemet – Biztos vagyok benne, hogy kedvel! 

- Vagy csak épp kéznél voltál és játszadozott veled kicsit! – tette hozzá komoly képpel Junmyeon, aki akkora tockost kapott a barátnőjétől, hogy majdnem lefejelte a poharát – Hé! 

- Támogatnunk kell Eunaet, nem pedig még inkább elkeserítenünk! – szurkálta szemmel Sunkyu élete nagy szerelmét. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, Junmyeonnak volt igaza. 

☆ 

Bánatzabáltam. 

Ez volt a legjobb kifejezés arra, amit műveltem: dobozból ettem a fagyit nagykanállal éjjel kettőkor cicás hálóingben. Vártam. Reméltem, hogy a rabszolgatartóm egyszer csak belibben és nekem esik a konyhapulton, bár sokkal valószínűbbé vált, ahogy a napok teltek, hogy egy könnyű kérdést fog csak felém vetni: „Nem volt elég a múltkori az álmodozáshoz?”. Azt akartam, hogy megkérdezze, azt akartam, hogy leessen az álla a választól, amit órák óta fogalmaztam. Persze a frappánsan csípős feleletem akkor tűnt el a süllyesztőbe, mikor Sehun belépett a lakásba egy sötét hajú picsával, akit éppen arra az asztalra próbált hasaltatni, hogy hátulról vígan megkefélhesse, aminél én nyalakodtam. A csaj rám nézett, én pedig őt bámultam miközben a kanalam hangos csattanással esett le. 

- Te köcsög, otthon vár a nőd, te meg grupikat szedsz fel? – Egészen meghatott a lány felháborodása, mert akkor már nem picsaként gondoltam rá. 

- Nem bírod a konkurenciát, cicám? – Sehun hangja hallhatóan más színt vett fel, mint általában, rá kellett ébredtem, hogy bizony elég rendesen felöltött a garatra – És te? – nézett rám hatalmas, csokibarna szemeivel – Beszállsz? 

A következő pillanatok egyszerűen kimaradtak az életemből, csak akkor eszméltem fel, mikor a lány ordítások közepette becsapta a bejárati ajtót, Sehun pedig némán bámult a csukott ajtóra. A fagyi, ami még a dobozban árválkodott, egészen híggá vált, a kanál végül a mosogatóban landolt… Én pedig nem tudtam, hogy mit kezdjek a helyzettel. 

Sehun nehezen mozgott, úgy totyogott a nappaliban, mintha ezer éves öregemberré vált volna, s olyan sóhajjal huppant le rá, mintha fájdalmai lennének. Képtelen voltam levenni róla a szemem: figyeltem, ahogy meglazítja az övét és a kezét a gatyájába vezeti. 

- Eunae, gyere ide! – A hangja olyan parancsoló volt, hogy fel sem fogtam, mikor kezdtem el felé sétálni. 

- Nem vagyok a szexrabszolgád! – Egész határozottan csengett a hangom ahhoz képest, hogy ott álltam felette, a szememet pedig le sem tudtam venni az ágyékáról. 

- Tudom. – bólintott. A szemei csillogtak a vágytól és az alkoholtól, ami a vérében pezsgett, megnyalta a száját és még hozzátette: – De olyan jól esik elképzelni az ajkaidat a farkamon! 

A kép az agyamba tódult, a karomon végigszaladt a borzongás, automatikusan térdeltem a lábai közé és nyúltam a nadrágja korcához. Nekem is tetszett a gondolat, amit elém vetített; kíváncsi voltam az ízre, amit Sehun adhat nekem; nem haboztam, mikor előtűnt a farka csak megnyaltam a számat és megkóstoltam. Sós volt, mint a bőr általában és kemény, mint egy vasrúd. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek a hajammal, ami az arcomba tódult; nem voltam biztos benne, hogy elég tapasztalattal rendelkezem, hogy alapos munkát végezhessek, viszont nagyon szerettem volna örömet okozni Sehunnak. Igyekeztem minden rezzenéséből olvasni, s mikor a tincseim közé vezette az ujjait és határozottan irányítani kezdett, nem ellenkeztem. Egészen meglepett, mikor szavakkal is tanácsokat kezdett osztogatni. 

- Mi az? – tekintettem egyenesen a szemébe – Kurzust tartasz nekem a szopás alapjairól? 

Sehun nem válaszolt, a szeme sem mosolygott a béna poénom hallatán, csak az ujjait a számhoz vezette. 

- Gyönyörűek az ajkaid. – A hangja mély volt, a vágy pedig részegítő, amit a számba tolt ujja felébresztett bennem. – Megtanítanom, hogy csináld. 

- Tehát szar a technikám? – röhögnöm kellett, annyira bizarr volt az egész beszélgetés. 

- Idővel megtanulod, és rájössz, hogy mit szeretnek a partnereid. – Elképzelni sem tudtam, hogy mi járhat a kissé tompa agyában, hogy a tekintete miért tűnik szomorúnak, de mindenképp el akartam űzni a kellemetlen gondolatokat a fejéből. 

- Csak azt tanítsd meg, hogy neked mi a jó! – némán bámult rám, mintha ki akarta volna fürkészni a jövőre vonatkozó terveimet. 

- Nem bírom tovább! – A fejét a kanapé támlájának döntötte, az ujjai a tincseimmel játszottak, a szemei sötétebbé váltak és a várakozó pillantásai nem rejtették többé véka alá a gondolatait: engedelmesen rácuppantam a farkára és igyekeztem a néma kéréseinek megfelelően kényeztetni. 

- Nézz rám, Eunae! – A parancs olyan határozottan hagyta el Sehun ajkait, hogy ha akartam volna, akkor sem tudtam volna figyelmen kívül hagyni. A szeme csillogott a szenvedélytől, az ajkai elnyíltak és forró sóhajok sokasága bukott ki közülük. Nem kellett figyelmeztetnie, hogy a határaira sodortam az ügyeskedésemmel. Zene volt füleimnek, ahogy az utolsó férfias nyögés elhagyta a száját. 

A légzése még kissé kusza volt, a bőre viszont selymes az ujjaim alatt: a hasfalára kirajzolódó kockákat igyekeztem felfedezni, mikor Sehun megfogta a kezem, ezzel elállva az utam. 

- Menj a szobádba, Eunae! – lefagytam. Kurvára szerettem volna belebokszolni a gyomrába, csak hogy érezze a törődésem, és komolyan elgondolkoztam azon, hogy megteszem, fogalmam sincs mi vett végül rá, hogy kinyissam a számat: 

- És a kölcsönösség hol marad? 

- Képtelen lennék innen felállni. – Kezdtem úgy érezni, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, aztán valami furcsa balsejtelem kezdett felkúszni az agyamba: úgy rántottam fel a pólóját, mintha pirospacsit játszanék egy gonosz óvodással, akit agyon akarok alázni a saját játékában… Feltárult előttem a jól ismert hasfal: a kockák pontosan ott húzódtak, mint ahogy az edzőteremből emlékeztem, épp csak a véraláfutásokkal nem tudtam mit kezdeni. 

- A kurva életbe! – pattantam fel – Összevertek? 

- Ezt csak azért mondod, mert nem láttad a fickót, akivel harcoltam. – Sehun szemei egészen összeszűkültek, én pedig a konyhába siettem, hogy jeget kerítsek a sérüléseire. 

- Felejtsd el a férfiúi büszkeséged, ha megtámadnak az utcán vagy ilyesmi, hívd ki a zsarukat és menj kórházba! – magyaráztam kiabálva, hátha eljut az idióta fejéhez az infó a távolság, meg az idióta önérzete áthatolhatatlansága ellenére – A normális emberek ezt teszik! 

- Menj aludni, Eunae! – mondta komolyan, ahogy a foltjaira helyeztem a jeget. 

- Szerintem, tényleg kórházba kéne menned! 

- Jönni fog egy doki és megnéz. – vallott színt végül a megsebzett hős. 

- Helyes, itt akarok maradni! – A határozottságom még engem is meglepett. 

- Kérlek, Eunae! – Sehun szinte esendő volt, ahogy az egyik lilás tincsemmel játszott – Menj a szobádba! 

Nem értettem semmit, de az arcára ülő furcsa kifejezés arra késztetett, hogy felálljak és szó nélkül a szobámba menjek. Nem követeltem tovább magyarázatot, nem zargattam a köztünk lévő valami megnevezésével, nem búcsúztam el tőle és nem figyelmeztettem, hogy még mindig le van tolva a gatyája és közszemlére van téve a farka. Hihetetlenül haragudtam rá! 

Menjen a francba Oh Sehun… 

az egész világgal együtt! 

Egész álló nap dúltam-fúltam, csapkodtam, mint egy ötéves, és próbáltam kiverni az elképzelést az agyamból, hogy szegény, szerencsétlen, hihetetlenül szexis Sehun egyedül fekszik a hatalmas ágyában, a túl szürke szobájában befáslizva, mint egy múmia, kék-zöld foltokkal a ki-kivillanó bőrfelületein. 

Gyűlöltem magam, hogy úgy kellett visszafognom a lépteimet, hogy reggel az első utam ne a szobájába vezessen, hogy ne írjak neki egy cetlit azzal, hogy csörögjön rám és majd viszek neki kaját, gyógyszert, mankót vagy akármit, amit csak kér… 

Betegesen hülye szexrabszolga voltam egy ötéves értelmi szintjével, akit miután kihasználtak és durván a szobájába küldtek, még képes lenne ápolósdit játszani a nyomorult, esetlen, a sorsát teljes mértékben megérdemlő állatnak. Miért? Egyetlen kedves gesztusért? 

Így aztán egész nap hergeltem magam a munkában, hogy most aztán jól megmondom minden gondolatomat Sehunnak, aki egy szerencsétlen, balfácán, pancser, ügyetlen, ügyefogyott, mamlasz, kétbalkezes, béna, suta, bamba, lúzer, esetlen, balek, balfék, bumfordi, palimadár, mafla, nyomi, bárgyú, fogyatékos, tehetségtelen, vesztes, idétlen, málészájú, teszetosza, ügyifogyi, tápos, balga állat volt! Igen, képes voltam a néhány perces ebédidőmet azzal tölteni, hogy rákeressek a szinonima szótárban a retardált további lehetőségeire. A lényeg, hogy pontosan tudjam kifejezni a dühömet! 

Még a lakás ajtaját is feltéptem, nem kinyitottam, ahogy illett volna, tekintve, hogy csak megtűrt személy voltam. Nem! Én, mint egy vadállat, aki épp szétmarcangolni igyekszik az áldozatát, feltéptem azt a rohadt ajtót! 

- Csak hogy megjöttél! Rendeltem kaját! – Az egész nap fogalmazott szidalomár az ajkamra forrt: Sehun egyszerű, otthoni ruhákban is hihetetlenül nézett ki, még egy mosolyfélét is küldött felém, majd az asztal irányába intett, ahol két személyre volt megterítve. 

- Mi? – zavarba jöttem és a világos, kötött pulcsim ujjait kezdtem húzogatni lefelé. Nem értettem, hogy mi történik körülöttem. Biztosra vettem, hogy egy alternatív univerzumba kerültem, ahol valami egészen máshogy történt tegnap éjjel Sehun és köztem. 

- Nem akarom, hogy azt hidd, a szexrabszolgámnak tartalak. – kezdte bűnbánó arckifejezéssel – Tudom, hogy nem könnyű kiigazodni rajtam, de tetszel nekem, Eunae! Szeretném, ha kicsit jobban megismernénk egymást. 

Ha az agyam a megfelelő kapacitással működött volna, valószínű az arcába vágtam volna a Megfigyelési naplómat, mondván, hogy én aztán rohadtul ismerem, de valahogy abban a pillanatban csak egy okét tudtam kinyögni, meg egy hálás mosolyt, mikor Sehun egy pohár üdítőt nyomott a kezembe. 

Irracionálisnak hatott a tény, hogy Sehun és én normális, hétköznapi keretek között vacsoráztunk, mint két felnőtt ember és olyan általános dolgokról beszélgettünk, mint a család… én meséltem a szüleimről, ő pedig a bátyáról, vicces sztorikkal traktáltam a gyerekkoromból, ő pedig az egyetemi éveiről mesélt. 

- Tulajdonképpen mivel foglalkozol? – tettem fel a kérdést, ami már egy ideje nem hagyott nyugodni. 

- Ezt hogy érted? – Sehun úgy nézett rám, mintha pontosan tudnom kéne, hogy mivel keresi a kenyerét, ami még inkább bizonytalanná tett. 

- Úgy tűnik van pénzed, de nem vettem észre, hogy dolgoznál… – A tekintete láttán még hozzátettem – Mármint, sokáig alszol, rengeteget edzel, későn érsz haza… 

- Sportoló vagyok. – vont vállat Sehun. 

- Aha. És emiatt vertek össze? – forgattam meg a szemeimet. 

- Hallottál már a küzdősportokról? – Elképedtem. Persze Sehun sosem volt az az öltönyös-nyakkendős aktakukac stílusú pasas, de valahogy akkor sem tudtam napirendre térni, hogy azzal, hogy összevereti magát ennyire jól keres. 

- Ennyi pénz lenne benne? – mutattam körbe a makulátlan lakáson, a legújabb technikával felszerelt nappalin és a márkás holmikon, amiket viselt. 

- Jó, vannak más befektetéseim is. – vonta meg a vállát, én pedig csak megcsóváltam a fejem. Úgy tűnt ez is egy olyan sarkalatos pont az életében, amiről nem szívesen beszél. Valahol az agyam hátsó szegletében megfogalmazódott egy gondolat, hogy ez megfelelő információ lenne a Megfigyelési naplóba… De rá kellett ébrednem, hogy mennyi mindent nem vezettem fel a pontok közé. Mikor kezdtem el Sehunt húsvér emberként kezelni, nem pedig valami Csokifiúként, akiről álmodozhatok? Mikor kezdtem komolyan érdeklődni iránta, nemcsak a stalker ösztöneimet kielégíteni? Mégis mikor zúgtam bele igazán? A felfedezés egészen vörösre festette az arcomat, beleszerettem Sehunba. 

Zavaromban elkezdtem összepakolni a koszos tányérokat és mosogatóba halmozni őket. Sehun szó nélkül követett és figyelte a ténykedésem, s, amint szivacsért és a mosogatószerért nyúltam, megszólalt: 

- Ugye tudod, hogy van mosogatógép a házban? 

Szinte éreztem a jelenlétét mögöttem: a bőre illatát, ami az orromat csiklandozta, a leheletét, ami a hajamat simogatta, a teste melege elbódított. Meglepett, hogy ennyire hatással van rám, noha hozzám sem ért. Az ujjait a karomra fűzte és megfordított, hogy vele szembe legyek. 

- Tudod, ugye? – tette fel a kérdést, noha fogalmam sem volt róla, hogy mire vonatkozik. A szeme szikrázott és pontosan ugyanazt a vágyat olvastam ki belőle, mint ami az enyémben is csillogott. 

- Igen. – A nyögés, ami elhagyta az ajkamat, aligha volt nevezhető szónak, én mégis állítottam a velem vitatkozó józan eszemnek, hogy igenis lehet helyeslésként értelmezni. 

- Akkor jó! – suttogta Sehun az ajkaimra. 

Bódító volt a csók, amit akkor kaptam. Rá kellett ébrednem, hogy Sehun addig nem csókolt meg igazán, bár azután a pillanat után abban is kételkedtem, hogy bárki úgy csókolt volna. Igazán, szívből, álommá téve a valóságot, borzongtatóan mégis jólesősen, érzésekkel… Vagy csak az festette rózsaszínre az érintését, hogy én tagadhatatlanul szerelmes voltam belé? Fogalmam sem volt. Mire a kába köd felszállt az agyamról, már a konyhapulton ücsörögtem, Sehun pedig a nejlonharisnyámmal viaskodott. Legszívesebben kiröhögtem volna, hogy mennyire bénán igyekszik megszabadítani a ruhadarabtól. 

- Imádom, hogy ilyen szoknyás lány vagy. – Mire eljutottam volna arra pontra, hogy közöljem Sehunnal, hogy pontosan hány nadrág áll a rendelkezésemre a szekrényem mélyén, már a belső combomat csókolgatta. Kérdő tekintetem láttán pedig megrántotta a vállát: 

- Te hiányoltad a kölcsönösséget. – És ezután egyszerűen végignyalt a bugyimon. 

Egyáltalán nem zavart a testhelyzet, vagy az, hogy a nagy mosogatási kísérletem alatt összefröcskölt konyhapulton tehénkedem. Sehun ügyesen, tapogatózva igyekezett felmérni, hogy mi az, ami jól esik és mi az, amit inkább vegyen ki a nyalási repertoárjából. Bár biztosra veszem, hogy annyira meghatotta az agyam a hirtelen felismert szerelem érzése, hogy bármit is tett volna velem, én élveztem volna. De Sehun kedves volt és törődő, nem kapkodott és nem vette amolyan „jó, megcsinálom, de csak azért, mert te is leszoptál” módira. Minden ködössé vált és pasztellszínűvé szelidült. A jóleső könnyedség már csak egy karnyújtásnyira volt, a csillagok a fejem felett repkedtek, Sehun pedig megtartott, amíg a tűzijátékban gyönyörködtem. 

- Jól vagy? – Sehun egyenletesen simogatott: a pulcsimat felgyűrte és a melltartómat is kikapcsolta már. 

- Aha. – nyögtem ki két zihálás között magabiztosan, legalábbis abban reménykedtem, hogy annak tűnik a hangom. 

- Rendben. – Sehun rókavigyort húzott a szája szélére. Elégedett volt a válaszommal, s úgy tűnt a további terveihez megfelelt a gyenge hangocska, ami elhagyta a torkom. – Gyere! – Fogalmam sem volt, miért utasított erre, elvégre csak felkapott és elindult a szobám irányába. 

Sehun a szobámban könnyedén a lábamra állított, becsukta az ajtót maga mögött, majd nekitámaszkodva parancsot adott: 

- Vetkőzz le és helyezkedj el négykézláb az ágyon, popsival felém! 

Oké, erre nem voltam felkészülve. Hirtelen ráeszméltem, hogy a bugyimat otthagytuk valahol a konyhában, és hogy a melltartóm egyik pántja megadta magát, így a pulcsi alatt ott lifeg az egyik karomról lelógva. Bizarr, érzéki testnevelésóra jutott eszembe, ahol a kiindulóhelyzet négykézlábállás, popsi a tanár felé. A képzeletemben szexi tornadresszben feszítettem, vagy még abban sem… Nem voltam biztos benne, hogy egy ilyen erotikus képet szeretnék megvalósítani. 

- Félsz? – Sehun hangja incselkedett velem, a szemei vidáman szikráztak. Megráztam a fejem, mert valóban nem féltem. – Akkor mire vársz? 

A józan eszem erősen szuggerálta a testemet, hogy most kellene Sehun orra alá dörgölni, hogy igenis dominánsként viselkedik, de addigra az ösztöneim irányítottak: komótosan megváltam a maradék ruhadarabjaimtól és pontosan úgy térdeltem az ágyon, ahogy Sehun megálmodta. 

- Alkartámasz! – utasított Sehun, én pedig tettem, amit mondott – Szép! Nézz rám, Eunae! 

Mintha az olyan egyszerű lenne! Aztán ráébredtem, hogy valóban az: a gardróbot eltakaró tükörre vetettem egy pillantást. 

- Ezt mindig is ki akartam próbálni! 

Nagyot nyeltem: Sehun lassan szabadult meg a ruháitól, és úgy cserkészett be, mint egy nagymacska. Fölém helyezkedett, az orrával simította el a hajszálakat a tarkómnál, hogy a nyakamba csókolhasson. A keze a mellemet markolta, a farka a fenekemnek feszült. Cseppfolyósnak éreztem magam, ami pontosan úgy hullámzik, ahogy Sehun elvárja… 

- Nézd, ahogy beléd teszem, Eunae! – Én pedig néztem. 

Néztem, ahogy ki-be jár a testemben, ahogy meg-megmerevednek az izmai, ahogy a bőre nedvessé válik az izzadtságtól, ahogy a haja a homlokára tapad. Néztem, egészen addig, míg a szememet elhomályosította a vágy beteljesedése, amíg csillagok nem ragyogtak valahol a belsőmben, ami egyre feszesebben pulzált… Ősrobbanásként éltem meg az orgazmust. Valaminek a kezdeteként… s valaminek a végeként… 

Nem volt kellemes madárcsicsergés reggel, sem cirógató napsugarak, helyette Sehun egyenletes légzésére ébredtem, ahogy a fülemre lehelte a szavakat: 

- Ma nem dolgozol, igaz? – Egy pillanat alatt kivert a víz! Sehun már ébren van! Sehun! Az a Sehun, aki délelőtt nem szokott felkelni! Mennyi lehet az idő? Kellett néhány pillanat, mire az agyam realizálta, hogy szombat van… 

- Csak estére kell bemennem a kávézóba. – A hangom rekedt volt és álomittas, a szemem pedig kistányérméretű, mikor végre sikerült az ébresztőórámon kivenni a számokat. – Hogy hogy már fent vagy? – még koránt sem volt dél. 

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova együtt… 

- Valahova? – értetlenkedtem. 

- Tudod, randi. Fiú, lány… egymás kezét fogva sétálnak, meg olyan dolgokat csinálnak, amiket a párok szoktak. 

- Á! Világos. – Nem volt az! – Persze mehetünk! – tettem még hozzá. Sehun randira hívott! A szívverésem megduplázódott és szerettem volna sikongatva ugrálni és virágokat hinteni szanaszét a szobában. 

- Akkor hagyom, hogy felöltözz! – Sehun feltápászkodott az ágyamból, ami egész légörvényt kavart a jó meleg paplan alatt, majd kaptam egy csókot a vállamra. – Igyekezz! 

☆ 

Az ember azt gondolná, hogy megérzi, mielőtt történik vele valami NAGY. 

A különböző limonádék és alkoholmentes koktélok között kalandoztam: igyekeztem kiválasztani azt a frissítőt, ami leginkább megfelel az időjárásnak és Sehun kedvének. Valahogy fura érzés volt ott ücsörögni egyedül egy fából készült kerti széken és kitalálni, hogy a fickó, akivel együtt töltöttem a napot… na meg a múlt éjszakát, mit inna szívesen. Sehun átszellemült arca egyből a megszokott hűvösséget sugározta, mikor meglátta a telefonja kijelzőjén a nevet, ami rendületlenül próbálta elérni. Bocsánatkérőn nézett rám, és sajnálkozva közölte, hogy ezt muszáj felvenni, addig adjam le a rendelésünket: majd otthagyott. Végül citromos limonádét rendeltem neki, mert az nem túl édes és nem is extravagáns. Reménykedtem benne, hogy megfelel majd az ízlésének. Míg magamnak egy pink különlegességet kértem, ami tele volt gyümölccsel és még fagyit is pakoltak bele. A szívószál sárga volt hozzá, a napernyőn pedig vidám pillangók repdestek, az íze pedig mennyei volt. 

A képeket kezdtem átnézni, amiket aznap készítettem a telefonommal: egy művészien elmosódott kép az utcákról, amit az induláskor készítettem. Éppen gesztikulálva magyaráztam Sehunnak, hogy miért képzeltem motoros-fickónak bőrkabáttal és a sebesség imádatával, amikor Sehun egyszerűen elröhögte magát, én pedig meglepetésemben lenyomtam a képkészítés gombját. Még a fülemben csengett a nevetésének hangja: kellemes volt és férfias, no meg annyira ritkaságszámba ment, hogy a mindig morcos képe felengedett, hogy legszívesebben felvettem volna, hogy lejátszhassam magamnak egy-egy fáradt nap után. 

A kiállítás képei izgalmasak voltak és elgondolkodtatóak. Sehun csak vállat rántott, amikor kerek szemekkel rákérdeztem, hogy miért pont ide hozott: 

- Tudtam, hogy marketinget tanulsz, ezek a reklámplakátok pedig nagyon jópofák szoktak lenni. Plusz még a kiállítótér is nagyon ötletesen lett kialakítva. Gondoltam tetszeni fog. 

Imádtam. 

Odavoltam azért, hogy Sehun az én érdeklődési körömhöz igazította a randi helyszínét; hogy összefűzte az ujjainkat, amíg végigjártuk a plakátok sorát; hogy jókedvűen beszélgettünk az alkotásokról vagy csak úgy semmiségekről. Borzasztóan tetszett a kerthelyiség, ahova a képeket kiakasztották: tele volt zölddel, az azáleák rózsaszínes, lilás keretet adtak a kerti ösvényeknek, a szobrok és műalkotások pedig vidám hangulatot kölcsönöztek a komolyabb plakátok mellé. A képeim színkavalkádja szinte megrészegített: mindegyik vidámnak és gondtalannak tűnt, tele voltak bolondozással és nevetéssel. Nem hagytam, hogy a hamarosan kezdődő kávéházi műszakom elrontsa a kedvem: mosolygósan pörgettem a képeket a telefonomban, és lassan iszogattam a csupacsoda frissítőmet, amikor Sehun visszaült. 

- Bocsi, hogy megvárattalak! – motyogta maga elé, majd belekóstolt a limonádéba – Ez finom! 

- Az enyém is! – helyeseltem – Megkóstolod? – Sehun bizalmatlanul nézte a poharamat, majd megrázta a fejét. 

- Inkább nem. 

- De csak, mert már elolvadt belőle a fagyi, igaz? – vihogtam. 

- Csakis azért! – mosolyodott el ő is. 

- Nocsak, nocsak, kiket látnak szemeim? – A fickó, aki mellénk telepedett hatalmas volt, az arcán pedig olyan visszataszító vigyor terült el, hogy legszívesebben elszaladtam volna. Aztán azokkal a semmitmondó szemekkel rám bámult. – Hamarosan lejár a határidő, Kislány. 

Kislány… a hátamon végigfutott a hideg. Utoljára akkor hívott így egy fickó, amikor abban a borzalmas lakásban jártam. Arculcsapásként ért a felismerés, hogy a Főnök egyik embere ül mellettem és éppen arról tart előadást, hogy hamarosan behajtják rajtam a tartozásom. 

- Erre a címre hozd majd a lóvét! 

- Még nem gyűjtöttem össze az egészet. – fogalmam sincs minek kellett ezt a fickó orrára kötnöm, őt viszont mintha egyáltalán nem lepné meg a vallomásom. 

- Semmi baj, akkor jön a B terv. – bólintott, mire Sehun dühösen csapott az asztalra és felszólította a sötét figurát, hogy húzzon a picsába, de a fickót egyáltalán nem zavarta Sehun villogó szeme vagy utasítása – Nos, Kislány… – bámult ismét rám. Szinte éreztem a tekintetét, ahogy végighaladt az arcomon, a mellemen, egészen addig, míg az asztal el nem takarta a többi testrészem, nem mintha a pasast nagyon zavarta volna, kissé kihajolt, hogy a lábaimat is tüzetesebben végignézze. Mintha csak egy lovat vizsgálna, amit eladásra szánnak. 

- Nos, Kislány, hogy haladsz a tanulással? 

- Milyen tanulással? – Az agyamban összekavarodtak a gondolatok. Mi a fenéről beszél ez a fickó? Az egyetemi tanulmányaimra kíváncsi? Miért? Mi folyik itt? 

- Megtanultál már szopni vagy ez a csődör – mutatott Sehunra – megdugott már jó keményen, ahogy a kuncsaftok fognak? – az ijedt tekintetem láttán még nagypapisan hozzátette – Remélem, nem engedted neki gumi nélkül! 

Sehun ököllel csapott az asztalra, s abban a pillanatban minden a helyére került a fejemben: nem vagyok én különleges, egyáltalán nem tetszem Sehunnak, egyszerűen egy lány vagyok, akit éppen arra képez ki, hogy később megfelelő kurva legyen. 

Fogalmam sincs, hogy milyen beszélgetés, pontosabban sziszegés – valamiért egyikük sem akart ordibálni nyilvános helyen – zajlott le a két férfi között. Teljesen megdermedtem. Az arcomra ráfagyott valami furcsa, kétségbeesett kifejezés, az agyamat ellepte egy sötét, ködös időtlenség, az ujjaim görcsösen szorították a telefonomat… ami tele volt boldog emlékekkel egy nem létező világból… 

- Ez a munkád? Lányokat képzel ki kurvának? 

- Nem, te voltál az első! 

Rá akartam borítani az asztalt, de szerencsétlenségemre odacsavarozták a betonhoz, így csak a maradék émelyítően rózsaszín, lucskos italomat öntöttem Sehun fejére azzal elviharoztam.