Hatalmi játszmák 5. [1/5]

Hatalmi játszmák V. 

Aranyozott glóriát vont a fény a hajszálaim köré: a nap tündökölve ömlött be az öltözőszoba hófehér ablakán át, sugárzóvá varázsolva a helyiséget. A piszkosszürke falak egészen vakítóvá váltak a napsugarak táncától, a hatalmas tükör, ami beborította a falat, pedig úgy szórta szét a fényt a térben, hogy legszívesebben elszaladtam volna a kristályos csillogás elől. 

Tiktak, tiktak, tiktak. 

A kisszekrényen álló kristálypohárra meredtem, amiben vidáman buborékolt az aranyló pezsgő, a szélén pedig vöröses árnyalatú rúzsnyom hirdette anyám extravagáns sminkjének morzsáit. Nevetve gurgulázott, mikor kilépett a szobából és becsukta az ajtót maga után. A magasztos érzés pedig abban a pillanatban párolgott el a szívemből, mihelyst magamra maradtam. Ott álltam virágokkal díszített kusza fonattal, csigákban hulló hajzuhataggal, aranyozott glóriával a fejem felett… és rettegtem. Hirtelen úgy éreztem, hogy a ruhám virágszirmai kegyetlen karmokként vájnak a bordáim közé; hogy a bőrömre simuló, halvány, áttetsző anyag fojtogatva nyúlik a nyakamhoz. Senki sem figyelmeztetett, hogy a ruhám nehéz bársonylepelként lehulló anyaga ennyire rám telepszik majd; hogy a nyakamba aggatott ékszer fémes érintésétől úgy fogok fuldokolni, mintha szűk kötelet vetettek volna át a fejemen; de legjobban az az apró ékszer szorított, ami ott csillogott a szépen manikűrözött ujjam tövében, hirdetve a csiklandozó tényt, miszerint Jimin-é vagyok. 

A pánik végigszaladt a testemen, akár a hideg érintése, ami megborzolja az ember nyakát, hogy aztán a lábujja legeldugottabb pontjába fagyassza az érzéseit. Az arcomból kifutott a szín, s olyan fehér – vagy inkább hamuszürke – lett a bőröm, akár a mögöttem húzódó falak árnyalata. 

Nem kaptam levegőt. A légkortyok eltűntek valahol a tüdőmbe vezető úton, mintha szobából elszívták volna az oxigént. Szédülni kezdtem, a helyiség gyors körhintaként forgott a szemem előtt, s a fülemben ott csengett a régi filmek vidámparkjainak zenéje. Kiszáradt a szám, szükségem lett volna néhány korty éltető folyadékra, de ahogy a pezsgőspohárra esett a tekintetem, megremegtem. A hányinger megcsavarta a gyomromat… Valaki mentsen meg!

- Minden oké? – Hyesun hangja vidám volt és csilingelő, a mosolya bearanyozta az arcát. Az elégedetlen emberek értetlenségével pillantott végig rajtam. – Elég sápadtnak tűnsz. Kicsit csipkedd meg az arcod és már is lesz színed! 

- Jól vagyok! – hazudtam szemrebbenés nélkül, valahogy sejtettem, hogy őt aztán nem tudom meghatni az aggodalmaimmal. Elvégre megrendíthetetlenül hitt a házasság szentségében, talán pont azért, mert Yoongi – noha gyereket szemrebbenés nélkül csinált neki – teljes mértékben az intézményi együttélés ellen volt. 

- Olyan gyönyörű vagy! – lelkendezett tovább Hyesun – Lehet, be kéne küldeni a fotóst. Ezek a fények angyalivá varázsolnak. 

- Nem, nem! – tiltakoztam talán kicsit túl erélyesen, legalábbis Hyesun homlokára furcsa barázdák ültek a kijelentésem nyomán. – Beküldenéd hozzám Harin-t? – kérdeztem sokkal összeszedettebben, s próbáltam halvány derűt erőltetni az arcomra. Csak egy elnagyolt vigyort sikerült összehoznom, de Hyesun észre sem vette a bizarrságot a szájmozdulatomban. 

- Persze. – bólintott, s én ismét magamra maradtam. 

Harin légiesen filigrán alakja szinte már betegessé tette a megjelenését. A ruhája halványrózsaszín színe lágy, kislányos vonásokat ajándékozott neki, a csipkerengeteg tökéletesen simult az alakjára, a szeme alatti karikákat ügyesen eltüntette, a mosolya pedig arról tanúskodott, hogy képtelenség megtörni az optimizmusát.

- Milyen vészhelyzet van – dőlt neki az ajtónak –, amit a tanúd nem tudott megoldani? – dörgölte az orrom alá sokadszorra a csalódottságát, amiért nem őt kértem fel esküvői tanúnak – Én csak a koszorúslányod anyukája vagyok… nem biztos, hogy tudok segíteni a bajodon! – tette csípőre a kezét igazán anyukásan – Még körömreszelő sincs nálam! – figyelmeztetett vigyorogva. 

- Szerinted ki tudok lógni ezen az ablakon? – mutattam az egyetlen vészkijáratra, mire Harin arca elkomorult. 

- Te nem viccelsz… – olvasta le a vonásaimról a konklúziót, s azzal a lendülettel kulcsra zárta az ajtót. 

- Én erre nem vagyok felkészülve. – nyafogtam, s leejtettem a fenekem a szoba közepén álló puffra. 

- Ne szívass már! – forgatta meg a szemeit Harin – Fél éve készülünk a hacacáréra. 

- Tudom, de… 

A gondolataim kusza vonalai annyira behálózták a tudatom, hogy képtelen voltam egyetlen szálat követve előadni a bennem felgyülemlő negatív érzéseket. Ijedten bámultam magam elé, észre sem vettem Harin hangos sóhaját, vagy a léptei zaját, amikkel elaraszolt a hófehér puffig, hogy végül mellém telepedve kövesse a tekintetem. 

- Mégis hogy jutottam idáig? – nyögtem fel sírósan. 

☆ o ★o ☆ 

Kábult rózsaszín köd borított be: az ablakokon betóduló hajnali fény határozottan csillogott a krémszínű falakon; a tenger morajlása andalító dallamot játszott újra és újra párássá sűrítve a levegőt. A hófehér takaró selymes érintéssel csiklandozta a bőrömet, az ágy puhasága süppedve vette fel a testem vonalát. Jimin illata körülölelt, a lehelete a hajamban játszott, az ujjai tollpiheként simítottak végig a vállamon egészen rücskössé varázsolva a karomat. A fejem búbjától a lábujjam végéig furcsa pulzálást szállított a vérem, ami kocsonyássá varázsolta a végtagjaimat, a bőrömet pedig forróvá. 

- Az enyém vagy, Somin. – Jimin suttogása nedvesnek tűnt, a fülembe áradó hangja mélyen csengett, a testemen végigszaladó hűvös fuvallattól megrezzentem. Szerettem volna Jimin bőre alá bújni, beleburkolózni a belőle áradó forróságba, akár egy elveszett kiscica. 

- Örökké az enyém vagy, Somin. – nehezemre esett megperdülni a színtiszta lepedő felületén, de vágytam Jimin sötét szemeire, a bugyuta mosolyra a szája szegletében, s a csókra, amit az ajkaimra hintett. 

- Szeretlek. – A szám nem mozdult, csak leheltem a szavakat hang nélkül, suttogva. 

Jimin annyira gyengéden becézgette az ajkamat, hogy legszívesebb felmorrantam volna az óvatossága miatt. Arra vágytam, hogy ugyanazzal a vehemenciával érintsen, mint tette azt néhány perccel előtte.

- Örökké, Somin? – A számba suttogott. A szavai ott játszottak a szájpadlásomon, magam sem voltam biztos benne, hogy az ő hangja járja-e be a belsőmet, vagy a sajátom, ahogy helyeselve kimondtam.

- Örökké… 

Bódult vörös felleg lepte be a testem, ahogy a csókja követelőzőbbé vált, ahogy a nyelve vágy ittasan fúródott az ajkaim közé. A teste az enyémnek feszült: a bőre súrlódva simogatta az engem beborító szövetet. Az izmai ott játszottak az ujjaim alatt: egészen megfeszültek, ahogy Jimin felém kerekedve repített át a szilvaszín végtelenbe, ahol a mámorító, nyirkos pára lassan belefojtott a gyönyörbe. 

A kopogtatás hangja annyira megviselte a hallójáratomat, hogy néhány percig képtelen voltam reagálni a tényre, hogy valaki éppen a csendes pihenésembe igyekszik belekontárkodni. Fogalmam sem volt, hogy mikor szundítottam el vagy, hogy Jimin mikor pattant meg mellőlem, csak az árulkodó gyűrött lepedő maradt meg persze a furcsa bizsergés, ami a hajnali hancúrunkra emlékeztetett. Nyújtózva igyekeztem összeszedni magam, s a hajamba túrva próbáltam a kusza, szőke tincseimnek valami normális kinézetet rittyenteni, amikor beleakadtam valamibe… Egy virág formájú gyűrű csillogott az ujjamon: kövekkel díszített hullámos teste valahogy ismerős vonalakat vett fel, a ragyogó gyémánt pedig durván törte meg a fényt, hogy színek sokaságával vonja be a falak egyhangú krémszínűségét. 

- Taehyung kissé türelmetlen. – került elő Jimin némi rosszallással a hangjában. 

- Hát ez? – mutogattam a kezemre és a gyűrűre, ami tökéletesen passzolt a gyűrűsujjamra. 

- Ez a jele annak, hogy az enyém vagy. – vonta meg Jimin a vállát, majd egy pimasz mosoly terült az arcára – Egyébként – egy lépéssel az ágy mellett termett, az ujjait a hajamba vezette, s a hangját suttogóra fogta – én is szeretlek. – Képtelen voltam a számra cuppanó csókot viszonozni, a tudatom ide-oda dobálta Jimin szavait, mire eszembe jutott az a rózsaszín pillanat, ami olyasmit mondatott ki velem, amit addig talán sosem ejtettem ki a számon. 

- Ez egy ígéret, amit idővel be fogok vasalni rajtad! – Jimin hangja negédesen csengett, a nagyujja bódítóan simította végig az ajkaimat, bármit megadtam volna azért a puha csókért, amivel lepecsételte a számat. Beleszédültem, a tudatomat megszínezték a hajnali emlékek, a gyűrű csillogása teljesen elvakított, s olyan könnyedén csúsztak ki a szavak belőlem, mintha nem is arra tettem volna ígéretet, hogy a felesége leszek. 

A homokszín minden árnyalata ott pislogott a közös étkező berendezésén: a halvány bézs fotelek visszafogott ragyogásán, a székek faszínű támláin, az asztalok sötét árnyalatán, a padló szemcséket idéző mintáin, s a falak fakó tónusain. A hatalmas, nyitott helyiségben csak néhányan lézengtek: egy-egy szék hangos nyikorgással csúszott végig a padlón, a tányérok kegyetlenül csilingeltek, ahogy egymáshoz értek, a vendégek hangos trappolással igyekeztek a tengerpartra, hogy élvezhessék a víz kellemes habjait… és ott ült a három Kim egy csokorban, feszülten, némaságba burkolózva. 

A legifjabb Kim szeme felcsillant, valami artikulálatlan betűhalmazzal próbált köszönteni minket, s igyekezett mindent megtenni, hogy kihámozza magát Taehyung ölelő karjai közül: az arca egészen elszántak tűnt, a két, vaskos hajfonata ide-oda csapódott. 

- Mimi – dörmögött Taehyung – még nem etted meg a reggelidet! – Okította a gyereket, majd minket kezdett fürkészni: szinte éreztem, ahogy a vizslató tekintete lyukat égetett a bőrömbe. Zaklatottan ültem le Taehyung-gal szemben, aki továbbra is mustrálva pillantott végig rajtam: kíváncsian fürkészte a ki-kivillanó bőrfelületeimet a hófehér egyberuhám alatt, majd egy elégedett vigyor ült ki az arcára. 

- Minek örülsz annyira? – kérdeztem enyhe éllel, s a fejemmel az asztalon tehénkedő Harin felé böktem – Vele meg mi van? 

- Migrén. – vont vállat Taehyung, majd mindentudó fejjel tette fel a nap kérdését – Jó volt az éjszakád?

- A tiéd kevésbé lehetett jó, ha ennyire érdeklődsz a miénk után. – vigyorgott Jimin, mire Taehyung egy egyezményes jellel mutogatott csúnya dolgokat a kislány háta mögött. 

- Igazad van! – csóválta a fejét Taehyung – Hosszú és fárasztó volt az éjszakám!

- De hősiesen viselted. – suttogott Harin, s megpróbálta a kezei segítségével kitámasztani a fejét, hogy egy pillanatra legalább ránk pisloghasson. 

- Hogy te milyen kurva szarul nézel ki! – csúszott ki a számon meggondolatlanul, s egy pillanatra teljesen lefagytam, főleg amint Harin sápadtan kinyitotta a teljesen kicserepesedett száját:

- Jobb is, ha én visszafekszem. – Magamban hálát adtam a szerencsémnek, amiért nem kellett egy tízperces kiselőadást meghallgatnom az anyukák gyöngyétől A csúnya beszéd hatásairól a gyermekekre címmel, így csak helyeslő bólogatások közepette reménykedtem abban, hogy Harin még azelőtt visszavonul a szobájukba, mielőtt észreveszi, hogy egy-két tabunak számító szócska csúszott ki az ajkaim között. De nem volt szerencsém! Taehyung szeme sötéten izzott fel, s már majdnem kiadta magából a rendreutasító szavakat, mint az év apukája, amikor Harin kihasználva a pillanatot kitolta a széket, hogy a szavainak érvényt szerezve visszatérjen a pihe-puha ágyba. 

- Ácsi, Kim Harin! – ragadta meg Taehyung a nő kezét – Még semmit nem ettél, legalább egy pirítóst erőltess le! – A férfi szavai aggodalmat tükröztek és kérlelő volt a tekintete, mire Harin nagyot sóhajtva vizslatni kezdte a figyelmébe ajánlott ételtornyot, amit Taehyung halmozott tányérra kis családja számára. 

- Nem beszélhetnénk inkább arról, hogy Somin milyen rossz példát mutat Miminek az állandó káromkodással? – próbálkozott Harin szánalmasan nyápic módon, mire mindketten rám kapták a tekintetüket. Taehyung valószínűleg a szavaimat próbálta visszajátszani a fejében, míg Harin bocsánatkérő tekintettel pislogott rám. 

- Jimin, nem kéne nekünk is valami kaját szereznünk a svédasztalról? – bámultam ártatlanul a mellettem vigyorgó fickóra. 

- Eddig mindig rám bíztad magad… most szeretnél körülnézni? – A pimasz pillantás, ami az arcát színezte, teljesen felhúzott. 

- Ne pofázz, hanem állj fel! 

- Neked bármit, királynőm! – Jimin pofátlanul széles vigyort produkált, miközben elindult a kaját rejtő asztalok felé, én pedig sietősen vetettem magam utána, otthagyva a Kim családot. 

A tenger dallamos hangja elmosta a gondolataimat: laposakat pislogva vizsgáltam az ég és a gigantikus víztömeg határát. Egyáltalán nem olyan volt, mint azokon a giccses képeslapokon, amelyeken a víz a végtelenbe igyekezve olvad a láthatárba. Mélykék tintavonal húzódott a kettő között, a sötét árnyalatok pedig a part felé apránként megteltek zöldes tónusokkal, míg a világos homokot lassú, fehér habok mosták tisztára. Vakító aranypor borította a nyüzsgő partszakaszt. A Nap meg-megcsillant a homokszemek kristályos felületén. A verőfényes sziporkázást az óriási pálmafák árnyéka tette kissé sötétebbé, no meg a tökéletes rendben felállított napernyők – akár ezernyi napraforgó – árnya. 

- Elolvadok. – Yoongi hangja rekedt volt, mint a dohányosoknak általában. – Az idejét nem tudom, hogy mikor voltam ennyit a napon. 

- Nem akarlak elkeseríteni – igyekeztem rávezetni a szavai közé biggyesztett valótlanságra –, de most sem a napon vagy. 

- Azt gondoltam, hogy mi fehérbőrűek legalább összetartunk, de látom tévedtem. – morgott tovább a férfi, mire megforgattam a szemem és felháborodva mutogattam a karomra. 

- Ez neked fehér? Teljesen le vagyok barnulva! 

- Francokat! Messziről azt hittem, hogy nudizni akarsz, csak amikor egész közel értetek, akkor vettem észre, hogy nem vagy pucér. 

Zavartan simítottam végig a hófehér fürdőruhámon, aminek lágy csipkemintája kifogástalanul simult a testemre, tökéletesen észrevehető kontrasztot adva a bőröm színével. 

- Hyesun, szerinted is fehér vagyok? – emeltem a tekintetem a barátnőmre, aki látványosan a part egyik pontjára szegezte a szemét. 

- Pincebéka vagy. – vágta hozzám a gondolatait anélkül, hogy egyáltalán végig mért volna. 

- Rohadtul nem is figyelsz rám! – morogtam az orrom alatt, mire Hyesun, mintha csak a szavaim igazát igyekezne bebizonyítani, megszólalt: 

- Szerintetek letelt már a két óra? A napvédő, amivel bekentem Seunggi-t csak két óráig hatásos. 

- Hagyd már élni szegény gyereket! – dünnyögött Yoongi ugyanolyan mozdulatlanul elterülve a napágyon, mint addig is. Kínosan ügyeltem rá, hogy a pillanatok alatt kibontakozó kisebb vitából kimaradjak. Elvégre mit értek én a gyerekneveléshez? Inkább az italom után nyúltam, ami ott pihent a napágyamhoz közeli kerek asztalkán. Biztosra vettem, hogy hiába a hűtött pohár, meg a bele pakolt ki-tudja-mennyi jégkocka, a koktélom már kicsit sem fog hűsíteni, ha egyáltalán lesz bármilyen íze is a vizezett gyümölcslén kívül. Valójában abban reménykedtem, hogy kiléphetek a vita ködfellegéből azzal az indokkal, hogy valami hűsítő után indulok… 

Ekkor csapódott hozzánk Jimin. Úgy vetődött a napozóágyak egyikére, hogy attól féltem a vesszőből font ágy megadja magát, hiába a ráhelyezett párnák hófehér szivacsteste. Jimin mosolyában volt valami borzongató, jól ismertem azt a pimasz vigyort, készült valamire, s néhány pillanattal később be is igazolódott a gyanúm. Jimin egy laza mozdulattal lerántotta magáról az inget – amit csak azért kapott fel, hogy megóvja a bőrét a leégéstől – és beterített vele. A vizes anyag hideg volt, felszisszentem a hirtelen jött hűvös öleléstől; s ahogy Jimin fölém magasodva a hajából kezdte kirázni a tenger sós cseppjeit, felsikkantam:

- Normális vagy? 

- Mi értelme a tengerparton lenni, ha bele sem mártózol a vízbe? – incselkedett. 

- Még túl meleg van… – kezdtem magyarázkodásba, mire csak megcsóválta a fejét, kihörpintette a megmaradt koktélomat és visszarohant a többi idiótához. Szemforgatva figyeltem, ahogy felkapta Mimit, és furcsa hangon magyarázta neki, hogy a homoki szörny elől csak a tengerbe menekülhet. Taehyung Hoseok-kal és Seunggi-vel visongatva próbálták kiszabadítani a kislányt a gonosz karmokból, hogy aztán a hófehér habokba húzzák. 

- Jimin nagyon jól bánik a gyerekekkel. – állapította meg Hyesun, mintha csak annyit közölt volna, hogy dög meleg van. 

- Aha. – valamiért úgy éreztem, hogy a barátnőm választ vár, legalábbis az a vizslató szempár, amivel végigmért egészen a vesémig hatolt… bár néhány pillanattal később valahogy jobban örültem volna, ha a nem létező vesekövemet fedezi fel, nem pedig az ujjamon csillogó gyémántot. 

- Te atya ég, Somin! Jimin megkérte a kezed? – Hyesun sokkal éberebb lett, mint addig bármikor, s hogy jobban szemügyre vehesse a gyűrűt, felült és a kezemet az ujjai közé vette. 

- Valami olyasmi. – nyögtem kelletlenül.

- Milyen szép dolog is a házasság. – sóhajtott vágyakozón a barátnőm, nem mintha Yoongi-t túlzottan érdekelte volna a kedvese átszellemült hangja – Biztos sokat beszéltetek már a gyermekvállalásról is. 

- Dehogy beszéltünk róla! – Olyan hirtelen kaptam ki a kezem Hyesun erőtlen szorításából, hogy még magamat is megleptem vele, nem hogy őt! Óriásira kerekedett szemekkel bámult rám. 

- Somin, a dolgok általában így működnek. Az emberek összeházasodnak és gyereket vállalnak. 

- Ne éld bele magad, hogy a kölykeink együtt fognak suliba járni, vagy mit tudom én, miket fantáziálsz! – térítettem észhez a barátnőmet – Ez egy hosszú jegyesség lesz, lehet, hogy el sem jutunk az anyakönyvvezetőig… 

- Ne beszélj így! – pirított rám Hyesun – Majd meglátod, hogy mennyire be fog indulni a babaprojekt, ha már házasok lesztek. 

- Nekünk még házasság sem kellett hozzá! – szólt közbe Yoongi megjátszott csacsogással – Hűtsd le magad, asszony! – mélyült el a hangja – Ne üsd az orrod olyasmibe, ami nem rád tartozik. 

- Hogy te milyen bunkó vagy ma! – csattant fel Hyesun, s úgy pattant talpra, mintha gumiból lettek volna a lábai. Az idegessége szemmel látható volt, de elég volt egy pillantást vetnie a vízben játszadozó csemetéjére, s az arcára visszaszállt a nyugalom. – Azt hiszem, Seunggi-t ideje lenne ismét bekenni naptejjel. – motyogta maga elé, majd elindult a kis csapat irányába. Kikerekedett szemmel néztem utána. Valahogy nem szoktam hozzá Hyesun hisztijeihez és gyors hangulatváltozásaihoz. 

- Hogy bírod ezt? – suttogtam Yoongi-nak, mikor úgy ítéltem meg, hogy még a szél sem lesz tanúja a beszélgetésünknek, de a szemem sarkából továbbra is a távolodó barátnőmet néztem. 

- Szarul. – válaszolta Yoongi, én pedig az egyenletesen felszálló füstcsík láttán, rákaptam a tekintetem. Minden világossá vált: Yoongi hirtelen fellépő dohányzási láza; a váratlan visszaköltözésük Szöulba; a kimondatlan és kimondott feszültségmorzsák a kapcsolatukban. – Az egész élete a gyerek körül forog. Mindenkinek nevelési tanácsokat osztogat. És mintha versenyezne a világ összes anyukájával. Abban reménykedek, ha végleg visszaköltözünk Koreába és Seunggi bölcsibe megy, Hyesun pedig visszatér a munkához, kicsit az agya is helyrejön. 

- Én szurkolok! 

Yoongi úgy pöfékelt mellettem, mint egy gőzmozdony, én pedig igyekeztem nem túl látványosan kiakadni a felém szálló dohányfüst miatt. Ismét eldöntöttem, hogy szerzek valami italfélét, mikor egy hűsítő érintés ugrasztott meg. 

- Bocsi. – szabadkozott Jisoo, s vigyorogva nyújtotta felém az addig hozzám dörgölt palackot. 

- Mikor értetek vissza? – zavartan bámultam a parton megsokasodó ismerős alakokat: úgy tűnt a városban csavargók is előkerültek a nap végére. 

- Már voltunk a szobánkban is. – vonta meg a vállát Jisoo – Aztán JK úgy gondolta, hogy megosztja a többiekkel is az évszázad ötletét. – forgatta meg a szemeit a lány, a kérdő tekintem láttán pedig folytatta – Tábortüzet akar gyújtani. „Mert az milyen menő és tiszta táborhangulatot hoz, meg úgyis ez az utolsó esténk.” – Imitálta a Kisfiú lelkesedését. 

- És én mindig azt hittem, hogy Taehyung a leghülyébb a baráti társaságunkban. – sóhajtott Yoongi. 

- De hát így is rohadt meleg van! – nyafogtam én, nem törődve a másik szavaival. 

- Gondoltam, hogy nem fogtok túlzottan lelkesedni az ötletért. – mosolygott Jisoo – Megyek, pancsolok egyet a kicsikkel, mielőtt Hyesun kiparancsolja őket a vízből. 

Csak bólintottam, addig fel sem tűnt, hogy Jisoo fürdőruhát visel: a fekete felsőrész látványosan kihangsúlyozta a domborulatait, míg a rózsás árnyalatokban pompázó alsó kislányosan simult rá. Sötét haját feszes copfba kanyarította, ami ide-oda himbálózott a léptei nyomán. 

- Kedvelem ezt a lányt. – motyogtam magam elé, észre sem véve, hogy Yoongi tökéletesen hallja a szavaimat – Sokkal jobban illik Jungkook-hoz, mint az a másik. 

- A pornós? – vigyorgott a férfi – Egy valamit biztosan megállapíthatunk! – okoskodott mellettem – Jungkook szereti a nagy ciciket. 

- Hogy te milyen fárasztó vagy! – forgattam a szemeimet. 

- Persze, mert egy nagypapa veszett el benne. – dörmögte vidáman Taehyung, a mellette trappoló Jimin pedig tapintatosan röhögcsélt a béna poénon. 

Jimin a mellettem álló napozóágyra ült: a bőre barna volt, a haja nedves, a rövidnadrágja pedig diszkrét tócsát varázsolt a fehér huzattal bevont párnára. Elmélázva szemléltem a vörös foltokat a vállán, amit a nap jól megpirított, a tetoválását, amit a csokira barnult hasfalán alig lehetett észrevenni. Taehyung ezt a pillanatot választotta támadásra, s azzal a lendülettel kihalászta a kezemből az addig ott szorongatott italt, s olyan könnyedén bontotta fel és ivott bele, mintha a legtermészetesebb dolgok egyikét vitte volna véghez. 

- Hé! – tértem magamhoz kissé későn – Az az én üdítőm… volt! 

- Bocsi! – röhögött Taehyung. 

- Kicsit belassultál… rossz hatással van rád Yoongi! – röhögött Jimin az előtte kibontakozó jeleneten, ugyanis épp Taehyung-ot kezdtem rugdosni és követelni tőle, hogy azonnal szerezzen nekem valami hideg innivalót, ha már az enyémet képes volt megszlopálni, mire az idióta csak szánakozón bámult rám. 

- Bocsi, Somin! Muszáj megnéznem Rin-t, hogy jobban van-e. Le akarom rángatni… hátha a pillecukor kicsit felvidítja. – magyarázta Taehyung, azzal egyszerűen otthagyott, de az üres üdítős flakont még a kezembe nyomta. 

- Mi a szar!? – bámultam az ujjaim között szorongatott palackra és dühösen morogtam mindenféle átkot Taehyung-ra. 

- Tényleg be vagy lassulva. – vigyorgott Jimin. A tekintete melegséget sugárzott, s ha lehet az én bőrömet jobban perzselte, mint a napsugarak, amik elől gondosan a napernyő alá menekültem. Megráztam a fejem, mielőtt az agyamra rászállt volna a vattacukros káprázat, ami Jimin-t romantikus glóriába vonta volna. 

- Hogy hogy itt? – kérdeztem, a hangomban már nyoma sem volt a rózsaszín gondolatoknak. 

- A Mina-Jisoo-Jungkook triumvirátussal nem tudom felvenni a versenyt a kölykök szívében. – röhögött fel Jimin. 

- Akkor Taehyung is azért most lépett le? – kérdezem felvont szemöldökkel – Így Mimi nem veszi észre azt a tíz percet, míg összekanalazza Harin-t? 

- Több lesz az, mint tíz perc… – motyogta Yoongi kelletlenül. 

- Harin elég gyorsan el tud készülni. – adtam a férfi tudtára a tényt, hogy Harin általában pont leszarja, hogy mi van rajta. 

- Látszik, hogy nincs gyereked. – sóhajtott nagyot Yoongi. 

- Ezzel meg mire akarsz kilyukadni? – vontam fel az egyik szemöldököm. 

- Yoongi úgy érti – válaszolt Jimin, mikor látta, hogy Yoongi nem hajlandó felvilágosítani –, hogy Taehyung és Harin az egy hét alatt talán tíz percet sem töltött kettesben… így valószínű ki fogják használni ezeket a lopott perceket. 

- Baromság! – csattantam fel, ahogy felfogtam Jimin szavainak értelmét – Mintha nem láttad volna Harin-t reggel! Úgy nézett ki, mint a mosott szar. Erősen kétlem, hogy Taehyung alá fog feküdni. 

- Pedig jót tenne neki. A szex bizonyítottan csillapítja a fájdalmakat. – világított rá Jimin. 

- Te jó ég! – röhögtem – Ezt hol olvastad? Egy női magazinban? – Már a könnyem is folyni kezdett, ahogy elképzeltem Jimin-t, amint otthon a kanapén ücsörög valami silány szennylappal a kezében, a hajában csavarókkal, a lábkörmén száradó vörös körömlakkal, mikor megszakította az egyre röhejesebb gondolataimat: 

- Akár fogadhatunk is! 

- Kezdtek rosszabbak lenni, mint Harin és Taehyung. – Yoongi hangja ugyan megütötte a fülemet, de egyáltalán nem foglalkoztam vele, Jimin szemei sokkal jobban lekötöttek. A tekintetében lakozó magabiztosság furcsán ingerelt, így kihívón bámultam rá. 

- És miben akarsz fogadni? – kérdeztem eltökélten, mire Jimin egészen közel hajolt hozzám. A szavai, amiket a fülembe suttogott, forróak voltak, beleborzongott a testem. Nyelnem kellett egyet, s még inkább átkoztam az idióta haveromat, aki megfosztott a hűsítő folyadéktól, ami némileg felolvasztotta volna a torkomban keletkező vattacsomókat. 

- Gondolkozz el, hogy te mit szeretnél, ha esetleg nyernél. – Apró volt a puszi, amit a szám szélére cuppantott, talán Yoongi észre sem vette a közöttünk lezajló gyengéd érintést, mégis zavarba jöttem. 

- Úgy meg foglak szívatni! – forrongtam, magamban elhatározva, hogy bizony csúnya dolgokat kell majd tennie Jimin-nek, ha nyerek. 

Pattogva öntötte magából a narancsos lángokat a tűz. A fénye apránként vált egyre határozottabbá, ahogy a Nap – valahol a szálloda mögött – lomhán igyekezett a Föld alá bukni, hogy átengedje a helyét a sötétség ezüstös pettyeinek. Hatalmas sóhajt engedtem a jóleső zsongásba: a társaság derűsen ülte körül a tüzet, mintha meg sem érezték volna a negyven fokot, ami izzasztóan telepedett ránk. A pillecukor édes, karamellás illata láthatatlan rózsaszín felhőként lebegett körülöttünk kellemes harmóniát adva a tengeri sós levegővel. Szinte fuldokoltam a forróságtól, s az illatok émelyítő egyvelegétől. A fenekem alatt teljesen összegyűrődött a törölköző, a világos rövidnadrágomon fénylettek az elszabadult homokszemek, s a bőrömet belepték a só kristályos szemcséi. Mozgolódva igyekeztem némi távolságot kieszközölni köztem és Jimin között, a férfi olyan közel ült hozzám, hogy éreztem a testéből áradó hőt. Az érintése meglepett. Olyan lágyan kezdte el cirógatni a derekam vonalát, hogy egy pillanatra azt hittem, valami eltévedt fűszál talált meg a sivatagos homokban, csak a mosolygástól apróra zsugorodó szemei győztek meg az érintés valódiságáról. 

- Szerintem, én nyertem. – A sejtelmes suttogás ott csengett a fülemben, s Jimin annyira édesen szimatolta a vállamon a bőrömet, hogy muszáj voltam vihogni rajta. 

- Miből veszed? – kérdeztem, nem akartam elhinni, hogy a hülye fogadásunknak így lesz vége. 

- Nézd csak meg Harin-t! – javasolta Jimin mindentudó szemekkel, mire a barátnőmet kezdtem vizslatni. Harin vörös pólóruhája puhán nyúlt végig az alakján egészen a combja közepéig, a bőre barnára sült, míg a hajába világosabb szálakat festettek a napsugarak. A kontya kusza volt, s nem is tűnt elég erősnek ahhoz, hogy a koraesti sütögetésünket épségben túlélje, de ami a leginkább felhívta magára a figyelmet, az a nyaka hajlatában éktelenkedő vörös paca volt. 

- Ez semmit nem bizonyít! – vontam meg a vállamat, majd a Jimin kezében pihenő nyársbotot kezdtem bámulni. A tűz barnára festette a pillecukrot a bot végén, édeskés égetett illattal árasztva el a levegőt. 

- Ilyen könnyen nem úszod meg. – csendült fel Jimin hangja. Biztosra vettem, hogy engem vizslat, így teljes beleéléssel figyeltem tovább a tevékenységét. – Kérsz? – Jimin felhúzott szemöldökkel pislantott rám és észrevétlenül emelte meg a kezében szorongatott nyársbotot. Csak megráztam a fejem, túl édesnek tűnt az a karamellizált massza, s én nem voltam annyira oda a gondolattól, hogy az émelyítő édességből még többet egyek. S úgy tűnt, nincs is szükség a közbenjárásomra, hiszen Harin láthatóan a sokadik pamacsot tömte magába. Taehyung elégedetten adagolta a feleségének a nyalánkságot, miközben igyekezett mozdulatlanul ücsörögni, hogy az ölében szundikáló Mimi-t nehogy felriassza. Hoseok valami technikai csodáról tartott lelkes beszámolót Jungkook-nak, aki figyelmesen hallgatta a másikat, noha jól láthatóan olykor-olykor belefülelt Mina beszámolójába. Biztosra vettem, hogy Mina éppen az aznapi élményeit taglalja Jisoo-nak, aki szintén nem volt rest elmesélni a saját kalandos randiját cserébe. 

- Nem valami megszokott cápát etetni egy randin. – vihogott Jisoo – Jungkook-nak furcsa képzetei vannak a romantikáról. 

- Szerintem tök érdekes lehetett. – lelkesedett Mina, miközben a nedves, vörös tincseit tekergette – Biztos egy csomó tengeri herkentyűt láttatok, amik nem merészkednek a parthoz az emberek miatt. 

- Nem is értem, hogy miért nem jöttetek soha össze. – csodálkozott el Jisoo – Az ember azt gondolná, hogy ha egy fiú meg egy lány ennyire egy húron pendül, azok között kialakul valami… Most mi van? – Jisoo zavartan bámult Jungkook-ra, aki erőteljesen belecsípett a lány karjába. Mina-ból viszont kitört a röhögés – bizonyára nem vette észre Jungdae elsötétülő szempárját – és legyintve magyarázta: 

- Jungkook a tesóm! Ennyi erővel Harin-nal, Somin-nal vagy Hoseok-kal is járhatnék! – Ahogy csillapodott Mina jókedve még hozzátette: – De csak Jungdae-nak sikerült megdobogtatni a szívem. 

Jungdae elégedetten cirógatta meg Mina kezét, majd visszatért a Yoongi-val folytatott beszélgetéséhez. Biztosra vettem, hogy a téma vagy politikai, vagy művészeti. A két féri élvezettel osztotta meg egymással a véleményét, ami persze ritkán egyezett, míg Hyesun az ölében ülő kisfiút pesztrálta. Igyekezett minél több zöldséget tuszkolni Seunggi-ba, aki persze egy kicsit sem értékelte az édesanyja fáradozásait, nyafogva kimászott az ölelő karok közül, s az apjánál keresett menedéket. 

- A gyerekek olyan hálátlanok. – motyogta Hyesun, mire csak megforgattam a szemem. 

- Hagyd élni szegény kölyköt! – adtam meg számára az évszázad tanácsát, s mielőtt Hyesun még leteremthetett volna a kezébe nyomtam egy üveg édeskés, alkoholos italt – Tessék! Egy kis kikapcsolódás neked is jár! 

Hyesun néhány pillanatig feszélyezetten pislogott az italra, majd némi győzködés után módszeresen inni kezdte, ekkor támadt egy csodálatos ötletem… 

Jimin tekintete sötét volt és perzselő. A tűz fénye aranyló szikrákat festett az íriszébe, míg az alkohol bódító párát húzott rá. A lába mellett elfekvő üvegek hűen tükrözték az elfogyasztott alkohol mennyiségét, én pedig kacarászva koccintottam össze az italainkat: imádtam, hogy Jimin képtelen volt néhány sörnél többet inni lerészegedés nélkül. 

- Mi bemegyünk! – Harin óvatosan nyalábolta fel Mimi-t Taehyung karjaiból, mintha csak attól félne, hogy felébreszti az alvó kislányt. 

- Kijössz még? – kérdezte Taehyung dörmögve, a szeme túlságosan csillogott, így biztosra vettem, hogy ő is szorgalmasan emelgette az alkoholos dobozokat. 

- Ha Mimi nem ébred fel, akkor igen, de ha felriad, tudod, hogy milyen hisztis és nyugtalan lesz… – sóhajtott – Pedig jó lenne lemosni róla a homokot, mielőtt befektetem a kiságyba. 

Mosolyogva figyeltem, ahogy Harin egyenletes léptekkel indult a szálloda irányába, s suttogva énekelt a kislány fülébe, mintha attól tartana, hogy felébred a rájuk zuhanó csendességben. Viszont a vigyor azonnal lehervadt az arcomról, amint meghallottam Jimin kissé zagyva hangját. 

- Szóval Taehyung, mivel töltöttétek azt az órácskát, amíg kettesben voltatok az asszonnyal? – Ha a szavai nem is voltak teljesen konkrétak, a szeme pajkos csillogása pontosan tükrözte a gondolatait. 

- Nocsak, nocsak – alakoskodott Taehyung –, hova fajul a világ? Park Jimin-t az én röpke pásztorórám érdekli? 

- Hidd el, nem érdekelne, de mivel fogadtam Somin-nel, így muszáj kitálalnod! – magyarázta Jimin. 

- Mielőtt Taehyung túl sok részletet oszt meg, inkább beviszem a gyereket. – forgatta a szemeit Hyesun, s Seunggi felé nyújtotta a kezét, aki igyekezett az apja mögé bújni – Gyere, fiam! 

- Hallgass, anyára. – győzködte Yoongi a kisfiút, aki némi ellenkezés után duzzogva tartott az édesanyjával. Egyáltalán nem lepett meg, hogy amint Hyesun eltűnt a szemünk elől, a férfi cigarettára gyújtott. Mielőtt bármilyen megjegyzést tehettem volna Mina becsapódott mellém, a kezében a telefonja fénylett és őrülten keresett valamit rajta. 

- Táncolni akarok! – adta a tudtomra a vad böngészés okát. 

- De rendes zenét rakj be, ne valami klasszikus izét! – csatlakozott a maradék női szakaszhoz Jisoo is. 

- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem írok hallgatható zenéket? – vonta fel a szemöldökét Mina megjátszott sértettséggel – Ha tudni akarod, az egyik legtehetségesebb zeneszerzőnek tartottak a suliban! 

- Mégis otthagytad! – kontrázott rá Jisoo. 

- Ez egy hosszú történet. – forgatta a szemeit Mina, majd vidáman felkiáltott – Ez jó lesz! – indította el a kiválasztott dalt – Táncoljunk! 

A tűz fénye ropogva halványodott el: a parázs lomhán beleveszett az éjszakába, csak olykor-olykor erősödött meg narancsos pezsgéssel. A tánc alkoholt pumpált a vérembe, teljesen elbódítva a tudatom. Minden olyan erőteljesnek hatott: a föld langyossága, a homokszemek a lábujjaim között, a szél, ami csendesen vette fel a testemmel a táncot, végignyalva a bőrömet hűsítő leheletével. A dal megigézett: a gitár dallama beleivódott a fülembe, az erőteljes ütem pedig ugrálásra késztetett. A csillagok pont úgy ragyogtak felettünk, ahogy a dalszöveg hirdette… 

Mina vörös haja némileg kócosnak hatott, a sós víz összetapasztotta a tincseket, s nehézkes csimbókokban szállt a mozdulatai következtében. A kezeit a magasba emelte, mintha csak a csillagokat kívánná elérni… Biztosra vettem, hogy legalább annyit ivott, mint én. Az enyhe ittasság rózsás pírt varázsolt az arcára, ami alig-alig látszott a félhomályban. Fogalmam sem volt, hogy mikor aludt ki végérvényesen a tűz. A közelben húzódó szállodák kivilágítása adta a fényforrást a tengerparti összejövetelünknek, no meg Mina fel-felvillanó telefonjának a kijelzője, mikor dalt választott. 

Jisoo sötét copfja ide-oda ugrált, a mosoly az ajkain egészen pimasszá tette az arckifejezését, s a tekintete is valami szemtelen magabiztosságról tanúskodott. Csak később vettem észre, hogy az egész műsort Jungkook-nak szánta… elmosolyodtam. De igazán akkor szélesedett ki a vigyorom, amikor Jungkook a lányhoz araszolt, s lassú léptekkel elindultak a tenger irányába „úszni”. Legalábbis így szólt a magyarázat. 

- Komolyan, mindenki úgy viselkedik, mint valami hormon-túltengéses kamasz! – vihogott Hoseok fejcsóválva. 

- Valld csak be, hogy irigykedsz! – vágtam hozzá nem túl kedvesen a tényeket. 

- Már hogy ne lennék irigy! –magyarázott továbbra is vidáman – Mindenki itt zsong, mintha minimum afrodiziákumot tettetek volna a pillecukorba! Míg nekem nincs senki, aki elcsitítsa a vágyam… 

- Oh te szegény pára! – veregette hátba Taehyung a másikat – Gyere, keresünk neked valami nőcit, hogy ne legyél annyira elkeseredve, vagy – nyomta meg az utolsó szót és az „a” betűt annyira elhúzta, amennyire csak lehetett – ellopjuk Jungkook és Jisoo ruháját… romantikus pucér pancsolást terveztek. Szerintem, nagyon vicces lenne látni őket meztelenül rohangálni. Nos, barátom – karolta át a vállát –, benne vagy egy kis csínytevésben? 

- Mint a régi szép időkben? – merengett el Hoseok látványosan. 

- Pontosan! – csapta le a lehetőséget Taehyung és elcipelte a lovakat megszégyenítő módon felnyerítő Hoseok-ot. 

- Azt hiszem – tápászkodott fel Yoongi –, most jött el a pillanat, hogy elszeleljek, még mielőtt valami nagyobb hülyeség is az eszükbe jut… nem akarok semmiről tanúskodni holnap a rendőrségen! További szép estét nektek! 

Yoongi kissé görnyedt alakja sötét pacaként törte meg a szállodák irányából felsejlő fényáradatot. Vigyorogva néztem utána, valahogy kíváncsivá tett, milyen baromságokat néz ki a barátainkból, hogy a másnapi rendőrségi kihallgatás rémképe is a szeme elég vetült. 

- Menjünk mi is! – érintette meg kedveskedőn Jungdae a barátnőjét. 

- Én nem mehetek! – Mina hangja meglepően komolyan csengett. Érdeklődve pislogtam, s vártam a magyarázatát: – Dj Mina reggelig tartó partija van… a dj nem hagyhatja el a helyszínt a buli vége előtt! 

- Szerintem, Somin és Jimin is szívesen lenne egy kicsit kettesben. – mosolygott Jungdae a lányra, majd néhány szót a fülébe súgott, mire Mina halvány bólintás után belátóbbá vált, s azzal elköszöntek. 

A beálló csendben a tenger hullámainak csapkodása fülsiketítően felerősödött, a víz morajlása lágy dallamot festett a csillagos éjszakába, Jimin léptei pedig nesztelenül vezették közelebb hozzám őt. Pillekönnyű volt az érintése, amivel végigsimított az arcélemen, a szeme vágytól ittasan követte végig az ujjai mozdulatát. Nyelnem kellett egyet. Az ajkaim kiszáradtak a forróságtól, amit magából sugárzott, s attól az eszement kéjtől, amit tekintete ígért. Hátráltam néhány lépést, úgy éreztem szükségem van némi friss oxigénre, nem is számítottam rá, hogy megbotlok egy rakás szemétben. Zavartan pislogtam fel Jimin-re a földről. Sajgott a fenekem, amire sikeresen ráestem, a csuklóm – elvégre a kezemmel igyekeztem az esés erejét csillapítani – pedig rettenetesen fájt. 

- Te jó ég, Somin! – térdelt le mellém Jimin – Jól vagy? – A szemei sokkal éberebbé váltak, s aggódva tapogatott végig. 

- A csuklóm nagyon fáj. – panaszkodtam sírós hangon, mire a férfi gondoskodó gyengédséggel emelte meg a kacsómat. 

- Elég rosszul néz ki. – tudatta velem, mintha én nem láttam volna a lassan lilává váló kézfejemet. – Jobb lenne, ha bemennénk a kórházba. 

- Nem elég, ha Jisoo megnézi? – kérdezem elkeseredetten. 

- Jisoo ápolónő, nem hiszem, hogy röntgenlátása lenne, vagy a táskájában gipszet hordana. – korholt le Jimin. – Gyere, rendbe rakjuk magunkat és eltaxizunk a kórházba. 

Jimin gyengéden felsegített a homokból, kissé ingerülten nézett körül, s vállrántva küldött egy üzenetet Taehyung-nak és Hoseok-nak, hogy ha befejezték a játszadozást, pakoljanak össze. 

- Ennyit megérdemelnek a gyerekes csínytevéseik miatt! – magyarázta – Gyere! – fogta meg a karom, mintha csak attól félne, hogy fájdalmat okoz, s azzal elindultunk a szállodába… 

A kórházban egy szoros fáslit kaptam, másnap pedig egy rakat értetlen szempárt, de amint meghallották a balesetem történetét, visszatért a társaság jókedve. A szemét bagázs pofátlanul a képembe röhögött.