Doll☆s - 35. fejezet

Love is in the air 

A lassan kibontakozó zene ütemei halkan, altatódalként pattogtak a hangfal felületén. A lágy tónusok szinte elvarázsolták Sunhee-t, aki egy hatalmas pokrócot csavart maga köré és úgy ült a kanapé kényelmes párnáira. A TV képernyőjén megjelenő pergő történet ráérősen rajzolódott ki előtte: Minhee alakját tökéletesen adta vissza a ráadott világosszürke ruha. A mozdulatai könnyedek és kecsesek voltak, teljesen kihasználta a színpadot. A légies lépései hol magasba emelték, hol a sötét padlóra terítették; a forgások szédítőnek hatottak a közönség számára, Minhee mégis mindent olyan profizmussal adott elő, mint egy valódi táncos. Elvégre ez volt a szerepe. 

Az MV filmkockái tovább peregtek: Soyoung haladt végig egy hófehér folyosón kerekesszékkel, kényelmesnek tűnő, szürke hálóingben. A haja gubancosnak hatott, kissé megviselt arca pedig sokkal színtelenebb volt, mint máskor. A szemeiben megbújó könnyek csillogóvá varázsolták a tekintetét, ahogy a kamerába meredve suttogta a dalszöveget: „Oh nehéz, szürke hétköznapok.”. 

Ririn jelenete egyetlen röpke pillanatnak hatott. A hófehér tábla beleolvadt a falak sápadtságába, az egyetlen mondat ott kiabált, sötétszürke kacskaringós betűkkel, ami Ririn írása nyomán került a végtelennek tűnő fehérségbe: „I miss you.”. A fókusz hirtelen szélesedett ki, s az előtérben megjelentek a diákok, akik a tanár háta mögött szürke galacsinokkal dobálóztak, vidáman rosszalkodtak és kiabáltak. Ririn homloka a tábla síkjának dőlt a felirat mellett… 

Sunhee pedig előrébb hajolt, pontosan tudta, hogy melyik jelenet következik az MV-ben. 

Semmi kedve nem volt szívességet kérni a szüleitől, dühösen csattant fel, mikor Kangdae közölte az MV koncepcióját, amiben a Doll☆s tagjai egyszerű embereket formáltak meg: Minhee táncosként szerepelt a rövid klipben, míg Soyoung szegény betegként gurult végig egy kórház folyosóján. Haewoo egy kávézó egykedvű pincérnőjévé vált, Ririn-t neveletlen gyereksereg próbálta kikészíteni angolóra közben, ő pedig egy divatügynökség vezetője szerepében tetszelgett. 

- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? – morgott Sunhee, mikor a forgatókönyvet lapozgatta. 

- A kiadó szerint most már semmilyen rossz visszajelzést nem kapnál, ha kiderülne, hogy kik a szüleid… – magyarázta Kangdae, noha egy cseppet sem volt lelkesebb a témát tekintve, mint Sunhee. 

- És miért nekem kell tárgyalnom az SSB-vel? – tudakolta a leader kicsit sem kedves hangsúllyal. 

- Mert neked van esélyed meggyőzni őket a forgatással kapcsolatban. – forgatta a szemeit Kangdae. 

Sunhee maga is meglepődött, hogy mennyire könnyedén egyezett bele az apja a forgatás helyszínébe, sőt még a modelleket is szívesen a kiadó rendelkezésre bocsátotta, no meg egy könnyed kollekcióit is, amit Black & White-nak nevezett el. A forgatás sokkal rövidebb időt vett igénybe, mint ahogy a rendező megtervezte: a profi modelleknek nem kellett külön előadást tartani a kecsességről vagy a tökéletes színpadi mozgásról. A fények pazarul követték a kifutón végigsétáló hölgyek alakját, s a fekete-fehér ruhák annyira tökéletesen beleillettek az MV koncepciójába, hogy a rendező örömében csaknem sírva fakadt. Legalábbis Sunhee így magyarázta a mérhetetlen csillogást a fickó szemében. 

Sunhee-nek tetszett a ruha, ami fekete volt, akár az éjszakai égbolt és apró kövekkel kirakott, mintha csak a csillagok ragyognának rajta. A cipője is ugyanezt a stílust követte. Noha az bosszantotta, hogy parókát húzattak vele – ahogy az összes Doll☆s taggal – mondván, az élénk hajszínük nem való egy ilyen fájdalommal teli klipbe. Sunhee ösztönösen túrt a hajába, érezte a paróka alatt bepálló fejbőre kiáltását. Noha többen biztosították, hogy fekete tincsekkel is nagyon csinos, Sunhee legszívesebben felrobbant volna, mikor meglátta önmagát sötét hajjal, a csillagokkal díszített éjsötét ruhában, ünnepelt divattervezőként. A vágás tökéletesre sikerült. Sunhee léptei megegyeztek az ütem dübörgésével, s a szeme kétségbeesett mozgása a szövege bizonytalanságával: „Remegve nézek, kereslek, nem látlak. / A félelem átjár, tudom, hiába várlak.”. 

- Borzasztó ez a haj! – nyafogott a lány csak úgy maga elé. 

- Még mindig ezen morogsz? – A lendület, amivel Minhee levágódott a leader mellé teljesen megijesztette Sunhee-t, de nem törődött különösebben a másik jelenlétével. Tovább bámulta az elé varázsolt képeket. 

Haewoo-nak nem volt akkora szerencséje, mint Sunhee-nek: az apró kávézóban történő jeleneteket többször kellett újravenni. A rendezőt hol a szikrázó napsütés zavarta meg a tökéletes felvételek kialakításában, hol a nyálkásan folyó eső. A rapper türelmetlenül ácsorgott a fekete ruhájában, ami alá fehér inget húzott, s egészen hálás volt a sztájlisztnak, amiért megszabadította a magassarkú cipő-kreálmányoktól, így legalább a kétnapos szaladgálást nem kellett gólyalábakon végeznie. 

Haewoo utolsó jelenetében vaskos kabáttal takarta be a testét, a tükörben bámulta önmagát, miközben a haját igazgatta, s az utolsó pillanatban elrebegett mondata útnak indította az utazós jelenetek sorát. 

- Annyira király volt vonatozni! – lelkesedett Minhee, aki vidáman ecsetelte az állomáson ácsorgó fanokkal való találkozást, vagy, hogy egy bácsi nem vette észre a kamerákat és olyan közönyösen telepedett le Minhee mellé, minta csak a forgatókönyv része lett volna. A rendező is elégedett volt a bácsi és persze Minhee reakciójával, így a jelenet maradt. Néhány pillanattal később Minhee lelkesen kezdett mutogatni Sunhee orra előtt, s teljesen izgatottá vált a hangja:

- Látod? Látod? Ott a bácsi! 

Minden annyira szürke volt és élettelen, mintha egy elpuskázott szépián keresztül derengett volna az MV világa. Sunhee alig várta, hogy a borongós szöveget felváltsák a vidámabb sorok, hogy a szürke árnyalatait színekkel töltse ki a rendező palettája. Élettelennek hatott az arca a limuzin ülésén, ahogy Haewoo is teljesen sápadt volt a busz zötykölődő útvonalán. Soyoung taxija fekete volt, az arca viszont teljesen fehér, s Ririn autója úgy haladt végig a sötét éjszakán, mintha beleolvadt volna a feketeségbe. Csak a szállingózó hópelyhek ráérős tánca adott némi csillogást az el-elszaladó lámpaoszlopok fénye között. 

Az elhagyatott kosárpályát belepte a hó. 

Sunhee emlékezett rá, mikor Ririn az MV kompozíciójának tárgyalása közben felelevenítette azt a kellemetlen napot, mikor elhatározta, hogy ír a magányról egy dalt. A sötétben megbújó kosárpálya csendje, a lelkét behálózó érzés. Mindennél jobban vágyott a társaságra: Sun Hee hangjára, Min Hee nevetésére, Hae Woo morgására és So Young értetlen arckifejezésére. Most ugyanazt a felületet fehérré varázsolta a hó és a jég: s ott állt Ririn sapkában, sálban, egy vastag kabátba csavarva, ugyanúgy az eget bámulta, mint akkor. A lányok rohanva közelítettek hozzá: az alakok homályosak voltak, mintha a nézők Ririn könnyáztatta szemén át látták volna a világot… Valójában Soyoung sérülése miatt kénytelenek voltak dublőrt használni a jelenethez, ezért vált minden olyan kuszává az MV-ben. 

„We can’t go wrong, bring it back.” – Sunhee hangja tökéletesen törte meg a szomorkás dallamokat, s a videóban hócsatát vívó lányok alakját elkerülte a sötétség, a szürkeség, lassan minden megtelt színekkel és mosollyal. A nevetésük szinte belecsengett az MV ütemeibe, a vidámság belepte a képernyőt. Hóemberek, hóangyalok, kipirosodott kezek és arcok parádéztak a képernyőn. 

- Most jön a dőlős jelenet! – Minhee teljes figyelmét a TV-nek szentelte, Sunhee pedig ugyanazzal az érdeklődéssel bámulta, ahogy egyesével dőlnek el lassítva, bele a hóba: a ruhájuk átváltott, s már nem a meleg holmik rejtekében feküdtek a fehérség puha felületén, hanem hosszú arannyal díszített kékes ruha takarta a testüket. A hajuk élénkké vált, színpompás csillogással mosolyogtak a kamerába, miközben a csillagok fénye ragyogott rájuk. 

- Azért örülök, hogy nem valódi hóba kellett belefeküdnünk. – motyogott maga elé Minhee. 

- Továbbra sem tetszik ez a videó. – morgott Sunhee, s unottan hátradőlt, hogy a kanapé támláján kényelmesen megpihenhessen. A haját kócos kontyba csavarta a feje tetejére, de a legtöbb kacskaringós, ezüst szál pofátlanul hullott a vállaira. A szürke pulóverén csúfoskodó hatalmas halálfej teljes mértékben betöltötte a puha szövésű felsőt, míg a szaggatott rövidnadrágja nem sokat takart a lány halvány combjaiból. A hosszú zokni egészen felcsúszott a térde fölé, ezzel némi meleget adva Sunhee lábainak. 

- Nekem sem ez a kedvenc MV-m tőlünk. – bólogatott Minhee, miközben a másik vonásait fürkészte. – Az volt a legjobb, amikor Chanyeol-t megvertük! – lelkesedett, majd a YouTube által felajánlott videók közül kiválasztotta az Annoyed Pt.2 című dalukat, s, ahogy a dal elkezdődött, hangos énekléssel kezdett neki. 

- Te jó ég! Mi folyik itt? – Ririn hangja kérdőn csengett, de a jókedvet le sem lehetett volna törölni a képéről. – Egy kis nosztalgia? – kérdezősködött tovább. 

- Megbeszéltük Minhee-vel, hogy ez volt a legjobb MV-nk! – vont vállat Sunhee, s gyanakodva pillantott végig az érkezőn – Azt hittük, már haza sem érsz! 

- Hosszú volt a búcsúzkodás! – vihogott Minhee, s néhány cuppogó hangot adott ki, ezzel imitálva az elképzeléseit. 

- Csak két hétről van szó – forgatta a szemeit Ririn, s a szobájába menekült a mindentudó pillantások elől – Amúgy is! – kiabált ki a rejtekhelyéről – Nem úgy volt, hogy ti sütni fogtok valami finomságot? 

- Figyeled? – kérdezte Minhee felvont szemöldökkel – Csak az édesség érdekli… 

- Mint mindig. – értett egyet Sunhee is – Nem akartuk elkezdeni túl korán…

- A végén még nem is jutott volna neked, eonni. – magyarázta tovább Minhee, s közben a nappaliból nyíló szoba ajtófélfájához támaszkodva bámulta az idősebbet. 

- Persze – csendült fel Ririn hangja vidáman –, még véletlenül sem a lustaságotok az oka, igaz? 

- Dehogy is! – vihogott Sunhee, majd a konyhába igyekezett, hogy legalább a hozzávalókat előkészítse. 

A gigantikus hűtő telis-tele volt mindenféle étellel, Sunhee alig találta meg a szükséges dolgokat, már többé-kevésbé telepakolta az előkészítő pultot, amikor meghallotta Ririn jellegzetes csoszogását a bejárati ajtó irányába. Zavartan figyelte az idősebbet, amint belebújt a cipőjébe, s óriásira tárta az ajtót. 

- Hát te meg mire készülsz? – csodálkozott a leader. 

- A betegszobában fogok fürödni. – emelte fel a kezében tartott tiszta holmit – Tegnap is ott zuhanyoztam és ott maradt minden cuccom. – magyarázkodott tovább a lány – Gondolom, ti is jöttök valamikor. 

- Persze, hogy megyünk! – csicsergett Minhee – De itt jobb kaját csinálni. Alig várom, hogy végre megint mindenki fent lakjon, és ne kelljen állandóan szaladgálni két emelet között. 

- Akkor majd jöttök! – Ririn lazán legyintett, azzal kilépett az ajtón. A cipője viccesen slattyogott, hiszen csak lezseren belebújt, nem kötötte meg a cipőfűzőjét, így ide-oda billegett benne a lába. 

Ririn a ruhakupacra helyezett telefonját vizslatta, ami zölden villogva igyekezett a tudtára adni, hogy üzenete érkezett. A lánynak nem kellett megnéznie a feladó kilétét, pontosan tudta, hogy Taehyung írogat neki a reptérről… Két hét. Ririn újra és újra azzal bíztatta magát, hogy olyan gyorsan fog eltelni az a tizennégy nap, mintha pillanatok lennének. Az I miss you megjelenése körüli teendők a végéhez értek, s a promóciók úgyis felborítják a csendesebb hétköznapokat, így Ririn tudta, nem lesz ideje unatkozni vagy a saját nyomorán rágódni. 

- Sziasztok! – csendült fel, amint belépett az aprócska lakásba, s kedélyesen hallgatta az egyenletes csicsergéssel válaszolók hangját. Haewoo az egyik fotelban terpeszkedett a laptopjával a kezében. A lány sötét ruhái lezseren csúsztak végig a testén, s Ririn már pontosan tudta, hogy a rapper ismét a kilókkal fog küszködni, hiszen az ünnepeket a családjával töltötte, s a finom hazai koszt, mindig is Haewoo gyengéje volt. Soyoung a másikkal szemben helyezkedett el a földön törökülésben: a parányi kisasztalt csaknem teljesen beterítette a laptopja. Szürkés tincsei egyenesen hullottak a hátára, míg az előre bukó fürtöket egy feszes kontyba hátra fogta. A szürke melegítőnadrág végignyúlt a lány lábán, s Ririn-t ez valahogy megnyugtatta: a gipsz végleg lekerült. A melegnek tűnő pulóver lazán terült el Soyoung felsőtestén, s olyan koncentráció ült ki az arcára, hogy Ririn meglepődött azon, hogy egyáltalán visszaköszönt neki.

- Mit csináltok? – jött a kérdés kissé értetlenül, mire Haewoo egy lenéző pillantást küldött az idősebb felé. 

- WOW-ozunk! – közölte fesztelen hangon – Most, hogy Soyoung visszatért a játék világába, megmutatom neki, hogy miről maradt le. 

- Értem. – mosolyodott el Ririn – Nem akarlak feltartani titeket. – motyogta, s azzal megcélozta a fürdőszobát. 

- És a kaja? – pillantott fel kérdő szemekkel Haewoo, mire Ririn megtorpant egy pillanatra. 

- Sunhee és Minhee most állnak neki. 

- Micsoda? – Haewoo hangja annyira kétségbeesettnek tűnt, hogy nem csak Ririn kapta rá a tekintetét, hanem Soyoung is. – Én már most éhen halok! – A rapper hol a legidősebbet bámulta, hol a legfiatalabbat, s nagyot sóhajtva adta ki a gondolatait. – Én meg össze vagyok zárva a legbénább szakáccsal a világon – mutatott Ririn-re –, és a legfurcsább kajákat gyártó séffel! – azzal Soyoungra bökött. – Szép kilátások! 

- Ha annyira éhes vagy és nincs kedved főzni, ó háziasszonyok királynője – vált Ririn hangja ünnepélyessé –, akkor rendelj kaját! – Azzal becammogott a fürdőszobába és magára csukta az ajtót, de még hallotta a nap kérdését elhangzani Haewoo szájából: 

- Na mit együnk? 

Soyoung derűsen figyelte Haewoo-t, amint a rendelést adta le: a tűzpirosként rikító haja egyenes copfként terült a hátára, a hangja határozott volt és csilingelő, a tekintete vidám. 

- Biztos neked is jó lesz? – kérdezte meg utoljára Soyoung véleményét a rendelt ételről, s mikor a lány bólintva elrebegte, hogy „Persze, jó lesz!”, a rapper elbúcsúzott az étteremtől. – Azt mondták, hogy kábé negyven perc és itt a kaja. 

- Remek! Amíg ideér, játszhatnánk tovább. – vigyorgott Soyoung, s örömmel látta, hogy Haewoo ismét elhelyezkedik a fotelébe morogva. A rapper többször nyafogott az elmúlt hétben, hogy szeretné ismét a saját ágyában tölteni az éjszakát, de Soyoung még nem készült fel arra, hogy visszatérjen a Dollhouse-ba. Noha Soyoung már teljesen rendbejött, az I miss you táncát is többé-kevésbé elsajátította, valahogy mégsem akaródzott neki visszatérnie a régi szobájába. Jól esett neki, hogy a többiek pátyolgatják, hogy vigyázó szemekkel figyelik a lépteiket, s a gondolat, hogy a Doll☆s összes tagja miatta osztozik egy falatnyi lakás padlóján, ha alvásra került a sor. Ismét a csapat fontos tagjának érezte magát, s attól tartott, ha visszavackolja magát a Sunhee-vel és Ririn-nel közös szobájába, minden visszatér a régi kerékvágásba. Tudta, hogy már nem sokáig élvezheti a nyugalmat a betegszobában, de minden pillanatát ki akarta élvezni a maradék időnek. 

A csengő hangosan rázta fel az egész épületet: Soyoung érdeklődve figyelte Haewoo-t, aki a kérdő tekintet láttán csak megrántotta a vállát, s a telefonja képernyőjére pislogott: 

- Még korán van! – tudatta a legfiatalabbal – Biztos nem a kajánk jött meg. Ne foglalkozz vele, majd Sunhee meg Minhee elintézi. 

- Oké! – Soyoung-nak nem kellett kétszer mondani, a pillantását visszavezette a számítógépre és ismét belevetette magát a virtuális világba. 

Ririn már percek óta ücsörgött a WC tetején felöltözve, feltornyozott hajjal, vigyorogva, s a telefonját nyomkodta szüntelenül. Taehyung valóban minden érdekes vagy annak tartott momentumról tájékoztatta Ririn-t, aki bárgyú derűvel figyelte a fel-felvillanó üzeneteket, s igyekezett mindenre válaszolni egészen addig, míg a fiúnak muszáj volt elbúcsúznia a felszállás miatt. Ririn kifejezetten frissnek érezte magát, noha odakint már besötétedett. Fázósan burkolózott bele a vaskos, kötött pulóverébe, s örömmel konstatálta, hogy a másik két lány már javában falatozott a nagyméretű dobozból, amit esetlenül pakoltak az apró asztalra, ahol addig Soyoung laptopja pihent. 

- Pizza? – húzta fel a szemöldökét a lány – Mi lesz a mérlegeléssel? Csúnya lesz, ha nem fértek bele a fellépő ruhátokba! – vigyorgott elnéző hangsúllyal a hangjában. 

- De hát eonni, ez diétás! – mutogatott a hatalmas szeletre Haewoo, noha a száját jól megtömte. 

- Attól, hogy vega még nem lesz diétás! – röhögött fel Ririn, mire Haewoo csak megrántotta a vállát. 

- Már otthon felszedtem vagy 5 kilót, mit számít egy-két-három szelet pizza? 

- Szerintem teljesen jól nézel ki! – ült le a többiek mellé Ririn, s ő is kiválasztott egy szimpatikus szeletet, majd kicsit sem nőiesen látott neki – Elég beteges volt a testalkatod az utóbbi időben. Nem kell fogpiszkálónak lenned. 

- Mondja ezt Miss nem-hízok-semmitől kisasszony! – forgatta meg a szemeit Haewoo. 

- Ha jó emlékszem engem is lekövéreztek már nem is egyszer – vonta meg a vállát Ririn –, de pont leszarom. 

A csend, ami a lányok közé telepedett egy kissé kellemetlen volt, Haewoo nyugtalanul tömte magába a falatokat, míg Soyoung óriási szemekkel bámult hol az egyik, hol a másik lányra. Ririn nagyot sóhajtott: 

- Jó ez a pizza! – motyogta maga elé – Csak hiányzik róla a hús! 

- Ja egy kis csirkemellet pakolhattak volna rá! – morgott Haewoo is vihogva. 

- Akkor már nem igazán lenne vega pizza. – bámult bambán a többiekre Soyoung, mire mindhárom lányból egyszerre tört ki a nevetés. 

- Rendeltem, amúgy Sunhee-nek és Minhee-nek is. – közölte Haewoo miután csillapodott a jókedve. 

- És miért nem szóltatok nekik? – érdeklődött Ririn gyanakodva. 

- Nem veszik fel a telefont. – nyammogott tovább Soyoung – Nekünk meg nem volt kedvünk felállni. 

- Vagyis én vagyok a kiválasztott, akinek fel kell mennie? – sóhajtott a legidősebb, s azzal a lendülettel nyújtóztatta ki a lábait – Szerencsétek, hogy lelkiismeret furdalásom van, amiért nem voltam napok óta futni. 

- Te kis huncut! – röhögcsélt Haewoo – El bírom képzelni, hogy mit csináltál a futó idődben minden áldott nap. 

Ririn zavartan sütötte le a szemeit, az enyhe pír az arcán mindent elárult a többieknek. 

- Én akkor… felmegyek! – nyögte ki a többieknek a szándékát, s azzal sietve elindult a kijárat felé. 

A lépcsőház zaklatottan verte vissza Ririn lépteinek ütemét, s azt a furcsa csattogást, amit az okozott, hogy lusta-mód csak belelépett a cipőjébe. Valahol félúton kezdte el törölgetni a szája körüli részt, biztosra vette, hogy a habzsolásban a feltét összemaszatolta itt-ott, s ahogy Haewoo-t és Soyoung-ot ismerte ők biztos nem szóltak volna neki a pofijára tapadt maradékról. Ririn megvonta a vállát. Valójában teljesen mindegy volt a külseje, elvégre a Doll☆s tagjai ismerték minden arcát a legvállalhatóbbtól a legvállalhatatlanabbig. Nyugodtan nyitotta ki a lakás ajtaját, s már a cipőjét kezdte lerúgni az előszobában, amikor megtorpant. Két pár férfi lábbeli nézett vele farkasszemet. Ririn gondolatban végigfuttatta azoknak az arcát, akiknek valamiféle engedélyük volt az éjszaka közepén meglátogatni a Dollhouse-t, de egyik cipőt sem tudta Kangdae stílusával összeegyeztetni. Hálás volt a sornak, meg persze a megjelenő falfehér Sunhee-nak, így legalább valamilyen magyarázatot kaphatott. 

- Mi a fene folyik itt? – kérdezte az idősebb a lábbelikre mutogatva. 

- De jó, hogy jössz! – ragadta meg Ririn karjait a leader kétségbeesett pillantások közepette – Itt kell maradnod! 

- Ki van itt? – érdeklődött gyanakodva Ririn, s igyekezett minél halkabban kommunikálni a leaderrel. 

- Sehun és Jongin egyszer csak beállított… – kezdett neki nagy elánnal Sunhee, majd az ajkára forrottak a szavak. 

- És? – Ririn igyekezett biztató hangsúlyt megütni, fogalma sem volt, hogy mi itt a gond. 

- És? Egy rossz pszichothriller is kezdődhetne így! 

- Mintha némi túlzást éreznék a gondolatmenetedben. – vonta fel a szemöldökét Ririn. 

- De most komolyan, honnan tudod, hogy nem azért jöttek, hogy felszabdaljanak minket miközben erőszakosan közelednek hozzánk? – próbált Sunhee az idősebbre hatni, de csak értetlen pislogásokat kapott válaszként – Hihetetlen, hogy mennyire rózsaszínnek látod a férfi-nő kapcsolatokat, mióta lefekszel Taehyung-gal! – háborgott Sunhee. 

- A férfi-nő kapcsolatokat? – bámult Ririn a másikra továbbra is teljesen lesokkolva – Mármint a párkapcsolatokra gondolsz? – vigyorgott Ririn. 

- Hülye! 

- Vagy talán a szerelmi kapcsolatokra? – folytatta az idősebb, mintha meg sem hallotta volna Sunhee közbeszólását. 

- Nem veszed komolyan a félelmeimet! – nyilvánította ki a tényeket Sunhee. 

- Ha ilyen hülyeségektől tartasz, akkor tényleg nem. – forgatta meg a szemét az idősebb – Szóval, volt bármi jele annak, hogy a két fiú azért jött, hogy némi szexuális játszadozás után elfogyasszon titeket? 

- Sehun bezárkózott Minhee-vel a konyhába! – ragadta meg a bizarr gondolatmenetet Sunhee. 

- Az veszélyes. – bólogatott maga elé az idősebb – Nyilván együtt főznek. – vonta le a következtetését, amiben semmi véres nem szerepelt, mire Sunhee elégedetlenül felmorrant – És Jongin? 

- Közölte, hogy a cickához jött. Azóta macskázik. 

- Felettébb gyanús! – vigyorgott Ririn – Szerintem, engedd el magad. Az a csávó kedvel téged és te is kedveled őt, miért nem sodródsz az árral? 

- Te tudod a legjobban, hogy nem kaptam túl sok időt arra, hogy énekesnőset játszak. – vált komollyá Sunhee hangja – Semmi kedvem egy botránnyal lerövidíteni ezt az időszakot. 

- Az SM elég befolyásos… nem valószínű, hogy bármi is napvilágra kerülne a kapcsolatokból. Szerintem – vált határozottabbá Ririn hangja –, addig ragadd meg az alkalmat, amíg lehet. A Doll☆s elég szilárd lábakon áll, nem kell tartanod attól, hogy belebukunk egy ilyen pletykába. És csak úgy mellékesen: rohadtul nincs ilyen pletyka!

- Akkor nem maradsz itt? – Sunhee a legédesebb kiscica szemeit vette elő, hátha meghatja az idősebbet, de az csak rendreutasítóan pillantott rá. 

- Nem! Semmi kedvem gyertyatartónak lenni a dupla randitokon. Inkább lemegyek és nézem, ahogy Soyoung és Haewoo WOW-oznak! 

- Micsoda program! – gúnyolódott Sunhee. 

- Szép estét nektek! – vigyorgott Ririn, azzal kilépett az ajtón, s dudorászva igyekezett vissza a betegszoba biztonságot adó falai közé. 

A csengő hangosan rázta fel az egész épületet: Sunhee összerezzenve lódította meg a tésztához szánt buborékos ásványvizet eláztatva az addigi hozzávalókat. A beálló csendbe kissé fülelni kezdett, s a következő csengetéskor már dühösen pillantott Minhee-re: 

- Nem hiszem el, hogy képesek voltak kaját rendelni és még csak ajtót sem nyitnak! 

- Majd én megyek! – sóhajtott fel Minhee, azzal a kaputelefonhoz sétált, hogy beengedhesse az érkező futárt. 

- Nem is értem, hogy miért nem állnak legalább az ajtóhoz, ha már nem bírták ki, amíg kész a kaja! – tajtékzott továbbra is a leader, s gondolatban kifilézte a csapattársait. Váratlanul érte a hangos, semmivel össze nem keverhető, határozott kopogás, ami a bejárati ajtó felé vonzotta. A megdöbbenés azon nyomban kiült az arcára, amint meglátta a belépőket. Egy pillantást vetett az előszobában toporgó Minhee-re, aki ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint ő. Mégis valami kegyetlen összeesküvést sejtett a dolgok mögött. 

- Mégis mit kerestek itt? – A hangjában kicsengett a feszültség és az indulat, Sunhee válaszokat várt, ráadásul azonnal. 

- Volt egy kis szabadidőnk és arra gondoltunk, hogy meglátogatunk titeket. – magyarázta Jongin, miközben a kabátját igyekezett felaggatni az egyik fogasra – Sehun nagyon szerette volna látni Minhee-t, én pedig a kis tüneményemhez jöttem. – Sunhee zavartan pislogott… valahogy képtelen volt összeegyeztetni a hallottakat a fejében élő képekkel. – Hát itt is van! – kapta fel Jongin a felé igyekvő kiscicát és a többieket kikerülve vágta magát le a kanapéra. Sunhee értetlenül ácsorgott, az ujjai között még mindig ott pihent az egyik konyharuha, amivel megtörölgette a kezeit, mielőtt kilépett a konyhából, s fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Automatikusan indult vissza a kikevert tészta irányába, de Sehun egy pillanat alatt megelőzte. 

- Majd mi befejezzük a kaját. – dörmögte, azzal behúzta Minhee-t a konyhába. 

Sunhee bizonytalanul téblábolt: ide-oda mászkált a lakásban. Próbált úgy helyezkedni, hogy ne legyen szem előtt, de azért mindent halljon és lásson, ami a Dollhouse falain belül történik. Megkönnyebbült volt a sóhaj, ami akkor csúszott ki a száján, mikor meghallotta, hogy valaki piszmog az előszobába…

- Mi a fene folyik itt? – kérdezte az idősebb a lábbelikre mutogatva. 

- De jó, hogy jössz! – ragadta meg Ririn karjait a leader kétségbeesett pillantások közepette – Itt kell maradnod! 

Minhee a gondolataiba merült: észre sem vette a palacsinta-torony egyre magasabb épületét, vagy a keze mozdulatát, amivel fel-feldobálja a tésztát, hogy mindkét oldalát tökéletesre süsse. Nem realizálta a mellette álló Sehun-t sem, aki felvont szemöldökkel figyelte a lány minden rezzenését, s kissé kezdett ideges lenni: nem tetszett a fiúnak a gondolat, hogy láthatóan teljesen beleolvadt a bútorzatba. Hangosra és bosszúsra sikerült a köhögés, amivel igyekezett felhívni magára a figyelmet, s úgy tűnt ezzel sikerült felébresztenie Minhee-t a mély álomból, amiben addig lézengett: angyali volt a tekintete, mikor a fiúra nézett: 

- Szerinted, rendben lesznek? – kérdezte. 

- Mármint Jongin és Sunhee? – Minhee könnyedén bólintott – Eddig ezen agyaltál? – forgatta meg a szemét Sehun, s hatalmas levegőt vett – Van abban valami elszomorító, hogy ahelyett, hogy velem foglalkoznál, inkább a bandatársad szerelmi életén jár az agyad. 

- Szegény Sehun, még egy puszikát sem kapott! – forgatta meg a szemeit Minhee, és a fiú arcára cuppantott. 

- Hát ennyivel nem vagyok kiengesztelve! – morgott tovább a fiú, azzal magához rántotta Minhee-t, hogy birtokba vegye az ajkait – Tök szexi lennél ebben a kötényben – Sehun suttogása mély volt és vágy ittas –, de ezzel a lenge, gyerekeknek való felsővel tökre elrontottad az összhatást. 

- Miért? – mosolygott Minhee – Mit kéne viselnem a kötény alatt? 

- Semmit, természetesen! – vágta rá Sehun egyértelműen, majd ismét a lány ajkaira hajolt. 

Sunhee a szobája ajtaja előtt toporgott: már annyiszor bele-beletúrt a kontyba, amit a feje tetejére csavart, hogy a legtöbb szál dühödt pimaszsággal hullott alá; pörgött-forgott ott, mint valami ringlispíl, mégsem volt képes elhagyni a nappali légterét. Először arra gondolt, hogy tudomást sem vesz a kanapén terpeszkedő Jongin-ról, aki gyanúsan fura pózokba fektette el a macskát az ölében, így mégsem volt képes egyszerűen otthagyni a párost. Idegesen toporgott és arra várt, hogy kimentse a bizarr játszadozásból az áldozatot. Büszke volt rá, hogy Jongin állt vesztésre a cicával szemben. A haragos morranások egyre gyakoribbak lettek, Sunhee pedig egyre paprikásabb: 

- Hagyd már békén szegény macskát! – csattant fel, bár addigra a cickák királya is némi karmolászással kinyilvánította, hogy elege van az érintésből. 

- Inkább téged kéne simogatnom? – Sunhee elvörösödött a gondolatra, egészen a falig hátrált, mikor meglátta, amint Jongin felemelkedik a kanapé kellemes puhaságából, s néhány lépéssel felé halad. 

- Van abban valami sokatmondó, hogy még a macskám sem szeret. – suttogta maga elé Sunhee, a szemeivel viszont másik íriszeit kereste. 

- Szóval rossz ember vagyok, mert az elkényeztetett kiscicád nem kedvel? – kérdezte Jongin. A tekintetében pajkos csillogás fénylett, Sunhee pedig nem is tudta mit válaszoljon erre. – Nekem az is elég – folytatta, s a hangja mélyen csengett, s hozzásimult a lányhoz –, ha te kedvelsz. 

Sunhee-t megbabonázta a forró levegő, ami Jongin-ból áradt egy-egy lélegzetvétel utózöngéjeként. A fiú illata Sunhee orrába tódult, s a testéből áradó hő szinte betakarta. 

- Miből gondolod, hogy kedvellek? – A lány szavai halkan csúsztak ki az ajkai közül, mégis volt bennük valami rendreutasító, Jongin-t viszont egyáltalán nem érdekelte a jeges feltevés: lágyan érintette az ajkát a lányéhoz. Sunhee beleremegett az érzésbe: a puha ajkak lágyan érintették, a fejében éledő ködfátyol minden ellenkezését elhalványította, csak akkor eszmélt fel, mikor hangos zörgés tudatta vele, hogy Minhee és Sehun valószínűleg elkészült a vacsorájukkal. 

Az óriási TV-n sötét foltok gyülekeztek: a film képkockái véresen egyedi színekben pompáztak: fekete, szürke, sötétvörös… A fel-felvillanó világos képsorok csaknem kiégették Sunhee szemét. A film az év legjobb horrorjaként futott, legalábbis ódákat zengtek róla néhány hónappal korábban, s akkor Sunhee zaklatottan dühöngött is, amiért nem volt lehetősége moziban megnézni a csodás alkotást, viszont minél több perc robogott el a filmből, annál inkább úgy érezte, hogy az égiek jó szándéka lakozott az akkori elfoglaltsága mögött. 

- Ez a film szar! – adott hangot a csalódottságának Sunhee. 

- De nagyon durva, tekergős zenék vannak benne. – motyogott Minhee, aki próbálta kizárni a nyekergő hangokat. 

- Szerintem, nem olyan rossz. – közölte Sehun a véleményét. 

- Akkor nem láttál még elég horror filmet. – Sunhee csak egy megsemmisítő pillantást vetett a fiúra, azzal ismét a képernyőre szegezte a tekintetét… 

A víz hangosan zúdult a fehér felületre, Sunhee pedig álmosan kutatta az arcát: az óra mutatói vészes gyorsasággal kerülték meg a tizenkettes számjegyet. Úgy tűnt senki sem óhajtja megbontani az asztaltársaságot, így a leader úgy döntött ráfér pár perc pihenő, amíg összeszedi magát. A fürdőszoba csendjében még a törülközőnek is fülsiketítő volt a hangja, ahogy a kezét szárítgatta, s amint teljesen vízmentesnek érezte a bőrét, lassú léptekkel sétált vissza a nappaliba. A TV halkan duruzsolt, a fények minimálisra voltak állítva, s a társaság egy részének hűlt helye volt. 

- Többiek? – húzta fel gyanakodva a szemöldökét Sunhee, valahogy gyanússá vált számára az egész szituáció: Jongin nyugodt arckifejezése, a szépen rendbe rakott nappali, no meg a másik két személy hiánya. 

- Lefeküdtek… – Sunhee belepirult Jongin hangsúlyába: az ő szájából ez sokkal perverzebbnek tűnt, mintha bárki más magyarázta volna így Minhee és Sehun eltűnését. 

- Nem tudtam, hogy Sehun itt alszik. – vont vállat Sunhee teljesen semleges hangnemben, de a vigyor, ami Jongin arcára simult, zavarba hozta. 

- Sehun is meg én is.

- Hogy mit csinálsz? – kérdezett vissza a lány két oktávval magasabb hangon. 

- Jól hallottad. – állt fel Jongin, hogy a lányhoz araszoljon, majd lassan, tagoltan kezdett neki: – Itt fogok aludni… veled. 

- Álmaidban! – forgatta meg a szemét Sunhee. 

Jongin szemei elsötétedtek, a mosoly viszont ugyanolyan csintalanul ragyogott, mint máskor. Könnyedén siklatta hosszú ujjait Sunhee fürtjei közé, lágyan simította a lány arcára melegséget sugárzó kezét. Minden érintése kedves volt, Sunhee mégis vágyat érzett ki belőlük. Meglepte, mikor Jongin egy gyors mozdulattal magához húzta a testét: elveszetten pislogott, ahogy megérezte Jongin ujjait a pulcsija alá siklani. Hiába tűrte a szürke felső részét némileg a rövidnadrágjába, Jongin légies keze könnyűszerrel alá tülekedett, hogy a lány bőrére simíthasson. Képtelen volt megfékezni a hangos sóhajt, ami úgy csuklott ki belőle, mikor megérezte Jongin ajkait a nyakán, mintha egy prés erőszakolta volna ki a tüdejéből. Beleborzongott, ahogy az ügyes ujjak a gerince mentén siklottak végig, megremegett az érzésre, mikor a melltartója szorítása alább hagyott. 

- Ne csináld ezt! – suttogta Sunhee, noha az ujjai már a fiú felkarját szorították, mintha csak attól tartana, hogy ha elengedi, véget ér a csábítása. 

- Mit ne csináljak? – Jongin fülledt hangja ingerelte a lány fülét: a nyelve végigsiklott a fülcimpáján, s a hangja őrült sebességgel ajándékozta meg a vére áramlását. – Ne vegyem le a melltartódat? Ne simogassalak? Ne mutassam ki, hogy mennyire vágyok rád? – Jongin egy leheletnyi térrel ajándékozta meg a lányt, s a közéjük tóduló hűvös levegő hatására Sunhee fázni kezdett. – Miért ne kaphatnék belőled és miért ne adhatnék magamból egy darabot neked? 

- Ez a te szádból hihetetlenül perverznek hangzik. – sóhajtott fel Sunhee. 

- Nem jelenteném ki, hogy nincs mögötte némi pajzán elképzelés. – mosolygott Jongin. – De azt hiszem, ebben a helyzetben, ez teljesen normális. 

- Ebben a helyzetben? 

- Amikor itt pirulsz előttem csillogó szemekkel. – magyarázta a fiú – Kérd, Sunhee és megkapod. 

- Mit kérjek? – Sunhee bizonytalanul nézett félre. Nem akarta látni a reménykedő, mélybarna szemeket, ahogy a bennük csillogó vágyat sem. 

- Tudod te azt nagyon jól. – sóhajtott fel Jongin, s egészen közel férkőzött a lányhoz. Sunhee az ajkain érezte Jongin leheletét, de az a néhány milliméter csak nem akart csökkenni. Sunhee nyugtalanul vizslatta az őt bámuló szempárt, s valahol a tudata mélyén pontosan tudta, hogy Jongin mire vár. 

- Csókolj meg! – Sunhee hangja halkan csengett, alig hitte el, hogy valóban kimondta a szavakat, az ajkát maró fogak alig észrevehető fájdalommal ajándékozták meg, Jongin kutakodó nyelve felkorbácsolta benne a szenvedélyt, s már nem zavarta a kutató ujjak nyomán végigszáguldó forróság, ahogy a vágy sem, ami elborította az egész testét. 

Sunhee lágy érintésre ébredt: forró ujjak simultak az arcára kisimítva a kacskaringós tincseket az arcából. Élvezte a kellemes körtáncot, ami bőrén siklott. Szorosan zárta össze a szemeit, hogy néhány percig még az álom és ébrenlét határán fürdőzhessen az idilli pillanatban. Szürkés világosság tódult be az ablakon. Naptalan fénybe vonva a szoba sarkait, Sunhee homlokát mély barázdák színezték, fogalma sem volt, hogy érheti fény a másik oldalról. Éppen csak kipislákolt a szempillái mögül: látta a TV-t, a falakat, az egyik fotel felének furcsa sziluettjét… Meglepte a mellette mocorgó test, ahogy a lágy csók is, ami az arcán csattant. 

- Tudom, hogy már fent vagy. – Jongin hangja a reggeli félhomályban sokkal érdesebben csengett, Sunhee viszont nem válaszolt, közelebb araszolt a fiúhoz és szinte hozzá tapadva fészkelte el magát. Talán ekkor jött rá, hogy Jongin mellett töltötte az egész éjszakát… a teljesen pucér Jongin mellett. 

A szemei kipattantak, s kissé hátrálva próbálta ülőhelyzetbe tornázni magát. Jongin sóhaja fáradt volt, s talán dühtől fűszerezett, indulatos érdeklődéssel figyelte a lány minden mozdulatát. Sunhee viszont nem szólalt meg, csak figyelte a fiút: a bőre halvány színét, az izmai játékát, ahogy megfeszülnek Jongin mozdulataitól. Ott ültek egymással szemben: Jongin-t csak a takaró puhasága fedte, míg Sunhee-n rózsaszín pántos pizsama pihent a hozzá tartozó rövidnadrággal. 

- Most megkérdezném, hogy mikor öltöztél fel, de valójában nem érdekel. – a fiú hangja megtörten csengett. Sunhee-t meglepte a hangsúly: hihetetlenül bántotta a gondolat, hogy ő okozta Jongin elkámpicsorodását. 

- Nem tudom, valamikor éjszaka felébredtem és idegesített, hogy pucér vagyok. – Sunhee túl hosszúnak érezte a mondatot a reggel első közlésének. – Szóval bementem a szobámba és pizsit húztam… 

- Aztán visszabújtál hozzám… – vonta le a konklúziót Jongin reménnyel teli hangon. 

- Hát… igen. – suttogott maga elé Sunhee némi pírral az arcán, némiképp zavarta a Jongin-ra rátörő jókedv, de már nem óhajtott ellenkezni – Szóval igazán megcsókolhatnál! 

A csók kedves volt, játékos, mégis érzéki; Sunhee pedig rózsaszín felhőtakarón át érzékelte, ahogy Jongin összefűzi az ujjaikat, ahogy a saját kacsóját tökéletesen beborította a fiú meleg keze.

~ Vége ~