Doll☆s - 32. fejezet

Are you afraid?

Kerekre szabott apró szendvicsek, ezerszínű, kagyló alakú sütemények, fogpiszkálóval felkoncolt sajtok sorakoztak az asztalon pihenő esztétikusan elrendezett tálcákon. A hatalmas virágkompozíció ugyan ügyesen takarta a miniatűr falatokat, s úgy tűnt a többi vendég erősen kerüli a helyiség azon részét, Haewoo mégis könnyedén kiszimatolta az étel ínycsiklandozó illatát. 

- Mit meg nem adnék egy jól megpakolt szendvicsért! – estek ki a rapper száján a meggondolatlan szavak. 

- Eunha ki is nyírna! – röhögött Ririn mellette, miközben egy bizarr narancssárgás sütit nyelt el – Bocsi – nyammogta, a morzsák pedig repkedve hullottak szanaszét a szájából –, zavar, ha én eszek? 

- Basszus! Te nem eszel, hanem zabálsz! – vágott Haewoo az idősebbhez egy szalvétát. 

- Nem akarok itt lenni és ez tűnt a legnyugisabb saroknak… na meg muszáj ennem valamit, ha aztán inni akarok. – vont vállat Ririn, s arisztokratikus mozdulatokkal törölgette meg a szája szélét. – Én ezt pia nélkül nem fogom kibírni. – nyafogott tovább a legidősebb, s gyűlölködő szemekkel pásztázva végig a helyiséget. Haewoo észrevétlenül követte a másik tekintetét, pontosan tudta, hogy miért olyan kétségbeesett Ririn az esti programjukkal kapcsolatban…

Szépen szabott arcokról kislányosan csillogó szemek szurkálták végig a Doll☆s tagjainak minden lépését; szebbnél-szebb fiúk igyekeztek bemutatkozni a lányoknak, miközben kárörvendő kacagást hallattak; öltönybe bújtatott fejesek érdeklődtek a banda tevékenysége iránt, s mintha egyenesen a szoknyájuk alá igyekeztek volna belesni… 

- Mi a faszt keresünk mi tulajdonképpen az SM halloween partiján? – tette fel a kérdést Haewoo, amit már Ririn is megfogalmazott számtalanszor az elmúlt fél órában hol hisztisen, hol dühösen, hol kedvesen, hol kevésbé szalonképes szavakkal megspékelve. 

- Nem tudom! – sóhajtott nagyot a legidősebb lehangoltan – Igazán balesetet szenvedhetünk volna idefelé jövet… akkor lemaradunk erről. – fordult vissza Ririn a miniatűr falatkák felé. Haewoo fájdalmas pillantásokat vetett a legidősebbre, amint ezer és ezer apró szendvicset próbált az egyik kezébe halmozni. 

- Milyen lehangoló, hogy ennyire éhenkórászok vagytok! – csapta meg Haewoo fülét egy kellemetlenül csengő hang. A rapper unottan végigvezette a tekintetét az előtte álló angyalnak öltözött lányon, s biztosra vette, hogy az egész csapattal együtt bemutatkoztak egymásnak, mégsem volt képes a rengeteg egyformának tűnő leányzó nevét megjegyezni. 

- A boszi és a tündér… nem csoda, hogy így néztek ki! – ciripelt tovább a lány, s Haewoo-nak erősen vissza kellett fognia magát, hogy ne tulajdonítsa el Ririn varázspálcáját, hogy azzal rendezhesse le az idegesítő szavak forrását. – Sosem lesznek rajongóitok, ha túl kövérek maradtok. 

Haewoo lefagyott. Noha a gyomrában – a rengeteg víz mellett – alig úszkálhatott egy-egy apró falat, amit sikerült letuszkolnia napközben, mégis erős hányinger csiklandozta a torkát. Az ujjai görcsösen ökölbe szorultak. Nem értette, hogy miről beszél ez a pálcikaszerű liba? Hiszen ő mindent megtett! Még magát is meglepte azzal, hogy képes volt tartani a kegyetlen diétát, amit egy női magazinban talált, s közben Eunha edzéstervét is folytatta. Néha ugyan elcsábult egy-egy tiltott falatra, de amint elfogyasztotta, rátört a kegyetlen bűntudat, s kényszerítette magát, hogy kiadja a gyomra tartalmát… 

- Ja, hogy hozzánk beszélsz? – nyammogott Ririn, s lesajnálón végigvezette a tekintetét a lányon. – Igen. – bólogatott maga elé – Van, aki csak a külseje miatt tud érvényesülni. Még szerencse, hogy Haewoo remekül rappel, én pedig tudok dalokat írni. – kacsintott a lányra, majd Haewoo kezét megfogva húzta egyenesen a bárpult felé – Annyira utálom ezeket a libákat!

Haewoo nyugtalanul trappolt a legidősebb után, s gondolatban elküldte a büdös picsába az öltözetét, ami kegyetlenül szorította a mellkasát, hogy aztán rövid abronccsal terebélyesedhessen ki. A fogason pedig olyan kényelmes viseletnek tűnt! Egyáltalán nem zavarta a lilás berakás, vagy a fekete anyagot díszítő aranyminta. A cipő sarkával már kevésbé volt kibékülve, de nem óhajtott táncra perdülni, így kibírhatónak ítélte a dolgot. Ő lehetett Hófehérke gonosz mostohája, koronával, furcsa palástszerű nyakpánttal, éppen elég sötét göncben ahhoz, hogy elfogadja a felajánlott jelmezt. Az első ruhapróba után már sejtette, hogy mégsem a legtökéletesebb darabot választotta, de akkor már késő volt. 

A rapper lába sajgott a cipőben, mégis igyekezett olyan gyorsan mozogni, ahogy az előtte haladó Ririn. Semmi kedve nem volt végigcaplatni a hatalmas termen, ahol minden alak furcsábbnál-furcsább jelmezben parádézott, bár voltak olyanok, akiket láthatóan egyáltalán nem érdekelt a meghívóra rápingált „A jelmez viselése kötelező!” szöveg. A félhomály és a megnyugtató, dübörgő zene valahogy Haewoo-t is némileg ellazította, így gördülékenyen lavírozott keresztül a táncolók tömegén, hogy végül a bárpultnál érje a következő meglepetés. Ririn könnyedén kapaszkodott fel a magas székre lágyan aláhulló zöld ruhájában, míg neki olyan érzése volt, mintha egy hegyet próbálna meghódítani… 

- Elegem van ebből a ruhából! – adta ki a gondolatait, amint sikeresen kényelembe helyezte magát. 

- Pedig nagyon jól áll! – mosolyodott el Ririn és a másik elé tolt egy gyanúsan aprócska poharat. 

- Le akarsz itatni? – húzta fel a szemöldökét Haewoo. 

- Te? Ennyitől? – nevetgélt Ririn – Ennyitől semmi bajod nem lesz. Én viszont kellően kisimulok. – húzta le egy hajtásra a keserű löttyöt. 

- Hát egészségedre, eonni! – csóválta meg a fejét a rapper, s csodálkozva figyelte a legidősebbet, aki azonnal kérte is a következő kört – Anyám! Te rohadtul nem kisimulva leszel, hanem taccsra vered magad!

- Ne aggódj miattam! – legyintett Ririn, s unott hangon kezdett csacsogni, de mielőtt belelendülhetett volna elképedt – Basszus! 

- Mi az? 

- Látod azt a fazont? – kérdezte Ririn, majd amint észrevette Haewoo értetlen képét még hozzátette – Abban a szürkés, csíkos öltönyben… 

- Igen. – vezette végig a szemeit a rapper a kijelölt figurán – Elég öregecske hozzád… – tette hozzá vigyorogva. 

- Miatta pereltek be… na inkább elhúzok valahova. Semmi kedvem találkozni vele! Csörögj rám, ha indulunk! – azzal leemelt egy üveget a bárpultról és elszelelt. 

- Kösz, eonni, hogy nem hagysz magamra! – méltatlankodott Haewoo, s nyugtalanul pillantott körbe, hátha meglátja valamelyik Doll☆s tagot a táncoló párok között. 

- Hát te kit keresel? – kérdezte egy ismerős, vidám hang, mire Haewoo a szívéhez kapva pillantott bosszúsan a lányra. 

- Megőrültél? – dühöngött a rapper, de úgy tűnt az érkezőt kicsit sem érdekelte a szikrázó szempár. 

- Mit ücsörögsz itt egyedül? –kérdezte kedélyesen Minhee – Inkább gyere velünk táncolni! 

- Na azt biztos nem fogok! – forgatta a szemeit Haewoo. 

- Akkor csak ülj át oda! – legyintett Minhee, mire Haewoo próbálta ugyan belőni, hogy a másik hova mutogat, de képtelen volt ismerős alakot felfedezni a tömegben – Ott ül a körhintás barátod, D.O is.

Minhee olyan gyorsan ragadta meg Haewoo karját, hogy a rappernek ideje sem volt reagálni, máris ismét talpon volt, hogy végül egy sokkal kényelmesebb kanapészerű ülőalkalmatosságon foglaljon helyet. 

- Tessék, My Darling! Beszélgessetek! – fordult a két alak felé, akik sötét pillantásokkal ajándékozták meg a lány burkolt parancsát – Most miért ez a fej? A vidámparkban is elvoltatok! – mutatott rá Minhee a tényekre, azzal a vállát megrántva indult vissza a tömegbe. 

☆

Az emberi hangokat felváltotta az egyenletes dübörgés, s Minhee lépteit észrevétlenül szabta meg a hangfalakból áradó ütem pezsgése. Ahogy a mozdulatait átmosta a zene zsongása, a szoknyája tüllrengetege úgy táncolt egyre vadabbul a csípője körül. Valódi nagymacskaként cserkészte be az áldozatát, s egészen bizarr mosoly húzódott az arcára, amint meglátta a furcsán billegő Baekhyun-t Sunhee társaságában. 

- Nos? Eonni már elszökött? – kérdezte felszabadultan Sunhee. 

- Igen. – nevetett Minhee – Haewoo-t azért biztonság kedvéért az EXO táborba vezettem, hátha védelemre fog szorulni. – jelentett, mintha csak előre megbeszélt küldetést teljesített volna. – Soyoung pedig az egyik Red Velvet-es csajjal beszél, ha jól tudom, régebb óta ismeri… 

- Baekhyun tényleg nagyon szórakoztató – vonta Sunhee közelebb magához a cicának öltözött fiatalabb lányt –, de most komolyan, hogy hogy nem Chen-nel lógsz? 

Minhee egy pillanatra elpirult: zavartan kezdte a szoknyája övére erősített macskafarkat csavargatni. 

- Megígértem Sehun-nak, hogy igyekezni fogok tekintettel lenni rá, és nem féltékennyé tenni – hebegte a Doll☆s leaderének – Valamiért az nem idegesíti, ha Baekhyun-nal vagyok. 

- Persze, hogy nem! – röhögött Sunhee – Nézz már rá! Tök homár a csávó! – mutogatott jókedvűen a fiúra a leader, aki éppen egy furcsa csípőmozgással igyekezett bemutatni a tánctudását, amit a körülötte állók hatalmas röhögcséléssel fogadtak. 

Minhee-t megrészegítette az őt körülölelő forgatag: szinte beleszédült a színes kavalkádba, a körülötte ugráló jelmezes alakok vonulásába, a zene nyüzsgésébe. Egyáltalán nem zavarta a magassarkú cipő kellemetlen szúrása, a ruhája szorossága, a hajából ki-kibukó macskafüles hajpánt vándorlása. Mint egy gyorsan forgó ringlispíl, egy megállíthatatlan körtánc, csak forgott és forgott… 

Hűvös volt a csempe, aminek a homlokát döntötte, s hiába szédült kegyetlenül – addig nem is érezte, hogy túl gyorsan ivott és túl sokat –, az arcára terülő derűt képtelen volt visszafogni. 

- Elég rosszul festesz! – Minhee karján végigszalad a hideg, ahogy egy hűvös vízzel teli palack érintette a bőrét, s egészen meglepődött, mikor egy ismerős barna szempár nézett rá aggodalommal telve. 

- Ne nézz rám ilyen bűntudatot keltő arccal, Jongdae! – nézett a másikra Minhee, megfordulva a hátát a csempének vetette, s hálásan fogadta a felkínált éltető folyadékot. 

- Lehet, hogy bedrogoztak vagy valami… nem hiszem, hogy ennyit ittál volna. 

- Dehogy! – csóválta meg a fejét a lány – Szerintem, csak nem volt, ami felszívja az alkoholt. Nem vagytok valami jó vendéglátók… Az a kis büféasztal, elég szánalmas! – vált rosszallóvá Minhee tekintete. 

- Hát bocsi, hogy nálunk odafigyelnek a vonalainkra! – vigyorodott el Chen. 

- Ne a kaját vonják meg! Inkább edzetek többet! – majd gyanakodva tapogatta meg a fiú karjait – Igen, rád például simán rád férne néhány kiló meg egy kis izom! De komolyan, Jongdae, eszel te rendesen? 

Chen bárgyú vidámsága kissé kizökkentette Minhee-t a kellemes mókázásból, s a komolyság, ami a hangjában csengett, egészen meglepte. 

- Úgy tűnik, nem haragszol rám. – állapította meg a fiú. 

- Miért haragudnék? 

- Egész este kerültél… – magyarázkodott Jongdae – Azt hittem, tettem valamit, amivel megbántottalak. 

- Nem, én nem… mármint… – Minhee igyekezett minden létező módón kifejezni, hogy Chen valójában mekkora tévedés áldozata lett, viszont szavakban valahogy képtelen volt kiönteni a szívét.

- Csak egy valamit mondj meg nekem, Minhee! – kezdett neki Chen – Sehun miatt kerülsz? 

Minhee torka teljesen kiszáradt, bambán bámulta a kezében tartott palackot, amiben ott hullámzott a víz, mégis valahogy képtelen volt az ajkaihoz emelni a műanyag flakont. Nem akart hazudni. Jongdae-nek nem! Gyámoltalanul kezdte a cipőjét bámulni, addig észre sem vette, hogy valamivel megkarcolta a párducmintás borítást… Zavartan csavargatta a műanyag flakon tetejét, a hangja mégis erőteljes volt és őszinte.

- Igen, Sehun miatt van. 

- Ennek örülök! – Minhee meglepetten kapta fel a szemét a fiúra, s a másik arcán játszó derű, mosolygásra késztette – Remélem, az a bolond őszintén bevallotta, hogy mit érez irántad és nem adta a hűvös, lázadó harcost. 

- Hát… 

- Sejtettem. – nyafogott Jongdae, s a vállát a csempének támasztva helyezkedett Minhee mellé – Ezekkel a kölykökkel csak a baj van! – dőlt neki a lánynak, miközben felháborodva mesélt „kölykök” szívszorító szerelmi ügyeiről. 

A folyosón csak a gyér világítás igyekezett a vendégeket a mosdók irányába terelni. A zene alig-alig szűrődött át az épület furcsa alagútrendszerre emlékeztető szobáin keresztül: a hosszú helyiséget Minhee édes kacaja töltötte meg. Jongdae történetei felvillanyozták a lányt, s kerge lelkesedéssel mesélt neki a Doll☆s mindennapjairól. Éppen a fiú karján igyekezett bemutatni, hogy milyen erővel csavarta meg Sunhee bőrét valami hóbortos veszekedés során, amikor dühödt hang csendült fel előttük:

- Ti most szívattok engem!? – Sehun szeme szikrákat szórva figyelte a párost, s Minhee noha igyekezett egy lépést jobbra araszolni, a sötét villanások nem tűntek el a barna tekintetből. 

- Félreérted! – szabadkozott Minhee. 

- Elég egyértelmű, hogy együtt voltatok a női mosdóban… Mégis mit műveltetek ott? 

- Ezt most komolyan kérdezed? – vált Minhee hangja élesebbé – Egy kicsit jobban bízhatnál bennem! 

- Benned, aki az első adandó alkalommal megszeged az ígéreted? 

- Az egy szemét ígéret volt! Jongdae a barátom! Hogy kérhetted egyáltalán, hogy kerüljem el? – csattant fel idegesen a lány, de Chen csak lágyan rásimította a kezére a tenyerét, s azzal lassú léptekkel indult el a másik fiú felé, a közelébe érve pedig néhány szó hagyta el a száját. 

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük. – s azzal egészen elhalkult a hangja – Ha így folytatod… 

Minhee zaklatott fortyogással figyelte, ahogy Jongdae végül elsétál a folyosó homályába, s Sehun-t, ahogy továbbra is minden idegszála feszülten szegeződött a lányra. 

- Azt nem fogom hagyni! – morgott maga elé Sehun, majd néhány lépéssel Minhee előtt termett – Miért pont Chen? 

- Neked teljesen mindegy, hogy kivel barátkozom… mindenkire féltékeny vagy! – vágta rá haragosan Minhee. 

- Baekhyun például egyáltalán nem irritál! – akadékoskodott a fiú. 

- Nyilvánvaló, hogy miért nem zavartatod magad miatta! – forgatta meg a lány a szemeit. Egészen meglepték a fiú lépései, az, ahogy lágyan átöleli, s ahogy a homlokát a vállgödrébe helyezi. 

- Azt akarom, hogy csak az enyém legyél. – suttogta elhalló hangon – Legszívesebben bezárnálak, hogy soha senki még csak rád se nézzen. 

- Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez mennyire beteges gondolkodás. – vezette a lány az ujjait a fiú hajába – Nem zárhatsz be, nem mondhatod meg, hogy kivel állhatok szóba… a végén még azt is megszabnád, hogy milyen ruhát vehetek fel? 

- Hát ezt a cicajelmezt biztos, hogy nem engedélyeztem volna! – vált Sehun hangja erősebbé – Vagy talán felvehetted volna, hogy lenyűgözz. 

- Miért gondolom azt, hogy kezdenek mocskos gondolatok keringeni a fejedben? 

- Mert már kezdesz kiismerni? – nézett Sehun a lány szemeibe, s finom csókot lehelt a lány ajkaira. Minhee nehezen vált meg a becéző szájtól, perzselte a bőrét a vérébe száguldozó szenvedély, mégis igyekezett komoly hangszínt megütni. 

- Nem sajátíthatsz ki, Sehun. 

- Majd meglátjuk. 

☆

Csepp, csepp… 

Ririn lágyan dúdolva lassú melódiát alkotott a csepegő csap hangjával, s az ujjaival, amik szelíden doboltak a falon. A szemei egészen fátyolosak voltak, a magával hurcolt üveg pedig szinte üres. A lány unottan vette elő a telefonját, s meglepve vette észre, hogy alig fél óra telt el azóta, hogy megtalálta a tökéletes rejtekhelyet. Egy darabig bolyongott ugyan az épület első emeletén, ahol a partit tartották, de végül úgy döntött, körülnéz a földszinten, hátha akad egy elhagyatott mosdó, ahova a kutya sem jár.

Akadt…

Ririn meglepetésére, még egy táblát is talált „Használaton kívül” felirattal, így őszinte mosollyal az arcán kuporgott az egyik fülkében, biztosítva magát arról, hogy itt aztán garantáltan senki sem fogja megtalálni. 

De azóta csak fél óra telt el… 

Ririn szenvedett. Már kiszökött a fejéből a dallam, ami addig foglalkoztatta. A csapból ki-kicseppenő vízcseppek pedig lassan kezdtek játszani az idegeivel. Vad nyomkodásba kezdett: a telefonja halvány fényében néhány játék nézett vele farkasszemet, noha Ririn-t sosem kötötték le sokáig a játékok. Egészen elszontyolodott, mikor ráébredt, hogy ezzel sem tudja az idő kerekét gyorsabb forgásra bírni, aztán – mintegy megmentőként – felugrott a Kakao csetablaka. 

- Taehyung? – csodálkozott el a feladó kilétén, de egyáltalán nem bánta, hogy a ráérősen araszoló idő, kicsit kellemesebben pergett tovább. 

Taehyung küldött néhány vicces képet: hol egy tárgyaló asztallapja takarásában néhány öltönyös fickóról, hol a jobbra-balra dőlő, szunyókáló BTS tagokról, hol a kinti sötétségről, amiben sejtelmesen kivehető volt egy kisbusz belseje. Ririn válaszképei kevésbé voltak izgalmasak, noha a WC fülkét minden létező szemszögből lefényképezte már, mikor hangos csapódással nyílt ki a földszinti női mosdó ajtaja. 

Ririn egészen összehúzódott az alkalmi ülőhelyén, s gyorsan a telefonjának minden hallható jelzését elnémította: már nem nyafogott a Kakao, nem rezgett az új üzenet, s a billentyűk is hangtalanul suhantak tovább. A Doll☆s legidősebb tagja biztosra vette, hogy a váratlan vendég egy elcsatangolt bulizó lehet, esetleg az épület takarító személyzetének tagja. Mindaddig fülét, farkát behúzva fülelt, míg meg nem hallotta a kéjes nyögéseket…

A fülledt hangok pimasz nyilvánvalósággal tolták Ririn orra elé a tényeket; a lánynak pedig fogalma sem volt, hogy lépjen ki a szorult helyzetből… Már meg is fogalmazta a kései memoárjába az esetet, amolyan ilyen vicces helyzetek történtek velem életben, mikor egy alkoholfátyolos pillanatban gépelni kezdte a gondolatait, majd egy hangfelvételt is készített a mosdóban szorgoskodó párról. Taehyung reakciója nem is maradt el. 

- Bús magányodban pornót nézel? – jött az üzenet telematricázva. Ririn már meg sem lepődött, hogy Taehyung a BTS matricákat részesítette előnyben… volt valami nevetséges abban, hogy a saját arcával fejezte ki az érzéseit. 

- Dehogy! Akkor videót küldök… Betámadták a mosdót valami kéjenc figurák. – zongorázták Ririn ujjai a választ, azzal inkább az ölébe helyezte a telefont, hogy a tenyerét a fülére simíthassa. A hangok egészen áthatóvá váltak, s a lány kezdte elveszíteni a kezdeti engedékenységét. A mobilja fel-felvillant egy-egy pillanatra, ahogy Taehyung kelekótya hozzászólásai megjelentek: 

- Bent ragadtál az egyik fülkében, mi? (…) Nincs nálad füles? (…) Nem, hogy kirántanád az ajtót: „Meglepetés!”. (…) Zsarolási alapnak jó lesz… – Ririn már meg sem lepődött a kerge megjegyzéseken, s enyhe késztetést érzett, hogy végre visszaírjon, de még képtelen volt a füléről levenni a kezét. Eltartott néhány percig, míg a lány rádöbbent a körülötte feszülő csendre, s ekkor már nem érezte szükségét annak, hogy kizárja a külvilág hangjait. 

- Azt hiszem, végeztek. – pötyögte csendesen, hogy továbbra is megőrizze a nesztelenségét, így tisztán hallotta az ismerős csepegés gyorsulását: valaki megnyitotta a csapot. Kisvártatva felhangzott egy tűsarkú cipő csattogása a csempék visszhangjában, s Ririn késztetést érzett, hogy kidugja a fejét a menedéket adó fülkéből, így lassú mozdulatokkal kizárta az ajtót… Egészen elsápadt, ahogy meglátta a kilépő lány szoknyájának kékes anyagát, vagy a háta mögé rejtett kezét s az abban pihenő bilincset. 

- Soyoung…

Ririn teljesen lesújtva ült vissza WC-re. A gondolatai kuszán peregtek a fejében. Az ujjai magától indultak el a telefonja billentyűzetén. 

- Azért az durva, hogy vannak emberek, akik bárhol és bármikor tudnak szexelni, minket meg folyamatosan megzavarnak. 

- Tulajdonképpen mennyi pezsgőt ittál? – érkezett meg a reakció, ami Ririn szemöldökét egészen magasra emelte. 

- Pezsgőt? – vigyorgott a lány – Amatőr! Csak rövidet ittam. 

- Akkor azért ilyen nagy a szád! – Jött a válasz Taehyung-tól meg persze egy rosszallónak szánt arckifejezés. – Ezt a beszélgetést folytassuk inkább személyesen valamikor… 

Ririn bőszen pötyögve igyekezett a felháborodását képernyőre vetni. A szavak csak úgy száguldoztak az ujjai nyomán, majd ahogy átolvasta a meggondolatlan sorait, erőteljesen rányomta a mutatóujját a törlés gombra. Már épp azon volt, hogy elrakja a telefonját, s elinduljon a kijárt felé, amikor ismét üzenete érkezett: 

- Gyáva!

☆

A sárgás italban úszkáló jégkockák nesztelenül koccantak neki a pohár falának, Sunhee-t egészen lekötötte a lassan olvadó megszilárdult víz mozgása. Unottan lötykölte a már teljesen ízetlenné vált folyadékot, s végül lustán a pultra tolta a poharat. Nehézkesen csúszott le a bárszékről, ami túl magasra emelte fel: a lába alig érte a földet, máris kibillent az egyensúlyából. A karján fájdalmas szorítást érzett a jelmeze csipkés ujja ellenére is, noha így legalább talpon maradt. Zavartan fordult meg, hogy köszönetet rebeghessen a megmentőjének, de ahogy találkozott a tekintetük, már egyáltalán nem a hála érzete feszítette a mellkasát. 

- Eressz! – szakította ki a kezét, s mintha mi sem történt volna, egyenletes léptekkel igyekezett minél távolabb kerülni a fiútól. 

- Meddig akarsz még büntetni? – vette fel könnyedén a lépései ütemét Jongin. 

- Nem büntetlek! – vonta meg a vállát Sunhee – Nem veszek tudomást rólad. 

- Ahhoz képest… beszélsz hozzám. – Került a lány elé a fiú, s esetlenül bámult a lány szemeibe. – Ne légy velem ennyire elutasító, Sunhee! – Jongin hangja mélyebben csengett, Sunhee alig bírta kivenni a szavait. – Csak hallgass meg!

- Minek? – Sunhee kezdett dühös lenni: az ujjai ökölbe szorultak, s legszívesebben az oldalán lógó kardhoz nyúlt volna, hogy azzal tegye helyre a pimaszkodó alakot. – Azt hittem, minden mondandódat elküldted a levelekben… – Sunhee-t egészen meglepte Jongin vigyorgó arckifejezése – Amúgy Ririn fel akar jelenteni zaklatásért. – tette még hozzá mellékesen, hogy elvegye a másik jókedvét. 

- Nem gondoltam volna, hogy elolvastad őket. – vallotta be Jongin bűnbánóan, s váll rántva hozzátette – Tudhatnád, hogy addig nem foglalkoznak zaklatási üggyel, amíg személyi sérülés nem történik. Idolként ezzel tisztában kéne lenned. 

- Annyira nem érdekelsz! – vágta hozzá a fiúhoz a gondolatait Sunhee, majd megkettőzve a lépteit tért ki előle. 

Sunhee értetlenül bámulta az előtte álló csendéletet: ahogy Haewoo kicsit sem nőiesen hortyogott a fejét Kyungsoo vállaira hajtva. S noha valamelyik jótevője volt olyan kegyes, hogy a lány lábait egy vaskos pléddel letakarja, mégis hihetetlenül összeszedetlennek tűnt a kép. D.O nyugodtan beszélgetett a vele szemben helyet foglalókkal, mintha egyáltalán nem zavarná, hogy teljesen összenyálazzák a sötét zakóját. 

- Bealudt? – kérdezett rá a nyilvánvalóra Sunhee, mire csak hangtalan bólintást kapott, s egy egészen élénk beszédáradatot. 

- Ja. Ideült, aztán percek alatt megunta az érdekfeszítő beszélgetésünket. – röhögcsélt Chanyeol. 

- Akkor annyira nem lehetett érdekfeszítő. – forgatta meg Sunhee a szemeit. 

- Nagyon dögös kalóz vagy amúgy! – vihogott Chanyeol – Bár az MV-s göncöd még mindig kevesebbet takart. 

- Hát bocs, hogy túlöltöztem! – mosolyodott el a lány, s a csipkeszoknyáját kissé leporolta. A fémhatású páncélfűzőben már egész könnyedén mozgott, s a kezein nyugvó csipkeujj sem szúrta úgy, mint az elején. 

- A kalapodat igazán kölcsön adhatnád! – magyarázott tovább a fiú, mire Sunhee egy hanyag mozdulattal dobta neki az ezüstös csillogású kalapot. – Húha! Nagyon menő! – vette fel egy pillanat alatt a kapott darabot Chanyeol. Sunhee lenéző pillantásokat vetett a fiúra, de a jókedv odaragadt az arcára. Egy pillanat alatt Chanyeol elé lépett, s hosszú ujjaival megigazgatta a kalapot a másik fején. 

- Meg kell mondanom, hogy elég reménytelen… – vágott komoly képet Sunhee – Valamit csinálhatnál a füleiddel, teljesen nevetségessé teszik a kalóz kalapomat. 

Chanyeol szemeiben furcsa fény gyúlt, s ahogy megérintette a lány ujjait, Sunhee pillantása kérdővé vált. 

- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok tökéletes… – vált pajkossá Chanyeol hangja – kalóz? – tette hozzá sokkal halkabban. 

- Lenne még mit tanulnod! – paskolta meg Chanyeol arcát Sunhee lágyan. 

- Tényleg?

Noha a fiú lassan állt fel a fotelből, Sunhee mégsem volt képes hátrébb lépni. Chanyeol vidáman csillogó szemei teljesen fogva tartották, már csak azt vette észre, hogy az addig ücsörgő fiú fölé tornyosul. 

- Táncolsz velem, Sunhee? – kérdezte kellemes búgással a hangjában, s a kezét a lány derekára szorította. Sunhee csak akkor vette észe, hogy a mögötte lebegő lágy uszály beakadhatott Chanyeol gyűrűjébe, s fiú azt igyekszik ügyetlenül kiszabadítani. Sunhee könnyedén ért a másik kezéhez, s néhány mozdulattal később az uszálya ismét a helyre billent. A lánynak eszébe sem jutott, hogy mennyire félreérthetőek a tetteik. Chanyeol még egy határozott mozdulattal ledobta a lány kalapját a fotelba, majd kézen ragadta Sunhee-t s a táncparkettre sétált vele. 

- Mi a fasz? – hallatszott még a hátuk mögött egy értetlen nyögés. 

Chanyeol igazán lelkesen vetette bele magát a táncolók forgatagába, bár Sunhee jókat derült az ügyetlenségén. Vidáman csóválta a fejét, s biztosra vette, hogy a műsor csakis neki szól. Egészen hálás volt a fiúnak a nevetséges pillanatokért. 

Sunhee nagyot kortyolt az italából, egészen megviselték a percek, amiket azzal töltött, hogy visszafogja a röhögést Chanyeol társaságában, s ezt leplezve valami mozgásfélét is műveljen a tánctéren. Jól esett a hátához simuló fal hűvös érintése, az italból áradó frissesség, s a kelekótya beszélgetés, ami közte és a fiú között zajlott. Chanyeol hanyagul a falra helyezte a kezét, s egészen közel hajolva magyarázott a lánynak, noha a hangzavar még így is egészen elmosta a hangját… 

- Meddig fogod még ezt játszani? – komolyodott meg Chanyeol hangja. 

- Mármint mire gondolsz? – emelte a fiúra Sunhee a pilláit. 

- Tudod, Jongin komolyan érdeklődik irántad. – Sunhee látványosan megforgatta a szemeit – De tényleg! Kedvel téged… egy ilyen jelentéktelen dolog miatt kár ennyire felhúznod magad! 

- Nem kértem tanácsot tőled! – vágott közbe Sunhee, de Chanyeol, mintha meg sem hallotta volna. 

- Én is dühös voltam rá! Pofán is vertem, de azért… – A lány agya kikapcsolt. Látta maga előtt Jongin elveszett képét, meg a foltos arcát, a szomorú szemeit, a könyörgő hangja a fülébe csengett, s már képtelen volt Chanyeol szavaira figyelni, noha a fiú ajkai továbbra is vadul mozogtak, de a hangok már nem jutottak el Sunhee füleibe. 

- Elég! – ragadta meg Sunhee a fiú sötét öltönyét, erőtlenül markolta a szövetet, elnyúzott tekintettel bámult a fiú szemeibe, s újra maga elé suttogta: – Elég… 

Chanyeol ajkai enyhén elnyíltak, a szavak megakadtak a torkán, ahogy Sunhee tompa, bizonytalan pupilláit vizslatta. 

- Mi a fasz? – hallatszott a hátuk mögött egy értetlen kiáltás. – Na ezt már nem!

Sunhee-t meglepte a nem várt támadás, a karjaira szoruló vasmarok, ami könnyűszerrel elrántotta a másik fiú biztonságot adó menedékéből. A lábai botladozva követték a kegyetlenül rángatott karját arra, amerre Jongin szavak nélkül parancsolta neki. Fogalma sem volt, hogy kerültek a földszintre. A félhomály egészen megrémisztette, ahogy a csillogás is, ami Jongin szemébe tüzet lopott. 

- Ha féltékennyé akartál tenni, akkor rohadtul sikerült! – csattantak fel a szavak a fiú torkából. 

- Nem állt szándékomban! – dühöngött a lány, s igyekezett kihúzni a kezeit a satuból, amiben Jongin tartotta, bár úgy tűnt ez lehetetlen. 

- Mit akarsz, mit tegyek? – szorította a törékeny kart a fiú, s még közelebb húzta magához Sunhee-t. A lány érezte a Jongin-ból áramló feszültséget, az ujjai már a fiú mellkasához szorultak, s az ott úszó vér ütemes dobogása elárulta, mennyire ideges Jongin maga. 

- Hogy levedd rólam az átkot! – Sunhee elméje kiüresedett… a szavak úgy csúsztak ki az ajkain, mintha semmilyen gondolati akadály nem feszülne az agya és a szája között. 

- Milyen átkot? – Jongin értetlen tekintete Sunhee-ban felért egy óriási STOP táblával, s némán rázta meg a fejét. – Miről beszélsz, Sunhee? – A fiú tenyere olyan lágyan ért a lány arcához, hogy Sunhee képtelen volt a kellemes késztetésnek ellent mondani: Jongin-ra pislogott. 

- Nem akarok rólad álmodni – suttogott Sunhee alig hallhatóan –, nem akarom, hogy betöltsd a gondolataimat. 

Jongin szorítása elgyengült, a tekintete melegséget sugárzott, s Sunhee úgy húzta el a karját a fiútól, mintha addig égette volna a másik bőre. Szégyenlősen fordított hátat a fiúnak, a fejében cikázó mondatai zavarba hozták. Ő maga sem tudta, hogy értette… Képtelen volt szembenézni a valósággal vagy Jongin-nal. 

- Ne játssz velem, Sunhee! – érintette meg Jongin a lányt, s olyan könnyedén perdítette meg a tengelye körül, mintha megint táncolnának. Sunhee-ban ugyanolyan melegség gyulladt, mint akkor: érezte az arcára kúszó pirosságot, s képtelen volt ellenállni, mikor meglátta Jongin vágyban úszó szemeit. Ismerős volt az izzás, ami a bőre alatt perzselte végig Jongin érintése nyomán, s ismerősek voltak az ajkak, amik az övére simultak. Bátortalan érintésekkel igyekezett viszonozni a fiú mozdulatait, úgy érezte képes lenne elolvadni Jongin karjai között, a szíve már teljesen elnyomta a gondolataiban fel-felvillanó vészjelzéseket. 

A hatalmas csattanás volt, ami kiszakította a gondtalan, melengető felhőtakaróból, s az ismerős hang, ami karcosan kiáltott rá valakire: 

- Hé! Maga! Hívjon mentőt!

☆

A cseresznyés füst bódítóan csiklandozta Soyoung torkát, a kinti csípős levegő pedig libabőrt varázsolt a testére. Az agyát elöntötte az a kába, mámoros felleg, ami minden végtagjára zsibbadt gúzst kötött. Nyugodt volt az éjszaka: alig egy-egy autó suhant el az úton, a járda kihalt kövein egyetlen cipő sem haladt végig. A fények halovány, sárgás fénnyel világították meg a sötétséget. Soyoung bágyadtan bámult a tintakék égre, amit csak a Hold ezüstje tört meg. Megfakult füstcsík táncolt felfelé, ami olykor-olykor keveredett a lány ajkai közül kiszűrődő nagyobb, szürkés párával. 

Soyoung érdeklődve figyelte a mellé lépő alakot, akinek csak a szeme látszott ki a méretes sálnak és a sapkának köszönhetően; a hosszú kabát pedig egészen a térdéig takarta a törékeny testet. 

- Ugye tudod, hogy ennél még sokkal hidegebb is lesz? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában. 

- Nem hiszem el, hogy nem fázol! – jött a rosszalló válasz. Soyoung csak megvonta a vállát: a sötét bőrdzseki tökéletesen illett az alakjához, egyáltalán nem zavarta, hogy nem ad túl sok meleget a reszkető testének. 

- Nem kell ám mindenkivel összefeküdnöd, aki szépen néz rád! – Soyoung bár nagyot sóhajtott, valahogy biztos volt benne, hogy a kényelmes csendet Ririn egy pillanat alatt képes lesz durva feszültséggé varázsolni. 

- És megszólalt az ártatlan szent. – forgatta meg a szemeit Soyoung. Semmi kedve nem volt az idősebb vizslató pillantásaira reagálni. A gondolatai sokkal jobban lekötötték. Biztosra vette, hogy semmilyen nyom nem árulkodik a kellemesen eltöltött félórájáról, így egészen kíváncsi lett, hogy Ririn honnan olyan baromira jól informált. 

- Nem akarlak kioktatni, nem akarok veszekedni… – motyogott Ririn mellette – Csak nem értelek. 

- Hát persze, hogy nem! – csattant fel Soyoung – Fogalmad sincs milyen érzés az egyetlen elcseszett egyénnek lenni egy tökéletes bandában! 

- Elcseszettnek? – vonta fel a szemöldökét Ririn. 

- Igen! Itt vagy te, aki mindig tudja, hogy mi a jó és mi a rossz. Sunhee, aki mindenben jó, legyen az tánc, ének vagy rap. A mindig vidám Minhee, aki könnyedén megoldja a problémákat. És persze Haewoo, aki mellett ott áll egy nagy és kedves család… Mindenetek megvan, ami nekem nincs. És azt a kis boldogságomat is képesek voltatok elvenni. 

- Nem bánom, ha a szerelemben keresed a boldogságot. – hangzott megfontoltan Ririn válasza – De keress hozzá olyan embert, akit tényleg szeretsz és, aki téged is viszont szeret. Chungyoung nem ilyen ember volt… – Soyoung dühösen kapta a tekintetét az idősebb lányra, s már az ajkait is beszédre nyitotta, mikor Ririn egy könnyed kézmozdulattal beléfojtotta a szavakat – És Soyoung, ne tettesd magad hülyének! Ezzel te is tisztában vagy, azért fekszel össze fűvel-fával!

Soyoung gondolatai megfagytak, képtelen volt tagadni, képtelen volt ésszerű magyarázatot adni a tetteire. Belefáradt abba, hogy Chungyoung rángassa. Az éjszakai találkák, a fájdalmas ütések, a hazugságok, amik behálózták a mindennapjait kezdték átvenni az irányítást a józan esze felett. Soyoung regényes elképzeléseiben a tiltott szerelem mindig édesnek, felemelőnek, vágykeltőnek tűnt. Volt valami pikáns mámor a gondolatban, hogy mindenki mögött kellett találkozniuk, de az izgatottságot elsöpörték a pofonok, a fájdalom. 

- Igazad lehet. – suttogott sután maga elé Soyoung. 

- Ránk számíthatsz! – tette a másik vállára a kezét az idősebb. 

- Ne röhögtess, eonni! – söpörte le a gyengéd érintést Soyoung. – Hetek óta nem szóltok hozzám! Sunhee pici szíve megsérült és mindenki őt pátyolgatja, mintha a kis kristályvilága szertefoszlott volna!

- Soyoung! – hangzott fel Ririn rendreutasító hangja. Soyoung rohanni kezdett. Fogalma sem volt, hogy miért, de minél előbb el akart tűnni az idősebb közeléből. Elege volt mindenből: a hülye kapcsolatából Chungyoung-gal, a lányokkal vívott harcaival, az újra és újra megbánt tetteiből, az egész életéből… 

- Soyoung! – Ririn hangja hangosan csengett, de Soyoung nem hallotta ki belőle a féltést; nem vette észre a hirtelen felvillanó reflektor fényét; vagy a kövek sikolyát, amin hangosan nyögött fel a sebesség béklyója alatt. Egy hasogató érzés kegyetlenül tépte végig a testét. Noha a tudata képtelen volt meghatározni a fájdalom pontos helyét. 

- Fáj! – nyögte elhaló hangon, s mire a hangok kiestek a száján, egy kétségbeesett Ririn térdelt felette. 

- Basszus, basszus! – csúsztak ki a szavak az idősebb ajkai között, a tekintete könnyes volt, a keze remegett, ahogy megdörzsölte az orrát. Soyoung legszívesebben mosolygott volna a vörös csíkokon, amit a mozdulat festett az idősebb arcára. – Soyoung! Basszus! 

A fájdalom ismét Soyoung tudatába hasított, egyre halványabban látta a lányt maga előtt. Még valahol a tudata mélyén érezte, amint nedves cseppek csorognak az arcára, majd felcsendült Ririn hangja, amint ismerősen, karcosan kiáltott rá valakire: 

- Hé! Maga! Hívjon mentőt!

Aztán minden elsötétült…