Doll☆s - 33. fejezet

Like a cat 

A lakásban nyugtalanító, feszültséget árasztó csend honolt. A szanaszét dobált holmikat napok óta senki sem pakolta a helyükre, a szavak megfagytak a levegőben, a frusztrált légkör beette magát a falak közé. Sunhee a bőrén érzékelte a kellemetlen szurkálást, így könnyűszerrel vette a kezébe a TV távirányítóját, s automatikusan kapcsolta be a készüléket, hogy a nyüzsgés végérvényesen elmossa a csendet. Szétterülve hasalt a kanapéra, s azt a néhány tárgyat, ami kegyetlenül vájta magát a bőrébe, kihalászta a teste alól. Unottan pötyögtette a telefonját: a vezető hírek egyáltalán nem érdekelték; a leveleit meg sem nyitotta; a reklámok figyelemfelkeltőnek szánt színei bántották a szemét, aztán szembetalálta magát egy cikkel: „A Doll☆s tagját, Soyoung-ot baleset érte”. 

- Baleset, mi? – suttogott maga elé Sunhee. A szemei előtt megelevenedett a jelenet: Jongin sötét tekintete perzselte a bőrét, az érintése fájdalmas szenvedélyt gyújtott a vérébe, a csókja játszi könnyedséggel varázsolta el… Majd jött a hatalmas csattanás, ami kiszakította a gondtalan, melengető felhőtakaróból, s az ismerős hang, ami karcosan kiáltott rá valakire: 

- Hé! Maga! Hívjon mentőt! 

Sunhee még sosem látta Ririn-t olyan kétségbeesettnek: földre rogyva térdelt az élettelennek tűnő test előtt, a háta olyan görnyedtnek látszott, mintha a világ minden gondját cipelte volna. Még lépésekkel távolabbról is tisztán hallotta a szipogását. Minden pórusából értetlenség áradt, a kezeiről Soyoung vére csepegett alá, a szemiből pedig patakokban folytak a könnyek. 

Sunhee érezte, ahogy a lábából kifut az élet, képtelen volt újabb lépést tenni a vérfagyasztó jelenet helyszínéhez. Meglepte a gyengéd érintés, ami a kezét melengető ujjak közé vonta. Hirtelen kapta fel a szemét Jongin-ra. A fiú vonásai egészen elsötétedtek, a testéből furcsa ijedtség áramlott, Sunhee biztatóan megszorította a kezét, a pillantás, amit cserébe kapott, teljesen lesokkolta. Jongin csokibarna szemei megtörten ragyogtak, az ajkai kiszáradtak, a szavai mégis könnyednek hatottak: 

- Látod? Ilyesmi kell, hogy komolyan vegyék a zaklatási ügyeket. 

Sunhee képtelen volt rákérdezni a gyanújára, miszerint Jongin pontosan tudja, milyen egy zaklatási ügy. A mentő szirénája hangosan szakította félbe a gondolatait, s a kiérő rendőrautó okozta meglepetés épp csak addig tartott, míg meg nem hallotta Ririn dühös, mégis erőteljes hangját: 

- Ismerem azt az autót! Nyugodtan ellenőrizhetik! 

- Kisasszony ez cserbenhagyásos gázolás, nem vádaskodhat meggondolatlanul! – intette le a legidősebb Doll☆s tagot az egyik rendőr, aki néhány szótagot jegyzett csak le a szóáradatból.

- Ez gyilkossági kísérlet volt! – csattant fel még hangosan Ririn, majd sokkal visszafogottabban folytatta – Soyoung a járdán állt, amikor elütötte az autó!

- A mi feladatunk eldönteni, hogy mi történt, kisasszony! – rivallt rá a rendőr. 

- Lehet, hogy jobb lenne, ha felhívnám a bátyámat. Ő ügyvéd. – kezdte a lány durva hangsúllyal, Sunhee jól ismerte ezt a hangot. Ririn csak akkor használta, ha ki akarta használni a családja befolyását. – Shin Woojin a neve. – A rendőr felkapta a fejét, s az arcán átsuhant valami furcsa félelem. – Ismeri? – tette hozzá Ririn lenézően, noha pontosan tudta a választ.

- Ne aggódjon, kisasszony, mindent megteszünk. – vált sokkal kedvesebbé a fickó hangja. 

A kórház klórszagú volt, s a zöld falak ellenére is áradt belőle a fájdalmas tehetetlenség. A fehér bútorok hidegek voltak, a szék, amin Sunhee foglalt helyet, órák alatt sem vette fel a lány testhőmérsékletét. Fáradt volt, erőtlen s hihetetlenül üres. Soyoung kezelőorvosát percekig tartott meggyőzni, hogy nyugodtan adhat felvilágosodást a lány állapotáról az ott toporgó Kangdae-nek, aki megnyugtatta Sunhee-t és Ririn-t, hogy Soyoung nincs életveszélyben, noha hetekig gipsz fogja takarni a lábát, s valószínűleg a zúzódásai sem maholnap fognak felszívódni. Az orvos szerint az autó nem száguldott olyan sebességgel, hogy igazán súlyos sérüléseket okozhasson a lánynak. Viszont a doki a fejsérülését aggasztónak találta, főleg, mivel Soyoung nem ébredt fel. Másnap reggel Soyoung kinyitotta a szemét, panaszkodott a sérülései miatt, meg persze azért, hogy a nővérek igazán lemoshatták volna a sminket róla. Fájlalta a lábát, amit a gipsz takart; meg az oldalát, ami a szivárvány minden színében pompázott, de amint megjelentek a rendőrök, hogy felvegyék a vallomását, a viselkedése teljesen megváltozott. Elvégre jól ismerte Kim Chungyoung-ot, aki elütötte őt, lehajtott fejjel mesélt a kapcsolatukról, noha a téma érzékenysége miatt egy női rendőrt küldtek hozzá. Soyoung hálás volt a sötét öltözékbe bújtatott férfinak, aki többször is biztosította róla, hogy nyugodtan beszélhet, a rendőrség semmilyen információt nem fog kiadni a sajtónak, erről Ő, Shin Woojin kezeskedik. 

- Te még mindig pizsamában? – Eunha hangja inkább csodálkozó volt, mintsem számon kérő, Sunhee mégis úgy ugrott fel a kanapéról, mintha tűzbe nyúlt volna. 

- Kicsit elszundítottam. – magyarázkodott a leader, s azzal a lendülettel indult a fürdőszobába – Minhee mikor fog csatlakozni hozzánk? – kérdezte a lakás másik pontján ácsorgó Eunha-t, aki fejcsóválva pásztázta a rendetlenséget.

- Csak a stúdióban találkozunk vele. – kiabált vissza a nő – Reggel a többiekkel bement a kórházba Soyoung-hoz, onnan Ririn-nel a kiadóhoz mentek. Minhee azt mondta, hogy már megálmodta az új dal koreográfiáját. 

- Azt hittem, elhalasszuk a visszatérést. – csodálkozott Sunhee, s ismét megjelent már felöltözve egy fésűvel a kezében. 

- Nem – magyarázkodott Eunha –, Soyoung dolgozni akar. Hamarosan kiengedik a kórházból és, noha nem tud részt venni mindenben, azt mondta, hogy a dalt fel tudja énekelni, az MV-ben tud szerepelni… 

- Nagyon lelkes. – hökkent meg Sunhee a hallottaktól. 

- Igen. – bólintott Eunha egy lágy mosollyal az arcán – Úgy tűnik, próbál visszakapcsolódni a Doll☆s életébe, és nagyon komolyan gondolja a dolgokat. 

- Reméljük, sokáig fog tartani ez az igyekezet. – forgatta meg a szemét Sunhee. 

- Ne beszélj így! Most támogatnunk kell! – vált Eunha hangja keményebbé – A többiek majdnem minden nap bemennek hozzá, de te még nem voltál bent, mióta felébredt. 

- Küldtem neki egy manhwát, az nem elég? – akadékoskodott Sunhee. 

- Nem tudom, hogy min vesztetek össze, de jobb lenne, ha békét kötnétek. 

- Nem vesztünk össze! – vágta rá a Doll☆s leadere. Nem tudott, mit kezdeni Eunha szomorú szemeivel, inkább ismét néhány mozdulattal a haját kezdte igazgatni. 

- Ha készen vagy, mehetünk! – váltott témát a nő. 

- Még nem vagyok kész! – szólt nyugtalanul Sunhee. 

- Akkor? Mire vársz? – nézett Eunha rosszallón – Menj, készülődj tovább!

- Igenis! – szalutált a lány, s eltűnt a szobája ajtaja mögött. 

A hangzavar egészen eltompult Minhee számára. Percek óta maga elé bámulva figyelte a tükörképét: a halvány sminkjét, ami cukin kislányossá varázsolta a pofiját; a lilán omló hajzuhatagát, ami továbbra is kissé újszerűnek tűnt neki. Már megszokta, hogy néhány violaszín fürt keveredett a tincsei közé, de a teljesen lilás hullámok még különösnek hatottak számára. 

- Nem tetszik? – érdeklődött félénken a fodrász, mire Minhee mosolyogva megnyugtatta, hogy nagyon tetszik neki, csak próbálja megszokni az arcát ezzel a színárnyalattal. 

- Még holnap sem fogom megismerni magam a tükörben. – magyarázta lelkes kézmozdulatokkal. 

Kangdae óriásira kerekedett szemeket növesztett, ahogy meglátta Minhee-t talpig díszben, tökéletes frizurával és élénk sminkkel. Fáradtan nézett az órájára, s unottan konstatálta, hogy még durván egy órát kell várniuk a felvétel kezdetéig. 

- Nem merem azt mondani, hogy szabadfoglalkozás van a következő kábé háromnegyed órában. – piszmogott a kezében lévő papírokkal. 

- Szabadfoglalkozás? – csilingelt Minhee hangja izgatottan. 

- Pontosan ettől féltem! – sóhajtott lehangoltan – Ettől mindig túl izgatott leszel. 

- Nyugi! – pislogott ártatlan képpel Minhee – Csak körülnézek! Nem leszek senki terhére. 

- Vegyél fel egy kabátot azért! – figyelmeztette a férfi Minhee-t, mielőtt kilépett volna a biztonságot nyújtó helyiségből – Az épület folyosói elég hűvösek, rajtad meg nem sok ruha van! 

Minhee engedelmesen öltött magára egy sötét, vastagnak tűnő kabátot. A testét fedő anyag melegséggel vonta körül: a falatnyi, pántos ruhája nem sok hőt biztosított neki, így hálás volt Kangdae-nek. 

A folyosón valóban hűvös volt: a szürkés falak között nem sok melegség szorult meg. A fehér ajtók beleolvadtak a környezetbe, s mindenhonnan olyan mérhetetlen csend áradt, hogy Minhee biztosra vette, rajta kívül senki sem tartózkodik még a stúdióban. Meglepte a félig nyitva álló ajtó, kíváncsian olvasta végig a kacskaringós kiírást, hogy megtudja, melyik együttes számára biztosít a szoba menedéket. A szemei óriásira nőttek, igyekezett visszaemlékezni a műsortervre. Dühös volt magára, hogy csak futtában nézte át a papírt, amit Kangdae a kezébe nyomott. 

- Nem emlékszem, hogy rajta lettek volna. – motyogott magában a lány, fogalma sem volt, hogy szabad-e neki bemenni és köszönteni egy ilyen híres bandát.

- Hé, kislány! – jelent meg egy óriás az ajtóban, miközben gyanúsan méregette a törékeny leányzót – A rajongóknak tilos ide bejönniük! Tűnj el, mielőtt hívom a biztonságiakat. 

Minhee ujjai ökölbe szorultak: haragos volt, amiért nem ismerik fel egyetlen pillanat alatt, amiért őrült rajongónak nézi egy gorilla, amiért képtelen volt megvédeni magát, csak mélyen meghajolt és elrebegett egy elnézést. 

Minhee tüdeje sípolt az iram miatt, amit diktált magának. Minél előbb el akart tűnni az óriás szeme elől. Semmi kedve nem volt magyarázkodni a biztonságiaknak vagy szégyenszemre előhalászni a zsebében megbújó kártyát, amivel igazolhatta, hogy nem engedély nélkül tartózkodik a stúdió falain belül. A hátának jól esett a támasz, ahogy a hatalmas levegőkortyokat itta. A lába remegett: Minhee zavartan konstatálta, hogy a magassarkú csizmát nem futáshoz tervezték. A felhangzó lépések egyre hangosabbnak tűntek: Minhee kíváncsian figyelte a folyosó kanyarulatát, hátha feltűnik a látókörében egy mérgesen rohangáló biztonsági.

- Nini! Én azt a lányt ismerem! – Minhee a hang irányába fordult, ahol két alakot pillantott meg. 

- Ha lehet, ne támadj le senkit! – jött a fáradt válasz. 

- Takuya, olyan könyörtelen vagy! 

Minhee jókedvűen nézte a két közeledő alakot, fel sem tűnt neki, hogy valaki elkapja a kezét, csak az erőteljes mozdulatokra pislákolt fel, amik kegyetlenül húzni kezdték az ellentétes irányba. 

- Mi a franc? – bámult Minhee a csuklójára, amit egy termetes lapátkéz fogott közre, de ahogy felvezette a tekintetét, hogy megbizonyosodjon róla, ki zaklatja, derűssé vált az arca. 

- Gondoltam, elrabollak, mielőtt ráveted magad azokra a Cross Gene-s srácokra! 

- Ne már, hogy rájuk is féltékeny lennél. – forgatta meg a szemét a lány, s gyanúsan bámulta Sehun alakját, ahogy eltűnt egy hófehér ajtó mögött. 

A szoba vakító fényben úszott, Minhee pedig bátortalanul csukta magukra az ajtót, mintha csak attól félne, hogy ezzel a saját menekülő útvonalát zárta volna el. Sehun nyugodtan ücsörgött egy viseltes széken, s csillogó szemekkel figyelte Minhee vonásait. 

- Valamit mindig meg akartam tőled kérdezni. – kezdte bizonytalanul a lány, zavarban érezte magát a csokibarna szemek ragyogásától. 

- Mi lenne az? 

- Hogy a francba találod meg folyton az ilyen elhagyatott szobákat? – vágta rá a lány, s a kezével körbe mutatott, mintha csak szemléltetni kívánta volna az „elhagyatott szoba” fogalmát. 

Sehun arca ellágyult, a mosoly, ami az arcára terült, gyengéd volt és valódi vidámság tükröződött benne. 

- Van egy különleges képességem, amivel messziről megérzem. – vágott komoly képet a fiú, majd Minhee felé nyújtotta a karját – Gyere! 

A lány lábai automatikusan indultak el az ücsörgő irányába, még elkapta a másik elégedett vidámságát, de már képtelen volt megállítani a lépteit. Minhee maga sem értette, hogy Sehun miért ül olyan nyugodtan, lehunyt szemekkel, enyhén hátra döntött fejjel. 

- Olyan, mintha várnál valamire… 

Sehun csak az egyik szemét nyitotta ki, s valami furcsa morgásfélét hallatott. 

- Azt gondoltam, hogy kihasználod a helyzetet és megcsókolsz. – De ahogy meglátta Minhee pillantását, változtatott a testhelyzetén, s hanyagul megrántotta a vállát. 

- Ó, mikor mernék én olyan merész lenni? – pislogott Minhee megjátszott ártatlansággal. 

- Cö! Mondja a lány, aki olyan élvezettel fogdosott meg néhány napos ismeretség után. Most meg aztán felesleges szégyenlősködnöd! – Sehun könnyedén nyúlt Minhee kabátjának cipzárjához, s könnyűszerrel húzta egyre lejjebb. A lány alakja hirtelen vált láthatóvá, mire Sehun éhesen nyalta meg az ajkait. – Tetszik az új hajad. – suttogta elmélyült hanggal. 

- Nem tudom, hogy feltűnt-e – csintalankodott Minhee –, de a combjaimat bámulod. 

Sehun ujjai forrónak hatottak, ahogy Minhee bőrét simította végig. A lány érezte a csiklandós érzést a térdén játszadozni, majd egyenesen a combjára vándorolt, egészen fel a könnyű, sötét ruhácskája alá. 

- Rövidnadrág? – morrant fel Sehun hangja, ahogy megérezte a szoknya alatt feltűnő anyag szárát – Milyen illúzióromboló! – simította a kezét inkább a lány ki-kikandikáló bőrére.

- Fellépésnél mindig hordanak ilyet a női idolok… mintha nem tudnád! – tette még hozzá Minhee fejcsóválva. 

- Nem akarom, hogy ilyen lenge göncbe táncolj egy csomó kiéhezett fan előtt. – vonta magához a lányt Sehun esendően. 

- Tudod, a rajongóink többsége lány. – túrt Minhee a fiú tincsei közé: meglehetősen mulatságos volt, ahogy Sehun tűrte a sötét, jólfésült tincsei szétzilálását. – De most komolyan, hogy kerülsz ide? 

- A Super Junior fellépését jöttem megnézni… – vallott Sehun szemrebbenés nélkül.

- Miért? – vált Minhee hangja teljesen értetlenné. 

- Mert láttam a programot és hallottam, hogy te helyettesíted a balesetes-csajt. – Minhee-t meglepte, ahogy Sehun az orrát a ruhájába mélyeszti, mintha csak a szöveten keresztül kívánta volna megszaglászni a bőrét. 

- Szóval csak miattam jöttél? – mosolyodott el lány a furcsa gesztus láttán – Hát ez nagyon édes. 

- Ja, azt gondoltam, hogy jól megszeretgetlek, erre itt van rajtad ez a hülye rövidnadrág. – bújt még jobban Sehun, miközben a tenyere Minhee fenekére simult.

- Nem fogok egy elhagyatott szobában lefeküdni veled. – vált Minhee hangja kicsit erőteljesebbé, de nem hagyta abba a sötét tincsek piszkálást. 

- Legalább hadd kóstoljalak meg! – könyörgött Sehun suttogó hangon. 

- Csak ne az arcomat! Rajtam van vagy nyolc kiló vakolat. 

Sehun vadul mart a lány ajkaira. Minhee beleszédült a vére perzselésébe, a térdei megremegtek alatta, s már nem tudta volna pontosan megmondani, hogy a másik ujjai mégis hol tapogatják a bőrét. Minhee a fülében hallotta a ki-kicsúszó sóhajaikat, a bőrét megcsapta a vágy fülledt párája, igyekezett leszaggatni a pólót Sehun-ról, de úgy tűnt az anyag szövése sokkal stabilabb volt, mint ahogy a lány sejtette. Zihálva nyugtázta, hogy Sehun ölében ücsörög lovagló ülésben, míg a fiú éhesen tapad a kulcscsontjára. Forrónak érezte az ujjakat, amik simogatták, s kifejezetten idegesítőnek a kabátja zsebéből kiszűrődő muzsikát. Minhee mocorogni kezdett…

- Ne menj! – suttogta Sehun a bőrére. 

- Tudod, hogy ez nem így működik. Hamarosan felvétel. – nyögött Minhee tehetetlenül – Addig még vissza kell nyernem a hidegvéremet is. 

Minhee ajkait irritálta az ecset csiklandozó sörtéje, amivel a sminkes a rúzst kente fel, hogy kijavítsa a lány elkenődött sminkjét. Még érezte a bőrén Sehun érintéseit, a száján ott bizsergett a csókja, így kifejezetten kellemetlenül érintette a dörzsölés, ami eltörölte a kellemes félórát abban az elhagyatott szobában. 

- Hogy a francba tudtál eltévedni? – kérdezte Sunhee újra félhangosan a lánytól, miközben a frizuráját igazították el pont úgy, ahogy a Today and tomorrow videó klipjében is volt. 

- Baromi egyformák ezek a folyosók! – makogott Minhee, akár egy hasbeszélő. 

- Még ha Ririn-nel történt volna meg, azt mondom, oké, de veled? – fordult Sunhee a csapattársa felé – Nagyon szokatlan. – bámult értetlenül a leader Minhee-re – Gyanús vagy te nekem! 

Minhee hálás volt a sminkesnek, aki már percek óta a rúzsával bajlódott, ezzel takarva el Sunhee vizslató szemei elől a lány piruló pofiját. 

- Otthon főzhetnénk valamit. – vált Sunhee hangja sokkal hétköznapibbá. 

- Oké. – bólintott Minhee egyetértően, még magát is meglepte a megkönnyebbült sóhaj, ami elhagyta a száját. 

- Süthetnél valami sütit is! – lelkesedett Sunhee és hatalmas szemekkel pislogott a fiatalabbra, hátha a hízelgő pillantásokkal eléri a vágyott édesség feltálalását. 

- Persze, mert a visszatérés előtt néhány héttel, nektek pont egy szénhidrátbombára van szükségetek! – jöttek a hűvös szavak az ajtó irányából. 

- Kangdae az ünneprontó! – nyavalygott Sunhee és Minhee vállára fektette a kezét, majd halkan a fülébe súgta – De azért sütsz? 

A színpad egészen sötét volt. Minhee már hozzászokott a kezdeti félhomályhoz, az egyik segítő vezetésével igyekezett beállni a neki kijelölt helyre. A mikrofonállványt egy karnyújtásnyira helyezték, hogy könnyedén elérhesse, ha a koreográfia azon részéhez érnek a dal során, s neki ismét furcsa borzongás kúszott végig a hátán. Gyűlölt beugró lenni! 

A zene dallama halkan csendült fel: Minhee maga előtt látta Ririn-t, amint a gitárját pengeti, s ahogy a zongora hangja is felcsendült, ismét a tudatába hasított a gondolat, hogy nem neki kellene ott állnia, mégis könnyedén jöttek a szavak a szájára. A halvány, kékes fény, ami megvilágította az alakját a rajongók hangját is feltüzelte, s mire Sunhee csatlakozott a dal menetéhez a rózsaszín fénycsóva is megérkezett, hogy végül a dob felhangzásával átlendítse a dal drámai hangzását valami tempósabbá. 

A tánc feltüzelte Minhee-t. Már nem számított, hogy ő csak helyettesítette Soyoung-ot, csak a mozdulatok léteztek, a dal szövege, és a rajongók sikolyai… 

Az éjszaka hűvös volt és sötét. A lámpák fénye alig világította meg az aprócska utca néhány négyzetcentiméterét. Ririn tompának érezte a fejét. Noha csend hálózta be a hazavezető úton, mégis a gondolataiban dúló hangháború lassan megőrjítette. A dallamok keresztül-kasul vágtattak a fejében, s néha úgy érezte a füle csengését képtelen elmosni a gyaloglással. Kangdae egészen meglepettnek tűnt, mikor Ririn a kényelmes, ötperces kocsiút helyett, inkább az órás gyaloglást választotta, de a lány semmi másra nem vágyott, csak a csendes magányra. Az apró utcák pedig tökéletes nesztelenséggel ölelték körül. Egy picit furdalta a lelkiismeret, amiért ismét le kellett mondania az esti futást Taehyung-gal. S biztosra vette, hogy a fiú még inkább gyávának tartja… Ririn nagyot sóhajtott: teljesen elpirult a gondolatra, hogy tulajdonképp burkoltan közölte a fiúval, hogy mennyire szeretne ágyba bújni vele. Idegesen kezdte a sapkáját igazgatni, s teljesen egyet kellett értenie azzal az utolsó üzenettel. Hihetetlenül nyápicnak érezte magát! Elvégre azóta – akaratlanul vagy sem – de kerülte a fiút. 

A léptei zaját egy másik, vaskos bakancs dübörgése egészítette ki, s Ririn mosolyogva figyelte az előtte trappoló alakot teljesen feketébe burkolva. Kissé meggyorsította a lépteit, majd könnyedén csimpaszkodott a lányra. 

- Haewoo! – nyafogta erőtlenül az idősebb – Vigyél fel a lépcsőn! 

- Ne nyávogj a fülembe, eonni! – söpörte le Ririn karjait Haewoo. 

- Gonosz! – morgott az orra alatt Ririn, aztán normál hangerővel folytatta – Hogy van Soyoung? 

- Jól! Már ellenkezik velem a maga csendes módján. – magyarázta a rapper. 

- Min vitatkoztatok? – kacarászott Ririn visszafogottan. 

- Mindenáron azt akarta, hogy megegyem a zseléjét. – magyarázta Haewoo – Nagyon undorító volt! Akkor sem ettem volna meg, ha egész nap nem jutok kajához! – háborgott a lány. 

- De remélem, azért ettél valamit. – vált nyugtalanná Ririn hangja. 

- Ne kezd már te is! – forgatta a szemeit Haewoo, miközben az ajtót tárta szélesre, hogy az idősebb is könnyedén becsusszanhasson az épület melegébe. 

Ririn aggódva bámulta Haewoo alakját, amint a lépcsőn előtte lépkedett, s legszívesebben a táskájában lévő papírokat darabokra szaggatta volna „Haewoo sokkal jobban néz ki, mióta nem érnek össze a combjai.” „Haewoo-nak jót tett, hogy lefogyott.” „A rút, dagadt kiskacsából egy szép hattyú lett! Örülök, hogy fogyókúrázni kezdett!” Ririn-nek összeszorult a szíve, ahogy olvasta a rajongók hozzászólásait, s amint meglátta a bandán belüli népszerűségi indexüket. Haewoo sokkal jobban szerepelt most, hogy betegesen beesetté vált az arca, hogy a testéről eltűntek a nőies vonalak, hogy alig bírta a lépcsők akadályát játszi könnyedséggel felvenni… 

- Minhee azt írta, hogy főztek valamit. Éhen halok! – nyavalygott Ririn, s várta a lelkes választ Haewoo-tól is, de az csak hümmögött egy sort. Az idősebb csak fáradtan felsóhajtott, s reménykedett, hogy Minhee parancsa hatásosabb lesz… 

Ririn feje hangosan koppant az asztal lapján, amint leülve lefejelte a puhának nem mondható lapot. 

- Valaki hozzon nekem enni! – nyarvogta, de a többiek, már Haewoo-val kiegészülve a TV képernyőjén pihentették a szemüket, ahol mindenféle zombiszerű lény hörgött félelmetesen. 

- Én leszedem a jobb oldalon állókat, tiéd az emelet! – adta ki a parancsot Sunhee, s próbált úgy helyezkedni, hogy a közéjük pattanó Haewoo könyöke ne nyomja az oldalát. 

- Ne már lányok! Szolgáljon ki valaki! – hisztizett tovább Ririn, de csak annyit ért el, hogy Haewoo látványosan felemelte a középső ujját, Minhee majdnem meghalt egy hirtelen feltűnő zombitól, Sunhee pedig idegesen kiabálni kezdett: 

- Eonni, old meg! Ne nyűglődj itt nekünk! 

Ririn még néhány percig figyelte a társaságot, aztán erőt véve magán felállt és a konyhába csoszogott. 

- Ha már ott vagy – csendült fel győzelemittasan Sunhee hangja –, hozhatnál nekem egy pohár kólát! 

- Te kis piszok! – csattant fel Ririn. 

- Most miért? Amúgy is ott vagy a konyhába… Mennyiből tart? – vált Sunhee hangja ártatlanná. 

- Minhee? – kiabált ki Ririn szelídebben. 

- Egy kis kóla nekem is jól esne! – jött a válasz, Ririn pedig hangtalanul csóválni kezdte a fejét, s kitöltötte a kért italokat. Csodával határos módon a játékot leállították addig, míg a két lány kiitta a frissítőt, majd dühösen zavarták félre a TV elől Ririn-t, hogy ne akadályozza a jól megérdemelt játékukat. 

A Doll☆s legidősebb tagja egy tálcára sorakoztatta a finomabbnál-finomabb falatokat, még egy kis üdítőt is pakolt hozzá, aztán Haewoo felé igyekezett. 

- Ezt meg kell enned! – nyomta a lány ölébe a tálcát, s mielőtt a rapper ellenkezhetett volna még hozzátette – Nem sok, és csupa olyan kaja, amiben alig van szénhidrát. Minhee – fordult a táncoshoz –, figyelj oda, hogy mindent megegyen! 

- Oké! – bólintott a lány, de a szemeit továbbra is a TV-re tapasztotta. 

A virtuális háború zajai, amik ott pattogtak a nappaliban; s az olykor-olykor felcsendülő csatakiáltások egyáltalán nem idegesítették a legidősebb lányt. Csendesen megvacsorázott, s mosolyogva figyelte, ahogy Haewoo az izgalmak közepette komótosan elpusztította a tálcára rakott ételeket. Ririn unottan tekintett körbe a lakásban, az utóbbi idők feszített munkatempójában észre sem vette a rendetlenséget. Miután összepakolt maga után és elmosogatott, egy hatalmas szemeteszsákkal járta körbe a lakást, hogy összeszedje a kukába szánt papírokat, ételes dobozokat és egyéb megmagyarázhatatlannak tűnő dolgot. Hirtelen ugrott meg a hangos csörgés hatására, amiről biztosan tudta, hogy nem a játék hanghatásaként csendült fel. 

- Eonni! Kaputelefon! – kiabált Sunhee, ezzel jelezve, hogy a kanapéról senki sem fog felállni, hogy megnézze ki érkezett látogatóba ilyen kései időpontban. 

Ririn megcsóválta a fejét, s a füléhez érintve a telefont nézett a kijelzőre: 

- Igen? – szólalt meg, s ahogy a derűs arcot meglátta, lefagyott. 

- Hoztam egy kis ajándékot, felvihetem? – csendült fel a hang jókedvűen, mire Ririn-nek fogalma sem volt mit tegyen, s a kanapéra sandított. 

- Ajándékot? – dadogta. 

- Ajándék? – ütötte meg Sunhee fülét az idősebb lány hangja – Hadd jöjjön! Csípjük az ajándékokat! 

- Akkor – vált Ririn hangja bátrabbá –, gyere fel! – azzal megnyomta a beengedéshez szükséges gombot és várt. A lépcsőház megtelt hangokkal, ahogy a jövevény kettesével ugrált felfelé, aztán megállt az ajtó előtt, s egy határozott kopogással jelezte az érkeztét. Ririn alig bírta visszafogni a bárgyú vigyort, ami az arcára húzódott. Kitárta az ajtót, majd a nappali felé fordulva kezdett kiabálni: 

- Sunhee! Szerintem, EXO Kim ’Kai’ Jongin hozzád jött! 

Sunhee hozzáértően válogatott a zöldségek között. Nem mondott le arról, hogy valami vacsorát összeüssön Minhee-vel, de mivel Kangdae hajthatatlanul zakatolt a fülükbe a közelgő visszatérésről, megfelelő kalóriákról, súlyingadozási problémákról, a kései evés károsságáról, így a két lány úgy döntött, hogy csak egyszerű csirkés salátát készítenek jégsalátával, koktél paradicsommal és egy kis hagymával. 

- De rakjunk bele feta sajtot is! – nyavalygott Sunhee erélyesen a sajtos pult előtt, így Minhee inkább otthagyta és a húsok felé vette az irányt. Miután a leader kiválasztotta a tökéletes sajtot, igyekezett az optimális zöldségeket is megtalálni, egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy Kangdae kissé idegesen toporgott. 

- Válassz már egyet! – csattant fel a menedzser. 

- De nézd meg! Ez fonnyadt – kezdett mutogatni Sunhee –, ez túl pici, ez meg nagy, ezen meg barna foltok vannak. Ez tökéletes! – csillant fel a szeme, amint megtalálta a legszebb salátát az egész rakásban. 

- Remek! – nyögött fel Kangdae – Menjünk, fizessünk! 

- Hú de sietős valakinek! – mosolygott Sunhee. 

- Még rá akarok nézni Ririn-re is. – magyarázkodott a menedzser – Szerencsétlen egész nap a stúdióban dekkolt. – Sunhee hirtelen állt meg az édességet rejtő sor előtt, s gyorsmenetben kapott le egy csokit a polcról. 

- Ezt eonni-nak küldöm! – vigyorgott. 

- Javíthatatlanok vagytok! – sóhajtott Kangdae, de végül berakta az édességet a kosárba. 

Sunhee jóllakottan terült el a székben az esti vacsora után. A saláta íze még csiklandozta a nyelvét. 

- Lehet, hogy kicsit sok lett benne a lilahagyma. – motyogta maga elé, de Minhee még az edények csörgése ellenére is tisztán hallotta a másik hangját. 

- Nem baj, mindenki szereti a hagymát! – válaszolt, s tovább ügyködött a tányérok tisztára varázsolásával. 

- Játszhatnánk valamit, amíg a többiek nem érnek haza. – dobta fel az ötletet Sunhee, s nem is kellett csalódnia: fél óra múlva már mindketten a hatalmas TV előtt görnyedtek, s próbálták az összes zombitól megtisztítani a világot. 

- Eonni! Kaputelefon! – kiabált Sunhee. Semmi kedve nem volt feltápászkodni a kanapéról, s ahogy maga mellé sandított, úgy tűnt ezzel nincs egyedül.

Ririn hangja kellemesen csengett, ahogy felvette a telefont: 

- Igen? – majd zavartan dadogni kezdett – Ajándékot?

- Ajándék? – ütötte meg Sunhee fülét az idősebb lány hangja, biztosra vette, hogy egy elvetemült rajongó küldött nekik valamit. Erősen ajánlotta, hogy édesség legyen, ha már Kangdae nem engedélyezte nekik a süti sütést. – Hadd jöjjön! Csípjük az ajándékokat! – azzal vissza is tért a játékhoz.

- Akkor – vált Ririn hangja bátrabbá – gyere fel! 

Sunhee dühösen nyomkodta a gombokat. Fogalma sem volt, hogy kerültek ilyen szorult helyzetbe: mindenhonnan zombik lestek rájuk, s hiába próbálta kiiktatni őket, valahogy újra és újra elállták az útját.

- Sunhee! Szerintem, EXO Kim ’Kai’ Jongin hozzád jött! – csendült fel Ririn hangja vidáman, Sunhee-t pedig abban a pillanatban tépte darabokra egy hirtelen felbukkanó ellenség, akinek a fél feje már hiányzott. 

- Bassza meg! – nyögte ki elhaló hangon a leader. 

Sunhee szendén igazította meg a lazán felkontyolt tincseit. Fogalma sem volt, hogy mi a frászt keres Jongin a Dollhouse-ban, azt meg végképp nem tudta elképzelni, hogy Minhee arcára miért fest ez a tény elégedett vigyort. 

- Ne várasd meg a vendéget! – Minhee kedélyes hangjától Sunhee legszívesebben a szobájába rohant volna, de végül nagy levegőt vett, s az ajtóhoz sétált. Jongin világos zakót viselt, mire Sunhee szemöldöke magasra ugrott, s a kezében tartott kosárról ordított, hogy nem édességet rejteget. 

- Mi a frászt keresel te itt? – kérdezte kicsit sem kedvesen, mire Minhee oldalba bökte; a kanapéra huppanó Ririn felszisszent; Haewoo pedig elfojtott, gonosz kacajt hallatott. 

- Arra gondoltam, hogy hozok neked valamit, ami megvéd a rossz álmoktól. – Jongin magabiztosságát úgy tűnt képtelenség letörni, Sunhee-nak pedig egy pillanat alatt eszébe jutott, hogy mitől vált a fiú ilyen határozottá. Ott visszhangoztak a saját szavai a fülében: „Nem akarok rólad álmodni, nem akarom, hogy betöltsd a gondolataimat.”. 

- Sunhee, valami mozog a kosárban! – nyögte ki Minhee, mire a letakart kosárból egy cica buksija kandikált ki. 

- Cicka~ – Sunhee ártatlan elragadtatással nyúlt a kis kosár felé, majd a fiú kezeiből kiszakítva a tárgyat indult a nappaliba Minhee-vel a nyomában. Még valahol a füle mellett felcsendült Ririn hangja, miszerint ne merje a hálószobájukba bevinni a macskát, aztán még a fiúnak intézett szavait is felfogta: 

- Szerintem, nyugodtan gyere be! Most egy darabig ellesz a cicával… 

Sunhee képtelen volt levenni a kiscicáról a szemét: a szürkés szőrgombóc nyugodtan szuszogott, kellemes boldogsággal a pofiján, legalábbis a lány úgy képzelte. A kis kosárban megbújó párna kényelmesnek tűnt, s miután újdonsült gazdija langyos tejjel kényeztette, szinte azonnal mély szundikálásba kezdett az apró állat. 

Sunhee nem tudta volna megmondani, hogy mikor halkult el a virtuális háború hangja vagy a mögötte zajló fecsegés. Nyugtalanul bámult a TV irányába, a bőre alatt pedig hirtelen zubogni kezdett a vér, amint Jongin barna, vizslató szemeivel találta szembe magát. 

- Többiek? – érdeklődött a leader az üres, csendes lakás láttán. 

- Haewoo háromszor meghalt, aztán közölte, hogy játszak egyedül, ő elmegy WOW-ozni. – magyarázta Jongin – Hogy Ririn mikor tűnt el, azt nem tudnám megmondani, szerintem, lefeküdt. Minhee pedig Sehun-nak küldött cicás képeket, aztán Sehun felhívta, így kiment telefonálni. 

- Ó. – nyögte ki Sunhee, s zavartan topogott egyik lábáról a másikra. 

- Úgy látom, jól választottam álomfogót. – mosolygott Jongin lágyan. 

- Nem szeretem azokat az indián izéket… de a cicákat igen. – bólintott Sunhee. 

- Tudom. – vágta rá a fiú, s a kezét a lány irányába emelte. Sunhee furcsán méregette a hosszú ujjakat. Kérdőn nézett Jongin szemeibe, amik szavak nélkül súgták, hogy helyezze bele a kacsóját a felkínált kézbe. Sunhee pedig képtelen volt tovább ácsorogni: a bőre a másik bőréhez ért, a borzongás végigfutott a testén. Jongin olyan könnyedén rántotta magához; olyan egyszerű volt engedelmeskedni az akaratának, ami elfektette a kanapén a törékeny testet; s olyan álomszerű volt beleolvadni a csókba, ami az ajkán csattant. 

- Haragszol még? – Sunhee érezte, hogy az agyára szálló vörös ködtől képtelen megszólalni, Jongin mégis átható szemekkel várta a válaszát. 

- Nem tudom. – zilált volt a hangja, nyelnie kellett egyet. Teljesen automatikusan érintette meg Jongin nyáltól csillogó ajkát, az ujjai remegtek, a gondolkodási képességét valahol a csók közben elhagyta.

- Nem úgy tűnik, mintha haragudnál. – Jongin könnyedén elkapta a lány ujjait, s lágy csókokat hintett rájuk. Sunhee teljesen kábán bámulta a fiú tetteit, elveszett a látványban, a csokibarna szemekben, a kisfiús mosolyban, ami olykor-olykor pajkos színezetet vett fel. 

- Srácok én nem akarom elrontani a hangulatot – toppant be Minhee –, de Sehun magából kikelve követeli, hogy Jongin húzzon haza aludni. 

- Mert egy irigy kutya! – forgatta meg Jongin a szemeit – Sunhee, kikísérsz? – kérdezte, bár a lány még mindig képtelen volt felfogni a körülötte zajló eseményeket. 

Sunhee értetlenül figyelte az összefűzött ujjakat: a saját kacsóját, amit tökéletesen beborított a fiú meleg keze. A lépcsőház hangosan visszhangozta a lépteik zaját, s ahogy haladtak a lámpák automatikusan felkapcsolódtak a mozgásukra. Sunhee bambán állt meg az utolsó lépcsőfokon. Jongin-t látszólag egyáltalán nem zavarta, hogy így a lány szemmagasságba került vele, csak könnyedén az ajkaira hajolt, hogy búcsúzóul még egy csókot lopjon tőle. 

- Tudod – kezdte elalélt szemekkel – hagymaízű a szád! – puszilt még rá a pirosságra. 

- Ha zavar, ne csókolgass! – háborgott Sunhee, de a vigyorgó szemek láttán kicsit megenyhült. 

- Aztán vigyázz rendesen a kisbabánkra! – adta ki az utasítást a fiú, azzal elindult a kijárat felé nem foglalkozva Sunhee elégedetlen szitkozódásával…