Doll☆s - 30. fejezet [2/2]

Sunhee túl jól ismerte a fekete ruhába bújtatott lányt, aki a szoknyáját nem kímélve csúszkált a fiú combjain előre-hátra. A háta fehérségét csak a barnásan csillogó tincsei színezték, a lágy izmok játéka viszont arról tanúskodott, hogy az ujjai ütemes masszírozással elégítik ki azt, akinek az ölébe telepedett. 

Sunhee karjai megremegtek, a felismerés arcul ütötte, s képtelen volt tovább nézni az előtte játszódó jelenetet. Néhány lépés volt csupán, de mind dühös mennydörgésként visszhangzott Sunhee fülében. 

- Soyoung! – Az ujjait olyan durván vájta a lány bőrébe, mintha szét kívánta volna tépni egyetlen mozdulattal a fiatalabbat. Sokkal éberebb volt Soyoung tekintete, mint amire Sunhee számított, s a gonosz mosolyt, ami az ajkait fodrozta, a leader visszataszítónak találta. Csak mellékesen bámult a hatalmas, csodálkozó, csokibarna szemekbe, amik furcsa bódulattal próbálták az elé táruló látomást értelmezni.

- A válaszomat akartad, Kim Jongin. – kezdte kimérten Sunhee – Hát itt a válaszom: rohadj meg!

☆☆☆

Sunhee-t egyáltalán nem érdekelte, hogy Soyoung nyafogva követi a vad vágtáját a vörös szőnyeges folyosó világos falai között. Ingerülten tépte a karját, rángatva vonszolta a csigalépcső felé, de amint a menekülőút kitárult előtte, megtorpant. Üveges szemekkel meredt maga elé, az ujjait lefejtette a másik lány karjáról, s átölelve magát kezdett beszélni, hűvös hangon:

- Szedd rendbe magad! – utasította a csapattársát Sunhee. – Semmi szükség rá, hogy a címlapon viríts torzonborz hajjal és kivillanó mellekkel. Aztán szedd össze Minhee-t és Haewoo-t! – majd még hozzátette – Szeretnék már hazamenni.

Sunhee bőrébe fájdalmasan mélyesztette bele karmait a kinti hűvös. Az őszi szél fázósan lengedezett, de az éjszakai égbolton egyetlen felhő sem táncolt a dalára. A benti zaj megmérgezte a város alvó csendességét: a basszus hangos dübörgésén át a kiabálás össze nem téveszthető hangzavara ordított bele az éjszakába. A leader tekintete a semmibe révedt… 

- Jól vagy? – egészen megugrott a felkarjára simuló tenyér váratlan érintésétől. 

- Persze. – suttogott hangtalanul Ririn kérdésére. 

- Elhoztam a kabátodat. – terítette a sötét vaskos anyagot a legidősebb a leader vállára. 

- Köszönöm. – bólintott elhaló hangon, azzal beleburkolózott a puha kabátba – Többiek? – erőltette meg a hangszálait. 

- Haewoo-nak kell egy kis támogatás, de jönnek… lassan. 

- Rendben. – bólintott Sunhee, de kifejezetten bosszantotta a legidősebb aggodalmas arckifejezése. – Előre megyek. – Nem bírta tovább állni a másik tekintetét, muszáj volt eltűnnie. 

- Sunhee! – Ririn hangja kedves volt, barátságos és törődő. – Nem baj, ha dühös vagy és csalódott! Ordíts, törj össze valamit, tombolj… csak add ki magadból valahogy! 

- Nincs nekem semmi bajom! – kötötte az ebet a karóhoz a leader – Otthon találkozunk! – vetette még oda a legidősebbnek, azzal elindult a város fényei forgatagába. 

Túl világos volt az éjszaka. Sunhee nyugodtan ült a buszmegálló egyik padján, aminek áttetsző üvegfala tökéletesen megmutatta az eget. A lány szemei esetlenül keresték a csillagok fényét, noha a város sziporkázásában semmilyen égi jelenség nem csúszott át. Könnyedén idézte fel az egyik nyári emlékét: a Hold ezüstös csillogását, amit bódítva utánoztak az apró égitestek az ég sötétjében. Azelőtt sosem járt borászatban, de Ririn olyan beleéléssel mesélt az otthonáról: a modern kúriáról, ami uralkodva áll a földek felett; a végeláthatatlan szőlősorokról, amik illatos zamattal töltik meg a levegőt; hogy Sunhee, mint városi gyermek komolyan kíváncsi lett a mesés birodalomra. Kellemes emlékként őrizte, mikor Ririn-nel a mélyzöld fűszálak fölött lengették a lábukat, nem messze tőlük ott sorakoztak a szőlővesszők tömött láncokban, s Sunhee már az ajkai között érezte az édes ízt. 

- Ez borszőlő, Sunhee! Nem esszük meg! – kacagott Ririn csilingelő hangon. 

Vágyott azokra a pontszerű fényekre, amiket Szöul erőteljes reflektorai elnyomtak. S vágyott arra a békére, ami ott körülölelte. 

Lassú léptekkel bukott fel a Nap, s noha még csak a fénye igyekezett felkúszni az égre, Sunhee már maga előtt látta az egész, ragyogó korongot. Hatalmas sóhaj hagyta el az ajkait, s csak akkor vette észre, hogy az őszi párában fehér foltot hagy a lehelete. Valahogy hozzászokott a hűvös érintéséhez. 

Egészen meglepte, mikor egy fekete bőrkabátos alak dülöngélve telepedett mellé. Sunhee érezte a szomorú szemeket, amik őt pásztázták, de képtelen volt kinyitni a száját. 

- Sunhee! – Olyan édesen csengtek a szavak Jongin ajkai közül, mégis a lány torkába gigantikus gombócot varázsoltak. 

- Nem érdekel. – bámult a Doll☆s leadere továbbra is maga elé. 

- Engedd, hogy megmagyarázzam! – erősködött a fiú. 

- Nem tudnál olyan magyarázatot adni, amit elfogadhatónak tartanék. 

- Részeg voltam és… 

- Nem érdekel! – vált a leader hangja sokkal határozottabbá – Tulajdonképpen még hálás is vagyok! – engedte ki az ajkai között a hűvös szavakat – Most már könnyedén kiverhetem a fejemből a hülyeségeidet és foglalkozhatok azzal, ami igazán fontos. Örülök, hogy ez még azelőtt kiderült, hogy bármi közöm lett volna hozzád. – bólintott Sunhee maga elé, majd felállva kinyújtóztatta az elgémberedett testét. 

- Sunhee! – Jongin lágyan érintette meg a lány ujjait a sajátjaival, az mégis úgy rántotta el a kezét, mintha tűzbe nyúlt volna. 

- Ne érj hozzám! – kapta a fiúra a tekintetét, s legnagyobb meglepetésére az egyik szeme alatt vörös folt díszelgett, mintha egy ököl landolt volna az arcán.

- Miért nem hagyod… – állt fel a fiú is, kissé még kábának tűntek a mozdulatai, amivel a lány arcát igyekezett végigsimítani. 

- Mondtam, hogy ne érj hozzám! – ordított rá a fiúra, s őrült módjára ütötte el a felé tartó kart. 

- Egy valamiben tévedsz! – suttogott Jongin szomorú tekintettel – Nem fogsz könnyen kiverni a fejedből! Harcolni fogok érted. 

- Ne légy nevetséges! – csóválta meg a fejét Sunhee – Azt hiszed, hogy mindent megkaphatsz, csak mert az EXO tagja vagy? Az én szememben csak egy senki vagy! 

Jongin arcvonásai megkeményedtek, a tekintete fájdalmat sugárzott, s egyetlen szó nélkül tűnt el a hajnali fényben. 

A görnyedt vállak, a semmibe bámuló szemek, a megtört alak olyan távol állt a leader megszokott megjelenésétől. Ririn erőteljesen megszorította a kezében lengedező sötét kabátot, s Sunhee mellé lépett: 

- Jól vagy? – furcsán csendesen szólt a hangja, mintha próbált volna észrevétlen maradni. 

- Persze. – suttogott hangtalanul Sunhee, bár a legidősebbet ennyivel nem tudta meggyőzni. 

- Elhoztam a kabátodat. – terítette a sötét vaskos anyagot Ririn a leader vállára. 

- Köszönöm. – bólintott elhaló hangon. Ririn érezte, ahogy a torkában egyre nő az a bizonyos gombóc. 

- Többiek? – erőltette meg a hangszálait Sunhee, de egy pillantást sem vetett a mellette állóra. 

- Haewoo-nak kell egy kis támogatás, de jönnek… – magyarázta Ririn, majd fáradtan hozzátette – lassan. 

- Rendben. – bólintott Sunhee. – Előre megyek. 

Ririn aggódott. A Sunhee-ből áradó névtelen fájdalom, olyan erővel csapta arcul, hogy képtelen volt megbirkózni a lendületével. Igyekezett kedves hangot megütni, azt remélte, hogy Sunhee ráébred, nincs egyedül: 

- Sunhee! – kezdte – Nem baj, ha dühös vagy és csalódott! Ordíts, törj össze valamit, tombolj… csak add ki magadból valahogy! 

- Nincs nekem semmi bajom! – kötötte az ebet a karóhoz a leader – Otthon találkozunk!

Ririn az ajkaiba harapott. Lágyan megcsóválta a fejét, valahogy megrémítette a tudat, hogy a leader még magának sem akarja bevallani, mennyi fájdalmat okozott neki Soyoung elhamarkodott lépése. A legidősebb Doll☆s tagban vad harag ébredt, s hiába próbálta visszafogni az indulatait, valahogy képtelen volt rá. Egészen megugrott a mellé lépőből áradó cigaretta füst kínzó szagától. 

- Nem tesz jót a hangodnak. – suttogta maga elé Ririn. 

- Leszarom. – fújta ki a füstöt Soyoung ugyanolyan csendesen, ahogy a legidősebb is beszélt. 

- Miért? 

- Mit miért? – értetlenkedett Soyoung. 

- Miért kellett pont vele? Tudtad, hogy valami alakul közte és Sunhee között, nem? – kérdezte Ririn. 

- Mit számít? Én láttam meg előbb…

- Stipi-stopi? – vált ingerültebbé Ririn hangja – Hihetetlenül gyerekes vagy! 

- Gyerekes? Miért kellett nektek beleavatkozni a kapcsolatomba? 

- Miről beszélsz? – értetlenkedett Ririn. 

- Én szerettem Chungyoung-ot…

- Te beteg vagy! – kerekedtek ki Ririn szemei – Szerinted az kapcsolat volt? Két dugás között jól összeverni valakit, az kapcsolat!? – kezdte elveszíteni a fejét a legidősebb. 

- Lehet, hogy nem volt mindig gyengéd hozzám, de ő volt az egyetlen – lovalta bele magát Soyoung, a végén már szinte ordítva hadarta a szavakat Ririn szemei közé – akire számíthattam! 

Hangos volt a pofon, ami a legfiatalabb arcán csattant, Soyoung szájából hirtelen szállt a földre a perzselő rúd. Ririn haragos tekintete szikrákat szórt, az ujjai bizseregtek az ütés nyomán, de akkor sem bánta. 

- Csak egy dologra hívnám fel a figyelmedet, Soyoung. – kimért volt a hangja, hűvös és rettenetesen idegenül csengett – Ha tönkreteszed a Doll☆s-t, mit fogsz csinálni? Te vagy az egyetlen, aki mögött nem áll senki sem… Ki fog felkarolni? Talán Chungyoung? – Soyoung nem tudott megszólalni, a torkára akadt minden szó, amivel védekezni kívánt. Ririn túl őszintén bámult rá, olyan kegyetlen szemekkel, amik fizikai fájdalmat okoztak neki. 

- Én a te helyedben nagyon meghúznám magam, Soyoung. – vitte be a kegyelemdöfést Ririn – A mai alakításod közben vajon eszedbe jutott, hogy a Doll☆s alformációjában végig kettesben fogsz promózni Sunhee-vel? 

- Én… – vált kétségbeesetté a legfiatalabb arckifejezése. 

- Sunhee ki fog csinálni, ha bármiben is hibázol! Készülj fel! Kemény hónapnak nézel elébe. – veregette hátba a legidősebb a mellette álló lányt – Menj haza, Soyoung, látni sem akarlak. 

A sötét faajtó lapja bizonytalansággal töltötte el Ririn-t. Pedig olyan könnyedén ejtette ki Minhee kérdő tekintete láttán a szavakat, miszerint nem hajlandó egy házban tölteni az éjszakát Soyoung-gal, most mégis hezitált. A bőrén végigfutott a remegés, pontosan ezt a hűs szellőt érezte a végtagjain játszani, mikor belépett abba a szobába. A helyiséget behálózta a félhomály és a furcsa füstfelleg, ami rózsaszín párát varázsolt a levegőbe. Mocskos volt és fülledt, ahogy az alig ruhában vonagló lányok nyögését elnyelték a vörösben úszó falak. A levegőt megtöltötte az alkohol, a cigaretta és az izzadtság szagának bódító keveréke. Még mindig a fülében csengtek a saját szavai, amiket Taehyung-hoz intézett: 

- Hogy kerültél te ide? – Ririn hangja zavart volt és hihetetlenül elesett. 

- Én… 

- Te jó ég! Remélem, Jungkook nincs bent! – jutott eszébe a BTS legfiatalabb tagja. 

- Nem ő otthon maradt. – nyugtatta meg Ririn-t a fiú. 

- Neked is otthon kellett volna maradnod. – vált a lány arca rosszallóvá. 

- Tudom, de Baekhyun engem hívott meg... 

- Baekhyun? – akadt fent a név Ririn szűrűjén – Óvatosnak kéne lenned vele. 

- Miért? – értetlenkedett Taehyung. 

- Azért, mert ő… – meleg. Ririn képtelen volt kinyögni az utolsó szót. Már nem volt biztos semmiben sem, elvégre meggyőződése volt, hogy Jin is a férfiakhoz vonzódik, de a szeme előtt lejátszódó jelenetek pont az ellenkezőjéről tanúskodtak. 

- Baekhyun mindig kedves volt velem. 

- Csak légy óvatos! – erősködött Ririn, majd tovasétált a vörös szőnyeggel bevont folyosón. 

Az ujjai olyan bizonytalanul érintették meg a csengőt, hogy Ririn néhány pillanatig biztosra vette, hogy valójában meg sem nyomta a gombot. Legnagyobb meglepetésére az ajtó hirtelen kitárult, s egy kómás Jungkook dülöngélt lehunyt szemekkel előtte. 

- Jungkook, én… – kezdett volna bele Ririn az értelmetlen magyarázatba, de a fiú rá sem pillantva igyekezett vissza a szobájába. A lány még jól kivehetően hallotta az ajtó csapódását, és ennyi. Nagyokat pislogva bámulta a kitárt ajtót, s megrántva a vállát araszolt beljebb. Esetlenül tapogatta végig a falat, hogy megtalálja a villanykapcsolót, amivel fényárba borította az előteret: a cipőhegyek összevisszasága láttán ráncba futott a homloka, hiszen a fal mentén sorakozó polcok pontosan arra voltak hivatottak, hogy a kis belépő megközelíthető legyen és ne csak lábujjhegyen. Ririn nagy levegőt véve kezdte a helyükre pakolni a kisebb-nagyobb lábbeliket, s mikor minden fakkot benépesített tovább vánszorgott. 

Hatalmasra kerekedtek a lány szemei, ahogy belépett a nappaliba: a szanaszét heverő ruhák kuszaságában nem látszott a padló felülete; a kisebb-nagyobb használati tárgyak ki-kivillantak a tányérokkal és kajamaradékokkal meghintett asztalon; a függönyök lógva, maszatosan igyekeztek kiszorítani a szobából a város fényeit, nem sok sikerrel. Ririn rosszallóan megcsóválta a fejét, s körbejárva a lakást fel kellett vérteznie magát a tény ellen, hogy bizony – a konyhán kívül – mindenhol a káosz uralkodott. Elégedetten konstatálta, hogy néhány a koncerten értékesíteni kívánt póló még becsomagolt állapotban hánykolódott az egyik sarokban, s egyet kiválasztva kibontott belőlük, hogy magára aggathassa. A saját felsőjét az ékszereivel együtt a zacskóba helyezte, s igyekezett látható helyre pakolni. Fáradtan szedte össze a ruhakupacokat, nem foglalkozva azzal, hogy melyik lehet tiszta, s melyik használt, egyenesen a mosókonyhába száműzte a göncöket. Már csaknem jojózott a szeme a színkavalkádtól, bár hálás volt, hogy a sötét ruhák voltak többségben. A mosógép lágy zúgása egészen elsimította Ririn gondolatait: eltűntek a bosszús cikázások az agyában, amik arra ösztönözték, hogy dühöngve ütlegelje Soyoung fejét a falba. Ahogy a kezeit lefoglalta, s a BTS lakását egyre átláthatóbbá varázsolta, úgy vált a fejében is minden rendezetté, s már a szíve sem facsarodott össze, ha Sunhee-re gondolt. 

Ririn dudorászva pakolta be az utolsó előtti adagot a mosógépbe, s örömmel konstatálta, hogy a szárító is vidáman csilingelt, hiszen végzett a belé helyezett ruhakupaccal. Egészen meglepte a lányt a hangos trappolás, ami a nappaliból érkezett. Biztosra vette, hogy a BTS tagok nem fognak reggel előtt visszakeveredni a dormba. S ahogy csendesen fülelni kezdett, rájött, hogy egyetlen fiú mászkálhatott a lakásban: a csoszogás elhalt a fürdőszoba irányába, a csobogó víz pedig arról tanúskodott, hogy az illető éppen igyekszik tisztára mosni magát. Amint elcsitult a kintről beszűrődő hangzavar, Ririn nyugodtan folytatta a munkáját. 

A kosarakban sorakozó ruhadarabok tisztán, s illatosan várták, hogy elpakolják őket. Ririn legszívesebben maga helyezte volna őket a biztonságot nyújtó szekrény polcaira a nadrágokat, pólókat és pulóvereket, hiszen lelki szemei előtt látta, ahogy egyik-másik tag – kicsit sem törődve a szépen összehajtogatott tornyokkal – a legalsó fekete pólót kihúzva dönti romba Ririn sokórás munkáját. Egyetlen problémával viszont nem számolt a lány… azzal, hogy fogalma sem volt melyik ruhadarab, melyik fiúé lehet, így képtelen volt szétválogatni a kupacba helyezett tiszta ruhákat. 

Ririn nyújtózva indult a nappali irányába, egészen váratlanul érte a kanapén tehénkedő Taehyung látványa: az öltözéke már koránt sem volt annyira választékos. A póló gyűrötten terült el a felsőtestén, s a sötét rövidnadrág lazán csavarodott a lábaira. A fiú szemei résnyire nyitva voltak, de pillái rezzenéséből sejteni lehetett, hogy már az álmok mezején jár. Ririn igyekezett a leghalkabban összegyűjteni az ételmaradékokat és a szemetet a nappaliban trónoló asztalról, s amint a kukában landolt a feleslegessé vált, szanaszét dobált hulladék, a lány a tányérokat vette kezelésbe. Nesztelenül szorgoskodott, s amint végzett a takarítással Taehyung mellé telepedett egy vaskos szőnyegre. A lábait maga alá húzva térdelt a sűrű szálakból font szőttesre, könyökeit pedig a kanapé szélén pihentette meg, csodálva figyelte az alvó alakot. A fiú ezüstös fürtjei zűrzavarosan terültek szét a homlokán, már eltűntek a nedves izzadtságcseppek a felületéről, Ririn bazsalyogva igazította meg a fiú száraz, torzonborz tincseit. Élvezettel húzta végig az ujjait az alvó szemöldökének ívén, az orrán, ami egészen kitüremkedett az arca vonalából, az ajkait alig érintve simította, s végül az arcát kezdte ostromolni. Apró léptekkel haladt a mutató- és középsőujja Taehyung bőrén, mintha csak pöttöm lábnyomok lennének. Itt-ott elidőztek az ujjbegyei, hogy aztán ismét útra keljenek a barna padlón. Ririn egy egész történetet kitalált már a fejében: elnevezte az ujjai között megbújó csöppnyi emberkét, aki abban a pillanatban ért haza az iskolából… Egy pillanat alatt összerezzent gyermeteg játszadozása közepette, mikor a bőrére csókot lehelt a fiú. 

- Felébresztettelek? – kérdezte halkan Ririn. 

- Nem. – tátogta Taehyung. 

- Honnan tudtad, hogy nem Jungkook szórakozik? – suttogott továbbra is a lány. 

- Jungkook? – mosolyodott el Taehyung, s kinyitotta álomittas szemeit – Ő maximum belekönyökölt volna a hasamba. 

- Ilyen kegyetlen lenne? – derült Ririn is. 

- Igen. De az öblítő illata is elárulta, hogy nem Jungkook vagy… nem szeret mosni. 

- A lakást elnézve, más sem. – nevetett Ririn, noha a hangja kicsit kábán csengett.

- Honnan tudtad? – kérdezte Taehyung komolyan. 

- Beléptem a lakásba és, ami itt fogadott! Te jó ég! Ti nem szoktatok takarítani? – forgatta a szemeit a lány. 

- Nem arra gondoltam. – nézett Ririn szemébe a fiú. 

- Hanem? 

- Baekhyun-t? – nyögte ki Taehyung két ásítás között.

- Ó. – Ririn kissé nyugtalanul kezdte csavargatni az ujjai közé csíptetett tincset. 

- Ó, bizony. Elég meglepő volt, mikor egy másik pasi majdnem lesmárolt. – Az emlékre látszólag még a hideg is kirázta Taehyung-ot.

- Nem tudom… van, akin látszik, hogy meleg. – vonta meg a vállát Ririn – Bár, pont ma kaptam elég durva vizuális leckét arról, hogy nem hihetek mindig a látszatnak. – gondolkozott el, s félénken megkérdezte: – Hogy szerelted le Baekhyun-t? 

- Elpoénkodtam. – vallott a fiú – Úgy tettem, mintha valami vicces kis fanszervízt adtunk volna elő, aztán viccelődve hozzátettem, hogy a csajok fenekét azért jobban szeretem tapogatni. 

- És szerinted ennyi elég lesz neki? – érdeklődött Ririn.

- Remélem, emlékezni fog rá. – esett kétségbe Taehyung – Bízom benne, hogy kevesebbet ivott, mint Jongin. 

- Jongin? – kapta fel a tekintetét az utolsó név hallatán Ririn, egy pillanatra még a fejét sem érezte annyira tompának.

- Szerencsétlen azt sem tudta, hogy hol van, amikor Soyoung rámászott. 

- Ó szegény, még megsajnálom. – ironizálta lány. 

- Sajnálhatod is! Szerencsétlen akkora öklöst kapott az arcába Chanyeol-tól. Szerintem mostanra már a szivárvány minden színében pompázhat a feje. – röhögcsélt – Nem tudtam, hogy Suho ismeri Soyoung-ot, ő hozta fel… bár azt sem tudtam, hogy Sunhee és Jongin között alakul valami.

- Csak alakult. – ásított Ririn – Sunhee soha nem fog neki megbocsátani.

- Aludjunk? – kérdezte Taehyung, amint belenézett a bágyadt szemekbe. Ririn némán bólintott, s lassú mozdulatokkal igyekezett az elgémberedett végtagjait kiegyenesíteni. Automatikusan indult el a fürdőszoba irányába, s mikor némileg megtisztálkodott, kábán folytatta az útját a hálószobák felé. 

A szobában uralkodó káosz egy cseppet sem zavarta Ririn-t, könnyedén lépdelt át a néhány ruhadarabon, s a papírhalmokon, amiket csak az egyik éjjeliszekrényen álló lámpa fénye világított meg. A helyiségben sorakozó három ágy némileg furcsán volt elrendezve, de a lány már képtelen volt rákérdezni, hogy miért nem igazították mértani pontossággal a két szélső fekhelyet a falhoz, vagy, hogy miért olyan összevisszán húzták fel az ágyneműk huzatát. Ririn csak vállat vont, s csoszogva indult ahhoz az ágyhoz, amiben Taehyung már kényelmesen elfészkelte magát. A telefon még az egyik kezében pihent, s hatalmas ásításokkal adta a másik tudtára, hogy hiába hunyta le a pilláit, még nem lépett át a valóság és az álom határán. 

- Lehetőleg ne rugdoss meg! – nyammogta Ririn, miközben a takaró szélét igyekezett magasba emelni, hogy becsusszanhasson alá. 

- Igyekezni fogok. – helyezkedett Taehyung, miután egyetlen mozdulattal sötétségbe borította a helyiséget. Bágyadtan mászott közelebb a lányhoz, s a tenyerét a combján pihentette meg. 

Ririn-t jóleső borzongás csiklandozta, s ahogy a fiú mancsa feljebb araszolt, egészen felforrósodott a bőre. 

- Nincs rajtad rövidnadrág. – suttogott az éjszakába Taehyung, mikor Ririn feneke csúszott az ujjai alá. 

- Az kényelmetlen lenne alváshoz, amiben voltam. – magyarázta a lány, s még a szemeit is lehunyta, ezzel leplezve a nyugtalanságát, noha érezte, hogy az arcára vörös pír szökik.

- Oh. – lehelte elcsigázott gondolatait Ririn ajkaira a fiú. Finom, puha érintésekkel becézgette Ririn száját, a mozdulatai egészen lelassultak a punnyadt tompaságban. Ririn zaklatottan sóhajtott fel, ahogy a két test közötti távolság minimálisra csökkent. Taehyung bőre az övét csiklandozta, a lábai közrefogták az ő elnehezedett végtagjait. A fiú ujjainak simogatása csendesen barangolta végig a hátát, az oldalát, a melleit, hogy végül lágyan a nyakára hintsen pille érintéseket a póló fogsága alatt. A csókból eltűnt a tunya álmosság, a fiú nyelve pedig nem elégedett meg a lány ajkainak ízével, bátran kóstolgatta az állát, a fülét, s a nyakhajlatát is. 

- Taehyung. – lehelte Ririn kábán, sóvárgó hangon, noha ő sem tudta, hogy mit kíván elérni vele. A testét behálózta a fáradtság mázsás karma, mégis légies vágy fogta el Taehyung minden mozdulatára. 

- Hyeong! – Ririn fülét alig hallható, kérdő hang ütötte meg, s a vakító fény, ami a szavakat követte, kellemetlen ébresztőként szolgált a bíborszín ködfelleg után.

- Jungkook? – kerekedtek ki Taehyung szemei, miután felült az ágyban. – Miért nem alszol? 

- Most szexelni fogtok? – kérdezte az érkező az ajtófélfának dőlve, bizarr vigyorral a képén. 

- Erre muszáj válaszolnom? – hunyorgott Taehyung.

- Végülis nem. – rázta meg a fejét a BTS legfiatalabb tagja – Felhoztad nuna-t, hogy összebújjatok? 

- Te engedtél be, Jungkook. – szólalt meg Ririn pirospozsgás arccal, de amennyire csak lehetett igyekezett a takaró menedékébe bújni.

- Én? Nem is emlékszem rá. 

- Biztos félálomban voltál… – gondolkozott Taehyung – Most sem bánnám, ha elballagnál a szobádba.

- Hát jó! További jó szórakozást nektek! – vihogott maga elé a fiú, s elhagyta a helyiséget. 

- Neked is feltűnt már, hogy mindig ránk nyit valaki? – kérdezte Taehyung egy óriási sóhaj közepette, s csak akkor vette észre, hogy kedvese próbált láthatatlanná válni a paplan alatt. Az arcára elnéző mosoly terült, s egy puszit nyomott oda, ahol a fehér menedék alatt a lány fejét sejtette. – Jó éjt, Ririn! – suttogta bele az éjszakába, majd morogva mászott ki a takaró alól, hogy a Jungkook által égve hagyott villanyt lekapcsolhassa…