Hatalmi játszmák 4. [3/4]

Az ujjai könnyedén siklottak a gerincem mentén, s a forró érintését a csókjai hada váltotta fel: vaskos, puha ajkak barangolták be a hátam teljes felületét, miközben elragadott a lila ködtenger. A fülemben ott csengett a testünk táncának hangja; a hörgések, amiket Jimin kettőnk közé eresztett; s az én elhaló nyögéseim, amik forró párával tapadtak az ajtólapra. Úgy éreztem menten összeesek a vad tempótól, amit Jimin kegyetlenül diktált. A térdeim remegtek, a testem fülledten kiáltott egy perc íriszkék-gyönyörért, az ujjaim elaléltan feszültek a falapra, amikor felrobbantak körülöttem a csillagok. Lihegve bámultam a pilláimon át a szőlőszín szikrák táncát, a fülem megtelt Jimin édes sóhajaival. 

- Örökké az enyém vagy, Somin. – perdített maga felé, s végül az ajkaimra mart akaratosan, lebilincselően, puha simítások közepette.

☆☆☆

A zacskók hangosan zörögtek a kezemben, nehézkesen mozogtam a súlyuk miatt, mégis könnyedén löktem be a bejárati ajtót. A konyhát és a nappalit elválasztó pultot lassan ellepték a hozzávalók, ahogy megszabadítottam a hófehér zacskókat a bennük lévő holmiktól. Hozzáértő szemekkel kezdtem vizsgálni az alapanyagokat: a zöldségek illata kellemes tavaszi hangulattal lepték el a konyhát, a húsok halovány színe frissességről tanúskodott, s az én arcomra kiült az elégedettség. 

Már a számban éreztem az ízek kavalkádját, mégis gondosan elpakoltam az ételhez szükséges nyersanyagokat, elvégre először a süteményt kívántam elkészíteni. Dudorászva kezdtem megkeresni az elengedhetetlen edényeket, mikor hangos puffanásra lettem figyelmes. Egy pillanat alatt megfagyott az ereimben a vér, s minden porcikámat végigszántotta a bizonytalanság. Túl korán örültem volna? Zaklatottan indultam a lakás felfedezésére megragadva az első eszközt, amit fegyverként használhattam. A szobák üresen álltak, de ahogy haladtam a fürdőszoba irányába, a hangok egyre zajosabban tanúskodtak arról, hogy nem vagyok egyedül a lakásban. 

Nagy levegőt vettem: a tüdőm megtelt a bizonytalanság nehéz illatával, s az izgága vérem a fülemben lüktetett. Az ujjaimat a kilincsre helyeztem, míg a másik kezemmel a fegyverem markolatát szorongattam. Igyekeztem minél halkabban bejutni a fürdőszobába, a karom magasra lendült, s a szemeim óriásira kerekedtek a látványtól. 

- Te meg mi a frászt csinálsz? – kérdeztem kicsit sem visszafogottan, miközben a szemeimet ide-oda kapkodva térképeztem fel a károkat, amiket a fürdőszoba elszenvedett. 

Értetlenül álltam az ajtóban, s nem tudtam hova tenni a mindent beborító rózsaszín cseppeket, amik bolondos formákat festettek a tükörre, a mosdóra, és a csempékre… 

- Komolyan? Egy húsklopfolóval? – húzta fel Jimin a szemöldökét, amint végigmért a tükör segítségével. Elég bizarrul nézett ki a rózsaszín trutyival a fején; a törölközővel a vállán, amin – úgy saccoltam – több festék volt, mint a haján. A kezét fóliakesztyűbe bújtatta, s az ujjai szorosan tartották az ecsetet, amellyel a festéket igyekezett tökéletesen eloszlatni a tincsein.

- Szóval mit is csinálsz? – kérdeztem vigyorogva. Nem tudtam eldönteni, hogy a cél a haja bemázolása vagy a fürdőszoba új, morbid dizájnja. 

- Hajat festek. – válaszolta közönyösen, s hogy ezt szemléltesse is, egy nagy adag kenőcsös anyagot oszlatott szét az egyik hajtincsén. 

- Rózsaszínre? – kuncogtam az orrom alatt, s közelebb léptem a fiúhoz. 

- Ez egy hosszú történet – pislogott Jimin –, sok kacskaringós mellékszállal, de a lényeg, hogy elvesztettem egy fogadást. 

- És ezért leszel flamingó? – vihogtam tovább – Kitalálom – tartottam apró hatásszünetet –, Taehyung-gal fogadtatok, igaz? 

- Tuti, hogy csalt a kis szemét, de ha rajtakapom, kicsinálom! – mérgelődött Jimin – Az vígasztal, hogy csak négy napig kell vattacukrot játszanom. 

- Az nem is vészes. – csacsogtam kedveskedőn, majd hozzáértően kezdtem felhúzni a mosdó szélére hajított másik kesztyűt. – Mutasd! – nyújtottam a kezem az ecsetért. Gyakorlott kezekkel kenegettem a kimaradt tincseket Jimin fején. 

- Ilyen volt a hajad, amikor megismertelek. – tudatta velem Jimin álmodozó tekintettel – Tényleg, a tiédet nem fessük be? – lelkesedett – Könnyen kikopik, és legalább nem fogom olyan hülyén érezni magam. 

- Micsoda program! – röhögtem fel hangosan – Ezentúl egymásnak festünk hajat? 

A rádió kellemesen duruzsolt a konyhában, én pedig ütemre kevergettem a sütemény tésztáját. Már kikúszott az orromból a hajfesték szúrós szaga, s a vaníliás cukor lágy illata betelítette az érzékeimet. Békés kavargatásomat a robotgép hangos zakatolása váltotta fel. Felpillantottam, s elbájolva figyeltem, ahogy Jimin kék pulcsiban, frissen festett, rózsaszín tincsekkel, erősen koncentráló szempárral figyelte, ahogy a tojásfehérje apránként habbá keményedett. Gyengéd mosoly kúszott az arcomra: végigvezettem a szemeimet a fiú görnyedt alakján, a karjai játékán, ahogy a habverővel igyekezett minél ügyesebben bánni. Az ajkait bámultam, ahogy be-beharapta még pirosabbá varázsolva a száját. Jimin annyira angyalinak tűnt azokkal a rózsás tincsekkel, sosem vallottam volna be, de nagyon tetszett. 

- Így jó lesz? – kérdezte, azzal a tálat felém emelte, s én csak ekkor vettem észre, mennyire elbambultam. Bárgyún nyúltam a kötényemhez, hogy a kilazult csomót megerősíthessem, mintha addig is ez lett volna a legnagyobb gondom, s unott tekintettel vizsgáltam meg a habot. 

- Jó lesz. – bólintottam, s azzal a lendülettel elfordultam, hogy tovább folytathassam a sütés előkészületeit. Zavart a pír, ami az arcomra szökött, mintha csak valami rejtett dolog közben rajtakaptak volna. A melegség egészen a fülemig szaladt fel, s a hangos dörömbölés, ami benne lüktetett, még a rádió hangját is túlharsogta. Nem foglalkoztam Jimin mozdulataival, a lépteivel, amik a közöttünk húzódó távolságot minimálisra csökkentették, vagy az ujjaival, amik lágyan a derekamra simultak. Olyan könnyen tapadt a nyakamra, olyan édes csókokat lehelt a fülem tövére, hogy teljesen megborzongtam a lehelete okozta pezsgéstől. A sóhaj, amit fáradtan indítottam a torkom rejtekéből, sokkal kéjesebben bukott ki az ajkaim közül, mint szerettem volna, Jimin-nek pedig ennyi éppen elég volt. Éreztem a teste melegét, amivel körülölet. Nagyon kellett figyelnem, hogy a habot tökéletesen dolgozzam bele a tésztába. 

- Ünneplünk valamit, hogy sütit sütsz? – lehelte Jimin a fülembe a kérdést nedvesen. 

- Csak Harin-nak szerettem volna sütni valamit… – észrevétlenül haraptam az ajkaimba, s magamban elmorogtam egy szitkot is. Jimin simító mozdulatai megálltak a csípőcsontomon egy pillanatra. 

- Csak úgy? – A hangjába bújtatott értetlenség hallatán szerettem volna lefejelni a konyhaszekrényt.

- Ez… amolyan női dolog. – Bújtam ki az öleléséből, s felé fordultam. A bárgyú mosoly, amit az arcomra erőltettem, elég bénára sikerült, mégis erősen reménykedtem, hogy Jimin megelégszik ezzel a magyarázattal, s nem óhajtja megtudni a valódi miérteket.

Ügyetlenül bajlódtam a cipőm fűzőjével: a lakkhatású topánka legalább tíz centivel megugrasztott, s amint magamra kaptam a szövetkabátomat, a világos kisruhámból már csak az alját díszítő tüllanyag maradt látható. A tükörben elrendeztem a rózsaszínes tincseimet, amik kanyargós hullámokkal terültek el a vállamon, s még a fejem tetején trónoló masnit is megigazgattam. 

- Nem maradok sokáig. – magyaráztam Jimin-nek lelkesen – Főzni akarok, addig ne egyél! – vettem el a kezei közül az edényt, amibe a süteményt sorakoztattam fel. 

- Főzni? – Jimin szemöldöke egészen a homloka közepéig ugrott a csodálkozástól – Gyanús vagy te nekem. – morgott maga elé, s úgy kezdett vizslatni, mintha a szemei egészen a vesémig láttak volna. 

- Csak jó napom van. – magyaráztam megjátszott lelkesedéssel – A vezetői ülésen eldöntötték, hogy Jungkook maradhat az asszisztensem és az egyik sztájliszt is felmondott, akit nem kedveltem. 

- Csupa jó dolog. – ráncolta a homlokát Jimin. 

- Megyek! – Nem akartam megvárni, hogy további kérdéseket tegyen fel. 

- Rendben. – bólintott, végül még megkérdezte – Mindened megvan? 

- Persze! – forgattam meg a szemeimet, azzal kiléptem az ajtón. 

Morcosan konstatáltam, hogy bizony a telefonom hiányzik a táskából, amit magamra aggattam elindulás előtt. A sütis tál már a földön pihent, s az én ép eszem is kezdte feladni a küzdelmet. Tíz perc csengetés után már nem voltam biztos benne, hogy Harin megérdemli a krémes édességet, amit neki gyártottam, mégis a türelmem utolsó szikrájaként még egyszer, utoljára megnyomtam a gombot, hogy jelezzem a jövetelem a bent lakókkal. 

- Mi van? – tajtékzott Taehyung, amint feltépte az ajtót. 

- Baszd meg! – takartam el a szemem, s hihetetlenül hálás voltam a sorsnak, Istennek, a véletlennek, bárkinek, hogy ezt a mozdulatsort nem a sütivel megpakolt edénnyel játszottam el. 

- Épp azt tenném, ha nem könyököltél volna rá a csengőre! – bosszankodott Taehyung, s kicsit sem idegesítette a pőresége, nem úgy, mint engem… – De Rin képes volt azt mondani, hogy biztos fontos. – Nem mertem továbbra sem felpillantani a fiúra, de biztos voltam benne, hogy Taehyung megforgatta a szemeit. – Szóval, mi volt olyan kurva fontos? 

- Hoztam sütit? – nyafogtam két oktávval magasabb hangon, mint általában. 

- Basszus, Kim Taehyung! – hangzott a lakás belsejéből Harin hangja – Engedd már be Somin-t! Sütit hozott! – S amint a léptei hangját is meghallottam, idegesebbé váltak a szavai. – Legalább egy köntöst magadra kaphattál volna! – Végül rám emelte a tekintetét – Jé! Rózsaszín a hajad!

- Rin, te mi a francért öltöztél fel? – sopánkodott a fiú.

- Tae! – rikácsolta Harin. – Menj, vegyél egy hideg zuhanyt! 

- Nem akarok. – puffogott tovább a fiú, de a hangja egészen elhalkult, bizonyára Harin dühös pillantásai miatt, aztán felcsendült a jellegzetes csoszogása is. 

Csak nyögvenyelősen mertem kilesni az ujjaim takarása mögül: alig-alig pislákoltam fel, de a fiú csupaszságát felváltotta Harin bordó, aszimmetrikus, hosszított pólóba bújtatott alakja, ami egészen megnyugtató volt az első sokkhoz képest. 

- Én – találtam meg a hangom – igazán nem akarok zavarni, vagy ilyesmi…

- Ugyan már! – invitált beljebb a lány – Ne foglalkozz Tae-vel. Majd kárpótolom. Amúgy sem hal bele néhány óra várakozásba… sőt hidd el, jót tesz a libidójának. 

- Ha te mondod. – vágtam rá, amint levitte a hangsúlyt. Valahogy nem vágytam több részletre az életük azon részéről, amit a hálószobában töltenek. 

- Mikor festetted be a hajad? – jött a hétköznapi kérdés, ami némiképp megnyugtatott. 

A tekintetem végigpásztázta a lakást, ahogy lassan haladtam Harin mögött a konyha irányába. A félhomályba burkolózott nappaliban a tv apó piros gombja szinte vakított, a szobák ajtói csendesen feszültek az ajtókeretben, csak a zuhany elhaló hangja törte meg a síri csendet, s a lendület, amivel Harin bearaszolt a konyhába. Hangosan húztam ki a széket az asztal fogságából, s nagyot huppanva helyezkedtem el rajta; Harin pedig üdítőt tett elém, s vidáman szemlélte a süteményes tálat. 

- Mit tettem, amiért sütit érdemlek? – kérdezte meg végül derűsen, s azzal a lendülettel benyomta a rádiót, mintha csak látta volna rajtam, mennyire feszélyez a csend. 

- Lee Taemin felmondott. – Az addigi komoly képemre valami elégedett szájmozdulat terült, mire barátnőm csak helyeslően bólintott.

- Igen, tisztában vagyok vele. – Ivott bele a saját poharába. – Már az országot is elhagyta, ha jól tudom, Párizsba igyekszik éppen. 

- Nekem tök mindegy, hogy hol van… minél messzebb, annál jobb. – rántottam meg a vállam. 

- És ezért hoztál sütit? Ünnepeljük, hogy legyőztük az ellenséget? – röhögött Harin. 

- Igen. – Az én arcomra is vigyor telepedett, megkönnyebbültem attól, hogy megszabadultam Jongin figyelő szemeitől. 

A csacsogásunkat Harin telefonjának hangja törte meg, s a lány bocsánatkérő pillantások után, megnyomta a zöld gombot. 

- Szia! (…) Nyugi, beszélhetünk. – nézett rám vállat vonva Harin – Szereztem időpontot, holnap suli után… Mi? Velem? Mit gondoltál, hogy fogni fogom a kezed? (…) Eunjin, ne már! (…) Jó, vigyél magaddal váltás ruhát, és Eunjin, szoknyába gyere. (…) Majd megtudod. – Tette le Harin a készüléket – Ezekkel a mai kölykökkel csak a baj van. 

- Ki volt az? – kíváncsiskodtam. 

- Tae húga. – bámult rám szenvedő arckifejezéssel. 

- Olyan fura, hogy van közöttük vagy tíz év korkülönbség. – csacsogtam. 

- Tae túl korán érkezett a szülei életébe, azért is nevelte a nagyija sokáig. A kicsik pedig akkor születtek, amikor a szülők kialakították a saját egzisztenciájukat… 

- És te kíséred dokihoz? – vihogtam lesajnálóan. 

- Túl szabados szexuális életet él… 

- Te jó ég! – sápadtam el – Erre nem vagyok kíváncsi. 

- Micsoda prüdéria. – forgatta meg a szemeit Harin, de rögvest egy sütit tunkolt a szájába, ahogy meglátta Taehyung alakját, aki hatalmas léptekkel indult el felénk. A haja még nedves volt a zuhanytól, a pólója pedig szörnyen gyűrött. 

- Egyél sütit! – Harin tányért vett elő, s az asztalhoz telepedő kedvese elé pakolta egy szelet habos csodával karöltve, Taehyung pedig úgy kezdte habzsolni, mint aki egy hete nem evett. – Adtam volna evőeszközt is hozzá. – csóválta meg a fejét Harin, s röhögcsélve hozzátette – Szegény Somin teljesen ki fog akadni. 

- Miért? – húzta fel a szemöldökét a fiú – Le akartad nyalni az arcomról a habot? – A pajkos vigyor, ami a képére húzódott bosszantóan idegesítő volt, de Harin csak rosszallóan megingatta a fejét. 

- Ne fárassz! – legyintette meg a lány Taehyung tarkóját, bár én biztosra vettem, hogy csak a víztől csillogó tincsekbe kívánt beletúrni. 

- Amúgy, Somin – intézte hozzám a szavait Taehyung az orra hegyétől az álláig habosan –, igazából Jimin-nek kellett volna befestenie a haját rózsaszínre. – tudatta velem a titkot, mire hangosan felsóhajtottam. 

- Nem kell aggódnod, neki is pont ilyen gyönyörű árnyalatban pompázik a feje. – A fiút látszólag megnyugtatták a szavaim, s még egy sütit vett a kezébe, hogy eltüntethesse a tálcáról. 

A telefonom ott pihent a nappali dohányzóasztalának üveglapján, lágy fénnyel jelezte, hogy üzenetem érkezett, én pedig néhány mozdulattal oldottam fel a billentyűzárat, hogy láthassam, kinek hiányoztam annyira. A szöveg inkább tűnt egy bejegyzésnek a naptáramban, mint valódi üzenetnek, hiszen csak ennyi állt benne: „Emlékeztető. Pénteken fél hatkor találkozunk.”. Meglepett a doki szófukarsága, de betudtam annyival, hogy nyilván amolyan memoárnak szánta az üzenetet, s mivel a lényeget átadta nem volt más mondandója számomra. 

A konyhába léptem, ugyanolyan lelkesen kaptam magamra a kötényt, mint néhány órával korábban, s a rádiót is ugyanolyan izgágán kapcsoltam be. Dudorászva kezdtem neki a vacsora gyártásának kész káoszt varázsolva a tiszta konyhapultra. A zöldségek hozzáértő munkám nyomán ledobták magukról a köpenyt, a hús pedig megszabadult a zsíros mócsingoktól. Az edények énekelve járták a táncukat a tűzhelyen, az én arcomra pedig elégedett vigyor húzódott, amint konstatáltam, hogy minden szépen halad ahhoz, hogy tökéletes ételt varázsolhassak az asztalra. Semmi sem állt a jókedvem útjába, egészen addig, míg meg nem pillantottam Jimin-t heves gesztikulálások közepette kilépni a dolgozószobájából. Láttam, hogy az egyik kezében ott szorongatta a telefonját, s biztosra vettem, hogy a cégnél van némi probléma, de amint rám pillantott, s megláttam azt a hűvös szempárt, amivel engem pásztázott, lefagytam. Jimin meleg, csokibarna szemei jeges fuvallattal simogattak, az ajkai között kiszűrt szavak pedig bántón csengtek, noha nem is nekem intézte a rendreutasító mondatokat. Valahogy rossz érzés kerített hatalmába. Jimin sokszor volt dühös rám, mégsem éreztem addig azt a fájdalmas, csontig ható fagyos pillantást, amivel a szemei szikrákat szórtak. 

- Bemegyek az irodába! – vetette hozzám a szavakat, s legszívesebben ráordítottam volna, hogy miért engem ostoroz a fájdalmasan jeges szavaival, ha nem is velem van baja, de végül a szemrehányásom a torkomon akadt. – Aztán elmegyek edzeni. – tette még hozzá, de a hangja továbbra is érdes volt, s tőlem egy bólintásnál többre nem is telt. 

Azon a tavaszi, szerdai napon egyedül vacsoráztam. A TV halk duruzsolása betöltötte a magányban úszó étkező csendjét, s én unottan pöcköltem a húst a tányérom pályáján ide-oda az evőeszközömmel. Az étel ízetlennek hatott, a fáradozásaim pedig hiábavalónak. Az izgatott várakozásom elhervadt a magány óráiban, s a zaklatott tépelődés közepette Jimin-t kezdtem hibáztatni, amiért képtelen velem ünnepelni a rabigámból való szabadulásomat. Persze Ő honnan is tudhatta volna, hogy Kim Jongin kegyetlen szemei tovább üldöztek? Hiszen mindent megtettem, hogy Jimin még véletlenül se szerezzen tudomást Lee Taemin-ről… Unottan szedtem le az asztalt, s csüggedten csomagoltam el az ételeket, amiket készítettem, hogy végül a hűtőben találjanak menedéket a nappalokat jellemző egyre magasabbra kúszó hőmérséklet elől. Mázsás súly ült a szívemre, amit alig-alig csillapított a langyos zuhany tisztító ereje, s így enyhén vacogva, szomorkás képpel másztam be az ágyba, hogy elnyeljen a nyugalmat hozó fekete felleg. 

A piperetükör apró, kerek felületén próbáltam ellenőrizni a sminkemet, amit az autóban ránk boruló félhomály egyáltalán nem segített elő. A sötét tus vadítóan hangsúlyozta ki a szemem vonalát, mélyebbé varázsolva ezzel a tekintetem. Az apró kövek, amik az alsó szempillasor alatt pihentek kissé zavartak az elején, de ahogy teltek a percek, megfeledkeztem róluk. A fehér bőrömre mázolt pirosság kislányossá kreálta a pofimat, amit a halvány, barackszín ruhám még inkább kiemelt. A hajamból hamar kopni kezdett a rózsaszín festék, de egyáltalán nem bántam: rózsás fényt adott a hajzuhatagomnak, ami enyhe hullámokban terült a vállamra. 

- Party time~ – énekelte Harin a rádióból áradó dallamok közé újra és újra izgatottan, s nekem muszáj volt némiképp lelohasztani a jókedvét, ha már a kocsiban ülők kétharmada nem osztozott az örömében. 

- Mindig akkor megyünk bulizni, ha valakinek szívfájdalma van… – kezdtem bele – Most ki az áldozat? 

- Cö! – horkant fel Harin, s a visszapillantó tükörben a hátsó ülésre bámult, hogy találkozhasson a tekintetünk. – Mina szeretett volna kicsit kikapcsolódni. Teljesen kivan, hogy nem vállalhatják fel a kapcsolatukat az egyetemen Jongdae-vel.

- Tudtam, hogy valami ilyesmi van a dologban. – forgattam meg a szemem látványosan. 

- Nem értem, hogy mi bajotok! – nyafogott Harin hol rám pislogva, hol pedig a volánnál ülő Taehyung-ot figyelte – Olyan rég volt rá példa, hogy az egész asztaltársaságunk ráért. 

- Miért? – vált a hangom még unottabbá – Hyesun és Yoongi megtanultak teleportálni? 

- Hogy te milyen sótlan vagy ma! – csattant fel Harin, és Taehyung-ra kapta a tekintetét – És Tae is az! – csóválta meg a fejét rosszallóan – Ha egy kicsit is itt járnának a gondolatai – magyarázta nekem Harin –, már rég beszólt volna valami epéset azzal kapcsolatban, hogy nem lettél jól meg… – azzal röhögve az ajkaira harapott – jól megmasszírozva. 

- Somin – szólalt meg váratlanul Taehyung – ismerek egy jó masszőrt és megadom a számát, ha szeretnéd. 

Harin hangos röhögése túlharsogta a rádió időjárás jelentését. Noha sokkal jobban érdekelt volna az, hogy az április végi meleg tovább fog-e húzódni, mint az ő csilingelő kacagásának akkordjai, de úgy tűnt, nem kívánta a hangtalan óhajomat teljesíteni és belefulladni a viháncolásba. 

- Somin-nak nem masszőr kell – világosította fel Harin a mellette ülőt, aki tényleg kevéssé figyelte a párbeszédünket –, hanem, hogy Jimin jól megszeretgesse. 

Még mielőtt Taehyung fejében felgyulladhatott volna az a bizonyos villanykörte, nyafogni kezdtem. 

- Az utóbbi két napban Jimin nagyon furán viselkedik. – panaszkodtam. 

- Jimin jó fej. – habogott Taehyung – Biztos csak feszültebb, mint máskor. 

Harin olyan vizslatóan szegezte a fiúra a tekintetét, hogy attól féltem, Taehyung megretten, s inkább nekihajt az első villanyoszlopnak, ami szembe jön. 

- Te tudsz valamit! – keményedett meg a lány hangja. 

- Csak azt tudom, hogy az egyik ügyfele sokat kekeckedik vele. Ráadásul csak azért vállalta el a melót, mert tudta, hogy a fickó az apjával üzletelt régebben… bizonyítani akar. 

- Olyan lehangolóak vagytok. – sóhajtott fel Harin, amint beállt a csend – Remélem, Mina lábában benne lesz a bugi és nem kell végigasszisztálnom, ahogy a szar kedvetek belengi az egész klubot. 

De Harin-nak nem volt szerencséje…

A hely hihetetlenül messze terült el a város zajától. Elveszett üvegkalitkának tűnt egy csendes, mesterséges szigeten vízzel és kertekkel körülölelve. Amint kikászálódtam a kocsiból, noha segítségemre sietett egy egyenruhás mitugrász, csodálattal a szememben kezdtem vizslatni az elém terülő épületet. 

- Hogy a frászba kerültünk mi ide? – kérdeztem elfojtott hangon, amint Harin mellém sétált.

- Mina zongorázott a tulaj egyik partiján, aztán a fickó meghívta, hogy bulizzon a szálloda klubjában. Még egy lakosztályt is felajánlott neki és a barátainak. – kuncogott a lány jóllakott napközisként – Minden ingyen van, szóval piálhatunk dögivel! – emelte a magasba mindkét kezét, mintha csak a csillagokat kívánta volna elérni, azzal a bejárat felé sietett meg sem várva engem és Taehyung-ot. 

- Szegény csávó – lépett mellém a fiú –, biztos nem gondolta, hogy Mina iderendel vagy tíz embert. 

- De így már világos, miért van Harin kiöltözve. – rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. Hiszen a lány megszokott stílusa sokkal egyszerűbb volt az akkor viselt öltözékéhez képest, én mégis sokkal elegánsabb külsőt is el tudtam volna képzelni egy olyan puccos helyhez. 

- Engem nem érdekel, mi van rajta, amíg könnyű levenni. – vont vállat Taehyung, majd megigazítva a fekete kalapját tovább sietett. 

A monumentális előcsarnok elnyújtottan magasodott felettünk, a fény furcsán tört meg az ablakok felületén. Hunyorognom kellett a vakító fehérségtől, amiket szépen kiegyenlítettek a sötét bútorok. A recepciós pult hosszan terült végig az egyik üvegfal mentén, s a hangyaként dolgozó lányok mögött kirajzolódott egy hatalmas medence képe. Valahonnan a távolból hallatszott az elfojtott zene üteme, de a hall kellemes légkörét egyáltalán nem zavarta meg. Világos volt a folyosó, amin végigsétáltunk a portánál megadott intelmek alapján, az üvegkalitka minden falán beáramlott a kinti mesterséges fény. Erősen kételkedtem benne, hogy a világosság ösztönözni fogja a jelenlévőket a tánctudásuk megcsillogtatására, de egyetlen hang nélkül követtem a kis csoportunk fővezérévé avanzsált Harin-t, aki magabiztos lépésekkel haladt a bár felé. A fényár lassan elhalványodott, s mire szembekerültünk a bárral, már vöröses világítás csillogott a pult túlpolírozott faborításán. 

- Ez nem tűnik túl bíztatónak. – ácsorgott Harin kissé feszülten, mintha csak arra várt volna, hogy beérjük Taehyung-gal az előre siető alakját. 

- Mit látsz? – kérdeztem tőle, s amint kinyújtotta az ujjait, feltűnt nekem is Mina és Hoseok alakja, akik láthatóan nem az első pohár italukat fogyasztották. Taehyung szinte azonnal feléjük indult, s biztatóan megszorította Hoseok vállát, mielőtt helyet foglalt mellette, de Harin továbbra sem mozdult, s valamiért én sem. 

A helyiséget vörösre festette a piros fény, ami a padlóról vetített különböző alakokat a falakra. A kör alakú asztalokat kényelmesnek tűnő fotelek fogták közre, s az egyik ilyen boksznál ücsörgött Mina és Hoseok hallgatagon, az előttük elterülő poharat bámulva. 

- Szerzek valami italt. – szólalt meg Harin s egy óriási sóhajt eresztett ki az ajkai közül, váll rántva követtem a lépéseit, így kristálytisztán hallottam a szavait.

- Két tequilát kérek és egy koktélos itallapot. – adta le a rendelését egy jókedvű köszönés után. Határozottan erős kezdésnek véltem a választását, de magamban tartottam az aggodalmaimat. Óriásira kerekedett szemekkel figyeltem, ahogy sóval meghintette a kézfejét és letolta mind a két aprócska pohár tartalmát, s végül a citromdarabokat a szájába helyezte.

- Miért ittad meg mind a kettőt? – bukott ki belőlem a kérdés. 

- Így talán képes leszek olyan savanyú pofát vágni, mint ti. – Az ajkait morcos csomóvá húzta össze a citrom kesernyés íze, nekem pedig bizarr vigyor költözött az arcomra a látványától. 

- Azért ennyire nem rossz a helyzet. – veregettem meg a hátát, s az elém tolt itallapot kezdtem pásztázni. 

- Francokat nem! – sóhajtott fel Harin – Mina teljesen kivan a titkolózás miatt, Hoseok munkahelye maga a pokol, te Jimin fura viselkedése miatt vagy kibukva… Tae meg asszimilálódik. 

- Még mindig bulizhatsz Jungkook-kal. – adtam a lány tudtára. 

- Ja persze, mert szerinted Yein nagyon élvezné, ha körülöttük legyeskednék. – forgatta meg a szemét Harin, de látszott, hogy egészen elveszítette a fókuszt a mozdulatsortól. Kuncogva konstatáltam, hogy a barátnőmnek elég volt két gyors löket a lejtő eléréséhez.

- Jungkook amilyen csigatempóban halad, szerintem nem zavarnál meg semmi. – viháncoltam továbbra is. 

- Jungkook még mindig egy kisfiú… – csóválta meg a fejét Harin rosszallóan, mégis óvatosan – Pedig Yein nem egy ártatlan kislány. – A lány az ajkaiba harapott, bár még így is jól kivehető volt számomra az eszeveszett mosoly, amit produkált. Annyira tisztában voltam vele, hogy nem a tequila csiklandozta a jókedvét.

- Te tudsz valamit! – csaptam a pultra kicsit sem finomkodva, mire Harin csillogó szemei csak még inkább szikrázni kezdtek. Noha ennek lehet, hogy a közben kihozott koktélja megkóstolásához volt köze.

- Mi ebben az újdonság? – kérdezte indokolatlanul megnyomva a szavakat.

- Nem hiszek ám neked! – kezdtem provokálni az illuminált lányt, reménykedtem benne, hogy elszólja magát. – Yein nagyon aranyos, nem hiszem, hogy bármi vaj lenne a füle mögött. 

- Olyan naiv vagy, Somin!

Irritált a lenéző pillantás, amivel Harin rám emelte a szemeit: sugárzott belőle a felsőbbrendűség, a furcsa szikra, amivel szavak nélkül is közölte, hogy bizony Yein nem az a földre szállt angyal, akinek mutatta magát. 

- Az ember sok mindent megtesz, ha a céljai lebegnek a szeme előtt… van, akinek ez csak apró lemondásokkal jár és van, aki belerokkan az álmaihoz vezető út súlyába. 

- Blabla! – vált türelmetlenné a hangom – Nyögd már ki végre, hogy mit tudsz. 

- Találtam egy felnőtt filmet… 

- Nem igazán érdekel, hogy mire keresel rá a neten! – szóltam közbe kissé rémülten. Fogalmam sem volt a gyors témaváltás okáról, de rettegtem attól, hogy olyasmire derülhet fény, amire nem voltam felkészülve.

- Yein játszott benne. – tette még hozzá teljesen színtelen hangon, mintha csak az időjárásról társalognánk.

- Ne bassz! – dermedtem meg egy pillanatra, s ösztönösen kezdtem a szemem végigjáratni a teremben lézengő alakokon, mintha csak az említett leányzót keresném. – És Jungkook-nak elmondtad? 

- Dehogy mondtam el! – vált Harin hangja sipítóvá.

- Miért nem? – kerekedtek el a szemeim. 

- Nem akarok beleavatkozni a magánéletükbe… 

- Mindenki életébe beleavatkozol – hihetetlenkedtem –, ebből miért akarsz annyira kimaradni? 

- Jó, Yein szerepelt egy korhatáros filmben, amiben egy ártatlan diáklányt alakított, akit csúnyán megdöngetett egy… két tanár bácsi…

- Te meg is nézted? – háborogtam. 

- Csak belepörgettem. – vont vállat Harin, de a szavai sokkal lassabban peregtek, mint máskor – De nem ez a lényeg! Hanem az, hogy többet nem találtam… és elhiheted, hogy tűvé tettem a net legsötétebb bugyrait is. 

- És ebből gondolom, messzemenő következtetéseket vontál le…

- Utána jelentkezett főiskolára. – magyarázta Harin, mintha csak igazolni akarná az előző mondatomat – Biztos szüksége volt a pénzre és… 

- Ez szerinted indok? – vontam fel a szemöldököm értetlenül. 

- Somin, te gazdag vagy! Bármi, amit csak szemed-szád megkívánt, az öledbe hullott… Tényleg azt hiszed, hogy mindenkinek ennyire könnyű? – Meglepett a szavában felcsendülő fájdalom, a szemeiben megbújó gondok súlya szinte rám tapadt, képtelen voltam kinyögni bármit is. – Nem én leszek az – folytatta Harin –, aki felvilágosítja Jungkook-ot. 

- Dühös lesz rád, ha kiderül, hogy tudtál róla. – mondtam ki a nyilvánvalót, mire Harin csak vállat vont, és a poharába pakolt csillagszórószerű díszítést kezdte igazgatni, mintha zavarban lenne. – Mi van? – kerekedtek ki a szemeim – Ne mondd, hogy van még valami?!

- Nem! – nyújtotta el a betűket. A hangján most még inkább érezni lehetett, hogy bizony be van csiccsentve. – Csak mérges vagyok magamra, hogy kikotyogtam! – fújta fel az arcát. – Vagy túl keveset ittam, vagy túl sokat. 

- Szerintem – toltam a keze ügyébe a pultra helyezett rágcsát –, egyél valamit, mielőtt minden titkodat kitálalod. Bár a célod az volt, hogy olyan savanyú legyen a képed, mint a miénk… már közel jársz! – veregettem hátba, majd feltápászkodtam a bárszékről, hogy a többiek irányába baktassak. 

A barackszínű topánkám könnyedén siklott a vörös falak között, az asztalokat kikerülve, szlalomozva. A rövid, fodrokkal díszített szoknyám kellemesen simogatta a lábam, míg a fűzőrész rám szabott felülete csaknem kiszorította belőlem a szuszt. A hajam hullámosan omlott a hátamra, a kiegészítőim pedig szikrázva adták vissza a fények bíbor színét. Derűsen figyeltem a poharamban ugrándozó bolondos jégkockákat, amik cserfesen úszkáltak a rózsaszín italban, amit végül Harin rendelt nekem, mikor megunta a határozatlanságomat. Nem kellett csalódnom, éppen annyira volt édeskés íze a koktélomnak, amennyire szerettem. Az információ, ami a tudomásomra jutott, akár végleg meg is mérgezhette volna az estémet, de valahogy képtelen voltam a Jungkook köré gyűlő viharfelhőkkel foglalkozni, hiszen még a saját sötét fellegeimmel sem tudtam mit kezdeni. 

- Nocsak, nocsak! – A magabiztos hang, ami felcsendült a hátam mögött megállásra késztetett. Bizalmatlan pillantásokkal bámultam el a vállam fölött. Reménykedtem benne, hogy csak a hallásom csalt meg, de nem volt szerencsém. Ott állt előttem Korea tini bálványa, a színészek legbeképzeltebbikje, az idegesítő idióta, akivel minden áldott héten volt szerencsém összefutni a pszichológusom várójában dekkolva. 

- Jackson… – a hangom fájdalmas volt, ahogy az arcomra kiülő ábrázat is, de látszólag az ő derűjét nem fújta el holmi kedvetlen szemöldökrángás. 

- Egy nap kétszer is összefutunk! – csacsogott kedélyesen, mintha legalább barátok lennénk – Ez hihetetlen! És milyen csinos vagy! – Majdnem jól estek a szavai, de ahogy megláttam éhesen végigsiklani a nyelvét az ajkain, elpárolgott minden pozitív érzetem. 

- Rajtad pedig ismét van felső! – örömködtem én is, bár a szavaim csöpögtek a szarkazmustól. 

- Tudod, hogy csak egy szavadba kerül és ledobom. – vigyorgott és közelebb lépett hozzám – Neked bármit levennék. Nem kell szemérmeskedni, hiszen mondtam már. 

Időm sem volt hátrébb lépni, noha erősen szorongtam a magánszférámat belengő túl erős parfüm szagtól.

- Somin! – vetődött hozzám Harin egy sörösüveggel a kezében, s érdeklődve figyelte az aurámba bámuló fickót. 

- Szóval Somin. – kacsintott rám Jackson – Megjegyzem. – Kirázott a hideg, ahogy az ujjait végigszántotta az arcélemen, s teljesen lefagytam attól a furcsa tekintettől, amivel Harin vizslatott. 

- Jól hallottam, hogy a ruháját akarta ledobni? – kérdezte. 

- Nem hiszem el! Miattad most már a nevemet is tudja…

- Miért van az, hogy mindenki le akarja dobálni előtted a ruháit? – nyavalygott Harin – Valamit nagyon rosszul csinálok. 

Kedélyesen figyeltem Harin távolodó alakját: világos tüllszoknyája édesen dülöngélt a mozgása hatására, míg a hófehér felsőrész, amit magára aggatott, erőteljesen szikrázott a sötét fürtjei között. Az italt, amit a kezében szorongatott, Taehyung elé helyezte, s őt ajándékozta meg az angyali pillantásaival is, amikkel valószínűleg az ittasságát kívánta elrejteni, nem túl sok sikerrel. 

- Mégis mennyit piáltál a pultnál? – kérdezett rá Taehyung enyhe dühvel a hangjában. 

- Ugyan, haver! – pislogott Hoseok – Tök mindegy… úgyis itt alszunk. Jimin nem telefonált, hogy mikor ér ide? – bámult rám a fiú. 

- Nem tudja! – válaszolt helyettem Harin – Nincsenek jóban. – suttogta a kerekasztal közepére, mintha csak témát akarna szolgáltatni a társaságnak, én pedig hangosan és ingerülten morrantam fel. 

- Jóban vagyunk!

- Akkor miért nyafogtál vagy fél órát arról, hogy Jimin furcsa? – kérdezte Harin. 

- Mikor keféltetek utoljára? – Hoseok szájából annyira furcsán csengett a kérdés, hogy muszáj voltam rákapni a tekintetem. Biztosra akartam menni, hogy az ő ajkai közül csúsztak ki a szavak. 

- Tőled aztán nem vártam volna, hogy… – kezdtem neki. 

- Szerda óta nem láttam rajta foltokat. – gondolkozott el Harin, én meg jól bokán rúgtam. Ahogy felszisszent végigvezettem a tekintetem a kerekasztal többi lovagja között, s sokatmondó pillantásokkal igyekeztem jelezni, hogy semmi kedvem erről társalogni. Legnagyobb meglepetésemre mindenki a poharába mélyedt, kivéve Mina-t. A vörös hajú lány egy cseppet illuminált tekintettel bámult el fölöttem. S én biztosra vettem, hogy a szeme egyszerűen elveszítette a fókuszt a sok énem között, amik száma a torkán leöntött italmennyiséggel egyenes arányban növekedett. 

- Sziasztok! – csendült fel az ismerős hang mögöttem, s én egészen megugrottam ijedtemben. 

Jimin vattacukor haja egyre fakóbb lett, s biztosra vettem, hogy amint a fogadás napjai eltelnek, megszabadul a rózsaszín fürtöktől, akkor mégis erőteljesen ragyogott a bíborfény hatására. Az öltözéke laza volt: az inge kellemes, világos színnel borult végig a testén, kockás berakása pedig divatossá varázsolta az egyhangú viseletet. Szembetűnő volt a magabiztosság, amivel végigpacsizott a fiúk között… s csak ekkor vettem észre a mögötte sunnyogó lányt, aki kissé feszélyezve érezte magát a láthatatlansága tükrében. 

- Hyojung! – ragadtam meg a lány kezét s magam mellé ültetve néztem a többiekre – Találkoztál már a barátainkkal? – Furcsa volt többes számban beszélni, elvégre Jimin továbbra is levegőnek nézett, mégis vidáman siklottak a hangok a torkomon. 

- Taehyung-gal és Harin-nal már találkoztam. – válaszolta Jimin asszisztense visszanyerve a bátorságát, és a többieknek is kezet nyújtva bemutatkozott. Egy sanda pillantást vetettem Harin-ra, aki babonázva bámulta a Taehyung elé rakott sörösüveget, s biztosra vettem, hogy nem egyszer húzta már meg, mikor senki sem figyelte, de egyáltalán nem titkolta a nemtetszését, amit Jimin asszisztensének megjelenése váltott ki belőle…

A zene elbódított és rám nehezedett: az ütemek egymást váltották, a fények kacskaringózva táncoltak beborítva a terem levegőjét színes páracseppekkel. A tömeg kellemesen hullámzott, mintha csak a tenger sós fodrai között lépkedett volna. Mámoros, andalító vonaglás… s én ebben a színes pacává vált egységben lötyögtem kirázva magamból a zagyva gondolatokat. Szabadulni vágytam a szomorú arcok fogságából, s Jimin jéghideg szemei szúrásától. Annyira egyszerű volt magam után húzni Hyojung-ot, s belesétálni az éjszaka adta pörgésbe. A szabadság szele megborzolta a lelkemet, s nekem ez a hazug varázs éppen elég volt ahhoz, hogy legyőzzem a fejemben zsongó kérdéseket. Ki akartam lépni a testemből, így nem zavartak a szorosan nekem feszülő testek izzadt kavalkádja, hogy ismeretlen arcok húztak maguk után egy-egy dal erejéig. Csak táncoltam, mintha nem lenne holnap… 

Ismeretlen karok öleltek körül, s idegen lehelet csapódott a nyakhajlatomhoz, a hátamhoz szoruló mellkas annyira frusztrált, hogy képtelen voltam elég légkortyot juttatni a tüdőmbe. Satuba szorítottak a lépések, a tánc körhintája nem állt le, s én képtelen voltam kikecmeregni a kéretlen menetből. Próbáltam lelassítani a lélegzetem, s minden erőmet összeszedve kiszakítani magamat a kezek közül. Igyekeztem ellépni tőle, mikor feltűnt az az égetően vizslató szempár. Mintha lelassult volna körülöttem az idő. A szívem kihagyott egy ütemet. A rózsaszín fürtök bele-belelógtak a keményen izzó szemekbe, s az ajkai körül fodrozódó ráncok ordították, hogy ideges. Az ujjai ökölbe szorultak. Dühösen indult el felém. Lassúak voltak a léptei, vagy talán csak belegabalyodtam abba az átkozott lassított felvételbe, ami behálózta az agyamat. 

Rohadt déjà vu… 

Nem vártam meg, hogy Jimin minden indulatával nekem feszüljön. Sietős léptekkel igyekeztem a női mosdó felé, s hatalmas, megkönnyebbült sóhaj csúszott ki az ajkaimon, mikor sikeresen elértem az ajtót mindennemű atrocitás nélkül. 

A kápráztató belmagasság szédítően hatott rám, s az aranybarna falak szinte szikráztak a fényben. Vizslató pillantásokkal bámultam az arcomat a tükörben, míg a kezeimet összedörzsölve habosítottam fel a tenyeremre rányomott szappant, hogy végül a hűsítő vízzel tüntessem el az izzadtság ragacsos cseppjeit. A lehűlt ujjaimat a tarkómra szorítottam, bíztam benne, hogy ezzel le tudom hűteni a szívem fájdalmasan gyors dübörgését. Tisztában voltam vele, hogy szembe kell néznem Jimin-nel, hogy válaszolnom kell a kérdéseire, de egyelőre nem éreztem magam képesnek rá. 

- Menekülsz? – Megborzongtam Jimin hangjának tónusától, amiben ott csüngött minden kimondatlan vádja, minden rágalma, a csalódottsága, és az ingerültsége, ami félelmetesé varázsolta a vonásait is. A csokibarna szemeiben kegyetlenül csillogott a harag, s én hiába forgattam a tekintetemet búvóhely után kutatva, képtelen voltam elrejtőzni a jeges pillantások elől. 

- Mióta találkozgatsz Jackson Wang-gal? – Úgy köpte a nevet, mintha a világ legördögibb szitkát kellene a szájára vennie, én pedig nyeltem egy óriásit. Elég volt ennyi is, hogy rájöjjek, sokkal többet tud, mint gondoltam. – Azt láttam, hogy most nagyon jól elvoltatok. – Csak ekkor esett le, hogy Jackson tipegett az utolsó tánc során mögöttem. – És azzal is tisztában vagyok, hogy ma nagyon lovagiasan kísért be egy nagy, fehér épületbe. – Elkerekedtek a szemeim, ahogy szembenéztem a végzetemmel. Az emlékeimben tökéletes pontossággal játszódott le a jelenet, amiben Jackson a derekamra simította az ujjait, mintha csak be óhajtott volna vezetni a pszichológusom rendelőjének épületébe… Jimin pedig látta? Sejtettem, hogy ahhoz a pillanathoz már nem volt szerencséje, mikor kiharcoltam magamnak a három lépés távolság megtartását, vagy mikor ellöktem magamtól a tolakodó ficsúrt… csak mert ilyen az én szerencsém. 

- Mit akarsz, mit mondjak? – kérdeztem rá, noha pontosan tudtam, hogy Jimin már minden kérdését megválaszolta a fejében ezzel kapcsolatban. A féltékenység ellepte a józan eszét, a szemeiből áradtak a düh vörös szikrái. 

- Az igazat. – csúsztak ki a hangok a száján, nekem pedig gúnyos vigyor húzódott az arcomra. 

- Semmi közöm Jackson Wang-hoz! – adtam a tudtára, mire a közöttünk elterülő biztonságos távolságot egy pillanat alatt minimálisra csökkentette, hogy az arcomba sziszeghesse:

- Képes vagy a szemembe hazudni? – Majdnem feljajdultam a hirtelen rám nehezedő súlyától, de az indulat, ami bennem dolgozott, nem engedte, hogy gyengének mutassam magam.

- Mi a francnak kérdezed, ha úgysem hiszel nekem? – háborogtam, s a kezemet a mellkasára helyeztem, hogy némi levegőt engedjek közénk. A combomba marta aprócska ujjait, s éreztem a körmei éles érintését, ahogy közelebb húzott magához. Forró volt a sóhaj, ami elhagyta a számat, a tenyerem viszont ugyanolyan kétségbeesetten próbálta eltolni a követelőző testet, mint előtte. 

- Jimin. – elhalt a hangom, ahogy megéreztem az érintését a fenekemre csusszanni; az ajkai borzongva játszottak a fültöveménél, a nyelvét a bőrömet simította érdesen. 

- Az enyém vagy, Somin! – dübörögte a fülembe, s én pontosan tudtam, hogy igaza van: minden porcikám kívánta az érintését; a lelkem, az ő lényét; a szívem, hogy minél gyorsabban táncot járjon az ő pulzusával együtt. 

Akkor jött a hangos puffanás…

ami felébresztett a lila álomfellegből.

A tűsarkú cipők egyenletes kopogása, a suttogó csacsogás a hátam mögött, a női mosdó minden hangja bekúszott a fülembe. Egy könnyű nőcskének éreztem magam, aki a vágyai kielégítése érdekében képes eldobni önnön elveit. 

- Ne. – sóhajtottam Jimin nyakhajlatába. Az illata elbódított, mégis próbáltam eltolni magamtól. A hűs légáramlat végignyalta a mellkasom, ahogy Jimin hátrált egy fél lépést. Már nem éreztem az ujjai érintését, a sóhaja forróságát vagy a nyelve játékát a bőrömön, mégis elkerült a megkönnyebbülés szele. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pillanat, amíg a cipőm világos pántjait tanulmányoztam, tudtam, hogy muszáj összeszednem magam, s ahogy Jimin arcát kezdtem fürkészni, a szar is belém fagyott. Jeges pillantásokkal mért végig, a vonásai megmerevedtek, az ajkaira kiülő gúnyos mosoly pedig annyira árulkodó volt… 

- Azt akarod, hogy ne érjek hozzád? – Az ajkaim kiszáradtak, s hiába próbáltam nyállal benedvesíteni a porszáraz torkomat, képtelen voltam elegendő nedvességet termelni a számban. Jimin rohadtul élvezte a reakcióimat, pontosan tudta, hogy milyen hatással van rám, ha a hangjába némi rekedtséget kölcsönöz. Valójában reszkettem azért, hogy hozzám érjen, legszívesebben könyörögtem volna, hogy felejtse el a borús gondolatait, s nyelje le a bosszúszomját, ami a szemeiben csillogott. Noha szólásra nyitottam az ajkaimat, mégsem jött ki egyetlen hang sem a torkomból. Jimin pedig megelégelte a szótlanságomat: a csuklómra mart, s úgy kezdett húzni végig a kivilágított folyosón át… 

A szoba vörös falai szinte izzottak a szemem előtt. A kacskaringós vonalak, amik a fehér felületeket tették színesebbé, bolondosan hálózták be a magányosan lógó festmény sötét keretét. A bútorok sötétszürke színe, a szőnyeg halvány barnája, az ágyra helyezett párnák kavalkádja, mind-mind arra ösztönöztek, hogy tátott szájjal bámuljam a szobát, amibe Jimin belökött, amint a lakosztályba értünk. 

- Vetkőzz! – Jimin jeges hangja hatására néhány lépést a helyiség belseje felé araszoltam, majd szembefordulva vele vizsgáltam az arcát. A szemeiben incselkedő pajkosságot láttam egy nagy adag dühvel fűszerezve, s én akkor már pontosan tudtam, hogy büntetés elé nézek… A szemei elsötétedtek, ahogy a karjaimat összefűzve bámultam rá kicsit sem engedelmesen. Olyan könnyedén kapott ki két szál rózsát az ajtó mellé helyezett padlóvázából, s olyan magabiztosan sétált felém, hogy nyelnem kellett egy nagyot. Az egyik virág az ágyon landolt, a másikról pedig szakszerűen távolította el a szirmokat egyenként. Felhúzott szemöldökkel bámultam a mozdulatait, s amint egy karnyújtásnyi távolságra ért tőlem, ismét megszólalt dörmögő hangon, határozottan: 

- Vetkőzz! 

- Miért? Mit teszel, ha nem? – A rám törő bátorság még engem is meglepett, ahogy a Jimin arcára vetülő sötét árny is, s a mozdulat, amivel megsuhintotta a lábam a kezei között pihenő, hosszú rózsaszárral. A combomon végighasító égető érzés hatására kikerekedtek a szemeim, s az ajkaimat elhagyó hangfoszlány ott pattogott a csendes szoba falai között. 

- Megőrültél. – suttogtam csaknem hangtalanul, Jimin arcára viszont csak egy kaján vigyor telepedett. 

- Vetkőzz! – nézett a szemembe ugyanolyan határozottan, mint addig, s nekem elfolyt minden bátorságom. A cipzár hangja markánsan csendült fel, ahogy a falatnyi, barackos ruhám a földre pergett a testemről. Jimin lassú léptekkel kezdett körüljárni, mintha csak egy vásárra szánt állat lennék. Hevesen szuszogtam, szerettem volna behúzni neki egy isteneset, de be kellett vallanom magamnak – ha már Jimin-nek úgysem mertem volna –, hogy felizgatott a szemeiben pattogó dominancia. 

- Tovább! – utasított éles hangon, s ahogy egy nem tetsző szusszanás csúszott ki az ajkaim közül, a vessző a fenekemre mart. Felszisszentem, s magamban elhatároztam, hogy kegyetlen bosszút fogok állni egy lovaglópálca segítségével, s volt is egy sejtésem, hogy kitől tudom beszerezni a szükséges eszközt hozzá. Rózsaszínes fürtjeimet a mellkasomra dobtam, majd a pántnélküli melltartóm kapcsához nyúltam, s ráérősen csatoltam ki. Jimin szusszanása meglepett. Sokkal közelebbinek tűnt, mint ahogy eddig. Hallottam, ahogy az ajkait megcsócsálta a fogaival, s a vessző karcolva simított végig a lapockáim között, hogy a gerincem mentén egészen a bugyimig csusszanjon. 

- Tovább! – a hangja rekedten csendült fel, s én bizonytalanul kaptam az utolsó ruhadarabom korcához. Remegtek az ujjaim. Zavarban voltam. Hiába biztattam magam, elvégre Jimin úgy ismerte a testem, ahogy a saját tenyerét, mégis nehezemre esett letolni magamról az utolsó szövetet. 

Szégyenlősen ejtettem le a fejem. Képtelen voltam szembenézni Jimin-nel és az elégedett képével, így inkább szó nélkül tűrtem, hogy a virágtalan rózsaszállal végigkarcolta a testem. A tejfehér bőrömet lassan vörös csíkok tarkították, az én ajkaimon mégis kéjes sóhajok buktak ki. 

- Úgy látom, tetszik. – Jimin kijelentése nyomán a számba haraptam. Nem akartam semmilyen reakciót mutatni, mégis minden reszketeg megmozdulásom igazolta az állítását. – Nyugodtan magadhoz nyúlhatsz. – suttogta a fülembe érzékien. A lehelete csiklandozta a bőrömet, az ujjaim összeszorultak, s a szemeimet is egyenletes csíkká préseltem össze. – Nem akarsz rám nézni? – érdeklődött szinte suttogva Jimin. Váratlanul ért a selymes anyag érintése, ami a szemem elé terült, s a fülembe sejlő sercegő mozdulat arról tanúskodott, hogy Jimin könnyedén teljesítette a kimondatlan kérésemet… már semmit sem láttam. 

Vakon másztam fel az ágyra: az ágynemű szövete hűsítő leheletével nyugtatta a bőröm, s a párnák puhán ropogtak a fészkelődésem alatt. Jimin mozdulatait próbáltam kikövetkeztetni az engem körülvevő zajokból. A lépteit elnyelték a szőnyeg sörtéi, s csak akkor rémlett fel ismét a belőle áradó hő, mikor a vessző karcolását felváltotta a rózsaszirmok nyalogatása. A bőrömre apró rücsköket varázsolt a virág simogatása: a szirmok az alsóajkaimon táncoltak, a nyakamra hintettek pillecsókokat, hogy aztán a mellbimbóimat takarják be vörös testükkel. A lábujjaim összeszorultak, s a combjaimat összedörzsölve igyekeztem magamnak némi nyugalmat adni. 

- Érj magadhoz, Somin! – kérte Jimin elhaló hangon, olyan közelinek hatott a hangja, hogy beleremegtem a borzongásba, amint a lehelete a bőrömhöz ért. Az ujjaim remegtek. Az ajkaimat beszívva, erőtlenül vezettem az egyik kezem a belsőcombomhoz. 

- Szeretnék belecsókolni a köldöködbe. – A hangja megbabonázott. Legszívesebben könyörögtem volna neki. 

- Akkor tedd meg. – leheltem magam elé, s a szabad kezemet vakon a tincsei közé vezettem. 

- Te kérted, hogy ne érjek hozzád. – A pimasz szavai beleégtek a fülkagylómba, s egy pillanat alatt ültem fel, hogy a derekára marva magamhoz húzzam. A lábam a szőnyeg selymes rücskei között találta meg a biztonságot, Jimin lábfeje mellett. A fiún elterülő szövet az ujjaim fogságába esett, türelmetlenül téptem le róla az anyagot, hogy ajkaimmal a bőrét érinthessem. Felszusszant. Az illata behálózta az agyam, s olyan könnyedén vezettem a kezem a nadrágja korcához, mintha mindig is így terveztem volna. Jimin farka keményen feszült az alsónadrágja alatt, annyira közel volt, csaknem éreztem a fülledt erotika illatát az orromban, s a lilás köd füstölve tódult ki a bőrömön keresztül… Éreznem kellett. Megnyaltam az ajkaimat, s lepergettem róla az utolsó ruhadarabot is. 

Jimin hangosan mordult fel, ahogy a farkára hajoltam, s az előttem játszódó film kockáin láttam a vágyat, hogy a hajamba markolva kisajátítsa az ajkaimat, mégsem ért hozzám továbbra sem. Minden önuralmával visszafogta a tetteit, csak egy-egy hangos szusszantást engedett ki magából. Éreztem, ahogy a vére reszketve pumpál egyre gyorsabban minden mozdulatomra. Annyira közel volt már a lilás ködben jásztó szikrákhoz, olyan vágy ittasan sóhajtott fel, nekem pedig ez volt az a pillanat, mikor elég bátornak éreztem magam ahhoz, hogy a szememről levarázsoljam az anyagot, s Jimin szemei közé bámuljak. A tekintetében őrjítő vágy égett, nem tetszően figyelte, ahogy egy pimasz vigyorral az arcomon elhátrálok a farkától. 

- Még mindig nem fogsz hozzám érni? – kérdeztem szemtelenül, s rápillantottam a farkára, ami ott állt előttem néhány centire nyáltól csillogóan. 

- Nem. – suttogta bele a szoba csendjébe, én pedig unottan tekertem magamra a hófehér pilletakarót. 

- Akkor én lezuhanyozok! – adtam a tudtára a szándékaimat… 

Ahogy kinyitottam a sötét faajtót, azzal a lendülettel csapódott is vissza az ajtókeretbe hangos durranással felébresztve az alvó lakosztályt. Jimin könnyedén perdített meg, s kegyetlenül fojtotta belém a tiltakozásomat. Vadul csócsálta meg az ajkaimat, dühösen szuszogott a számba, mintha csak a saját lelkével kívánta volna megtölteni a testem. Apró körmei a combomon táncoltak, s arra ösztönzött, hogy a lábaimat a dereka köré kulcsoljam. Édes, égető szusszanással nyugtáztam, amint Jimin egyetlen fájdalmasan, mézes mozdulattal furakodott a testembe. A hátam a falapnak feszült, a takaró összegyűrődött kettőnk vad tánca között. Jimin fogai kegyetlenül csipkézték ki a bőröm, én pedig cserébe vörös karmolás nyomokat hagytam a hátán… 

Perzselt a szenvedély, a sóhajaink melódiája zeneként csengett a fülembe, hallottam a bőrünk súrlódásának vágy ittas táncát. A lila varázslat betöltötte a levegőt, s ütközve pattogott a szoba falai között. A vágy fellobogott a testemben, s a közöttünk izzó padlizsán csomó száz meg száz szikrázó pillangóvá robbant szét, elbódítva, elhalmozva szőlőszín tűznyalábokkal.

- Kegyetlen vagy, Somin. – suttogta Jimin alig hallhatóan. Még ott dübörgött a vérem a fülemben, még képtelen voltam elválni Jimin édes illatától, amit a nyakhajlatában szippantottam kedvemre, még nem voltam felkészülve a kérdésekre, amit ezek után nem söpörhettünk a szőnyeg alá.

- Tényleg azt hiszed, hogy megcsallak? – kérdeztem továbbra sem mozdulva a karjaiból. 

- Nem tudom. Titkolózol előttem és ez megőrjít. – vált erőteljesebbé a hanglejtése. – Mit rejtegetsz előlem? – Simogatva érte el, hogy rá emeljem a tekintetem: a szemei borúsak voltak, szomorúak, s nekem egy pillanat alatt borzasztó lelkiismeret furdalásom támadt. Nagy levegőt vettem. A tüdőmbe tóduló éltető oxigén kitisztította a fejemet, s én halkan, szinte hang nélkül, kezdtem vallani. 

Beszéltem a rémálmaimról, a kínzó képekről, amik be-bekúsztak a tudatomba. Elmondtam, mennyire behálózták a mindennapjaimat a rémítő álmok, hogy csak az ő közelsége volt képes csillapítani a sötétséget, ami a szívembe költözött. Csacsogtam neki Dr. Kim Junmyun-ról, a szerdai találkáinkról, a tanácsairól, arról, hogy sosem gondoltam volna, hogy pszichiáterhez kell majd járnom. S végül Jackson Wang is szóba került… a tenyérbe mászó stílusa, az idegesítő beszólásai, s a tény, hogy mennyire kerültem vele mindig is bármiféle kontaktust. 

- Legszívesebben jól elfenekelnélek. – sóhajtott nagyot Jimin, amint befejeztem a mesémet. – Miért nem beszéltél a rémálmokról…? – Éreztem a hangját, hogy többet is kérdezne, mégis inkább levitte a hangsúlyt. 

- Nem akartam, hogy aggódj. – csavargattam zavartan a fürtjeimet. Jimin ujjai lágyan simították végig az arcomat, s egy apró pillecsókot is kaptam az ajkaimra. 

- Ne titkolózz előttem, Somin. – suttogta az ismerős szavakat, s én szelíden bólintottam, noha tisztában voltam vele, hogy sosem fogok beszélni neki Lee Taemin-ről…

A májusi nap szikrázó sugarai melengető kedvességgel simogatták az arcomat, hatalmas mosolyt varázsolva ezzel a pofimra. A kezemben lapuló szatyorban finomabbnál-finomabb ételek sorakoztak, amiket csakis Jimin munkamániájának elhessegetése miatt főztem. A telitalpú szandálom hangtalanul repített a JMArt felé, az apró virágokkal díszített nyári ruhácskám pedig libbenve követte a lépteimet mindenhova. Az épület kellemes melegséggel fogadott, a lépcsők visszhangozva köszöntötték a lépéseim zaját, Jimin irodájának ajtaja hang nélkül csusszant beljebb, s én ott álltam, nem messze a titkárnőjének asztala mellett lefagyva…

A szemeim kistányér méretűvé váltak, az ajkaim egy pillanat alatt kiszáradtak, a lábam remegett, s a szatyor kicsúszott a kezeim fogságából. De a kép nem változott: Jimin immáron sötét fürtjeiben ott játszottak Hyojung kecses ujjai, amint egyre erőteljesebben préseli magához a férfit. Az ajkaik ráérősen kóstolgatták egymást, észre sem véve, hogy valaki a helyiségbe lépett. Mély fájdalom mart a torkomra, fojtogatva préselt ki belőlem egyetlen sóhajt. Az ajkaim elnyíltak, szerettem volna kiabálni, s rájuk borítani az asztalt is, de nem volt hozzá erőm. S amint az első könnycsepp legördült az arcomon, már nem is tartottam olyan jó ötletnek. A bennem játszó indulat mégis arra késztetett, hogy jó erősen csapjam be az irodába vezető ajtót. 

A hangos puffanás arra késztette Jimin-t, hogy utánam rohanva ordítson, 

de már nem érdekelt.