Doll☆s - 25. fejezet

Halihó~ 

Olyan időben készen lettem ezzel a fejezettel, hogy még magamat is megleptem. O.O Úgyhogy jöhet a következő rész, amiben Ri Rin rádióműsort vezet egy kellemetlen alakkal... és nem csak a fickó lesz kellemetlen~ 

Utolsó előtti nyári fejezet~ :) Aztán a történetbe (is) beköszönt az ősz. 

~Chiru

☆☆☆

Dating rumors

A csendes parkolóban csak a bekúszó fénysugarak táncoltak hang nélkül ringatózva. Az alvó házak békésen szuszogtak, mintha az éjszaka még mindig tartana, csak Ririn kellemesen búgó autója adott némi zörejt a hangtalanságba. A lány ígéretéhez híven még eldörzsölte az arcán a színezett nappali krémet, s néhány mozdulattal a szempilláit is vadító feketévé varázsolta. A haját leseperte a válláról, hogy végül az ujjai segítségével fésülje át, ha már otthon képtelen volt három másodpercnél tovább szemezni a tükörrel. Végigszaladt a tekintete a magára aggatott ruhákon, amiket Sunhee gondosan válogatott ki neki, s remélte, nem kap ki a leadertől, amiért még felkapott egy rózsaszín hosszabb kabátot a fekete rövidnadrág és a szürkés póló mellé. Ahogy kilépett a járműből még nagyot ásítva nyújtózott, hogy aztán egyenletes léptekkel induljon el a rádióállomás bejárata felé. 

Ririn mindig is kíváncsi volt rá, hogy milyen elme roggyant kezdi a napot hajnali négytől hétig azzal, hogy a rádiót bekapcsolva a műsorvezetők álmos, nyögvenyelős mondandóját hallgatja. Így volt valami ironikus abban, hogy pont egy ilyen műsorba igyekezett… Az első alkalommal kifejezetten izgult, noha megkapta a teljes műsortervet, a zenék listáját, a bejelentkezése szövegeit, sőt még a friss híreket is előre olvashatta. De ahogy telt az idő, az izgatottsága alább hagyott – néha még a műsortervet sem nézte át – már csak attól rettegett, hogy egy-egy melankolikusabb dal során beszunyál.

- Oh Ririn! Éppen időben! – lépett be az üvegkalitkába a rendező, mikor már a fülhallgatót igazította a fülére. – Változott a műsor menete, de ne aggódj! Dj Rob – a bamba melák hosszú, lobonc, zsíros hajjal, idegesítő, majdnem bajusszal – mindent kézben tart! – veregette még hátba a lányt, és kilépett a felvétel helyszínéről.

- Csodálatos! – morgott az orra alatt Ririn, s az elé pakolt papírokat kezdte tanulmányozni, hátha észreveszi a változtatást, de semmi feltűnőt nem talált. 

- A te programodban nincs benne. – beszélt lenéző pillantásokat lövellve Rob, s mikor Ririn értetlen szemekkel vizslatta a dagadt óriást, még hozzátette – Szeretnénk minél őszintébb reakciót kiváltani. 

- Hát jó. – vonta meg a vállait a lány. A műsor során meg is feledkezett a titkos információról: nyugodt hanglejtéssel olvasta be a neki szánt sorokat, s még akkor sem jött zavarba, mikor két bejelentkezés között a melák lekicsinylően nyilatkozott a K-Pop-ról és valamennyi képviselőjéről. Ririn pontosan tudta, hogy az egész kiselőadás az énekelni, zenélni nem tudó bandákról és a külsőségek erőteljes nyomásáról csakis neki szólnak. Az első alkalommal meg is lepte a nyilvánvaló támadás, viszont néhány műsor leforgása alatt rájött, hogy Dj. Rob-nak semmi sem számít zenének, amit nem amerikai kemény metálos bandák készítenek, így feleslegesnek tartotta a vitatkozást, vagy Rob nézőpontjának kiszélesítését. Csak unottan hallgatta, ahogy szétköpködte a kellemetlen mérget a stúdióban, s mikor ismét ő kapta meg a szót, Ri Rin próbált a műsorra figyelni.

- Egy egészen meglepő hírt olvashatunk az egyik népszerű portál reggeli hírei között… – Ririn felkapta a fejét, az ő iratain semmi ilyesmi nem szerepelt, így érdeklődve hallgatta a melák mély hangját, hogy végre megtudhassa az előle eltitkolt hírt. – A BTS tagja V és a Doll☆s üdvöskéje Ririn randiznak… 

Ririn tudata előtt kavarogni kezdtek a jelek, értetlenül bámult hol Dj Rob-ra, hol az előtte álló monitorra, hogy legalább szemmel követni tudja a cikket, ha már a mély hang elsiklott a füle mellett. Az írás arról tanúskodott, hogy több alkalommal is látták a két fiatalt egymás társaságában, hogy szemlátomást nagyon közvetlen kapcsolat alakult ki közöttük, s hogy mindezt alátámasszák néhány fényképet is csatoltak a „gerlepárról”. A lány pontosan emlékezett azokra az alkalmakra: a park bejáratánál álló zöld árnyalatban pompázó fákat hűs szellő simította át, s ő nevetve beszélgetett V-vel a sportolás veszélyeiről, főleg, amikkel a különböző reklámok ijesztgetik az embereket. A fülében csengtek a fiú szavai: „Észrevetted már, hogy mindig azokat éri hirtelen fájdalom, akik futnak, bicikliznek, vagy rohanva lépcsőznek felfelé? Minek sportoljon az ember?”. Mosolyogva megrázta a fejét, mintha csak próbálná a kellemes emléket kiseperni a gondolataiból. 

- Nos, Ririn? – nézett rá Rob elégedetten – A hallgatóink megkaphatnák a magyarázatot?

- Egy kicsit zavarban vagyok. – hangzott fel Ririn hangja megfontoltan – Elég sokatmondónak tartom, hogy az emberek szerint fésülködés nélkül, az előző napi sminkem maradékával a fejemen, egy kinyúlt pólóban és egy pecsétes nadrágban elmennék randizni… – A lány csak rosszallóan megcsóválta a fejét. – Ha a menedzserem meglátja, hogy így ki mertem menni az utcára, nagyon le fog szidni. Előre félek. 

- Szóval ez nem egy randi? – erősködött a melák. 

- Dehogy! A BTS-szel egy klipforgatáson találkoztam és V nagyon közvetlen volt már akkor is velem… Ő mindenkivel az. Rengeteg barátja van… hírességek és civilek egyaránt. – rántotta meg a vállát – Később kiderült, hogy ugyanabba a parkba járunk sportolni, s mivel egyikünk sem túl kitartó, így elkezdtünk együtt futni, hátha ösztönzően hatunk egymásra… Nem mondhatnám, hogy ez sikerült. – nevetett Ririn – De igyekszünk formában maradni. – vált komolyabbá a hangja – A képek egy ilyen edzés előtt készültek. Ezért is nézek ki ilyen csöves módon. 

Ririn úgy érezte ezzel önmagát is kimosta a szidalmak mocskából. Hiszen estélyiben nem mehet futni! Ezt még a menedzsereknek is el kell ismerniük. Már képzeletben le is játszotta az ominózus beszélgetést, amiben természetesen – ismét – megígéri, hogy soha többé nem teszi ki a lábát smink nélkül és sokkal jobban oda fog figyelni a ruhatárára. Talán még egy-két kopottabb pólót ki is dob szemléltetésképp, csak, hogy végre békén hagyják. Eszébe sem jutott, hogy a teljesen alaptalan randizásról szóló hír miatt elővehetik a fejesek. Vidáman sétálgat az autója felé, csak akkor fagyott le az arcáról a mosoly, mikor meglátta Eun Ha-t a jármű mellett unott képpel. 

- Szia! – köszönt neki – Hát te? 

- Még kérdezed? – forgatta meg a szemeit a menedzser asszisztens. – Azonnal haza kell terelnem téged. 

- Annyira azért nem volt botrányos a külsőm. – morgott Ririn felfújt arccal, hogy az értetlenségét kimutassa. 

- Nem is a külsőd a fő ok! – sóhajtott a másik – De majd meglátod! – veregette meg a lány hátát. – Indulhatunk? – szállt be az autóba, s várta, hogy Ririn is behuppanjon a vezetőülésre. 

A lakást sötét aura lengte körül, ahogy a két lány belépett. A csend szinte jeges fuvallatként simította végig Ririn karját, ahogy felakasztotta a rózsaszín kabátkát a fogasra. Éppen a cipőjéből bújt ki, mikor meglátta az előtte elterülő lábbeliket: papucs, torna- és lakkcipő… de nem is maguk a darabok lepték meg a lányt, hanem, hogy mind férfiaknak készített gyártmány volt. Ijedten kapott a menedzsersegéd karja után: 

- Mi a fene folyik itt? – kérdezte tátogva, mire az csak lerázta az ujjakat magáról és betessékelte a lányt a nappaliba. 

Ririn sosem tartotta magát neveletlennek, most mégis úgy kellett magára szólnia, hogy köszönésképpen meghajoljon a szorosan egymás mellett üldögélő alakok felé. Végigvezette a szemeit a férfin, akinek a vonásait ismerősnek találta, mégis ha nem ül mellette Rap Monster valószínűleg nem tudott volna hova tenni. A BTS menedzsere… a BTS leadere… és bűnös… 

Ririn nagyot sóhajtva foglalt helyet Sunhee mellett, aki pont olyan szemekkel nézett rá, mintha kirobbantotta volna a kedvenc játéka elől az utolsó, győztes lövés előtt. A Doll☆s legidősebb tagja kisgyerekként szegte le a fejét, képtelen volt a többiekkel felvenni a szemkontaktust.

- Úgy tűnik, beszélnünk kell erről a dologról. – Kangdae hangja sokkal szigorúbban csengett, mint máskor, Ririn ráemelte a pillantását. Óvodásnak érezte magát a hangnem miatt.

- Az egész csak egy félreértés, nincs miről beszélnünk. – szedte össze magát a lány. 

- Szóval nem randiztok? – kérdezte Kangdae komolyan. 

- Nem! Barátok vagyunk! – jelentette ki Ririn, s határozottan figyelte a menedzsere dühtől csillogó szemet. 

- Ha így áll a helyzet, akkor tényleg nincs miről tárgyalnunk. – szólt közbe Rap Monster – Akkor már csak egy kérdésem lenne. – A lány ráemelte a szemeit, jelezve, hogy figyel – Nem vonzódsz hozzá – mutatott a mellette helyet foglaló V-re –, igaz? 

Ririn végigsiklatta a szemeit a bamba fiún, aki látszólag minden idegszálával a meztelen lábfején játszó fényekkel foglalkozott. Legszívesebben elmosolyodott volna: a lágyan elnyílt ajkak, az álmodozó sötét szemek… mintha minden porcikájával azt próbálta volna sugallni, hogy ő valójában nem is ül a Dollhouse nappalijában. 

- Ezt azért nem mondanám. – Sunhee fájdalmasan felsóhajtott, míg Kangdae csak a kezébe temette a fejét. A BTS menedzsere lemondó pillantásokat lövellt a többi résztvevőre, Rap Monster mosolyogva csóválta a fejét, V pedig önkívületi állapotban vigyorgott. – Legalább ne röhögj ki! – vált Ririn hangja síróssá. Érezte, hogy V sötét szemei kellemes melegséggel simogatták. Hirtelen szökött az arcára a rózsás pír, amit nem csak az arcát égette, hanem a szívét is. 

- Akkor mégis szükség lesz néhány óvintézkedésre! – A menedzser hangja mennydörgő volt és zord. Ririn ijedten kapta rá a tekintetét, vele Kangdae még akkor sem beszélt ilyen hangon, mikor a lányokkal befaltak néhány tábla csokit. 

- Most már az él a köztudatban, hogy ők ketten barátok. – szólt közbe Rap Monster – Nem lenne sok értelme eltiltani őket egymástól.

- Igen, az sokkal gyanúsabb lenne. – értett egyet Sunhee is – Eddig nyugodtan találkozhattak, most meg hirtelen semmi? 

- Mi úgyis nemsokára elmegyünk Amerikába, aztán meglátjuk mi lesz. Lehet, hogy csak valami fellángolás, amit még el lehet titkolni és végül feledésbe merül az egész…

Az ajtó falapja halkan csukódott, lassan elfogytak a hívatlan vendégek, s a lakásra ismét mély csend vetült. Ririn nagyot sóhajtott. Szerette volna lerángatni magáról a kényelmetlenné vált ruhákat, egy forró fürdőre vágyott és arra, hogy az őrült szívverését lecsillapítsa. Váratlanul érte a bejárati ajtó hangos puffanása és V alakjának felbukkanása. 

- Bent hagytam a telefonom. – közölte a fiú Ririn csodálkozó arckifejezése láttán, mire a lány hang nélkül bólintott, hogy a nappaliba besétálva megkeresse a készüléket. 

- Tessék. – tartotta a másik felé a fehér kütyüt. Furcsa érzést keltett benne, hogy az apró lépcső hatására V fölé magasodott, magabiztosságot adott neki. S mégis, ahogy az ujjaik végigsiklottak egymáson, s Ririn megérezte a fiú forró bőrét képtelen volt megtartani a képzelt fölényét: úgy érezte muszáj egy lopott érintést kieszközölnie, valamit, ami megnyújtja a pillanatot.

- Hé! – fogalma sem volt mit kezdjen V figyelmével, ami sötéten perzselte a szemeit. – Ezzel még tartoztam. – suttogta halkan a lány, majd kissé közelebb hajolt a fiúhoz, hogy megadja a fogadásuk nyertesének járó díjat. Ririn puszija kedves volt, csak egy lágy pilleérintés, mégis furcsán bizsergett tőle az ajka, s V mosolya kiszélesedett. 

- Mit csináljak most veled? – kérdezte vidáman a fiú, s kilépve a papucsából fellépett a kis lépcsőn, hogy Ririn fölé emelkedve hajoljon az ajkaira. A csókja bolondos volt, mint ő maga: kellemes, játékos, perzselő, jókedvű… Ririn képtelen volt az ajkait visszakanyarintani, csak vigyorgott, mint egy ókori színházi maszk. 

- Direkt hagytad itt a telefonod. – csóválta meg a fejét rosszallóan. 

- Még szép! Láttam, hogy kiborított ez a helyzet. – döntötte a homlokát a lányéhoz. 

- Nem sűrűn éltem még át ilyesmit. – forgatta meg a szemeit Ririn. 

- Csak kaptunk egy ejnye-bejnyét. – vonta meg a vállát V – De ha nem jön ki az a cikk, továbbra sem tudnám, hogy vonzódsz hozzám. 

- Whá! – Szorította az ujjait V szájára Ririn. Az arcára ismét rózsás pír költözött. Kezdte már unni a túl ösztönös reakcióit. 

- Nyugi! – fejtette le a lány kezét V. – De most megyek! – hintett gyors csókot a lány ajkaira – Még a végén eszükbe jut megnézni, hogy hol vagyok ilyen sokáig! A szokott időben találkozunk, Rin! – nézett még vissza a lakás belseje felé V, s kilépett az ajtón. 

Ririn még percekkel azután is vigyorgott, hogy az ajtó végleg bezárult. Minden olyan rózsaszínnek és vidámnak tűnt. Ő pedig képtelen volt mit kezdeni a furcsán dobogó szívével, a cikázó gondolataival és Kangdae dühkitörésével, ami szétszakította a mesés boldogságot.

- Teljesen elment az eszed? – kiabált. – Az a srác tuti, hogy nem százas! Egyenesen egy földönkívüli! Ráadásul fiatalabb, mint te! Nem hozzád való! 

- Ugyan már! – legyintett Ririn, és a konyha irányába indult. Reménykedett, hogy Kangdae nem követi… de nem volt szerencséje. 

- Azt hittem, ha valakinek, hát neked nem kell megmagyaráznom, hogy mivel járhat, ha egy kiadó pikkelni kezd ránk.

- Most tulajdonképpen miről beszélünk? – bámult rá tátott szájjal a lány – Semmi sem történt köztem és V között… - Egy pillanatra elöntötte ismét az a rózsaszín varázs, így inkább kinyitotta a gigantikus hűtőszekrény ajtaját, s szélsebesen próbálta felmérni annak tartalmát. 

- De nem is tudod garantálni, hogy ez így marad! – üvöltött közbe Kangdae. 

- Nem vagyok jós! – Ragadta magához az első édességet, amit meglátott, s tovább keresgélt. 

- Ririn, ne idegesíts! Mindent elronthatsz egyetlen döntéseddel! Ez a választás pedig nagyon nem lenne jó… Az a srác képtelen lenne titokban tartani bármit is! Megtiltom, hogy találkozz vele, világos!?

- Felfogtam! – emelte fel a hangját Ririn is. Idegesítette az a mérhetetlen düh, ami eltiporta a rózsafelleget s lassan szétfeszítette az idegeit. Azt kívánta, bárcsak rajzfilmfigura lehetne, hogy a fülén keresztül távozhasson a belső feszültség gőz formájában, de hiába… az ajkairól peregtek le a méreg szólamai – De miért az én halvány, kis vonzalmam a legnagyobb problémád? Nem hiszem el, hogy ez a semmiség veri ki nálad a biztosítékot, amikor egy sokkal bomlasztóbb kapcsolat is van a bandában. 

- Miről beszélsz? – emelte fel a szemöldökét kíváncsian Kangdae. 

- Mi? – lépett ki a hűtő biztonságából Ririn, majd becsukta a hatalmas, fényes ajtót. Csak ekkor vette észre Sunhee-t, aki a konyhapulton ücsörögve egy óriási szendvicset majszolva mozizott. – Tényleg nem tudsz semmit? – perdült meg a saját tengelye körül, hogy végül a menedzser szemeit vizsgálhassa, de azok csak értetlenül meredtek vissza rá. Ririn nagyot sóhajtott, szüksége volt néhány pillanatra, hogy kitisztítsa a fejéből az indulat fröcsögését, ezért a mosatlanhoz sétált… 

- Még nem végeztünk ezzel a beszélgetéssel! 

- Hagyd már! – szólt közbe Sunhee és leugrott az asztalról. – Nem eonni tehet róla, hogy ilyen vak vagy! Azt sem látod, ami közvetlenül előtted zajlik, nem látod, hogy szétszaggatja a csapatot. Én a helyedben nyitott szemmel járnék, Kangdae! 

Sunhee minden figyelmét az előtte pergő képkockáknak szentelte. Kényelmesen elterült a kanapén, s a kezében lévő konzollal vezette a virtuális katonát, aki különböző mozdulatokkal igázta le az ellenséget. Teljesen belemerült a játékba, a mesterséges világ lassan elnyelte, s mikor már teljesen beleélte magát a történetbe, hirtelen szólalt meg a mellette ülő Ririn telefonja, hogy a tulaj tudtára adja, üzenete érkezett. 

- Ez már a tizedik fél órán belül. – morogta a leader – Miért nem válaszolsz rá? 

- És te, miért nem veszed fel Mr. Tolakodó hívásait? – forgatta a szemét Ririn. 

- Szegény gyerek, el bírom képzelni, ahogy ott ül mélabúsan a szobájában és nézi a telefonját… Lehet még sír is. – ironizált Sunhee, nem értette, hogy Ririn miért ilyen elutasító V-vel szemben hirtelen, bár biztosra vette, hogy a menedzserek keze van a dologban. 

- Nem hiszem, hogy emiatt sírna. – forgatta meg a szemeit Ririn. 

- Nem arról volt szó, hogy találkozhattok? 

- Jobb ez így… - válaszolta a másik színtelen hangon. 

Sunhee épp valami epéset válaszolt volna, de az elképesztő hangzavar, amivel Kangdae berobbant a bejárati ajtón teljesen kiverte a fejéből a szomorkodó V képét. 

- Veled meg mi történt? – bámult az érkezőre a leader – Úgy nézel ki, mint egy felbőszült bika. 

- Ti ketten! – mutogatott a férfi a két elterült lányra dühösen, szinte tüzet okádva – Tudtatok mindent! Mindent és nem szóltatok? 

- Persze! – forgatta meg a szemeit Sunhee – Minden a mi hibánk! 

- Mióta tartott ez? 

- Beszélj már érthetően! – kezdett bepipulni a leader, míg Ririn csak érdeklődve figyelte a kialakuló eseményt. 

- Mióta dugta az a köcsög Chungyoung Soyoung-ot? – nyögte ki végül Kangdae. 

- Szóval elkezdtél nyitott szemmel járni? 

- Most rohadtul nem vagyok vevő a vicceidre, Sunhee! 

- Nem tudjuk, hogy mikor kezdődött. – vágott közbe Ririn – Csak akkor vettük észre, amikor Soyoung-on mindenféle folt lett hirtelen… de ő sosem mondott semmit. Nem tudtuk, hogy mit tehetnénk. 

- Szólnotok kellett volna nekem! – dühöngött a menedzser – Most már mindegy! Hívjátok össze a csapatot!

Az étkezőasztal megtelt értetlenül bámuló lányokkal, csak Sunhee és Ririn tűnt beavatottnak, így ők lehajtott fejjel várták Kangdae kifakadását, s mikor a menedzser is megjelent mind az öten egy emberként figyelték minden mozdulatát. 

- A főnökség úgy döntött, hogy Chungyoung-ot áthelyezik. Ezentúl nem fog menedzselni titeket. 

- De hát miért nem? – kerekedtek ki Soyoung szemei. 

- Az én kérésemre. – válaszolta a férfi magabiztosan – Úgy gondolom, a csapat sokkal fontosabb, mint valami értelmetlen románc.

- Tessék? 

- Tudok a viszonyodról Chungyoung-gal. – közölte Kangdae szárazon. – Jobban teszed, ha elfelejted őt! 

- Ez az én magánéletem! Senkinek semmi köze hozzá! – hisztizett Soyoung. 

- Hogy tudod azt a köcsögöt védeni? – csapott az asztalra Haewoo.

- Biztos vagyok benne, hogy nem a te bénaságod okozta azokat a foltokat. – gondolkodott Ririn. 

- Szóval úgy döntöttetek, hogy ezt a kis boldogságot is elveszitek tőlem!? 

- Ébredj már fel! – csóválta a fejét Sunhee – Ha Kangdae nem lép közbe, akkor lehet, hogy egy év múlva már csak úgy lehetnél a médiában, ha mi kinyomtatunk rólad egy képet és magunkkal cipeljük. 

- Ez akkor sem az én döntésem volt! Helyettem határoztatok egy olyan dologban, amihez semmi közötök nem volt! 

- Na, most fejezd be! – kiáltott a legfiatalabbra Ririn – Nem kell a hiszti! Légy hálás, hogy megszabadultál tőle! Vagy egyszerűen csak fogadd el, hogy ez van és kész! – motyogta ingerülten, majd kisétált a konyhából. 

A fény megtörten pislogott be halvány világosságot adva a próbaterem falai közé. A terem csendjébe, csak halk sóhajok tanúskodtak arról, hogy valaki éppen rendeltetésszerűen használja a helyiséget. A Doll☆s elsőszámú táncosa meglepetten konstatálta, hogy rajta kívül más is ezt a sötét termet választotta, hogy elüsse a kellemetlen, felhős délutánt. 

- Hát te meg? – kérdezte kikerekedett szemekkel Minhee.

- Edzeni készülök. – közölte a tényt Ririn óriási terpeszben ácsorogva, s a törzsével hol az egyik, hol a másik lábához hajolt. 

- Azt látom, csak nem értem… ilyenkor nem futni szoktál? 

- De…

- Ugye tudod, hogy holnap elutaznak? 

- Tudom. 

- Akkor meg? – forgatta a szemeit a fiatalabb – Kedveled őt, akkor meg miért nem használod ki az időt, amit vele tölthetnél? 

- Ennyi erővel Soyoung miért nem lehet Chungyoung-gal? – forgatta meg a szemeit az idősebb.

- Ja, mert nagyon hasonló a helyzet, mi? – sóhajtott lemondóan Minhee – Chungyoung egy vadállat volt, V meg… hát ő meg V. – sétált a másik mellé, s barátian meglökte – Menj már! – csapkodta meg a vállát végül. 

Ririn úgy rohant mintha az élete múlt volna rajta. A szívét furcsa bizsergés járta át, a lábának pedig nem tudott gátat szabni… Fogalma sem volt, mit fog mondani, ha végre odaér a park bejáratához, mégis úgy érezte a testének nyomuló szél bíztatni próbálja. A lábai előtt fodrozódó víztócsák pedig csilingelő hanggal szurkolnak neki. A szemei őrült sebességgel kacskaringóztak a fák között, hátha kiszúrja a fiút, de a terület teljesen kihaltnak tűnt. A lábai már nem vitték tovább azzal az őrült tempóval, hogy a kétségbeesés ráült a szívére. Nagyot sóhajtva pásztázta tovább a messzeséget, s mikor az ismerős alakot kiszúrta újult erőre ébredt. Tudta, ha nem kiált rá, nem éri utol a másikat, mégis olyan nehezen ejtette ki a hangokat az ajkai között:

- Taehyung! – kiabált végül, s ahogy az alak megtorpant, ismét igyekezett futásra bírni a lábait. 

- Bocsi… késtem… – lihegett Ririn, s kissé meghajolt, hogy a levegőnek rövidebb utat kelljen bejárnia a tüdeéig. 

- Azt hittem, már nem is fogsz jönni. – szólt a fiú dörmögő hangján. 

- Én is. – vallotta be a lány – Leülünk? – sétált egy pad felé. 

- Azt hittem, futni akarsz… 

- Hé én most sprinteltem végig miattad az utat otthonról, lehetnél egy kicsit együtt érzőbb. – háborgott a lány, mire a fiú vigyorogva követni kezdte az ülőalkalmatosság felé. 

Ririn kifejezetten örült annak, hogy a légzése sokkal lassabban állt vissza a természetes medrébe, mint gondolta. Képtelen lett volna megszólalni. 

- Mit csináljak most veled? – kérdezte vidáman a fiú, s a fejét a támlának döntötte. Bolondosan végigsimított a lány kezén, s Ririn élvezte a forró érintést, csak a furcsán hűvös cseppek nyaldosása miatt emelte fel a tekintetét. 

- Nálad van esernyő? – kérdezte bizalmatlanul. 

- Az nincs… 

- Én is eléggé sietve jöttem el otthonról, így nem hoztam. – szabadkozott a lány, miközben az esőcseppek egyre sűrűbben kezdtek esni. 

- Ne izgulj, ez csak nyári zápor, beállunk a fa alá és kész. – mutatott Taehyung egy közeli tölgyfára.

- Ja, mert az baromi biztonságos. – csóválta a fejét a lány, de azért a fiú után indult. 

- Jó akkor majd ezzel… – kapta le magáról a pulcsiját s a fejük fölé kanyarintotta. Ririn-nek különös érzése támadt a fiú közelségétől, a bőre lúdbőrözött a hideg eső miatt, mégis forróság töltötte el a gondolatra, hogy Taehyung a fülébe ereszti forró sóhajait. 

- Reszketsz. – suttogta a fiú mosolyogva a fülébe. 

- Csak az eső miatt. – tompította Ririn is a hangját – Mindig fázom, ha esik az eső. – magyarázta, s szemeivel a fiú tekintetét kereste. Megmelengette a csók, amivel Taehyung meglepte a rögtönzött sátor alatt, belevájta az ujjait a fiú pólójába, mintha csak közelebb kívánná húzni magához a forró testet. A cseppek egyre tompábban dobbantak a pulcsi szövetén, s a két fiatal lassan eltávolodott egymástól. 

- Nem akarok elutazni. – morfondírozott Taehyung.

- Ugyan már! – veregette hátba Ririn. Már tova tűnt az eső, és ők is kimásztak a bunkerjukból, vidáman csacsogva igyekeztek a Dollhouse felé. – Jó lesz az!

- Nem is fogok hiányozni. – vált gyerekessé a fiú hangja.

- Három hét azért nem a világvége. – forgatta a szemeit a lány. – Mintha nem érdekelne Los Angeles.

- Még jó hogy érdekel! 

- Akkor hajrá! Érezd jól magad! - köszönt el végül Ririn a fiútól – Vigyázz magadra! – suttogta végül a másik távolodó alakja felé elhaló hangon…