Az együttélés szabályai - 3. fejezet

Ne hozz fel idegeneket!

Egészen máshogy képzeltem a csajos szobát, amiről addigra már rémképek sorozatát hallottam a kissé becsiccsentett fiúktól egy-egy italozós estén. Mert igen, minden kurjongatásuk behallatszott a papírvékony falaknak köszönhetően. A fiúk elmélete szerint a rózsaszín, tütükkel és tollas boákkal dekorált falak valójában piszkoskékek voltak, s a díszítés pedig kimerült egy-egy durván letépett cellux csík hagyta fehér nyommal. Innen-onnan persze lógtak ruhák: Ayame bosszankodva mesélt a szekrények fiókos megoldásának hátrányairól, s arról, hogy az ingeket, blúzokat fel kell akasztani, mert egyébként használhatatlanná gyűrődnek. A két ágy teljesen a falhoz volt préselve, az asztalokon laptopok pihentek, a konnektorok mennyisége pedig láthatóan túl kevés volt, hiszen a lyukak mellett ezer kütyü várt a sorára: töltők, hajvasalók, hajszárítók, UV lámpák… Kész szépségipari Kánaánt halmoztak fel a lányok. 

Kényelmesen süppedtem bele a fotelba, ami a két lány szobájában pihent. Fogalmam sem volt, hogy voltak képesek a berendezésért felelős munkatársak betuszkolni egy ilyen kicsiny helyiségbe még egy bútordarabot, de valójában nem is érdekelt. A falak szinte vakítottak a besütő napfényben, amit Ayame igyekezett ugyan kizárni, de a sötétítő nehézkes anyaga sehogy sem sietett a lány segítségére. A telefonom észrevétlen rezgéssel adta tudtomra, hogy üzenetem érkezett, s talán még a szemeim is őrült csillogásba kezdtek, mikor megláttam Baekhyun nevét villogni a virtuális borítékon. A vigyor kiült az arcomra, s Ayame érdeklődve kérdezgetett a boldogságom okáról, mikor Alie halk kilincs-kezelésére lettünk figyelmesek. 

- Te meg hol a búbánatban voltál? – jött a vallatásnak hangzó kérdés a japán lánytól, aki olyan részletességgel szemlélte meg a lakótársa öltözékét, mintha a kissé gyűrött kertész rövidnadrág és a hófehér póló beszélni tudott volna. 

Alie

- Én… - kezdett bele az elveszett leányzó, de a hangnem úgy meglepte, hogy megtorpant a csukott ajtó árnyékában, s talán még ki is húzta magát. Akkor jöttem rá, hogy Ayame-ben egy kiképző tiszt veszett el. 

- Nehogy azt merd mondani, hogy most értél haza! Láttam a cipődet az előszobában! 

- Talán WC-n? – próbálkozott Alie, mire Ayame-ből kitört az elveszett nyomozó. 

- Kamu! Már vagy két órája itthon vagyok. Elmaradt az utolsó órám. – tette hozzá csak úgy lábjegyzetben – Addig tuti nem a WC-n ültél! De – emelte fel az ujját Ayame –, ha ez még nem lenne elég, Minnie most jött a mosdóból! 

- Aish! – vágott szenvedő arcot Alie, s kétségbeesetten túrt a válláig érő, barnás hajkoronájába. 

- Azt akarod, hogy találgassak? – vált Ayame hangja bizalmatlanná. 

- Aya! Hagyj már! – könyörgött a másik, s a hátát az ajtón pihentette meg, de még a fejét is nekidöntötte a falapnak. Csak akkor vettem észre az árulkodó foltot a nyakán. Hevesebben kezdett verni a szívem, pont ott volt kiszívva a nyaka, ahol néhány nappal azelőtt nekem is lila foltom volt. 

- Mondd, hogy a ghost woman-nél voltál és nem kérdezek semmit! – adta meg az egérutat Ayame a másiknak, s én csak csodálkozva bámultam magam elé. Ayame nem vette észre azt a tisztán kivehető foglenyomatot a barátnője nyakán!? De ahogy ráemeltem a pillantásom, tökéletesen látszott, hogy a japán lány a szobatársa bőrét szuggerálja. A fejében talán lejátszódott az összes lehetséges variáció, ami magyarázta a foltokat a másik testén… de Ayame nem volt a türelem híve. 

- Nem hiszem el, hogy képes voltál valamelyik vaddisznóval lefeküdni! – robbant ki belőle az értetlenség. Alie nagyot szusszantott, de nem szólt semmit, én viszont nagyon reméltem, hogy kiderül valami. Ayame tekintete nagyon is biztató volt. 

- Jongin-nal nem feküdtél volna össze, meg tegnap volt nála két csaj is… egyszerre. 

Fintorogva bólintottam. Csodálatos élményben lehetett része az egész háznak hála a papírvékony falaknak. 

- Chanyeol kizárva. – gondolkozott tovább Ayame hangosan. Fogalmam sem volt, miért ilyen biztos a felhőkarcoló kizárását illetően, viszont Alie ugyanolyan csendben hallgatta a másikat, mint addig. 

- Jongdae? – vetettem fel a kérdést, ami a leginkább foglalkoztatott. Alie tekintete rám vándorolt, szinte értetlenül pislogott, majd nagy levegőt vett.

- Yixing táncol…

És ennyi… Ayame-ből kitört a vadállat:

- Hogy a francba hoztad ezt össze? Basszus! Nem is beszéltek egy nyelvet! Vágod, hogy az egyik szarabb koreaiból, mint a másik? 

- Hát nem sokat beszélgettünk…

- Baszd meg. – nyögte ki Ayame végül, mire én megkönnyebbülten röhögtem fel. Hogy is gondolhattam, hogy Jongdae és Alie? És miért is zavart volna ez engem? 

- Nem beszélhetnénk valami másról? – próbálkozott Alie. 

- Legalább jó volt? – faggatózott tovább Ayame, mintha meg sem hallotta volna a másik könyörgő szavait. Alie arca egyenletes vörös színben pompázott – bizonyára az emlékek hatására – s úgy csúszott végig az ajtó lapján, mint egy versengő csiga. 

- Hol jöttetek össze? – próbáltam kevésbé intim részletre terelni a beszélgetést. 

- Ugyanabba a tánciskolába járunk. – magyarázta – Egy alkalommal abba a próbaterembe nyitott be, ahol én gyakoroltam… Nagyon jól táncolt. 

- És most? Hazaértél és berontottál hozzá? – forgatta a szemeit a japán lány. 

- A bejáratnál találkoztunk… – nézett fel egy pillanatra, de még a füle is elpirosodott a szeme előtt lejátszódó események végett – Elég nyilvánvalóan ki tudja fejezni az akaratát szavak nélkül is. 

- Mi? Megragadott és bevágott az ágyba? – húzta fel a szemöldökét Ayame. 

- Nem beszélhetnénk másról? – nyafogott ismét Alie, s én már kezdtem komolyan attól tartani, hogy szegény odakozmál a zavartsága miatt. 

- Ismertek olyan éttermet, aminek Da Vinci a neve? – kérdeztem lelkesen. 

- Hú! Az elég puccos hely. – gondolkodott Ayame – Miért? – csodálkozott, látszólag befejezve a barátnője faggatását. 

- Ma ott fogok vacsizni! – adtam a tudtukra az üzenet tartalmát, amit Baekhyun írt. 

- Alie! Rakd arrébb a segged! – utasította a japán lány a földön ücsörgőt – Meg kell néznem Minnie ruháit! 

A fekete csipke befedte az egész alakomat, s még a dekoltázsomat is szépen takarta. A ruha szorosan tapadt az alakomra, végigölelve a derekamat, a csípőmet, míg a combjaimat a lágy csipkerész csiklandozta. A magassarkú cipő egész sokat dobott a lábaim hosszán, Ayame pedig vidáman veregette meg a saját vállát, hogy végül megtalálta a ruhához a leginkább passzoló topánkát. Épp a táskámba süllyesztettem a telefonom, amikor Ayame kitalálta, hogy milyen fonatot fog a fejem tetejére alkotni. 

- Alie! Menj és fogadd a pasit, Minnie mindjárt készen van.

Úgy totyogtam végig az aprócska folyosón, mintha attól tartottam volna, hogy bármelyik pillanatban elhagyhatnám a cipellőmet. Legnagyobb megdöbbenésemre az étkezőasztalnál nem csak Alie és Baekhyun foglalt helyet, hanem Chanyeol, sőt még Jongdae is, aki egész bizarr tekintettel méregette a szöszi srácot. 

- Az igen! – csendült fel Baekhyun kellemes hangja – Nagyon kicsípted magad. 

Legszívesebben rávágtam volna, hogy hosszú ismeretségünk alatt még sosem volt szerencsém öltönyben látni őt, így ez inkább rá vonatkozott, de a kellemetlen, szúrós pillantások miatt a torkomra forrtak a szavak. Baekhyun könnyedén sétált hozzám s úgy ölelt meg, mintha évek óta nem látott volna. 

- Minden oké? – suttogta a fülembe, mire lágyan bólintottam, s próbáltam arra ösztökélni, hogy végre elinduljunk. 

Túl fényesen csillogtak az étterem sárgás falai a mesterséges világításban. Az asztalokon kellemes esésű abrosz pihent, míg a székeken vastag szövet, hogy még véletlenül se érintkezzen a bőrünk a hűvös fával. A tányérok inkább dizájnosak voltak, mint használhatóak, így jót röhögcséltünk Baekhyun-nal, mikor az étel menekülőre fogta a hófehér, téglalap alakú edényben. 

- Jó fejnek tűntek a lakótársaid! – beszélgetett Baekhyun. 

- Ja, egész jól kijövök velük. 

- Kijönnél velük akár egy évig is? 

- Miféle kérdés ez? – csodálkoztam el. 

- Beadtam a jelentkezésed egy itteni tánciskolába. – nézett ártatlan képpel Baekhyun.

- Hogy mit csináltál? – háborodtam fel. 

- Tök jó lenne! – magyarázta Baekhyun – És legalább sokkal többet lehetnénk együtt. 

- Főleg, ha te fogod magad és lelépsz, amikor tudod, hogy jövök látogatóba! – forgattam a szemeim. 

- Hát hányszor esedezzek még a bocsánatodért? 

- Nem kell esedezned, egy jó drága ajándékkal is beérem… – kacsintottam jókedvűen, mire a fiú felsorolta az összes vélt és valós indokot, hogy miért nem hozott már az akkori találkozásunkra legalább egy Prada táskát, amit persze teletömött volna mindenféle ékszerrel, meg egy nyolccsillagos szállodai foglalással a Bahamákra. Nevetgélve nyúltam a poharam felé, amiben csupán kóla pihent, mégis legalább olyan elvarázsoltnak éreztem magam – megszédített drága Baekhyun-om csacsogása –, mintha kiittam volna legalább három üveg jó minőségű pezsgőt. Persze a vacsora elején gondoltam én, hogy kérek egy üveg Dom Pérignon, csak, hogy megalapozzuk a hangulatot, de még az elképzelés sem fogalmazódott meg bennem igazán, mikor Baekhyun elejét vette a dolognak és közölte, hogy úgy rendeljek, hogy ő továbbra is csak egy csóró felszolgálótanonc. 

Baekhyun egészen az ajtóig kísért, nem mintha bármilyen alkoholos italt ittam volna, ami meggátolt volna abban, hogy betaláljak a lakásba, de nem tettem szóvá. Teljesen átmelegedett az öltönyben, szinte forró volt, ahogy búcsúzóul átöleltem. Pontosan tudtam, hogy nekem szólt a puccparádé, s valahogy jól esett a lelkemnek, hogy a kedvemért egész este megtartotta a jól fésült, elegáns mivoltát. 

Próbáltam minél halkabban közlekedni a sötét lakásban, majdnem szívrohamot kaptam, mikor hirtelen kigyulladt a fény az étkezőben, s egy morcos képű Jongdae nézett velem farkasszemet a falnak támaszkodva. Egy szürkés kapucnis felső volt rajta, alóla kikandikált a kékes árnyalatú póló, a felsőruházat tömkelegében viszont nem igazán tudtam értelmezi az egyetlen rövidnadrágot, amit viselt. 

- Mi van? A ficsúr nem alszik itt?

A hanglejtése tenyérbe mászó volt, s én legszívesebben a néhány méteres távot átugrottam volna, csak hogy beleállítsam a tűsarkamat a fejébe. Valahogy rosszul esett a kegyetlenség a szemében.

- Nem, Baekhyun hazament. – vetettem oda félvállról, s közben igyekeztem megszabadulni a topánkámtól. 

- Azért virágot hozhatott volna – gúnyolódott –, vagy annyira azért nem úriember? 

- Mi a franc bajod van? – húztam fel a szemöldököm dühösen. 

- Nekem? Semmi! – forgatta a szemeit. 

- Akkor… jó éjszakát! – vált mű-udvariassá a hangom, s indultam a saját szobám felé berekesztve a beszélgetést, mikor megéreztem Jongdae ujjait a karomon. 

- Az ilyen gazdag ficsúrokra buksz? – Idegesített az a lenézés, ami a hangjába költözött.

- Nem mintha sok közöd lenne hozzá! – kezdtem elveszíteni a türelmemet, dühösen téptem ki magam a karmai közül s úgy rohantam a biztonságot adó rejtekembe. Kicsit talán hangosabban csaptam be az ajtót, mint kellett volna, de képtelen voltam józanul gondolkodni. Unottan dobtam a falatnyi táskámat az ágyra, mikor a fehér falap ismét kitárta a szárnyát. Nagyot fújtattam, semmi kedvem nem volt tovább vitatkozni, bár titkon reméltem, hogy nem Jongdae áll közvetlenül mögöttem, noha ez abban a pillanatban megdőlt, mikor puha ujjaival elsöpörte a hátamról a hajam. 

- Minek jöttél ide? – suttogtam magam elé. Jól esett, ahogy néhány masszírozó mozdulattal csitította a vállaim terhét. Észre sem vettem, mikor kezdtek az ujjai elkalandozni a gerincem irányába. A cipzár hangja betöltötte a közénk telepedő csendet, de éppen csak a nyakamat lazította el, a lágy csók, amit a kivillanó bőrfelületre adott, felrázta a lagymatagon kalapáló szívemet. 

- Ne csináld ezt velem! – kértem kétségbeesetten, mire dühös szusszantás volt a válasza. 

- Jobban örülnél, ha az a ficsúr érintene így?

Fájt, ahogy maga felé rántott, de nem tartotta a karomat a szorítása alatt, így könnyedén haladhattam néhány métert a szobám belseje felé. A szemei szikrákat szórtak, mintha legszívesebben elemésztett volna a dühe tüzében. Ahogy felém lépett, én azzal a lendülettel hátráltam tovább. 

- Rohadtul nem fogom ezt játszani veled! 

Szerettem volna megkérdezni, hogy mégis mire gondol, de olyan hirtelen szüntette meg a távolságot közöttünk, s olyan hirtelen rántott magához, hogy esélyem sem volt kinyögni a lassan megfogalmazott mondataimat. Túl közel volt hozzám, képtelen voltam a szemeibe nézni, így olvasni sem tudtam a pillantásaiban. Az ajkait a nyakamra tapasztotta, a hátamat pedig az ujjaival a cipzár mentén fedezte fel. Ökölbe szorítottam a kézfejem, s próbáltam minden erőmet összeszedve eltolni magamtól. 

- Ha most visszautasítasz – suttogta a fülembe –, többé nem fogok közeledni feléd. 

Egy pillanatra megtorpantam. Dühösen fújtattam. Mégis honnan szedte az a kis szemét, hogy az ő mikroszkopikus farkáról álmodozok? 

- Biztos ezt akarod? – sóhajtotta a fülembe s nekem valami furcsa borzongás futott végig a testemen, a kezeim elgyengültek, s képtelen voltam tovább harcolni Jongdae ellen. – Jó kislány! – simított végig a hátamon. A fejemben eltörpültek a józan gondolatok. Arra vágytam, hogy Jongdae lesimítsa rólam a csipkerengeteget, megmosolyogja a pandás fehérneműmet, s lecsókolja a gyönyört a bőrömről. Az ujjai forróak voltak, ahogy megérintették a hófehér felületet, ami elé tárult. Olyan furcsának tűnt, ahogy kibújtatta a karjaimat a rájuk omló csipkeujjból. Zavarba jöttem a gondolattól, hogy minden porcikámon vizslatva fogja végigvezetni a szemét. Nem sokáig tétlenkedett, amint a ruhám szabadon engedett némi fehérséget a testemből, ő az ajkával tapadt rá. Csókkal hintette be a nyakam, s a vállaimon hűsítő nyálcsíkot hagyott. Belebolondultam az érzésbe, a forróságba, amit a lehelete idézett a szívemben. A karjaim maguktól mozdultak, s szinte ködös transzban halásztam le róla pulcsiját, majd a pólóját is. Túl perzselőnek tűntek a halvány vállai, a nyaka, amin felduzzadva szállították a vért az erei. Olyan könnyen csúsztak az ujjaim a barna hajszálai közé, hol masszírozva szorítottam a fejbőrét, hol a tincsei közé kapaszkodtam a rám törő hőhullámok miatt. 

Jongdae olyan érzékien kapirgálta le rólam a melltartót, hogy egy pillanatig lélegezni is elfelejtettem. Az ajkai hol kedveskedőn, hol durván martak a melleimre, s én úgy éreztem képtelen leszek tovább megtartani magam a lábaim remegése miatt. Észre sem vettem mikor csusszant a földre a fekete kis ruhám, csak az tűnt fel, hogy Jongdae már a bugyim szélére csókolt. Pánikolva hátráltam, valahogy egy pillanatra túl mocskosnak éreztem az eseményeket, de Jongdae-t egyáltalán nem zavarta a hirtelen jött helyváltoztatási igényem. S mikor a lábam ütközött az ágy szélével, már a miértekre is rájöttem. Én zavartan ültem a fekvőhelyem határán, míg ő a térdeire helyezkedett a parkettán, s éhes tekintettel pásztázott. Utolsó józan gondolatom ösztönzésére az egyik lábamat a vállára helyzetem, mintha azzal megállíthattam volna… Jongdae perverz vigyorral az arcán kezdte végigsimítani a lábszáramat fedő combfixet. Olyan puhán siklottak az ujjai, hogy teljesen megfeledkeztem az elmémbe bújó kételyekről. Vágytam rá, hogy minél előbb megszabadítson az utolsó ruhadarabtól is, ami fedte a testem. S ekkor tűnt fel, hogy őt még mindig fedi a pizsamaként használt rövidnadrág. Pajkosan csúsztattam fel a lábfejemet a combján, be-bekukucskálva a nadrág szára alá, egészen addig, míg meg nem éreztem a gatyájában tomboló vágyat. Meglepett milyen harciasan ragadta meg a lábaimat, hogy kissé előrébb húzzon az ágyon, s amint a fenekem elhagyta az ágynemű takarta biztos pontot, lehúzta rólam a bugyimat. Megleptek a combomon felfelé kúszó ajkai és ösztönösen vetettem hátra magam nem számítva az ágy keskenységére, így a fejem nagyot koppant a falon. 

- Bassza meg! – nyafogtam, de Jongdae-t nem túlzottan érdekelte a szenvedésem csak vigyorogva tovább folytatta a ténykedését a lábaim között. 

A szemem előtt táncoló színes pacák elvarázsoltak, a vágy borzolta a bőröm, a hangom pedig egyre türelmetlenebbé vált. Jól esett Jongdae bőrét a sajátomon érezni: a hűvös levegőt kizárva fulladtunk bele egymás forróságába. A közöttünk húzódó pára vörös ködfellegében fel sem tűntek a sóhajaink, amiket a testünk tánca préselt ki belőlünk. Megszűntem létezni a valóság dimenziójában, csak az a fülledt másik világ létezett, ahol együtt lebegtem Jongdae-vel a vöröses bárányfelhők robbanásában, a csillogó szikrák izzásában, egymás szemének perzselésében. 

Durva dörömbölés szakított ki a különös, émelyítően édes álomból. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok: forrónak tűnt az ágy és túl világosnak a szoba csendje. Nagyokat pislákoltam a falatnyi helyiségben, ami a kellemes napsütés varázsolt aranysárgává. Furcsán nehéznek éreztem a testem, csak a viszketést nem tudtam hova tenni. Hirtelen nyúltam a lábamhoz, s még a homlokomra is ráncok gyűltek. Miért is nem vettem le a combfixemet az egyik lábamról? Az emlékek vörösre festették az arcom. Csak ekkor tűnt fel a meztelenségem ténye és az, hogy Jongin miért ordít felháborodottan az ajtó előtt: 

- Rohadtul benne van a házirendben, hogy ne hozz fel idegeneket! Baszd meg, Minnie! Az egész ház tőled meg a szőke hercegedtől zengett! 

- Kussolj, köcsög! – vágtam hozzá a mamuszomat az ajtóhoz paprikapirosan, értetlenül. Vajon Jongdae miért nem aludt mellettem?