Doll☆s - 24. fejezet

Sziasztok! 

És majdnem sikerült tartanom a két hetet. De persze mindenféle egyéb közbeszólt... 

De végre csak megérkezett a Doll☆s következő része. :) 

Egy kis munka, egy kis szórakozás. Good Luck és B.I.G-es fiúk, no meg rengeteg alkohol, cuki kutyus és hozzá egy cuki gazdi is~ 

Jó szórakozást a fejezethez! 

Ui.: A hibákért elnézést kérek. Csak az egyik előolvasómnak volt ideje átnézni a fejezetet. (Neki tetszett. XD) Viszont nem akartam tovább húzni az időt. Eltűnnek az olvasóim. =.= Szóval frissen, ropogósan kapjátok. =D

~Chiru

☆☆☆

Wild night

A sötét színpadot egyetlen fénycsóva világította meg. Hófehér csillogása mintha csak a porondra lépő mögött indult volna vakító játékára, hiszen a feketébe bújtatott alak arca teljesen árnyékban maradt. A zongora monstrumán megcsúszott a fényár, tükörként szétsugározva a fénypettyeket. A kellemes melódia betöltötte a termet, a hangok játéka elvarázsolta a közönség soraiban ülő meglepett rajongókat. A hirtelen felgyulladó reflektor erőteljes tündöklése megtörte a melankolikus hangulatot, s a fénynyalábban álló zárt, fekete ruhás So Young angyali ábrázattal kezdett énekelni: 

„Why why you leave me alone baby
I’m still still loving you…”

A zongorakíséret kellemes összhangban követte a lány lágy, fájdalmas hangját, míg a zene a modern technika segítségével kavarodva váltott át. 

Ri Rin szinte leszaggatta magáról a kényelmetlen frakk sötét kabátját, a mellénnyel és a foghíjasan összegombolt inggel együtt. A nadrágot az egyik öltöztető rángatta le róla, míg a copfba kötött hajából egyetlen mozdulattal rántotta ki a sztájliszt a hajgumit. A Doll☆s legidősebb tagjának alig néhány másodperce volt átvedleni elegáns zongoristából K-POP énekessé, ami miatt újra és újra elmormolt az orra alatt egy-egy szitokszót. Dühösen állt rá a neki kikészített liftre, hogy mire a klasszikus zenéből modernné fordul a dal, már a porondon lehessen, hogy Gi Kwang soraival folytathassa a Beast Good Luck című dalának előadását.

A fénysugár már kevésbé volt vakító. Rég nem látott barátként simította végig a lány alakját, aki táncolva énekelte a neki szánt sorokat.

So Young ruhájának zipzárját csak le kellett húzni, s ő könnyűszerrel kilépett a selymes anyag fogságából. Nevetve még Min Hee-re tapasztotta a szemeit, hogy bólintva közölje, készen áll a következő „jelenetre”.

Yo Seob közbeékelt szavai fényárral borították be a színpadot, hogy a Doll☆s mindhárom énekesét láthatóvá varázsolja. Dong Woon és Doo Joon átvezető részei kimaradtak, így rövidítve meg a dalt a műsoridő kedvéért, s így adva ezzel teret az első refrénnek, amit Min Hee énekelt.

Sun Hee idegesen igazgatta a mikrofonját, majd beletúrt kiengedett, hullámos hajába. Idegesítette a gondolat, hogy abból a két és fél perc hírnévből, amit a „Special Stage” színpadán kaptak, neki nem jut csak egy röpke pillanat s azt is meg kell osztania a másik rapperrel. Az egyik öltöztető még mindig a nyomában volt, hogy megigazítsa a fekete, szaggatott nadrágot, ami teljesen rátapadt a lábaira, s dereka egészen magasan pihent; hogy a falatnyi fekete, virágokkal díszített felső hátrészén végigvezesse az ujjait, amit a leader türelmetlenül viselt. 

- Mindjárt én jövök! – dühöngött, s mikor észrevette a sminkest, amint egy púderezett ecsettel szalad felé, még a szemeit is megforgatta.

„I hate you…” – kezdte Sun Hee a rapper, Jun Hyung részét darálni, miközben a színpad jobb szélén egy magaslatról indult lefelé a neki kikészített lépcsők fokain fekete, fűzős cipőjében. Ahogy elmormolta a rövidke mondatot, csaknem azonnal felelt az emelvény másik oldalán baktató Hae Woo: „…love you…”. 

Játszadozva dobálták a szavakat egymás között, szűken, szigorúan kiosztott szerepek szerint, míg mindketten az énekesek kis csapatához sétálva folytatták a táncot. 

Min Hee hangja betöltötte az egész termet, ahogy vágyakozó pillantásokkal vallotta a kamerának: „I wanna hold you tight make you mine never leave me alone…”. Kislányos tekintetét bolondos, felemás hajkoronája egészítette ki, mígnem az átvezetés utáni második refrént a közönség legnagyobb meglepetésére, Sun Hee szervírozta. 

A dal a tetőpontjához ért. A lírai, utolsó vallomást Min Hee sóvárgóan csengő és So Young fájdalmas hangja közvetítette a közönség felé. Törékeny alakjukat világos felsőrész borította, s a fények játékának köszönhetően a két lány úgy ragyogott, mintha tünékeny tündérek bújtak volna a bőrükbe. 

Felcsendült az utolsó refrén, s ezzel együtt a félhomály visszatért a színpadra. Ri Rin könnyedén ejtette ki a végső szavakat, s a Doll☆s-nak tervezett koreográfiát elhagyva a Beast mozdulatsorával fejezte be a nótát. 

Sun Hee szomorkodva húzta végig az immár nejlonba csomagolt fellépő ruháján az ujjait. Szívesen viselte a darabokat, s némi keserűséget érzett, hogy olyan röpke ideig tündökölhetett benne. 

- Ilyen bánatos képpel sem látni sűrűn. – lépett hozzá közelebb Hae Woo. 

- Olyan jól nézett ki ez a ruha! – adott hangot Sun Hee a bánatának, mire a másik rapper kikerekedett szemekkel nézett végin a leader alakján. 

- Már nem azért – köszörülte meg a torkát –, de nagyjából ugyanolyan ruhában vagy most is! 

Sun Hee nagyot sóhajtott, majd tüntetőleg So Young mellé sétált, hogy elpanaszolja Hae Woo értetlenségét az öltözéke lecserélése felett. 

- Most mi van? – sipítozott Hae Woo, s mikor látta, hogy a két lány figyelmen kívül hagyja, inkább a többiek kutatására indult. 

Fásultan lépkedett a nyüzsgő folyosókon. Kissé unta már, hogy minden TV állomás központja többé-kevésbé ugyanolyan egyhangú és szürke. Már meg sem tudta különböztetni az épületeket, s lassan az emberek is éppen olyan egyformáknak tűntek, mint a fehérre meszelt, dísztelen falak: unalmasak voltak, vinnyogó hangon csacsogtak, átszabott arccal vigyorogtak a világról, a világbékéről beszélve, míg a valódi gondolataik csak a vékonyságuk megtartásán pörgött. Hae Woo elfintorodott. Végignézett a lánybandák tagjain, akik keresztezték az útját, s kénytelen volt beismerni magának, amit Kang Dae előtt még délelőtt a végletekig tagadott, hogy ismét felszedett néhány kilót. A passzos fellépő nadrág láttán még röhögve eszébe is jutott, hogy vajon a főmenedzser feje milyen színben fog pompázni, ha az ő sötét szerelésén az eredeti, divatos szaggatásokon túl egy nem várt lyuk is éktelenkedni fog, de végül a szövet elég masszívnak bizonyult. A zsebéből előtúrt egy levél tablettát s egy bogyót kipasszírozva víz nélkül eresztett végig a torkán. A Doll☆s-os lányoknak azt hazudta, hogy egyszerű magnéziumtablettákat szed… sosem merte volna bevallani nekik, hogy fogyását elősegítő szer lapul a világos színben pompázó kapszulákban. A lelkiismerete hangja egyre hangosabban sutyorgott a fülébe: „Tönkre fogod tenni a bandát!” figyelmeztette. Hae Woo hangulata egy pillanat alatt vált gyászossá, de a közelben felcsendülő nevetés melegséget hozott a szívébe. Ezer közül is felismerte volna az ismerős hangfoszlányokat.

- De tényleg nem szabad eonni-ra haragudni! – vihogott tovább Min Hee – Nem csak az arcmemóriája borzalmas, de semmiben sem jó, amihez meg kéne figyelnie a dolgokat. 

- Ez azért egy kicsit túlzás. – vágott közbe Ri Rin zavart hangja. 

- Igaz! Ha a hegedűt toltad volna az orra alá, akkor azt lehet, hogy megismerte volna. – értett egyet Min Hee. 

- Nem nagyon segítesz tisztára mosni a nevem. – sóhajtott nagyot a legidősebb. 

- A hegedűs-srác! – mutogatott a fiú felé Hae Woo, mikor eszébe jutott, honnan olyan ismerős neki a sötétbe öltözött figura. 

- Képzeld! Ő a B.I.G tagja! – ujjongott Min Hee – Nagyon ütős lett a debütáló dalotok! – magyarázta már a fiúnak – Eonni és én nagyon szeretjük! Igaz? 

- Igen, viccesen egyszerű. – bólogatott Ri Rin. 

- Ez valamiért nem hangzott bóknak. – állt a fiú mellé egy magas alak – Megyünk, Benji? – vetette végül oda a másiknak, aki rendreutasító pillantásokat vetett rá – Mi van?

- Elnézést! – kért bocsánatot Benji – Hee Do nem tudja még felmérni, hogy ezt nem sértésnek szántad. 

- Nem akartam félreérthető lenni. – hökkent meg Ri Rin. 

- Megyünk? – erősködött Hee Do, mikor meglátta a gyorsan közeledő bandavezért. 

- Még van valami az ütemtervetekben? – érdeklődött Min Hee kedvesen. 

- Nem. Igazából megünnepeljük a sikeres előadást. – örömködött Benji. 

- Sziasztok! – köszönt a B.I.G leadere mosolyogva a lányoknak, majd a két fiúra nézett kissé szigorúan – Nem úgy volt, hogy igyekeztek? – kérdezte negédesen kemény hanglejtéssel. 

- Épp azt meséltük a Doll☆s tagjainak, hogy ünnepelni megyünk. – magyarázkodott Benji.

- Inkább nekik kellene ünnepelniük! Nagyon ötletes volt a Good Luck feldolgozásotok. – lelkesedett J-Hoon. – A tánc kifejezetten tetszett! 

- Mert a legklasszabb elemeket pakoltam bele! – dicsérte magát Min Hee. – Az egész műsort mi terveztük meg eonni-val. Nem csak a táncot, a hangszerelést, a színpadi kellékeket, de még a fénytechnikát is. 

- Nagyon jó lehet mindenben szabadkezet kapni. – vált álmodozóvá J-Hoon hangja. – Mi lenne, ha eljönnétek velünk és mesélnétek még erről? 

- Oké! – csilingelt Min Hee hangja. 

Sun Hee nyugis estét tervezett. Úgy gondolta, hogy a fellépés után elérkezik a megérdemelt pihenés időszaka, erre ott ücsöröghetett egy sötét kiskocsmában, Szöul egyik legeldugottabb sarkában – amiről eddig nem is tudott – néhány rocky ficsúrral. Próbált élénken viselkedni, hogy ne látszódjon a mimikáján, hogy mennyire nem érdeklik a fel-felröppenő témák, és hogy fejben már az éppen aktuális játéka kipörgetési tervén agyalt.

- Szóval nem igazán érdeklődsz ilyesmi iránt, mi? – morgott mellette Hee Do, aki legalább annyira unottnak tűnt, mint ő. – Ha legalább ihatnék. – sóhajtott. 

- Pfú, mert olyan pisis vagy, hogy nyilvánosan nem is piálhatsz? – röhögött Sun Hee, mire Ri Rin rákapta a tekintetét, amivel fegyelmezni szokta a fiatalabbakat. 

- Lehet, hogy kiskorú vagyok, de én még csak nem is érezném, hogy ittam, te már rég a pult alatt fetrengenél! 

- Figyeld, Sun Hee, a kölyök szerintem most hívott ki! – röhögött fel Hae Woo, s a fiúra nézett – Benézted, öcsém! Sun Hee-t még becsiccsentve sem láttam soha. 

- Akkor majd most! – határozta el magát Hee Do, és a szemével a pultost kereste, hogy kikérhesse az italokat. 

- Hee Do! Te nem ihatsz! – jelentette ki határozottan J-Hoon. 

- Hyeong! Mi lenne, ha te elülnél az egyik asztalhoz és azt játszanád, hogy nem látsz? – forgatta a szemeit a fiú. 

- Még mit nem! – dühöngött a B.I.G leadere. 

- Hyeong, ne izgulj, figyelek rá! – jelentkezett önként Gun Min a feladatra, s a kihozott italok egyikét maga elé húzta – Akkor – bámult Sun Hee-re kihívóan – harcra fel! – húzta le egyből az alkoholt. 

Sun Hee és Gun Min előtt lassan apró poharak sokasága kezdett sorakozni, de a lány a kiskocsma forró levegőjén kívül semmi rendkívülit nem érzett, amibe apránként belekeveredett az emberekből párolgó fülledt esszencia. Már számolni sem tudta hányadik italát szorongatta. Az ujjai között kecsesen forgatta a poharat, és egy hirtelen mozdulat után ugyanolyan határozottan hörpintette le, mint az addigiakat. A szeme sarkából figyelte az eseményeket, ahogy Min Hee szürke, macskával díszített, hosszított pulcsiban elmélyülten társalog J-Hoon-nal. Noha a témát nem tudta kivenni a hangzavar végett, viszont csapattársa reakciói és hangos nevetése miatt biztosra vette, hogy már jócskán elkanyarodtak a munkáról. Ri Rin csillogó szemei és vad gesztikulálása arról tanúskodott, hogy a legidősebb is feloldódott már. Hae Woo fekete öltözéke szinte beleolvadt a félhomályba, mégis Sun Hee szeme bolondosan, pontosan siklott végig a másik rapper vigyorgó alakján. 

- Bírod még? – kérdezte.

- Hol van So Young? – nézett körül a leader még egyszer kíváncsian. 

- Most, hogy mondod, Min Pyo is eltűnt egy ideje. – bámult a sötétbe Hee Do. 

A két rapper egymásra nézett: hang nélkül adták át a gondolataikat, mígnem Hae Woo felállt és Ri Rin-hez sétált.

- Szerinted, So Young mennyire lehet kiéhezve? – suttogta a legidősebb fülébe. 

- Mi van?

- So Young eltűnt. – rántotta meg a vállát a lány – És Min Pyo is…

Ri Rin szemei elkerekedtek, s aggodalmasan siklatta végig a tekintetét a helyen.

- Menj a dohányzó részhez, én megnézem a WC-ben. – állt fel nagyot sóhajtva, elnézést kért, aztán a megadott útvonalon elindult a női mosdóhoz. Idegesen lépett be a sötét ajtón, fogalma sem volt, hogy hol keresse az elveszett Doll☆s tagot. Lehajtott fejjel kerülte ki a felé közeledő lányokat, akik nevetve csacsogtak valamilyen cipőről, s amit kiléptek a helyiségből, Ri Rin hangos szóval keresni kezdte a legfiatalabbat. 

Ri Rin-nek nem volt több ötlete. Hae Woo-val bejárták az egész szórakozóhelyet pincétől a padlásig – kis túlzással – de sehol sem lelték a legfiatalabbat. A legidősebb visszaküldte a rappert a társasághoz, s még egyszer elindult, hogy körbejárja a termeket. Legnagyobb meglepetésére, egy ismerős alak vetődött felé. 

- Szia! – szólította meg a közeledő Min Pyo-t – Nem láttad So Young-ot? – kérdezte kétségbeesetten. 

- Kint van. – mutogatott a háta mögé a fiú – Szerintem, a menedzseretekkel. Legalábbis ahogy kérdőre vonta… nem hallottam igazából semmit, de nagyon fenyegetőnek tűnt. 

- Köszi! – bólintott a lány, s elindult a kijárat irányába. Rögtön sejtette, hogy nem Kang Dae volt a felelős a jelenet rendezéséért, ezért megkétszerezte a lépései számát. Amint kiért, meglátta a parkolóban ácsorgó két alakot, s igazat kellett adnia Min Pyo-nak: Chung Young alakja valóban fenyegetően magasodott So Young felé. Vaskos ujjait a lány törékeny csuklójára szorította, s másik tenyere a magasba lendült, mintha csak ütni készült volna. 

- Hát itt vagy! – kiáltotta hangosan Ri Rin és kiszakította a menedzser karmai közül a lányt – Nem hiszem el! Az egész szórakozóhelyet felforgattuk miattad! Igazán szólhattál volna, hogy kijössz! 

- Sajnálom. – habogta a lány ijedten, mire a legidősebb szemei megenyhültek. 

- Nem értem, mire a hiszti! – csattant fel Chung Young dühösen – Rohadtul nem kellene ilyen helyekre járnotok. Felelőtlenség! 

- Kang Dae megengedte, hogy egy kicsit szórakozzunk. – dörgölte a másik orra alá Ri Rin. 

- Hát persze, az isteni Kang Dae meg a lagymatag elképzelései. 

- Nem tettünk semmi olyasmit, amit nem vállalhatnánk fel nyilvánosság előtt! – közölte a legidősebb. 

- Leszarom! Indulunk haza! – vágta határozottan a szavakat a lányokhoz. 

- So Young! Menj és szólj a többieknek! – adta ki az utasítást Ri Rin, mire a lány hol a csapattársára, hol a menedzserre nézett. – Menj már! – förmedt rá a legidősebb, mire So Young fülét, farkát behúzva indult meg a kocsma bejárata felé. 

Sun Hee-nak kicsit sem tetszett az ötlet, hogy elhagyja a versengés helyszínét. Dühítette a gondolat, hogy ezzel vereséget szenvedne Gun Min ellen, noha már a szájában érezte a győzelem ízét. Hiszen csak rá kellett néznie az ellenfelére! A nyelve el-elakadt a hangfoszlányok sokasága között, a szemei vadul csillogtak, alig bírt már fókuszálni, és a vihogása sokkal irritálóbb és harsányabb lett. 

- Én nem megyek! – közölte. 

- Mi? – So Young szemei ijedten elkerekedtek. 

- Nem fogok azért veszíteni, mert Chung Young egy pöcs! – vonta meg a vállát a leader. 

- Nem fog megvárni… – próbálkozott a legfiatalabb, hátha jobb belátásra tudja bírni a másikat. 

- Nem érdekel! Akkor majd hazavisz a pisis! – mutatott Hee Do-ra. 

- Biztos vagy benne? – kérdezett rá Min Hee is. 

- Persze! – bólogatott a leader – Nézz rá! Tök ártatlan feje van! Meg most őszintén, amilyen nyegle, még én is meg tudnám verni! 

- Huh kezd hatni a pia! – Hae Woo vigyorogva bámulta Sun Hee-t, aki csak megforgatta a szemeit. 

- Nyugodtan bízzátok csak ránk! – szólt közbe J-Hoon – Vigyázni fogunk rá és hazavisszük. 

- Na! A mama megmondta, szóval mehettek! – intett a kezével Sun Hee, s ismét a pohárhoz nyúlt. 

Furcsán csengtek a szavak a fiú ajkain. A kornyikálás, amit hallatott kicsit sem hasonlított a beharangozott dalra, így Sun Hee felhúzott szemöldökkel kissé artikulálatlanul, lassú mozdulatokkal kezdett beszélni.

- Te tényleg – akadoztak a hangok a torkán – énekes vagy?

- Most mé’? – nyávogott Gun Min dühösen – Ez a dal pont így van! – magyarázott. 

- Csak nekem volt hamis? – bámult a lány maga elé, s ráérősen az asztalra könyökölt egyik kezével, hogy megtámassza a fejét. 

- Kurvára idegesítőek vagytok! – dühöngött Hee Do. – Nem egyezhetnénk meg egy döntetlenbe? 

- Nem! – vágta rá a két illuminált állapotban lévő. 

- Pedig már mind a ketten részegek vagytok! – csapott az asztalra a B.I.G legfiatalabb tagja. 

- Én – mutogatott magára Sun Hee – kikérem magamnak… nem vagyok részeg! – nyammogta. – Egy kicsit talán spicces, de részeg az nem! 

- Ha-ha! – ironizált Gun Min. – Szerintem viszont, tök be vagy állva! 

- Mi lenne, ha azt kiáltanánk ki győztesnek, aki képes a saját lábán kisétálni a kocsmából? – próbálkozott tovább Hee Do. Sun Hee feltápászkodott az asztal mellől, s közben szemével a másik elázott személyt figyelte, aki könnyedén nyújtotta ki a lábait. 

- Ez amúgy nem fair! – kiáltott fel a lány, s némán a cipőjére mutatott – Ebben a topánkában még józanul sem egyszerű felállni! 

- Ez már igazán nem az én bajom! – nyújtotta ki a nyelvét Gun Min. 

- Vedd le akkor! – javasolta Hee Do. 

- És menjek haza mezítláb? – Sun Hee az órára mutatott – Már az utolsó busz is elment… 

- Taxiba meg nem engedik beülni ilyen részegen! – röhögött Gun Min. 

- Te vagy részeg, nem én! – vitatkozott a lány. 

- Most lett vége a gyereknapnak! – csapott az asztalra J-Hoon. – Mi hazavisszük Gun Min-t, te pedig – fordult Hee Do felé – elkíséred Sun Hee-t. 

- Miért pont én? – hisztizett a fiatalabb. 

- Mert az egész fogadás a te agyadból pattant ki! – vágta rá a fiúk leadere. 

- Így van! – csatlakozott Sun Hee – A te hibád, hogy a padló ennyire egyenetlen!

- Akkor most mit csináljak? – hagyta figyelmen kívül a fiú a Doll☆s leaderét – Vigyem a hátamon? 

- Akár! 

- Igen! Igen! – ujjongott Sun Hee – Az jó lesz! Én nem mertem volna kérni, de ha már így felajánlod, akkor nem utasítom vissza. – hadarta el a lány csillogó szemekkel úgy, hogy a nyelve egyszer sem botlott meg. 

- Te nem is vagy részeg! – kiáltott fel Hee Do. 

- Bla-bla… – legyintett a lány – Akkor is vinned kell! 

Az utcák egészen sötétbe borultak már: csupán a közlekedési lámpák sárgás fénye vonta be a betontengert. A levegő kellemesen langyossá vált, csak az aszfalt hője kacskaringózott fel párás ködfelhőben. Sun Hee még így is melegnek érezte a körülötte lévő leget, bár biztosra vette, hogy a hordárként használt fiú bőre is kegyetlenül lövelli magából a forróságot. 

- Ha ilyen lassan vánszorogsz, sosem érünk haza! – sóhajtott fel a lány szomorkásan. 

- Mi lenne, ha leszállnál a hátamról? Akkor lehet, hogy gyorsabbak lennénk. 

- Nem. 

- Miért nem? – nyávogott Hee Do. 

- Most tényleg az elejéről akarod kezdeni ezt a beszélgetést? – kacagott a lány. Talán a nevetése volt az egyetlen, ami arról árulkodott, hogy bizony némi alkohol lecsúszott a torkán: élénkebb volt és ösztönösebb. 

- Ezerszer megbántam már, hogy szóba hoztam a piálást. – vett mély levegőt a fiú. 

- Gyerünk, paci! – ugrált Hee Do hátán a lány, hogy beszéd helyett a lábára figyeljen, de ahogy meglátta a feléjük közeledő alakját, hangosan felkiáltott: – Ho-ho-hóóó!

- Most meg mi a bajod? – hőkölt vissza Hee Do. 

- Nem látod? – kérdezte reményvesztett hangon Sun Hee. 

- Mit? A fickót? 

- Milyen fickót? – forgatta a szemeit a lány – A kutyát! A kutyát nézd! 

- Nem hiszem, hogy az a disznónak kinéző valami megkergetne, ha ettől paráztál be. 

- Te az a csávó olyan ismerős nekem. – akadozott a lány hangja, ahogy a sötét alak egyre közelebb került hozzájuk. 

- Remélem, valami haverod, akkor egyből ledoblak, és már itt sem vagyok. 

- Micsoda úriember! – veregette meg a fiú vállát Sun Hee – Pedig én már szinte megkedveltelek. 

- Sun Hee? – A hang hallatára a lány ereiben megdermedt a vér, próbált még inkább a fiú vállai mögé bújni, de biztosra vette, hogy minden próbálkozása hiábavaló. 

- Ismered? – kérdezte Hee Do kíváncsi hangon a melléjük toppanó alakot. 

- Hogyne ismerném. – Sun Hee-t mérhetetlenül idegesítette a másik hangban megbújó mosoly.

- Akkor… – próbálta lefejteni a hátáról a lányt Hee Do – Sun Hee mássz már le rólam! 

- De a mama azt mondta, hogy haza kell kísérned! – vitatkozott a lány óvódásként. 

- Ismered a csávót, akkor meg? – erősködött a fiú – Amúgy is, nála legalább ott az a véreb, majd megvédenek!

- Talán pont tőlem fél, hogy megint megcsó-

- Wá! – ugrott le Sun Hee a fiú hátáról – Én aztán nem félek tőled! – bámult dühösen Jong In szemeibe. Morcosan vetette a hátát egy lámpaoszlopnak, hogy felhúzza a kezeiben pihentetetett cipőjét, s bosszúsan bámult Hee Do után, aki ahogy ledobta terhét, elindult a másik irányba, mint aki jól végezte dolgát.

- Szóval? – vigyorgott Jong In, s közben a kezét nyújtotta a lány felé. 

- Nincs szükségem a segítségedre! – vágta rá Sun Hee és határozottan lépkedett tovább. 

- Kegyetlen vagy, mint mindig. – sóhajtott a fiú – Pedig én fegyverszünetet ajánlottam neked. 

- Mégis minden alkalommal az orrom alá dörgölöd, hogy milyen pofátlanul a számba másztál. 

- Emlékeim szerint nagyon is akartad azt a csókot. – Jong In magabiztossága bolondosan csengett a hangjában – De hogy lásd, kivel van dolgod, nem emlegetem többé. 

- Megköszönném, de tudom, hogy nem tudod befogni a szád! – morgott a lány az orra alatt. 

- Sőt megígérem, hogy tartom magam ahhoz, amit megfogadtam, és nem teszem többé, csak ha kéred. 

- Ezt még azon a napon meg is szegted! – emlékeztette lenézően a lány Jong In-t. 

- Persze, hiszen minden porcikáddal kívántad… 

- Egy fenét! 

- Jó – sóhajtott nagyot a fiú –, akkor ezentúl a szavaid szerint fogok cselekedni. 

- Az király! – lelkesedett fel Sun Hee – Akkor értékelném, ha a másik irányba folytatnád a kutyasétáltatást! 

- Milyen kegyetlen vagy! Még azt sem hagyod, hogy hazamenjek? – Állt meg egy pillanatra a fiú, ami Sun Hee-t is arra késztette, hogy lecövekeljen, s a másik szemeit pásztázza. – Igazán nem tehetek róla, hogy egy irányba lakunk.

- Jó, akkor csak beszéljünk valami másról! 

- Miért zavar annyira, ha rólunk beszélgetünk? 

- Jong In, nincs olyan, hogy „rólunk”. Nincs „mi”! – emelte meg a hangját. 

- Pedig én nagyon szeretném, ha lenne… - sóhajtott a fiú, mire a lány odacammogott a zebrához és dühösen szuggerálta a vörösen izzó emberkét, hátha gyorsabban adja át a helyét a zöldnek. – Jó, jó, befogtam. – Nyúlt a lány keze után Jong In s teljesen semleges témákról kezdett beszélni…

Sun Hee mosolyogva ült a padon, kissé összehúzta magát, elvégre az esti hűvös lassan rátelepedett a városra. Érdeklődve nézte, ahogy a barna kutya a kezei alá helyezkedik, s hatalmas szemeivel mintha csak a simításáért esedezne. 

- Mong Gu kedvel téged. 

- Nézd meg! Tök cuki. – simogatta a kutyus pofiját, de mielőtt végignyalhatott volna a lány arcán, hátrált kicsit. 

- Ezek szerint kutyabarát vagy. 

- A macskákat jobban szeretem. – vonta meg a vállát a lány mosolyogva.

- Miért nem engedsz közel magadhoz, Sun Hee? 

- Mert csak szórakozol velem.

- Ez nem igaz! 

- Dehogynem! Élvezed, hogy zavarba hozhatsz. – dünnyögött a lány, s továbbra is a kutyával játszott. 

- Gyere el velem valahova… 

- Nem megyek veled randira! – pislogott fel Sun Hee, addig észre sem vette, hogy megint elkalandoztak beszélgetés közben, hogy megint olyan témára tévedtek, amiről nem szívesen beszélt. 

- Nem lenne randi! – erősködött a fiú. 

- Mert te minek neveznél egy találkozót, ahol egy fiú és egy lány kettesben elmegy valahova ismerkedés céljából? – forgatta a szemeit. 

- Elég korlátolt fogalmak között mozogsz. – nevetett Jong In. – Akkor legyen bandás kirándulás! Menedzserekkel, fotósokkal, hírveréssel. 

- Mire lenne jó az? – pislogott a lány értetlenül. 

- Biztonságban éreznéd magad, hiszen nem támadhatnálak le… A bandák közötti barátságokat pedig csípik a fanok is. 

- Persze, ha azonos nemű bandák között zajlik.

- És ha elintézem? 

- Most mihez kérsz engedélyt tulajdonképpen? – bámult Sun Hee értetlenül a fiúra.

- Ahhoz, hogy melletted lehessek. – Jong In szemeiből kellemes melegség áradt, ami végigszaladt a lány érzékein. Nem volt bennük a szokásos vadság és birtoklási vágy, csak az a mély barnaság, azzal a furcsa arany csillogással, ami Sun Hee-t egy lemondó sóhajra bírta. 

- Úgysem tudod elintézni. 

- Csak várd ki a végét! – lelkesedett Jong In, miközben ujjaival végigsimította a lány arcát. Sun Hee beleremegett az ujjak táncába, amik végigsiklottak a nyakán és a vállán, érezte, ahogy a mellkasa egyre gyorsabban emelkedik, próbálta visszafogni magát. Nem akarta, hogy a fiúnak feltűnjön a rózsás felsőrész alatt megbúvó gyors pulzálás. Leszegett fejjel várta, hogy Jong In a kézfejéhez érjen, még maga sem tudta volna megmondani, miért engedni neki egyáltalán a pilleérintést. 

- Sun Hee. – Perzselte a bőrét a fiú lehelete, ami az orrnyergét súrolta. Pontosan tudta, hogy amint Jong In szemeibe néz, beszippantja az a furcsa érzés: a hangtalan, észnélküli lebegés, mégsem tudott parancsolni magának. 

Jong In ajkai nedvesek voltak, kissé érdesek, mégis kellemesen bizsergetők. Éppen csak egy lágy puszi volt, ami a lány száján csattant, Sun Hee-t mégis jóleső borzongás futotta át. 

- Megígérted. – suttogott maga elé vádlón. 

- Ez nem csók volt! – magyarázta Jong In – Nagyon távol esett ez a kis puszika a csóktól, de úgy látom, meg kell mutatnom neked a különbséget! – bámult a lány szemeibe komolyan, s mire Sun Hee felfogta a szavak értelmét, a perzselő ajkak ismét az övén pihentek. Az előző érintéssel ellentétben ez bátrabb volt, mozgalmasabb, elsöprőbb. Lassan eltűnt a külvilág Sun Hee számára. Már csak az édes ajkakat érezte a sajátján, a puha érintéseket a bőrén. Úgy simult Jong In ölelésébe, mintha mindig is ezt tette volna, félelem és ellenkezés nélkül… 

- Basszus! – tolta el magától a fiút, mikor feleszmélt. 

- Kedvellek.

- Francokat kedvelsz! 

- Legalább engedd, hogy bebizonyítsam. – vált a fiú hangja esendővé. 

- Próbálkozz csak! – vont vállat Sun Hee, majd felállt és vissza sem nézve elsétált. Őrülten dobogó szívverését csak a cipője harsány kopogása múlta felül… legalábbis ezt remélte…