Doll☆s - 28. fejezet

Round and round

A díszletként használt lepel vakító fehéren csillogott a reflektorok fényében. A száraz, forró levegő elárasztotta a stúdió minden pontját, s habár odakint az őszi színözönben időnként csepergett az eső, a hatalmas épület falai között megragadt a nyári fülledtség. Sunhee egészen hálás volt az öltöztetőnek, amiért kevés anyagból álmodta meg a ruháját, így – noha nehéz szövetű farmer terült el a testén – a rövidnadrágban kicsit sem érezte a meleg csillapíthatatlan hőségét. Néhány simító mozdulattal igazította el hosszú, egyenes, szőke haját, még mindig megmosolyogtatta a hajszálai végeiben megbújó rózsaszín kavalkád. Valahogy nem bánta, hogy kikopott belőle a rikító árnyalat, s mégis, mikor Kangdae közölte, hogy hamarosan ismét sokkal élénkebben fog tündökölni a haja, boldog volt. Imádta a sürgést, ami körülölelte: a kamerák egyenletes síneken csúsztak jobbra-balra; a rendező kényelmesnek tűnő székről magyarázta a következő jelenetek stratégiáit; a stáb tagjai pedig igyekeztek aszerint előkészíteni a terepet. Sunhee türelmesen ácsorgott – a műsor egyik sminkese körülötte ugrálva fáradozott, hogy tökéletesítse a vonásait –, figyelmét pedig a tőle néhány méterrel bohóckodó Doll☆s tagok kötötték le. Mosolyogva nézte, ahogy Minhee és Ririn néhány nyújtó mozdulattal készül elő a következő részhez. Nevetgélve próbálták a pánt nélküli overaljukat a felsőtestükön tartani, még Ririn hangját is jól hallotta, amint arról panaszkodik, hogy ő direkt kérte a tervezőt, hogy ajándékozza meg a fekete összeállítását legalább egy spagettipánttal, mert a göncében képtelenség lesz táncolni, de rá senki nem hallgat. Eunha olyan gyorsan lépett a két szórakozó taghoz, mintha megtanult volna teleportálni, majd egy egyszerű mozdulattal nyomta az idősebb kezébe a ragasztószalagot. 

- Ezzel arra akarsz célozni, hogy fogjuk be a szánkat? – kérdezte Ririn röhögve, mire Eunha csak megforgatta a szemeit és fáradt sóhajjal indult Sunhee felé. 

- Komolyan néha annyira humorosak tudnak lenni a csapattársaid! – ironizált. 

- Nyugi, csak nagyon szeretik a műsort – veregette volna vállba a leader a menedzsersegédet, de a sminkes még mindig körülötte legyeskedett –, és a legjobban a Random Play Dance részekért vannak oda. 

- Remek. – vett egy mély levegőt a nő. – Remélem, nem fog lecsúszni a ruhájuk a nagy ugrálásban. 

- Szerintem nyolc köteg ragasztót fognak magukra tekerni, hogy még véletlenül se villanjon ki a cicijük. – röhögött Sunhee – Ne aggódj! – bíztatta a menedzserasszisztenst, s azzal a lendülettel továbbállt. 

Egy öblös hang énekelve adta a kis csapat tudtára, hogy közeledik a szünet vége, s így a Doll☆s tagjai lassan visszaszállingóztak a hófehér falak elé. A lányok arcára felkúszott a műmosoly, s próbálták minden rezdülésüket összeegyeztetni a forgatókönyvben írt szerepükkel. 

- A Doll☆s egy igazi táncos csapat – szólalt meg Doni –, így arra gondoltunk, hogy kicsit megnehezítjük nektek a Random Play Dance feladatot. 

Sunhee egészen összerezzent a mellette felhangzó kijelentés hatására, s olyan értetlenül nézett a műsorvezetőkre, s néha egy-egy pillanat erejéig a rendezőre, mintha valóban váratlanul érte volna a felkonferált műsorszám. A többiekre pislákolt, akik ugyanolyan meglepetten bámultak, mint ő. Minhee izgatottan dörzsölgette a kezét, noha a szemeiben kíváncsiság csillogott; Ririn helyeslően bólogatott, mintha most szembesült volna a dologgal először; Soyoung egy másik dimenzióban járhatott, a bugyuta mosolyán túl semmilyen érzelem nem látszott az arcán; míg Haewoo egészen elfehéredett az emlékektől… elvégre napok óta erre a produkcióra készültek. 

- Mi lesz a feladatunk? – csendült fel végül Minhee hangja. 

- Csapatokra fogunk osztani benneteket – magyarázta a műsorvezető – az egyik csapat néhány fiú együttes táncát kapja, a másik pedig lány együttesek táncait. De a saját koreográfiátokat is táncolnotok kell. 

- Mi táncoljuk a fiúkat! – emelte a magasba Minhee a kezét, s az ujjai között Ririn csuklóját is szorongatta.

- Rendben. – mosolygott Doni felvéve a táncoslábú izgalmát, s a többi tagra nézett. 

- Én nagyon szeretem a lányok koreográfiáit. – csendült fel alig hallhatóan Soyoung hangja, Doni pedig bólintva bámult Sunhee-re. 

- Én nem igazán tudok táncolni… 

- Ó, pedig láttuk ám mind azt a bizonyos reklámot. – kacsintott Coni mindentudó vigyorral a képén, mire a leader zavarba jött. A szeme előtt megjelent Jongin csillogó tekintete, az ajkai, amik az övét cirógatták, s a komoly hangon elhintett szavai: „Tényleg ezt akarod?”. Sunhee érezte, ahogy az arcára pír szökött. Egészen hálás volt a rengeteg rétegnek, amit az arcára kentek, így valószínűleg senki sem vette észre a zaklatottságát. 

- Szerintem, Sunhee-nak csatlakoznia kéne Soyoung-hoz! – szavazta meg a két műsorvezető végül. A Doll☆s leadere bizalmatlanul nézett körbe, s szinte villámokat szórt a szemével, amikor meglátta, hogy Minhee mennyire elégedett ezzel a csapatbontással. 

- És Haewoo? – értetlenkedett a legfiatalabb, hiszen a morcos rappert nem osztották be egyik csapatba sem. 

- Úgy hallottuk, Haewoo nem szívleli annyira a táncokat, így neki csak a Doll☆s táncaiban kell közreműködnie. 

Minhee egy gyors mozdulattal eligazította lilás frufruját; valójában csak akkor vette észre mennyire megnőtt a haja, mikor izgatottan beállt a kamerákkal szemben, s várta a felcsendülő dalt. Olyan ösztönösen mozdult a dal ütemére, fel sem tűnt neki, hogy éppen mi szól a hangszórókból, a lábai pontosan tudták, hogy hova kell állniuk, hogy milyen lépést kell tenniük. Ahogy a dal váltott Minhee érdeklődve figyelte a mellette táncoló Ririn-t – aki ugyanolyan könnyedén vette fel az új koreográfia ütemét, mint ő –, elmosolyodott. Egyáltalán nem foglalkozott a mögöttük zajló párbeszéddel, azzal, hogy a két műsorvezető mennyire meglepődik a lányok energikus mozdulatain vagy, hogy egy-egy lépéssort tökéletesebben adtak elő, mint az eredeti előadók. 

- Hihetetlen! – állt meg a zene egy pillanatra, Doni pedig erősen csapta össze a kezét – Én nem vettem észre, hogy hibáztatok volna. – S ezzel segélykérően a másik műsorvezetőre nézett.

- Én sem. Akkor nézzük meg, mit tud Sunhee és Soyoung!

Sunhee nagy levegőt engedett a tüdejébe, hogy teljesen felkészüljön az előtte álló kihívásra. Persze tudta jól, hogy melyek lesznek azok a dalok, amikből egy-egy részletet kivágnak majd a műsor szerkesztői. A leader erősen koncentrált a felcsendülő dallamra, s maga mellé lesve örömmel figyelte, hogy Soyoung is minden idegszálával azon van, hogy tökéletesen adja vissza a koreográfia mozdulatait. A leader kissé túlzónak érezte a legfiatalabb mozdulatait, ahogy az AOA Miniskirt dalának csípőkörzését végezte, s talán túl kitárulkozónak Sunmi Fool moon slágerének néhány mozdulatát. Sunhee még magában elmorogta, hogy még maga Sunmi sem adta elő annyira szexisen a táncát egyetlen műsorban sem, ahogy Soyoung vonaglott egy korhatár nélküli műsorban. Csak megrántotta a vállát, biztosra vette, hogy ki fogják vágni a túlfűtött lépéseket, s ha mégsem találná meg a szerkesztő virtuális ollója azokat a jeleneteket, tudta, hogy Kangdae nem lesz kegyes. 

Sunhee nagy sóhajjal konstatálta, hogy végül a lány koreográfiákat is leállította a rendező.

- Ez így nem vicces! – vett egy hatalmas levegőt Coni – Egyikőtök igazán ronthatna már! 

- Haewoo biztos fog. – nevetett Minhee meglökve a mellette álló rappert. 

- Ne már, Darling! – fogta magát vissza a rapper – A saját koreográfiánkat csak tudom. – forgatta meg a szemét, noha a következő néhány percben rendesen megizzasztotta a dalaik pergő üteme és a táncok vad mozdulatai. Egészen meglepődött, mikor hirtelen megállították a zenét, s a két műsorvezető magához intette. 

- Haewoo! Észrevettük ám! – kezdett vigyorogni Doni. 

- De én mindent jól csináltam. 

- Nem! A többiek más irányba fordultak! – magyarázta Coni, Haewoo pedig kétségbeesett arccal Minhee-re nézett. 

- Ne haragudj My Darling, nem figyeltem mit produkálsz. – mentegetőzött Minhee szánakozva. 

- Na, de Darling! Mindig engem kell figyelned, nem tudtad? – háborgott a rapper, mire a többiekből egyszerre tört ki a nevetés. 

- Hát jó, kaptok még egy lehetőséget! – vihogtak a műsorvezetők is, s Haewoo ezzel ráébredt, hogy a szenvedései még közel sem értek véget…

Az öltöző megtelt hangokkal, ahogy a lányok nevetgélve elfoglalták az apró helyiséget. Minhee örömmel kezdte lefejteni magáról a kétoldalú ragasztóval felerősített ruháját, s kissé felszisszent, mikor a bőrét tépte a ragacs. Huncut szemekkel kezdte Ririn-t fürkészni, aki szintén egy-egy fájdalmasabb tépés után kínlódó hanggal adta a terem tudtára a szenvedését vicces arckifejezéseket vágva. 

- Unnie, csak nem fáj? – kérdezte röhögve, mire az fintorogva pislogott a fiatalabbra. 

- Neked talán nem? – nyögött fel, ahogy az utolsó ragacstól is megszabadult. 

- De, csak én nem vágok ilyen hülye képet közben! – lökdöste meg Ririn-t miközben próbálta leutánozni a másik ábrázatát. 

- Ez tökre nem vicces! – húzta fel az orrát Ririn. 

- Igazából… de, az! – csatlakozott a párbeszédhez Sunhee is, aztán Minhee-hez lépve erőteljes mozdulattal tépte le a felsőrészt a táncosról. Minhee könnyezve sikoltott fel, s dühös pillantásokat vetett a leader-re. 

- Ez nem volt szép tőled! – nyöszörgött. 

- Pedig vicces volt! – veregette hátba Haewoo a táncoslábú lányt. 

- My Darling, még te is összeesküdsz ellenem? – vált Minhee hangja színpadiassá. 

- Még szép! – bólintott Haewoo – Ha már miattad kellett többször végigtáncolnom a Random Play Dance részeket. 

- Nem tehetek róla, hogy nem téged figyeltelek állandóan! – forgatta a szemeit Minhee, de a mosoly levakarhatatlan volt az arcáról. 

- Pedig rajtam kívül senki mást nem nézhetnél! – ölelte át a vállait a rapper. – Na jó, én keresek valami eldugott sarkot és elszívok egy szál cigit. – sóhajtott nagyot Haewoo, majd még hozzátette – A kocsihoz megyek utána, ha keresnétek. 

- Oké! – énekelte mind a három lány, akiket az öltözőben hagyott. 

- De hol a másik két jómadár? – csodálkozott Eunha, s lassan végigvezette a szemét a mélygarázs szürkés oszlopai között. Az előtte táncolva bohóckodó Minhee már éppen elérte a hófehér furgon egyik ajtaját és nevetve nyitotta ki a legidősebb Doll☆s tag előtt, aki pukedlizve mászott be az autó belsejébe, mintha csak valamilyen régi korból jött előkelő dáma lenne.

- Kimentek levegőzni, biztos még nem értek ide. – vélekedett Sunhee, aki Eunha mellett lépegetett ráérősen, s észrevétlenül próbálta a gondolatátvitel tudományát elsajátítani, hátha ezzel elérheti, hogy megjelenjen a két elcsatangolt Doll☆s tag még mielőtt Eunha rájön az igazságra. Egészen megkönnyebbült, amikor a két lányt felfedezte az egyik feljáró ajtajánál. 

- Hol voltatok? – vonta kérdőre az érkezőket Eunha türelmetlenül, csípőre tett kézzel. 

- Csak egy kicsit kimentünk. – vágta magát laza pózba Haewoo, s a kabátja gombjait kezdte módszeresen kiakasztgatni. – Kint egészen hűvös van, tuti esni is fog. – próbálta terelni a témát, s hirtelen pattant be a leghátsó ülésre Minhee és Ririn mellé. Sunhee nagyot sóhajtva ült be, s Soyoung is csendesen, leszegett fejjel követte a példáját. 

- Cigi szag van. – fintorgott Sunhee miközben egészen hátrafordult, hogy a többiekkel is közölje a gondolatait. Igyekezett úgy suttogni, hogy a vezető fülkében egyik menedzser se hallja az elfojtott hangját. 

- Persze, mert cigiztem. – forgatta meg látványosan a szemeit Haewoo. 

- Szerintem, nem csak te cigiztél. – erősködött a leader. 

- Mit foglalkozol velem annyit? És ha én is elszívtam egy szálat? Már azt sem szabad? – nyafogott Soyoung dühösen. – Persze, nektek bármit lehet, nekem meg semmit. 

- Ne felejtsd el, hogy csak a hangod miatt vagy a bandában. – intette meg a lányt a leader, s azzal tüntetően a telefonját kezdte piszkálni, s végül még a fülét is bedugta, hogy – elmondása szerint – Ririn legújabb dalát hallgathassa meg. 

Az esőcseppek ráérősen kopogtak az ablakokon, a kintről beszűrődő zajok pedig elhaltak a kisbusz borításán. A kinti tájat lemosta a csendes eső, sokkal erősebbé varázsolva a színeket. Minhee csodálva bámulta a zöld erőteljes szikrázását, a sárga ragyogását, a piros rubintját. A falevelek ráérősen hullottak egészen a földig, s neki sokkal kellemesebb volt ezzel a ténnyel foglalkozni, mintsem az autóban érezhető feszültséggel, amit Soyoung idézett egyetlen másodperc alatt. Fárasztotta a lány lázadása, így alig várta, hogy végre elhagyhassa a süllyedő hajót. Egyre terhesebb volt számára, hogy a legfiatalabb által létrehozott sötét ködtengerben éljen.

Az autó egyenletesen lassult, s egy hatalmas épület előtt állt meg. A felhőkarcoló üvegteste szürkés csillogással tükrözte a hófehér mikrobuszt. Minhee mosolyogva bámulta a fölé húzódó épületet, s néhány percig azon gondolkodott vajon melyik ablak lesz az a próbaterem, ahova ő is hivatalos.

- Nem tudom, meddig fog tartani a találkozó, Minhee – kezdett csacsogni Kangdae a volán mögül –, de hívj fel, ha végeztek és érted jövök. 

- Ugyan! – mosolyodott el Minhee – Hamarosan eláll az eső – bámult ki az ablakon –, nem kell annyira pesztrálnod, csak pár sarokra vagyunk otthontól. Majd hazajutok valahogy.

- Rendben. – sóhajtott Kangdae, meg sem próbálva meggyőzni a táncost. – De vigyázz magadra! 

Minhee fázósan húzta magán össze a lenge, őszi kabátját, s a második utcát átszelve már tisztában volt vele, hogy nem volt jó ötlet lebeszélnie Kangdae-t arról, hogy elszállítsa a Dollhouse-ba. A tócsák színezte járdákon sétálva a babarózsaszín tornacipője lassan locsogni kezdett, s a világos farmerja szélén is érezte már a nedvességet. Mégsem akarta felhívni a menedzsert. A gondolatai tánc megbeszélés pontjai körül forogtak, a szíve megtelt a zene ritmusával, s táncolva ugrált a pocsolyák között, mint egy apró gyermek, aki akkor találkozik először az összefüggő vízcseppekkel. A vigyor levakarhatatlan volt az arcáról, s jól ismerte már Kangdae-t ahhoz, hogy tudja, a hiperaktív énjével nem tud mit kezdeni… Csak néhány bohókás esőcsepp, ennyi pottyant a fejére, mikor rájött, hogy itt nincs mese, muszáj valakivel hazavitetnie magát. Jókedvűen állt az egyik buszmegálló átlátszó menedékébe, s a telefonját kezdte bűvölni, mikor meglátta a tökéletes áldozatot. Nem gondolkodott rajta sokáig, inkább megnyomta a zöld gombot, egészen boldoggá tette a tény, hogy a telefon kicsengett. 

- Oppa! – dalolta Minhee vigyori hangon. – Mit csinálsz? (…) És nem akarsz kirándulni egyet? – vált a lány hangja reménytelivé – Eljössz értem? 

Az eső cseppjei egyre nagyobbakká váltak, de Minhee még mindig vidáman lengette a lábait a buszmegálló padján ücsörögve. Valahol a távolban egy durva zümmögést hallott. Szinte maga elé tudta képzelni a versenymotor alakját. Egészen meglepte a hangos dudaszó: felkapta a fejét és mosolyogva figyelte az ablakon kukucskáló Jongdae alakját. 

- A taxid megérkezett! – kacsintotta Chen, Minhee pedig bolondos kacagások közepette ugrott be az autóba, egyenesen az anyósülésre. 

- Hogy lehet az, hogy bármikor hívlak, te ráérsz? – vezette végig gyanakodva a fiún a tekintetét Minhee. 

- Szerintem van egy hetedik érzéked, ami erre van ráállva. – nevetett Jongdae. 

- Persze, persze! – hihetetlenkedett a lány – Valld csak be, hogy valami próbáról lógtál el, mondván, hogy fontos dolgod van. 

- Oké. – vált komolyabbá Jongdae hangja, s közben magasabbra tekerte az autó belső hőmérsékletének szabályzóját – Igazából tényleg volt egy próbánk, de már senki sem vette igazán komolyan. – vont vállat Jongdae.

- Nem voltak dühösek, hogy eljöttél? – kérdezte Minhee kissé félve. 

- Hát kaptam egy nagyon szúrós pillantást – hatásszünetet tartott, mintha csak a másik reakciói érdekelték volna – Sehun-tól. 

Minhee még a lélegzetét is visszatartotta. Aggódott, hogy Jongdae miatta került bajba, de amint meghallotta Sehun nevét a tüdejéből kiszaladt a bent tartott levegő. 

- Pfú! – forgatta meg hozzá a szemét, s még véletlenül sem vallotta volna be, hogy mennyire zavarba hozta ez a tény. 

- Akkor ne szólaljak meg, és ne mondjam, hogy mennyire elpirultál? – sandított Jongdae a táncosra. 

- Nem tudom, hogy miről beszélsz! – kötötte az ebet a karóhoz Minhee. 

- Ezek szerint engem jobban kedvelsz? – próbálta oldani a feszültséget. 

- Még szép! – bólintott a táncoslábú – Sokkal kényelmesebben érzem magam, ha veled vagyok. 

Jongdae arcán kellemes mosolyt varázsoltak Minhee szavai, még talán a fejét is megcsóválta alig észrevehetően, de a lányt egyáltalán nem érdekelte. Semmiségekről kezdett beszélni, s egészen megnyugodott, mikor meglátta a háztömbjüket. 

Hangosan kopogtak a cseppek az autó tetején, s Minhee magára húzta a kabátja kapucniját, hogy az utolsó lépéseket is megússza szárazon. Ahogy kilépett az autóból, megfordult, s egy kedves vigyorral az arcán integetett a ráérősen elinduló járműnek. Nagy levegőt vett, hagyta, hogy a tüdejét megtöltse a kellemes őszi eső illata, még a fülében csengő motor pergése sem bosszantotta. Csak egy pillanat volt, amíg a szemét a szemközti utcán ácsorgó motorra emelte… megdöbbent. A hófehér dzsekiben díszelgő fiú hirtelen kapta le magáról a bukósisakot, s Minhee-nek akkor már egy csepp kétsége sem maradt a kilétét illetően. Egy pillanat alatt ült ki az arcára a düh pirossága, s azzal a lendülettel indult is a bejárat felé, hogy még véletlenül se kelljen szót váltania a motorral érkezett alakkal. Az ujjak úgy fúródtak a karjába, mintha nem is borította volna a testét kabát. 

- Mit akarsz? – dühöngött a lány. 

- Mintha nem tudnád. – Sehun hangja mélyebb volt, mint általában, a sóhaj, ami elhagyta az ajkait, pedig fáradt. – Miért pont Chen-t hívtad? Tudod, mennyire idegesít. 

- Mit foglalkozol velem? – rántotta ki a kezét Minhee a szorító karmok közül. 

- Az övé akarsz lenni? 

Minhee lefagyott a felcsendülő kérdéstől, de talán a fiú bánatos szemei sokkal jobban meglepték. Fájdalmasan szusszant fel: Sehun tincseit már átáztatták a bolondos cseppek, a bőrhatású kabátján már végigszaladt az eső.

- Gyere! – fogta meg Sehun kezét – Kicsit szárítkozz meg, aztán mehetsz. 

Sötétbe borította az utcákat az őszi éjszaka. A felhők lassan tűntek tova, s a Hold ezüstös csillogással nézte Szöul városát. Minhee érezte a torkában a szívverését, s a testét furcsa melegség fűtötte. A kis kabátjától már megszabadult, de még a rózsaszín pólóját is túl fullasztónak érezte. Egészen hálás volt a mosókonyha rejtekének, és a tisztán sorakozó törölközőknek, amik közül eggyel éppen Sehun hajkoronáját masszírozta szárazra. A fiút olyan gyorsan ültette le az egyik elhagyott székre, mintha csak muszáj lett volna, s azzal a lendülettel a fejére terítette a vaskos anyagot. Biztonságban érezte magát, hiszen még véletlenül sem tudta felfedezni a másik szemeiben szikrázó értetlenséget. Egészen meglepték a lágyan csúszó ujjak, amik végigsimították a csuklóját, s arra ösztönözték a lányt, hogy leemelje az eddig takaróként szolgáló törölközőt. 

- Tényleg nem akarsz válaszolni a kérdésemre? – szólalt meg Sehun, s Minhee pontosan ilyennek képzelte azt a rejtett szempárt, ami most válaszokat követelve pásztázta. 

- Milyen kérdésre? – forgatta meg a szemét. 

- Vele akarsz lenni? Őt akarod? Azt akarod, hogy ő érintsen, hogy ő csókoljon? – Minhee feje zsongott a feltételezésektől, s legszívesebben az ujjait Sehun ajkaira tapasztotta volna, hogy ne hallja azt a fájdalmas lenézést a hangjában. 

- Mit számít ez neked? – Minhee kezdte elveszíteni a türelmét: szerette volna lezártnak tekinteni ezt a beszélgetést és elfelejteni a témát.

- Akkor is az enyém leszel! – suttogott Sehun, s lágyan maga felé húzta a táncost, hogy szájával az ajkaira tapadhasson. A lányt meglepte a kedveskedő csók, a puha mozdulatok még inkább vörösre festették az arcát. 

- Teljesen összezavarsz! – habogott Minhee miután elvált a fiútól, de csak néhány centire tudott hátrálni – Mégis mit akarsz tőlem? 

- Megint itt tartunk. – mosolyodott el Sehun – Én téged akarlak. És te, Minhee? Jongdae-t akarod? 

- Jongdae egy jó barátom. – suttogott Minhee maga elé. 

- Értem. – Sehun olyan lágyan túrt a másik hajszálai közé, s olyan édes sóhajjal csókolt a szájára, hogy Minhee egészen megmosolyogta a mozdulatsort. Jól esett a fiú karjaiba omlania, noha kissé nedvesnek érezte a fekete pólót, amit Sehun viselt a hófehér bőrhatású kabát alatt. 

- Menj haza! – adta ki az utasítást Minhee leszegett pillákkal, alig hallhatóan. 

- Gyűlölöm a gondolatát is, hogy Jongdae-t hívtad fel, hogy lassabban értem oda, hogy láttam, amint elhajt veled. 

- Mert paranoiás vagy! – vigyorodott el Minhee. 

- Te teszel azzá! – panaszkodott a fiú durcásan, s ujjaival a lány arcát kezdte végigsimítani. 

- Menj haza! – ismételte magát Minhee – Nem akarom, hogy megfázz! 

- Nem akarok haza menni! – vitatkozott Sehun – Ki tudja, ha újra látlak, lehet, nem leszel ennyire készséges. – húzta magához a táncost, s ismét az ajkaira tapadt, Minhee próbált szabadulni a szorításából, aminek Sehun nem örült túlzottan, amit nagy szusszanása is jelzett. 

- És ha megígérem, hogy legközelebb is készséges leszek? – kérdezte a lány incselkedve. 

- Ó! – Sehun elvigyorodott – Talán elhiszem… 

- Menj haza, Sehun! – nevetett fel Minhee, s örömmel figyelte, hogy a fiú kelletlenül, de feltápászkodik, s elindul a kijárat felé…

A Dollhouse csendben úszott, csak Sunhee ideges szusszanásai töltötték be a nappali falait, aki éppen valamilyen távoli világban gyilkolta a zombik seregét. A gondolatai olykor-olykor elkalandoztak: a szemei előtt már nem a csúnyán felszabdalt élőholtak igyekeztek megszabadítani az életétől, hanem Jongin forró lehelete táncolt az arcán. A fiú hangja mélyebb volt és karcosabb, mint máskor, s a szavai beszívódtak a lány szürkeállományába: „Jól gondold meg, Sunhee, mert nem vagyok türelmes ember. Nem fogok örökké utánad futni.”. Sunhee hiába váltott fegyvert, s hiába igyekezett az összes titkos támadást kivitelezni, amit tudott, valahogy a zombik erősebbnek bizonyultak, és a képernyőn már csak a vér csörgedezett végig vörösen, hogy később ott éktelenkedjen a Game over felirat. 

- Ne már! – nyafogott Sunhee és dühösen maga mellé vágta a konzolt. Néhány pillanatig dühösen figyelte a képernyő változását. Már maga sem tudta, hogy elindítsa-e újra a játékot vagy inkább hagyja, hogy elnyomja az álom, de akkor ismét eszébe jutott az a felkavaróan bongó hang, s az a kellemes mosoly, ami a fiú arcára terült: „Álmodj velem!”. 

- Hát te meg hova készülsz? – tűntek el a zavaró gondolatok Sunhee fejéből, amint meglátta, hogy Ririn a piros tornacipőjét erőlteti magára. 

- Te még fent vagy? – csodálkozott el a másik látványosan. – Azt hittem, elaludtál játék közben. 

- Még fent vagyok. – motyogott Sunhee maga elé – De hova is mész? – kérdezte újra. 

- Taehyung-gal találkozok. 

- Ilyenkor? – csodálkozott a leader. 

- Nem tudott aludni, úgyhogy muszáj hamburgert ennie. – magyarázta Ririn.

- Mi van? – vált Sunhee hangja még értetlenebbé, mire Ririn csak legyintett. 

- Ne keresd az összefüggést, Taehyung-logika. 

- Csak ketten mentek? – kérdezte Sunhee miután elnyammogta magában, hogy V tényleg fura. 

- Nem, Jimin is jön. 

- Akkor várj! Megyek én is! – ugrott fel a kanapéról a leader hirtelen. 

- Öt percet kapsz! – vágta a legidősebb Sunhee szemébe a tényeket – Ha addig nem érsz le, itt hagylak! 

Sunhee sietve cserélte át az otthon használt pulóverét egy fehér-kék csíkos felsőrészre, és egy barnás sálat is a nyaka köré csavart, majd az előszobában felvette az egyik kedvenc fűzős bokacsizmáját. Utolsó simításként még beletúrt a hajába, hogy felélénkítse szőkés tincseit, s azzal elindult Ririn után. Csak akkor vette észre, hogy a táskáját a kanapén hagyta, mikor beértek a hangulatos gyorsétterem épületébe. Félve pillantott a legidősebbre, de akkor már Ririn vonásain számára ismeretlen fény tündökölt. 

- Szia! – lépett Ririn az egyik asztalhoz, mikor kiszúrta az immár sötét hajú fiút. 

- Sziasztok! – tekintett fel Taehyung, kissé megigazgatta a feje tetején ülő sapkát, de a vigyor letörölhetetlen volt az arcáról. 

- És Jimin? – kérdezte Ririn ledobálva magáról a feleslegessé vált ruhadarabokat, Sunhee pedig nyugodtan huppant le az egyik székre. 

- Épp kaját vesz. 

- Ingyenélő! Meghívattad magad, mi? – gyanakodott Ririn. 

- Sajnos elveszített egy fogadást. – vonta meg a vállát Taehyung. 

- Megyek, rendelek én is valamit. A lányoknak is akarok vinni haza. Sunhee? Te mit kérsz? – tekintett a leaderre Ririn. 

- A szokásosat! – pillantott Sunhee a legidősebbre – De eonni, én… otthon hagytam a táskám. 

- Sejtettem. – forgatta meg a szemeit Ririn, s legyintve elindult a pult felé. 

Ririn ügyetlenül bámulta a kikért kajákat, s próbálta minden logisztikai tudását összeszedni, hogy a zacskókat és a tálcákat könnyedén elhurcolja az asztalig, ahol a többiek tanyáztak. Már épp feladta volna a küzdelmet – maga előtt látta, hogy két körben kell elcipelnie a rendelését –, amikor megjelent mellette Jimin és a papírzacskók nagy részét magához véve indult el. 

- Köszönöm. – rohant a fiú után Ririn, aki csak egy bólintással válaszolt. 

A Doll☆s legidősebb tagja mosolyogva figyelte, ahogy Sunhee élvezettel hallgatta Taehyung beszámolóját a legcukibb cicákról, akikkel valaha találkozott; s érdeklődve nézte, hogy Jimin milyen tekintettel bámulja a mellette ücsörgő szőke lányt. 

- Ezek szerint nagyon készültök már a koncertre… – vigyorgott Ririn, amint Taehyung levitte a hangsúlyt a beszámolója végén. 

- Igen! – nyammogott a fiú, noha már az utcát szelték hazafelé a szája még mindig tele volt – Remélem, el tudsz majd jönni! 

- Csodálom, hogy néhány nappal előtte elengedtek titeket… 

- Hát, hogy elengedtek, azt nem mondanám. – röhögcsélt Taehyung – Kiszöktünk. 

- Mi? 

- Már nagyon nyomasztó volt bent lenni. Kellett egy kis friss levegő, meg azért hiányoztál is. 

Ririn kipirulva nézett a mellette haladó fiúra, noha eddig minden figyelmét az előttük sétáló két alak kötötte le. 

- Te most komolyan azért akartad hozni a cuccom, hogy megdézsmáld a kaját, amit a lányoknak szántam? 

- Te aztán! Én itt kiadom a szívem legféltettebb titkát – dramatizálta túl Taehyung a helyzetet –, te meg csak az ellopkodott sült krumplira tudsz gondolni? 

- Srácok! – állt meg Jimin hirtelen – Nem akarunk taxival menni? – kérdezte s bizonytalanul tekintett fel az égre – Szerintem esni fog. 

- De! – jelentkezett Sunhee egyből a taxi gondolatára, valahogy a tömérdek ételről, amit magába tömött egészen elálmosodott, s bízott benne, hogy az éjszakája álmatlan álommal fog telni. 

- Nem fog esni! – tekintett fel Taehyung is. 

- Én azért nem kockáztatok. – erősködött Jimin, Sunhee pedig vidáman követte a fiút, aki természetesen egyből felajánlotta, hogy a lányt is hazaviszik. 

- A kaját igazán elvihették volna, hogy ne kelljen cipelni. – forgatta meg a szemeit Ririn, s azzal tovább sétált. 

- Most miért? – értetlenkedett Taehyung – Nem is te viszed. 

- Sokra megyek veled, ha megeszed az egészet. – forgatta a szemeit Ririn nevetve, s nekilökte a vállát a fiú karjának. 

A város egyre csendesebbé vált, ahogy a páros elhagyta a főútvonalakat, s a nyugodt utcácskák sötétjében ők is szabadabbnak érezték magukat. 

- Nem akarlak megijeszteni – kezdte Taehyung –, de szerintem csepeg az eső. 

- Igen, nekem is feltűnt. – bámulta az eget Ririn, s egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogta a fiú kezét – Fussunk! – iramodott meg gyors léptekkel, s csak nevetve figyelte, ahogy Taehyung felvette a tempóját. 

Mire a Dollhouse közelébe értek, már csurom vizesen rohangáltak nevetve a sötét éjszakában. 

- Várj! – szólt Ririn, s behúzta a fiút az ajtón – Szerzek neked valami ruhát, meg egy esernyőt. Jimin ki fog nyírni, ha lebetegszel. 

- Ririn! – húzta magához Taehyung a lányt, az ajkaik összeértek, s noha kissé szuszogtak még a futástól, a Doll☆s legidősebb tagja úgy érezte azt sem bánná, ha belefulladna abba a csókba. Forrónak érezte a testét, a szeme előtt pedig színes pacák táncoltak körkörösen. Pulzált a vére, ahogy felszaladt a lépcsőn, tompának érezte a hallását, ahogy a szekrényéből kitúrta a bátyja pulóverét, amint Taehyung-nak szánt. Izzadt a tenyere, ahogy az esernyő fogantyúját megmarkolva igyekezett vissza a ház bejáratához, hogy útnak indíthassa az ott rostokoló fiút. 

- Nagyon piros az arcod! – simította végig Taehyung a másik vonásait. – Menj be és vegyél egy forró fürdőt! Nehogy megfázz nekem! 

- Ne aggódj miattam! – vonta le a fejét Ririn – Sosem vagyok beteg. – tette még hozzá. 

- Akkor megyek. – állt egyik lábáról a másikra a fiú. 

- Jó. – Ezzel az egyetlen szóval húzta a pillanatot Ririn. 

- Várlak a koncerten! – Ririn kapott még egy kellemes csókot a homlokára, s azzal Taehyung kilépett a házból. A Doll☆s legidősebb tagja érezte, ahogy a végtagjai lassan elnehezednek; a fején pedig ugyanolyan kegyetlenül dörömböltek az esőcseppek, mint mikor még odakint szaladtak. Hatalmasat tüsszentett maga elé, de kicsit sem érdekelte… vonzotta az ágy, a forró katlan, amit a takaró alatt sejtett, s az álmok, amik egy őrjítő koncertről meséltek, ahol kivételesen nem ő állt a színpadon.