Doll☆s - 34. fejezet

I miss you 

A fényár, ami a kórteremből áradt, egészen elvakította a belépő Sunhee-t. A bőrét megcsapta egy hűvösebb légáramlat a nyitott ablaknak köszönhetően, ami apró rücsköket rajzolt a karjára. Soyoung értetlen pillantása egyáltalán nem lepte meg, nem úgy a három táska, ami az ágyon a lány mellett pihent. 

- Te jó ég! Hogy tudtál ennyi cuccot felhalmozni néhány hét alatt? – bámult a csomagokra a leader. 

- Hát – Soyoung hangja kissé hallgatagon csengett – a többiek mindig hoztak valamit, ha bejöttek… és ez lett a vége. 

- Pedig direkt mondtam nekik, hogy ne halmozzanak el hülyeségekkel. – csóválta meg a fejét Sunhee, majd a fiatalabb mellett elhelyezett mankóra bámult – Tudsz vele közlekedni vagy kérjek egy tolószéket? 

- Persze, hogy tudok! – csendült határozottan Soyoung hangja. 

- Lehet, a cuccodnak kéne szereznem egy hordágyat vagy valamit. – gondolkozott el Sunhee látványosan, azzal közelebb lépett a felpakolt holmihoz és belelesett az egyik táskába – Láttad, a legutóbbi körömtrendet? – cseverészett a Nails Haven aktuális száma láttán. 

- Láttam! – bólintott Soyoung a felháborodott hangokhoz – Nem hiszem el, hogy valaki legyezőszerűre fogja csináltatni a körmeit. 

- Hát én sem! Pedig azt hittem, hogy a szarkaparó után nem lehet rosszabb! 

Soyoung elmosolyodott: nem gondolta volna, hogy ennyire egyszerű lesz Sunhee-val beszélnie. A leader észrevette a bárgyú szájmozgást a másik arcán, s zavarodottan vette fel az egyik táskát. 

- Felhívom inkább Kangdae-t! – ejtette vissza a csomagot az ágyra – Ha a többi is ilyen nehéz, szükségem lesz a segítségére. 

A vaskos kabát, amit Soyoung-ra aggattak, teljesen eltakarta a törékeny alakját. Nem látszottak a ruhái fogságában a zöldessé vált fájdalmas ütésnyomok, amiket a járda köve ejtett rajta, vagy a véraláfutások, amik sokkal lassabban szívódtak fel, mint Soyoung gondolta volna. Az egyetlen látható sérülése a törött lába volt, amit gondosan begipszelt a kezelőorvosa. 

Sunhee a lift csengésére lett figyelmes: az ajtó zörögve nyílt ki, s ő szembetalálta magát a saját tükörképével, amit Soyoung és Kangdae vonásai egészítettek ki. Fogalma sem volt, hogy miért ajánlotta fel a menedzsernek a segítségét. Valahogy képtelen volt elfogadni Soyoung pálfordulását… A lány, aki addig nem volt hajlandó a többiek tanácsait megfogadni, most fejet hajt mások óhajai előtt? A leader úgy sejtette, hogy Soyoung ugyanúgy fortyog magában, mint addig is, s rettegett attól, hogy a következő „balesetet” nem fogja ép bőrrel megúszni. Tisztában volt vele, hogy Chungyoung már nem okozhat problémát a lánynak, viszont a viselkedése az utóbbi időkben hagyott némi kivetnivalót maga után. Elvégre mindig lehet egy féltékeny ex-szerető, nem?

- A családoddal sikerült felvenned a kapcsolatot? – ütötte meg Sunhee fülét Kangdae kérdése. 

- Anyával beszéltem, de azt mondta, hogy nem fog ide utazni. – Soyoung hangja zaklatottnak tűnt – Nem hagyhatja ott a kicsit, meg a férjét. A nővérem pedig… hát ő külföldről ugyan mit tehetne? – vonta meg a vállát a lány. 

- Nem is kell csinálniuk semmit! – vágott közbe Sunhee – Haewoo lecuccolt a betegszobába, miután Ririn kitakarította. Minhee pedig felajánlotta, hogy segít majd a gyógytornában, én meg főzök rád, nem mintha diétáznod kéne vagy valami. – gondolkozott hangosan Sunhee.

- Köszönöm. – motyogta szégyenlősen Soyoung. 

Eunha az utolsó simításokat végezte a lakásban, mikor a beteg és kísérete megérkezett. Egészen megilletődött a hatalmas csomagok láttán, még a hűtőszekrény ajtaját is nyitva felejtette, amibe addig különböző ételeket és palackozott vizet helyezett el. Soyoung fáradtan sóhajtott fel, még az első emeletre sem volt gyerekjáték feljutni mankóval, s úgy huppant rá az ágyra, mintha többé nem is szándékozott volna felállni onnan. 

- Minhee-nek sok dolga lesz veled, ahogy elnézem. – csodálkozott el Sunhee, de Eunha tekintete láttán kicsit elbizonytalanodott. 

- Sunhee, ha jól emlékszem neked lesz egy fontos találkozód… jó lenne, ha elkezdenél készülődni! Azt mondtad, hogy hajat is akarsz mosni előtte. – Eunha hangja rendreutasító volt, mire a leader csendesen elsunnyogott. 

Soyoung fáradtan nézett körül a lakásban: többször járt már a betegszobának kikiáltott apró garzonlakásban, mégsem érezte soha ennyire tágasnak. A kórházi lakosztálya ehhez képest egy lyuk volt, bár jobban belegondolva a lakás távolságaihoz még hozzá kellett szoknia főleg, mivel mankóval nem is volt olyan egyszerű közlekedni, mint azt gondolta. Eunha alakját kísérte figyelemmel: azt hogy visszamegy a konyhába, elrendezi a maradék élelmiszereket a hűtőben; dudorászva készített egy könnyű levest a betegnek; s olykor-olykor egy-egy mondattal közölte a továbbiakat Soyoung-gal. 

- Kangdae Sunhee-vel a belvárosba megy. Nekem a stúdióban van dolgom, de mire indulunk, elvileg Minhee hazaér. 

- Nem kell ám egész nap pesztrálnotok. – tiltakozott Soyoung, noha annyira halkan beszélt, hogy Eunha dünnyögése könnyedén elfedte a hangját. 

- Minhee kíváncsi, hogy mennyire gyengültél le a kórházban. – csacsogott ismét a menedzser – Szeretné, ha nem nagyon maradnál le a táncokkal. – Soyoung csak bólintott, s elképzelte, ahogy Minhee előtte mutogatja a mozdulatokat: szinte maga előtt látta a lány arcát, amire a kétségbeesés kemény ráncokat fest, amint észreveszi, hogy mennyire lagymatag minden izma. Nagyot sóhajtott, hiába döntötte el, hogy nem fogja többé hátráltatni a Doll☆s-t, úgy érezte a jelen helyzetében ezt képtelen kivitelezni. 

- Ririn szeretne mindent előkészíteni, hogy holnap akár fel is énekelhesd a részeidet, így nem hiszem, hogy ma lejön hozzád. Viszont Haewoo és Minhee elvileg itt alszanak. 

- És Sunhee? – érdeklődött Soyoung, valahogy a gondolat felzaklatta, hogy a leader nem óhajtja vele tölteni az idejét. 

- Nem hiszem, hogy visszajön ma. – zörgött az edényekkel Eunha – Tudod most lesz az éves SSB elszámolás. – Soyoung bólintott, tudta, hogy Sunhee számára milyen kényes ez a kérdés, így ő sem nyavalygott tovább. Inkább feltápászkodott és közelebb araszolt a menedzserhez, hogy lássa, hogy áll a levese. Meglehetősen éhesnek érezte magát, aggodalmasan tapogatta meg a hasát: remélte, hogy nem hízott vagy legalábbis nem túl sokat. 

Sunhee haja még nedves volt, mikor megszólalt a csengő. Noha a hajszárítót már félre dobta, s igyekezett nagyobb fonatokat rittyenteni a hajába, hogy legalább az enyhe hullámokat megtartsa az ezüstös tincsekben, mégsem volt teljesen biztos benne, hogy valóban az a dallam sípolt-e fel a majdnem csendben, ami az érkezőkre próbálta felhívni a figyelmet. Bizonytalanul közelítette meg az ajtót, miközben iparkodott nem fellökni a léptei között cikázó macskát, teljesen elképedt, mikor felemelve a kaputelefont meglátta az ajtó előtt ácsorgót. 

- Hát te meg mit keresel itt? – csúsztak ki a szavak Sunhee száján. 

- Ririn-hez jöttem. – jött a válasz, Sunhee pedig érdeklődve felhúzta a szemöldökét. 

- Nincs itthon. 

- Írta, hogy már elindult. – dörmögött tovább a fiú.

- De azért jön haza, mert nem lesz itthon senki és akkor nyugodtan dolgozhat. – magyarázkodott Sunhee leaderhez méltón. 

- Sunhee! Engedj már be! – Sunhee ingerülten nyomta meg a gombot, ami hatására feltárult az ajtó, s néhány perc múlva már ott állt az addig pixelesen látott fiú 3D-ben. 

- Szóval? – bámulta a lány Taehyung-ot, aki gyors mozdulatokkal megszabadult a baseballsapkájától és az arcát takaró maszktól. 

- Ririn mostanában kerül. – kezdett vallani Taehyung – Tudom is, hogy miért, úgyhogy most itt vagyok és elhatároztam, hogy beszélni fogok vele, ha akarja, ha nem. 

- Nagyon határozott vagy. – csodálkozott Sunhee, mire a fiú megvonta a vállát, lehalászta magáról a cipőt és a lábához dörgölőző cicát felnyalábolva elindult a kanapé felé. 

- Nem akarlak feltartani vagy ilyesmi. – terpeszkedett el a díványon Taehyung, s még a dohányzóasztalon lévő távirányítót is maga mellé tette, miközben a pici cicát simogatta. 

- Persze! – morgott magában Sunhee – Érezd magad otthon! – elképedve figyelte még néhány percig, hogy a fiú mennyire pofátlanul betolakodott a Dollhouse-ba, de végül csak fejcsóválva folytatta az addigi tevékenységét. 

Sunhee megigazította a barackszínű kötött pulóvert: az ujját feltűrte, a ruhadarab alját pedig a csípőjére igazította féloldalasan, hogy lezser hatást adjon az öltözetének. A fekete, passzos nadrág tökéletesen megmutatta a lábai vonalát egészen a lábbeliéig. A vaskos zoknit túl melegnek érezte, de biztosan tudta, hogy a csizmájából kikandikáló világos anyag jól fog mutatni, ahogy a kötött körsál is. Dühösen kezdte meghúzni a csizmája fűzőjét, s morogva ostorozta magát, amiért ezt a lábbelit választotta, de nem volt mit tenni, Kangdae akkor már kétszer csöngetett, hogy induljon el lefelé. 

- Aztán ne szedd szét a lakást, míg Ririn nem ér haza! – kiabált még a kanapén fetrengőnek, azzal elindult. 

Az épület pontosan olyan magas és semmitmondó volt, mint az összes többi környékbeli felhőkarcoló. A délutáni sötétségben csak a lámpák fénye világította meg. Sunhee-nek csaknem kitört a nyaka, ahogy próbálta az épület tetejét szemügyre venni. Nagy levegőt vett, semmi kedve nem volt a találkozóra menni, bár a vállalat elnöke ragaszkodott a jelenlétéhez, így nem volt más választása. Unottan bámulta a portán ücsörgő csinos hölgyet, s a háta mögött húzódó hatalmas mintát, ami egy szárnyaló madárra hasonlított leginkább. Sunhee már el is felejtette, mennyire gyűlölte ezt a logót, s a mellette elhelyezett betűket SSB. 

- Sunhee! – lépett közelebb Kangdae, s egy pillanatra megérintette a lány vállát – Menjünk fel. 

- Rendben! – bólintott a leader, s lusta léptekkel a lifthez sétált – Legyünk túl rajta minél előbb! 

A kékes fény, ami villódzva fel-felcsillant és a hanghatások zajongva tudatták Ririn-nel, hogy a TV-t valaki elfelejtette kikapcsolni. A lány nem is foglalkozott túl sokat azzal, hogy kilépjen a cipőjéből, csak gépiesen lerugdosta magáról, hogy azzal a nappaliba indulhasson, s a távirányító segítségével csendet varázsoljon a káoszba. A kezéből kicsúszott a táskája, amint meglátta a kanapén terpeszkedőt. A világos tincsei egészen rendezetten csúsztak végig az arca mellett, a fehér hosszú ujjú póló kissé megtekeredett rajta a forgolódástól, a cica mégis megtalálta a nyugodt pontot a fiú mellkasán. Taehyung egyik lába felhúzva a dívány támlájára simult, míg a másik a karfán pihent. Ririn már koránt sem volt biztos benne, hogy jó ötlet lenne kivenni a kezéből a távirányítót, s valószínűnek tartotta, hogy a hirtelen jött csendtől a fiú egyből felkapná a szemét. Lassan kezdett hátrálni, hogy a konyhába jutva némi élelemmel ajándékozza meg a korgó hasát. Büszke volt magára, hogy semminek nem ment neki, már azon volt, hogy végre levegye a szemét a pamlagról, mikor meghallotta a jellegzetes, mély hangot. 

- Felébreszthettél volna. – Taehyung szavai megállásra késztették Ririn-t, s ahogy odapillantott még elcsípte, ahogy a fiú a cicát a kanapéra teszi, azzal felállva a lány nyomába ered. 

- Olyan békésen aludtál. – magyarázkodott Ririn – Arra gondoltam, biztos fáradt vagy. 

- Blabla! – mosolyodott el Taehyung – Szerintem, tisztában vagy vele, hogy miért vagyok itt és ezért nem akartál felébreszteni. 

- Ugye tudod, hogy nekem dolgoznom kell? – emelte fel gyanakodva a szemöldökét Ririn és a hűtőben kezdett kotorászni – Éhes vagy? – pillantott hátra a válla mögött, hogy közvetlenül a fiúhoz intézhesse a szavait, de mikor nem kapott választ, nyugtalanul pakolt ki két személyre mindenféle maradékot. A tányérokon semmi zsírtól tocsogó nem szerepelt, ahogy szénhidrát sem, s Ririn a saláták láttán elképzelte, ahogy egy szelet pizzát eszik vagy valami finom tésztaételt. Váratlanul érte a melegséget sugárzó test, ami mögé állva szuszogott a tarkójára, a hosszú karok pedig teljesen elzárták előle a menekülés lehetőségét. Ririn nem tudott mit kezdeni a kezei remegésével, ahogy a testében dübörgő vérárammal sem. 

- Mit szólnál, ha kezdenénk valamit a helyzettel? – Taehyung hangja a szokásosnál is mélyebben csengett, Ririn pedig az ajkaiba harapott, hogy véletlenül se csússzon ki a sóhaj az ajkai közül, ami annyira kikívánkozott. 

- Milyen helyzettel? – kérdezte, s próbálta kellően színtelennek tettetni a hangját. 

- Nincs itt senki, csak te, én és a macska. – Taehyung kedélyes volt, s ez valahogy Ririn arcára is bohókás derűt csalt. 

- A macskát is bele akarod vonni a játszadozásunkba? – fordult meg a fiú karjai között – Nem gondolod, hogy még túl fiatal hozzá? 

- Benne vagyok! – vágta rá rögvest Taehyung – A macskát kicsukhatjuk! 

Ririn-t perzselte a szenvedély: a fiú szemeit túl mélynek találta, a vigyort az arcán túl perverznek, a csókját pedig túl forrónak érezte. A kutakodó ujjak, amik bebarangolták a combját, hogy végül a fenekénél fogva húzzák közelebb, szende pírt festettek Ririn arcára. A testében éledő vágy egyre inkább átvette az uralmat a gondolatai felett. Fogalma sem volt, hogy mindezek ellenére hogyan tört fel azaz egy dallam a tudatalattijából: a dal refrénje újra és újra felcsendült a gondolataiban, Ririn-t kikaparva a szenvedély burkából. 

- Tényleg dolgoznom kell. – suttogott Ririn, Taehyung hatalmas sóhaja a levegőben pattogott ide-oda, a homlokát a lány vállán pihentette meg, de nem mozdult. 

- Munkamániás vagy – dörmögött – és ünneprontó. 

- Sajnálom. – rebegte Ririn, s ahogy Taehyung leült az asztalhoz elhagyta a torkát egy megkönnyebbült szusszanás. 

- Nem vagy valami meggyőző! – morgott a fiú, noha Ririn úgy tett, mintha egy szavát sem hallotta volna. 

- Tehát? – nézett Taehyung-ra – Kérsz kaját? 

Az erős, sárgás fény beragyogta az aprócska stúdiót, szokatlan glóriát vonva a szegényes bútorzatra. Ririn elmélyedve bámulta a kottát, s néha-néha egy-egy dallamot halkan dúdolva igyekezett elképzelni az összhatást. Az előtte húzódó fekete-fehér billentyűsor lágyan adta vissza az ujjai játékát, s a hangjegyek sorakozni kezdtek nem csak a fejében, hanem a papíron is. Lágyan keringő gitárpengetés csusszant a lány fülébe, az oda nem illő hangot elhessegette, s megborzongva figyelte tovább az előtte teleírt kottalapot. Valahogy képtelen volt a sok-sok papír között felfedezni az aznapra szánt munkájának gyümölcsét. Elképedve ébredt rá, hogy valójában egy teljesen új dalon dolgozott végig, noha az I miss you-t kellett volna Soyoung-nak előkészítenie. Fáradtan dőlt neki a kényelmes karosszéke támlájának: a hangja erőteljesnek tűnt, a szavak az ajkán táncoltak, a dallam kristálytisztán szólt a fejében, észre sem vette, hogy az addigi gitárpengetés elhallgatott. 

- Már hallottam ezt a dalt tőled. – Ririn csaknem megugrott székestül. Teljesen megfeledkezett a háta mögött ücsörgő Taehyung-ról. Félénken fordult meg, hogy megbizonyosodjon a fiú jelenlétéről, aki a kanapén ücsörgött gitárral a kezében. 

- Még nyáron írtam. – motyogta maga elé Ririn, tökéletesen emlékezett a sötétben megbújó kosárpályára, ahogy a magányra is, ami a szívét facsarta a Pokol kilátástalan bugyrában. 

- Elég szomorúnak tűnik. – állapította meg Taehyung, s azzal egy vidám dallamot kezdett pengetni. A tincsei lágyan hullottak le, ahogy a pillantását a nyak érintőire emelte. Az ujjai olykor-olykor elcsúsztak, s a hangok zavaros hamissággal csendültek fel. Taehyung nagyot sóhajtott. 

- Tök béna vagyok.

- Csak nem vagy elég kitartó. – Ririn könnyedén lépett a fiúhoz, majd mellette foglalt helyet, s az ujjait a megfelelő pontokra igazította. – Többet kéne gyakorolnod. 

- Hogy lehet, hogy neked megy, pedig te sem vagy kitartó. – Taehyung tekintete kíváncsian vizslatta a lányt, Ririn pedig nem érezte szükségét annak, hogy ne mondjon igazat. 

- Én nem tudok főzni, nem vagyok jó emberi kapcsolatok létesítésében vagy ápolásában, nem tudok öltözködni, nincs tehetségem egyéb művészetekhez, utálom a kereskedelmet, amit tanulok… – sorolta a lány könnyedén – csak a zenéhez értek. Sosem okozott gondot, nem kellett órákat gyakorolnom naponta, egyszerűen csak ment… 

Taehyung fürkésző szemei zavarba hozták Ririn-t: kellemes volt a belőlük áradó melegség, ami pirosra festette a lány arcát. Frusztráltan kezdte újabb és újabb dallamokhoz beállítani a hosszú, kecses ujjakat, s elégedetten konstatálta, hogy Taehyung mindet engedelmesen pengeti végig. 

- Jó én ezt nem bírom tovább! – csattant fel Taehyung mély hangon, zaklatottan, s az öléből könnyűszerrel eltávolította a gitárt, s a lányra emelve a tekintetét csókolta meg. Ririn kis híján belefulladt a hirtelen jött támadásba: a szemei tágra nyíltak, a kezei élettelenül estek a teste mellé, az ajkai forróvá váltak, ahogy egyre vadabbá vált a csók. Taehyung szavak nélkül vezette a lányt: Ririn egy pillanatot sem kapott, hogy visszavonulót fújhasson, csak akkor eszmélt fel, mikor a fiú magához húzva az ölébe ültette, s mikor a hosszú ujjak, amik addig a gitár testén táncoltak, most az ő bőrét igyekeztek végigtapogatni. Ririn már nem hallotta az őt körülvevő zajokat: a fülében pulzáló vérzuhatag minden külső tényezőt elfedett. A teste lüktető katlanná változott: semmi másra nem vágyott csak, hogy Taehyung eloltsa a lelkében tomboló szélvihart. Váratlanul érte a hűs áramlat, ami megcsapta: a fiú könnyedén segítette le a szürkéskék pulcsiját, a meglepetés pedig ott csengett a hangjában: 

- Te most szívatsz? – Ririn agyát túlságosan belepte a vágy fellege. Fogalma sem volt, hogy Taehyung mitől torpant meg hirtelen, de ahogy a fiú a rajta lévő felső ruházatot vette számba, elmosolyodott.

- Elég fázós vagyok. – motyogott szégyenlősen. 

- Én nem így fogalmaztam volna. – húzta el a száját Taehyung – Ha most még közlöd, hogy sportmelltartó van rajtad, tuti, hogy lelankad a farkam. 

Ririn elgondolkodva összevonta a szemöldökét, majd egyetlen mozdulattal szabadult meg a hófehér, vékony pulóvertől és a trikótól, ami a bőrét takarta, s így láthatóvá vált a szürkés melltartó, ami csipkés volt, némi rózsaszín berakással díszítették, s nem hiányozhatott róla a masni sem. 

- Igaz, nem beszéltük még meg a melltartó-ízlésedet, de remélem, megfelel. – vonta meg a lány a vállait, s Taehyung vigyorgó feje és elkerekedett szemei láttán, Ririn úgy határozott, hogy eleget tesz a fehérneműje a fiú elvárásainak. 

- Megteszi. – motyogott Taehyung csillogó szemekkel, s gyengéd mozdulatokkal igyekezett még inkább lemezteleníteni a lányt… 

Ririn beleborzongott a nyirkos sóhajok sorába, amik a fülét csiklandozták. Az ujjai le-lecsusszantak Taehyung párás bőréről. A testük összeragadt, s egyetlen, kapkodva pulzáló csomóvá olvadtak össze. Ririn már nem érezte a határait: fogalma sem volt, hol végződik ő, s hol kezdődik Taehyung. Az érzékei kiéleződtek, mintha minden inger egyszerre dobogtatta volna meg a szívét: erőteljes illatok; tapintható felületek alatt meg-megfeszülő izmok; a látvány, ami Taehyung szemeiben játszott; az íz, ami a nyelvére csalta a szenvedélyt. Ririn beleszédült az élvezetbe: fullasztóan forró volt és körbe-körbetáncolt vele, míg elveszítette a talajt a lába alól, de a karok, amik könnyedén tartották, meggátolták attól, hogy lecsússzon a poklok legmélyebb bugyraiba… felemelték, s Ririn szemei előtt fényes csillagok suhantak tova, apró pöttyökként úsztak a vakító sárga fénnyel beborított szobában. 

Ririn zaklatott légzése nem csillapodott: szimfóniát suttogtak a sóhajai, a fejében hangjegyek sorakoztak vágyfűtött melódiát játszva. Pergő szólamok; fülledt dallamok; végeláthatatlan, szünet nélküli ismétlések egyre gyorsabb tempóba passzírozása… 

- Kíváncsi lennék, hogy mi jár a fejedben. – Taehyung hangja rekedt volt és sokkal mélyebb, mint máskor, az írisze vizslató volt, míg a mosolya levakarhatatlan. Ririn a másik szemeibe nézett: az értetlenül csillogó szempárba, ami kérdések sokaságát rejtette.

- Mi az? – Ririn hangja szégyenlősen csengett, talán akkor ébredt rá igazán, hogy pucéran fekszik a fiú alatt. 

- Nincs túl sok tapasztalatod… – Ririn minden idegszála megfeszült, az arcából kifutott a vér, nyugtalanítani kezdte a hozzátapadó test forró érintése. 

- Annyira rossz volt? – Ririn torkán alig jöttek ki a hangok, szabadulni próbált, de a rajta tehénkedő fiú minden reményét eltiporta. – A zenén kívül nem sok minden érdekelt – kezdett hadarni – és… csak akkor tűntek fel a fiúk igazából, amikor középiskolás voltam. Egy srác volt, aki nagyon nyomult, de csak azért környékeztek meg, mert én írtam az iskolai musicaleket… Azt hitte, hogy ha elcsábít, ő lehet a főszereplő. – Ririn arcán nyugtalan fintor futott végig – Elég jó színész volt, bevettem minden szavát, de énekelni nem tudott. És miután bukta a meghallgatást, közölte, hogy csak azért dugott meg, mert azt gondolta, így egyenessé válik az útja a színpadra.

- Nyugi, nyugi! – Taehyung a lány szájára helyezte a kezét elhallgattatva a szóáradatot – Vegyél levegőt is! Ügyes voltál! Csak csodálom, hogy mióta idol vagy, nem kellett… – Taehyung elhallgatott, fogalma sem volt, hogy fejezze be a mondatot. 

- Miért? Neked kellett? – Ririn igyekezett visszafogni a gondolatait. Nem akarta belelovalni magát valami perverz fantáziába, amiben Taehyung szerepel valami gazdag cégvezetővel mocskos dolgok közben. 

- Egyszer találkoznom kellett egy befolyásos ember lányával. – vont vállat Taehyung. – Nem volt vészes, a lány fiatal volt és csinos. Az apukája sokat fizetett azért, hogy csinos legyen. – magyarázta Taehyung – Nem voltak nagy elvárásai: randizni voltunk… Tulajdonképpen nem történt semmi. Utána debütáltunk, aztán Jin közölte a fejesekkel, hogy minden ilyesmit ő fog intézni. – Ririn szemei elkerekedtek, zavartan bámult a fiúra, aki jókedvűen folytatta – Jin jó családból származik, és általában pénzzel oldja meg a dolgokat. Kivéve, ha tetszik neki az, akivel cicázni kell… 

- Sunhee a Shining SunBeam örököse. – nyögte ki Ririn váratlanul. 

- Szívatsz!? – bámult meglepetten Taehyung, mire Ririn csak megrázta a fejét – Az SSB a legnagyobb divatcég egész Ázsiában!

- Az. – bólintott a lány. 

- Akkor már nem csodálkozom rajta, hogy nem kell gazdag papikkal henteregnetek. – mosolyodott el Taehyung mindentudóan – Elvégre egy nagyon gazdag apu áll mögöttetek.

- Egy nagyon gazdag, kőszívű apu. – tette még hozzá Ririn suttogva… 

Sunhee unottan süppedt bele a vajszínű fotelek egyikébe, ami az ormótlan tárgyalóasztal barna felülete mellett ácsorgott. A falon lógó, egymástól fél méterre elhelyezett képek, furcsán, szaggatottan ábrázoltak egy fiatal modellarcot teljesen eltorzítva fekete-fehéren. Sunhee gyűlölte a helyiséget, s az apja is tisztában volt vele, talán pont ezért is száműzte minden alkalommal oda a megbeszélésüket… 

Persze az öreg késett. 

Mindig késett, mintha ezzel is Sunhee idegeire kívánt volna menni. Mintha ezzel akarta volna a lány orra alá dörgölni, hogy az énekesi karrierje az ő kezében van, hogy csak addig szórakozhat a színpadon, amíg ő engedélyezi. Sunhee utálta, ha sarokba szorították, ahogy azt is rühellte, ha megváratják, meg persze az undorító, ablak nélküli tárgyalókat sem csípte… 

- Nyugodj meg! – utasította rendre Kangdae. – Ide érzem, hogy hergeled magad! 

Sunhee néhány pillanatig a telefonjával babrált, s ez volt az a pillanat, amikor az apja belépett a helyiségbe: öltönyben, ráncos homlokkal, dühös tekintettel. 

- Jó estét! – Kangdae könnyedén ejtette ki a szavakat, s mihelyst a férfi letelepedett az elnöki székre, felé nyújtotta a dossziét, ami addig az asztal lapján pihent. – Itt lenne az elszámolás, amit kért. 

- Köszönöm. 

Suhnee pontosan tudta, hogy mit jelent a hümmögés, amivel végigpillantott a kapott anyagon, s azzal is tisztában volt, hogy hamarosan hallani is fogja az apja véleményét az elmúlt évben nyújtott teljesítményéről. 

- Úgy látom, a projekt egyre népszerűbb. – Sunhee már meg sem lepődött, hogy az apja a Doll☆s-ra „projektként” hivatkozott, s noha a hangjában nem volt annyi undor, mint általában, a lány képtelen volt feloldódni. – A bevételek még mindig elenyészőek…

- Uram, egy kezdő együttes bevételeit nem ildomos egy hatalmas divat-birodalom profitjával összehasonlítani. – Kangdae már könnyen kezelte a férfit: tudta, hogy valójában nem a pénz miatt aggódik, hanem amiatt, hogy a lánya megmakacsolja magát, s ha befejezte a tingi-tangi dalok gyártását, akkor sem lesz hajlandó átvenni az SSB-t. 

- Nincsenek nagy elvárásaim… – morgott a férfi az orra alatt, Sunhee pedig még inkább befeszült – Arról a balesetről viszont értesíthettek volna! – Sunhee érezte az apja hangjában a rosszallást, s pontosan tudta, hogy a férfi már lenyomozta az esetet. – Hiába igyekeztem informálódni, nem sokat tudtam meg. Minduntalan Shin Woojin állta el a kíváncsiságom útját. Ha pedig egy ilyen nagy nevű ügyvédet választottak, akkor bizonyára nagyobb a gond, mint sejtettem. 

- Woojin Ririn testvére. – vont vállat Sunhee – Ririn megkérte, hogy segítsen kézre keríteni a gázolót, mert a rendőrök elég ellenségesek voltak vele. 

- Örömteli, hogy nem csak az SSB-ből él a projekt. – bólintott maga elé a fickó. – Szeretném, ha a jövőben többet foglalkoznának a projektben résztvevők ruhatárával. Borzasztó, hogy milyen közönséges göncöket aggatnak fel időnként rájuk. – Sunhee felismerte a bulvárlapot, amit az apja eléjük tolt. Jól emlékezett a cikkekre, amik arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy a BTS tagja V és a Doll☆s üdvöskéje Ririn randiznak. Aztán ott díszelgett Haewoo egyik sötét szettje a „nagy fogyás” előtti időszakból, mikor zsákruhákkal igyekezett eltakarni a derekára rakódott úszógumit vagy a combjai megvastagodását. De még Soyoung egyik kihívóbb öltözéke is helyet kapott a közönséges göncöket felsorakoztatni kívánó gyűjteményben. 

- Igyekezni fogunk, hogy jobban odafigyeljünk erre. – biztosította a férfit Kangdae. 

- Amúgy nem tudom, hogy miért hozod fel az öltözködésüket – húzta el a száját Sunhee –, amikor az SSB őszi kollekciója egy nagy rakás kaki volt! Ha ilyen gyenge ruhakölteményeket tervez ez a nagybecsű divatcéged, miért dühít annyira, ha a projektben – Sunhee undorodva nyomta meg a szót – nem tökéletes a lányok öltözködési stílusa? 

- Örülök, hogy te, lányom, mindig kellően megválogatod a szettjeidet! – Sunhee megdöbbent a dicséret hallatán, egy pillanatig erősen bámulta az apját, s mikor az ismét megszólalt, igyekezett minden figyelmét a telefonja képernyőjére szegezni. Nem akart többet hallani… 

- Remélem, a következő évben is marad a növekvő tendencia. – azzal Kangdae-re pillantott – Köszönöm, hogy elhozta a papírokat. Sunhee – szegezte a tekintetét a lányára –, édesanyád kint vár rád. Nagyon örül, hogy hajlandó vagy velünk tölteni néhány napot. 

- Én is örülök, hogy anyával lehetek. – vont vállat Sunhee és felállva meghajolt, hogy végre kilépessen a fullasztó tárgyalóból. A telefonja halvány fénnyel jelezte, hogy üzenete érkezett, s ahogy megnyitotta a KakaoTalk-ot több vastagon szedett, új küldemény nézett vele farkasszemet. Az egyiket Minhee küldte: az édes, aprócska cica szundikált az egyik szekrényben, a ruhák között; a másikban pedig Jongin kívánt szép álmokat… amik persze az ő jelenlététől válhatnak csak teljessé. Zavartan küldött neki egyetlen matricát, amivel a felháborodását és a szemrehányásainak hadát kívánta kifejezni, majd erőt vett magán és a közben feltűnő édesanyja felé kezdett sétálni… 

Minhee nesztelenül lépkedett a Dollhouse-ban. Semmi kedve nem volt találkozni a legidősebb taggal, akinek nyilván – legalábbis az előszobai cipők erről tanúskodtak – vendége érkezett. A lány csak néhány ruhadarabot kívánt magához venni, s csaknem szívinfarktust kapott, mikor a szekrényét kinyitva egy élénken villogó szempár nézett vissza rá. A cica, mintha csak tudta volna, hogy Minhee-től nem kell tartania, visszafeküdt a mancsaira, s ekkor határozta el a táncoslábú, hogy Sunhee-nak látnia kell, milyen édesen szuszog a kiscicája. Még utoljára megsimogatta az állatot, s könnyed léptekkel indult el a betegszobába, hogy egy gyors zuhany után, átöltözhessen. Nagyot sóhajtott, ahogy belépett a lakásba: Soyoung még mindig lihegett a megerőltetéstől, pedig csak azokat a gyakorlatokat végeztette el vele, amiket a gyógytornász írt elő. 

- Komolyan, Darth Vader is megirigyelhetné, ahogy zihálsz. – gonoszkodott Haewoo. – Még a TV-t sem hallom tőled! 

- Ne már! – nyafogott két levegőkorty között Soyoung. – Legszívesebben eléd tolnám a kedvenc kajádat és közölném, hogy csak nézegetheted… akkor talán megértenéd, hogy mit érzek! 

- Az neked is szar lenne! – vont vállat Haewoo – Mind kecske-étrendre vagyunk ítélve, ha nem tudnád! 

- Soyoung, nem akarsz zuhanyozni? – szólt a kialakuló szócsatába Minhee – Vagy mehetek én? 

- Menj csak nyugodtan! – előzte meg a választ Haewoo – Szerintem, most még arra sem képes, hogy megmozdítsa a lábujját az egészséges lábán. 

Soyoung egy pillanatra haragos szikrákat lövellt a csapattársa felé, majd nagyot sóhajtva megszólalt: 

- Ciki, de igaza van. 

- Akkor fürdök és lépek is. – csapta be az ajtót maga mögött Minhee, mire a két lány összenézett a TV előtt, Haewoo megjátszott sértettséggel a hangjában panaszkodott a legfiatalabbnak. 

- Látod? My Darling ismét elhagy… borzasztó érzés! Már nem is kellek neki! 

- Ne aggódj, Haewoo, én nem megyek sehova! – játszott Soyoung is. 

- Persze, mert képtelen vagy feltápászkodni a kanapéról. – nyavalygott a rapper szem forgatva, jókedvvel az arcán. 

- Ebben lehet valami! – röhögcsélt Soyoung is. 

Minhee forgószélként pörgött végig a lakáson: a haját felkötötte, a ruháit gyorsan aggatta magára, a táskáját úgy pakolta be, hogy oda sem figyelt igazán. Éppen csámcsogva kérődzött néhány falat salátán, amikor hangosan megzörrent a telefonja. Haewoo és Soyoung mosolyogva figyelték, ahogy Minhee arca felderült, a szeme csillogni kezdett, s csilingelő hangján csacsogott néhány szót. 

- Sziasztok! – intett még a két lánynak, s amint azok is búcsút vettek tőle, elindult a lépcsőn. 

- Mindjárt meglesem őket! – pattant fel Haewoo, s még pont elkapta a jelenetet, amint Sehun az autónak dőlve magához vonta a lányt, s csókot hintett az ajkaira. – My Darling megcsal engem! – csattant fel a rapper felháborodottan mosollyal a hangjában. 

- Kénytelen leszel összejönni Kyungsoo-val, hogy törlessz! – zsörtölődött Soyoung a színjátéknak megfelelően. 

- Na azt azért nem! – húzta el a száját Haewoo – Bár nem olyan rossz arc. – tette még hozzá megenyhülve őszintén, Soyoung legnagyobb meglepetésére…