Hatalmi játszmák 2. [1/3]

Hatalmi játszmák II.

I.

Furcsa bizsergés futott végig a testemen. A végtagjaimat kellemetlenül csipkedte a tejsav elsöprő ereje, így szinte vánszorogva csúsztam el a fürdőszobáig. A hűvös kő jóleső borzongással ajándékozott meg, s a látvány halk sóhajt csikart ki belőlem. Még mindig furcsán hatottak a vöröst felváltó sötét szálak, amik behálózták Ji Min arcát. Kusza tincsek sokasága zavarta a fogmosás mozzanataiban, de csak bele-beletúrt szabad kezével a fürtökbe, amik ugyanúgy vissza-visszahullottak, mintha csak az idegeit akarnák próbára tenni. A bőre lágy tejeskávé színe hol világosabbá, hol sötétebbé vált, az izmai játéka alatt, ami egészen megszínezte a felkarját. A háta görnyedt vonalán jól látható vörös nyomok árulkodtak a tegnap esti kis összejövetelünk szenvedélybe torkollásáról. A fel-felvillanó képek átfűszerezték a tudatom, de mielőtt az érzés elhatalmasodhatott volna rajtam – erősen késztetve, hogy megérintsem Ji Min-t –, az a kegyetlen csipkedés végigszáguldott a testemen enyhe fintorba torzítva az arcomat. Leráztam magamról a vörös köd utolsó foszlányait is, hogy nyugalmat erőszakolva magamra újra végigvezessem a tekintetem a fiún. Csak akkor tűnt fel a mozdulatlansága, s csak akkor vettem észre a tükörből bámuló, mindentudó pillantását és a levakarhatatlan, perverz mosolyát. 

- Tetszik, amit látsz? – kérdezte vidám csilingeléssel a hangjában. 

- Rám se merj nézni! – Löktem arrébb, hogy legalább az arcomat megmoshassam. A trikó, amit Ji Min-től kölcsönöztem, a mozdulataim hatására vidáman csúszkált a vállaimon, narancsos tincseim pedig szanaszét terültek el a hátamon. Ji Min ujjai finoman túrtak bele göndör hajkoronámba, hogy laza mozdulattal összeköthesse a zavaró szálakat. Néhány pillanatig egészen hálás voltam az önzetlen gesztusért, majd megéreztem a nedves ajkait a nyakamnál. A teste az enyémhez simult, a tenyerét a csípőmre csúsztatta. A forró bőre nyomot égetett az érzékeimbe. Ismét magamon éreztem a csokoládé kellemes, émelyítő illatát, ami körülölelt, Ji Min-t pedig arra késztette, hogy az ajkaival tépje le rólam az édes fehérneműt. Felsóhajtottam. 

- Még mindig érezni a bőrödön a csoki ízét. 

Halkan felnyögtem a bizsergető érzéstől, ahogy az ujjai végigcsúsztak a combomon, mire kuncogva a fülembe súgta: 

- Egy kis izomlázat, úgy hallom, sikerült okoznom. 

- Menj a francba! – sziszegtem, akár egy kígyó, noha történetesen teljesen igaza volt az önelégült pöcsnek, aki az előző éjszaka után még képes volt a reggelt is megtölteni vággyal. 

Unottan simítottam le a rózsaszín virágokkal díszített, sötét, rövid, szoknyámat, hogy biztosan az anyagra helyezzem a fenekem. Az étkezőbe való belépésemet, már nem kísérték elfojtott sóhajok, már senki sem követte nyomon a lépteimet, mint annakidején. Az évek múlásával lassan elenyészett a diákok rajongása. Csak egyetlen vizslató szempár szegeződött rám azon a reggelen, ami végigkísérte az alakom, amint átszáguldoztam a terem asztalai között, s helyet foglaltam a szokásos helyemen. Kirázott a hideg a bizarr vigyor miatt, ami az arcára ült, én pedig nagyot sóhajtva nem bírtam tovább: 

- Ne kímélj! – vetettem hozzá a szavakat. Idegesített, ahogy a fekete felsőm alól kikandikáló bőrfelületemet kezdte pásztázni. De ja vu…

- Szóval, mesélj! – vihogott Tae Hyung csillogó íriszekkel, amitől nem csak nekem futott fel a szemöldököm, de a mellettem ücsörgő Hye Sun is lemondóan sóhajtott, Yoon Gi pedig felszusszant. 

- Miről? – tudakoltam. Sokéves ismeretségünk alatt még nehezen követtem a fiú gondolatmeneteit. 

- Ugyan már! Jung Kook beszámolt róla, hogy Ji Min hamar lelépett a buliról… – Tae Hyung hangja egyre izgatottabbá vált, aztán rosszallóan hozzátette – Ami elég udvariatlan, tekintve, hogy neki szervezték az egész összejövetelt. 

- Szerintem, egyáltalán nem bánták, több pia maradt nekik… – kezdtem elveszíteni a türelmem. 

- Szóval? – Ismét megjelent a huncut vigyor a szája szegletében. – Mivel ünnepeltétek Ji Min HÖK elnöki kinevezését? 

- Engem speciel egyáltalán nem érdekel! – dörmögött Yoon Gi. 

- De most gondolj bele! – erősködött Tae Hyung erősen szuggerálva a másik fiút – Mindenféle piszkos részletet megtudhatnánk! 

- Unalmas lehet az életed, ha másokéra gerjedsz. – Yoon Gi egy pillanatra sem tette le a pálcikáit, mintha minél gyorsabban szerette volna bekebelezni az ételét, csak hogy elhagyhassa az étkezőt és Tae Hyung indiszkrét kérdéseit. A zöldfülű még nem szokott hozzá a másik tapintatlanságához. 

- Ünneprontó! – nyammogott Tae Hyung. – Mennyire hiányzik ilyenkor Ho Seok. – merengett el. 

- Kapd be, Zöldség, amiért nem toltad be a képed órára! – dühöngött Ha Rin és Yoon Gi elé dobálta a kezében feltornyozott iratokat. 

- Mi van felcsaptál hordárnak? – kérdezte röhögve Jung Kook, aki éppen akkor vetette le magát Tae Hyung mellé, mikor Ha Rin és Mi Na karöltve megjelentek. 

- Francokat! – forgatta meg a szemét a lány – Hülye Zöldség ellógta az órát, aztán jött a prof, hogy mi úgyis barátok vagyunk… érted, te ezt? – nyávogott Ha Rin – Barátok!? Szóval, legyek már rendes és hozzam el neki a következő projektjéhez az anyagot. 

- Már átfestettem a hajam… - közölte mellékesen Yoon Gi fel sem nézve a kajájából. 

- Egy köszönöm is megtette volna! – dobbantott Ha Rin immár ülve, mire Hye Sun nagyot sóhajtva kezdte masszírozni a halántékát. 

- Nem lehetne, hogy visszatérjünk az eredeti témánkhoz? – próbálta menteni a menthetőt. 

- Á tényleg! – lelkesedett Tae Hyung és ismét magamon éreztem a kitartó vizslatását, amivel nyomokat keresett a testemen. Kezdett idegesíteni az idióta, így próbáltam némi nyugalmat erőltetni magamra és az ő szintjén hárítani: 

- Miért nem Ji Min-nel beszélsz ilyesmiről? – tettem le a pálcikát jelentőségteljesen. 

- A lányok sokkal részletgazdagabban mesélnek. Ji Min egy jó volttal elintézné az egészet. – magyarázta. 

- Azt hiszem, túl korán értünk ide. – suttogta maga elé Mi Na és azzal a lendülettel belefeledkezett a telefonjába. 

Rá kellett ébrednem, hogy a barátaim mind árulók! Hye Sun, akit sokkal jobban érdekelt a pasija, Yoon Gi csendes hisztije. Mi Na, aki a modern kütyüje bűvkörébe esett, hozzá kell tennem, elég gyanús érdeklődéssel. Jung Kook, aki még véletlenül sem szólalt volna meg, de még a pilláit is az előtte elterülő ételekre szegezte. Ha Rin pedig kérdőn bámult Tae Hyung-ra. 

- Mi volt jó? – csúsztak ki a szavak végül a száján. 

- Jaj, Rin! Hát arra vagyok kíváncsi, hogyan ünnepelték Ji Min győzelmét! 

- Ja! – bólintott a lány, majd zavartalanul kezdett falatozni, ahelyett, hogy leállította volna azt a perverz fazont, aki ott pupillázott hol rá, hol rám értetlenül.

- Miért van az, hogy ő – mutogatott a mellette ülőre – tudhat részleteket, én meg nem? – háborodott fel Tae Hyung, s a tekintetét az én szemeimbe fúrta. 

- Mivel én ajánlottam az üzletet So Min-nek – szólalt meg Ha Rin két falat között –, így furcsa lenne, ha nem lennének elképzeléseim az estéjüket illetően. 

- Csicseregj csak! – vált Tae Hyung hangja mélyebbé és határozottabbá. 

- Emlékszel a tavalyi szülinapodra? – pislogott fel a lány a másikra, aki csendben bólintott – Na! Valami olyasmit képzelj el! – tette még hozzá Ha Rin, mire a fiú arcára perverz vigyor vetült, s látszott rajta, hogy a fejében ezernyi képkoca száguldozik. 

- Néha komolyan félek tőletek. – bámulta hihetetlenkedve a két lakot Jung Kook. 

Az ősz színei itt-ott már megjelentek. A levelek erős, friss, zöld felülete apránként megkopott s lassú, sárgás táncot jártak a szélben. A fellegek össze-összerendeződtek, hogy ezüstös csengésű esőcseppeket hullajtsanak a földre. Álmossá vált a világ. A nyár perzselő forgatagát lassan elmosta a változás szele. Ahogy az idő múlása kiült a természetre, még szembetűnőbb volt az egyetem épületének mozdulatlansága. A falak között megállt az idő: a termekbe ugyanúgy diákok ezrei tódultak be; a katedrára újra és újra tanárok álltak, hogy némi művészetet erőltessenek az önjelölt zsenik koponyájába… A Hallgatói Önkormányzat terme sem változott sokat. A legnagyobb módosítás, hogy az immár Monster-mentes testület szobáit újramázolták, így a színtelen, fehér falak között egészen furcsának tűnt Ji Min dolgos alakja. 

A kilincs nesztelenül nyomódott le az ujjaim alatt, Ji Min mégis szúrós szemekkel kapta fel a tekintetét. A homlokán végighúzódó ráncok tüstént kisimultak, amint meglátta a belépő alakomat. A szemei végigkísérték a lépteimet, amik hangos kopogással verték fel a csendes helyiséget. Nyugodtan süppedtem bele a régi fotelembe, ami ugyanolyan kihívóan állt a terem falához állítva, mint annakidején. 

- Azt hittem, vetkőzni fogsz! – vigyorodott el Ji Min, s hatalom ittasan rákönyökölt a papírhalomra, hogy ujjait összekulcsolva ráhelyezhesse az állát. 

- Á! – legyintettem – Azt meghagyom neked! – mosolyodtam el sejtelmesen. 

- Francba! – vett levegőt színpadiasan – Pedig még zenét is hoztam be direkt erre a célra. 

- Benézted! – vontam vállat szórakozottan. – Mit csinálsz amúgy? Azt hittem, hazaviszel. 

- A könyvelést nézem át… 

- Minek? – kerekedtek ki a szemeim, majd érdeklődve még hozzátettem – Monster sikkasztott? 

- Dehogy! Csak látni akarom, hogy mire számíthatok. Gond, ha Ha Rin-nel mész haza? Úgyis nála lesztek pizsipartin, nem? 

- Ha lehet, elkerülném Tae Hyung-ot… – igazgattam meg a hajam. Ji Min szemei elsötétedtek, s úgy állt fel az asztala mellől, mintha vadászni indulna. A lábait ráérősen pakolta egymás után, s amint a fotelemhez ért, mindkét kezét a kéztámasztóra simította egészen közel hajolva hozzám. Hallottam, amint mélyen beleszippant a levegőbe, az orrát pedig gyengéden a tincseim közé dugta. 

- Imádom a hajad illatát. – adta tudtomra a gondolatait. 

- Mitől vagy te ilyen kanos? – fordultam felé. 

- Azt hiszem, a hatalom megrészegít. – nyalt végig az alsó ajkán, s az ujjaival végighúzta a térdem vonalát, ráérősen haladva a combomon felfelé a szoknyám irányába. 

- Rohadtul nincs hatalmad felettem! – bámultam elvetemült pillantásokkal rá. 

- So Min. – nyögte a nevem, miközben az ujjai befurakodtak a sötét fodrok közé, mire a karjára szorítottam. 

- Hagyj! – szóltam rá – Ha már lusta vagy hazafuvarozni, akkor mássz ki a lábaim közül. 

- Kegyetlen! – húzta fel az orrát játékosan, de a szája szegletében ott pihent az a meghatározhatatlan vigyor. Éreztem, ahogy belekapaszkodott a hosszú fürtjeimbe a tarkóm mentén, ahogy az orra lágyan végigsimította az enyémet, ahogy a sóhajai forróságot leheltek az ajkaimra. Fogalmam sincs mikor csuktam be a szemem, csak a bőrömön játszó pilleérintésekből tájékozódtam, az elmosódott hangokból, amiket a kinti zaj egyre inkább tompított. 

- Vágysz a csókomra? – suttogta Ji Min a bőrömre. 

- Mekkora egy szemét vagy te! – dühöngtem, s próbáltam eltolni magamtól a forró testét, de óriási vigyorral közelítve tapadt az ajkaimra. Teljesen mozdulatlan testtel tűrtem, hogy kiélvezze a pillanatot, s mikor érzékelte a dermedtségem, csak erősen az alsóajkamba harapott. 

- Ji Min! – csapkodtam a vállait, miközben kitéptem magam az ujjai közül. 

- Ellenszegülsz? – mélyült el a hangja, mire felvontam az egyik szemöldököm. 

- El vagy te tévedve! – toltam el magamtól. 

Ji Min ajkaira forrt a szó, mikor meghallotta a vaskos faajtón táncoló ujjak egyenletes kopogását. 

- Szabad! – szólalt meg visszafogottan, mintha csak abban reménykedett volna, hogy az érkező meg sem hallja a hangját, s továbbáll. Az ajtó kitárult, s egy fiatal lány lépett be rajta. Meglepve néztem végig rajta: a sötét, egyenes haján, ami tökéletes simasággal hullott a vállaira; a ruházatán, ami jó-kislányos, múltszázadbeli csíkozással hosszította a lábait. A szoknyája harangszabása bolondos fodrokban végződött, apró csipkeszegéllyel. Fehér zoknija visszahajtva szegélyezte a bokáját, míg a szandál egyenletes pántokkal hálózta be. Hatalmas Bambi szemeit értetlenül vezette végig az alakomon, majd a néhány papírt, amit magához szorított – eltakarva ezzel a hosszú, gombokkal díszített ingét – Ji Min felé nyújtotta. 

- Nem akartam zavarni, csak… 

- Köszönöm, Chae Won! 

- Én… akkor… – Jött zavarba a lány, amint Ji Min átvette a papírokat a kezéből, s esetlenül ejtette le a karjait, hogy a szoknyája peremét kezdje szorongatni. – megyek. – suttogta maga elé, s a következő pillanatban kilibbent a helyiségből. 

- Ez meg ki volt? – kérdeztem elkerekedett szemekkel. 

- Az elsősök képviselője. – dobta a papírhalomra Ji Min a kezében lévő iratokat.

- Ez a kiscsaj? – csodálkoztam el. – Azt hittem, elájul… Láttad, hogy elfehéredett, amikor meglátott? 

- Még semmit sem láttál! – legyintett a fiú – Az a lány egy festőpaletta! – Felnevettem. – De komolyan! Még zölddé is tud válni! – csóválta a fejét vigyorogva. 

Az őszi narancsos szürkület vidáman ölelte át a várost. A fények összemosódtak a szemem előtt, ahogy a sebesség hosszú, ragyogó vonalakká varázsolta a kirakatok villódzó lámpáit. Hangulatos muzsika szólt a hangszórókból, Ha Rin pedig talán észre sem vette, ahogy dúdolni kezdte a dallamokat. Ismertem már a kanyargós utcákat, amiken a lány magabiztosan száguldozott végig. Jól ismertem az épületet is, ami a Szöul peremén, kertvárosi környezetben húzódott. Ha Rin imádta a liftnélküli lépcsőház alacsony fokait, az emeletek élénk színeit, az ajtók fehérre meszelt lapjait, amin apró táblák ültek, kacskaringós jelekkel hirdetve a tulajdonos nevét. 

Ha Rin egyik kezével éppen a kódot ütötte be, hogy végre kitáruljon előttünk az ajtó sápadt karja, közben másikkal egy óriási sütis tálcát egyensúlyozott. Már éppen a leesni készülő finomságok után nyúltam volna, mikor az ajtó hirtelen kitárult és Mi Na vihogó képével találtuk szembe magunkat. 

- Nem tudtuk már elképzelni, hogy mit bénázol az ajtóval! – veregette hátba a házigazdát, amíg az a cipőitől szabadult meg. 

- Hogy jutottatok be? – csodálkozott Ha Rin, de a választ már nem hallottam. A két alak szinte azonnal beljebb sietett, míg én ráérősen estem neki a cipőfűzőm kibontásának. 

A lakást kellemes félhomály lengte körül. A vidám színek villódzva dicsérték a belsőépítész ízlését, mosolyra hangolva a betévedőket. Az előszobában össze-vissza sorakoztak a lábbelik: Mi Na sportcipője mellett elfért Hye Sun topánkája, Ha Rin tornacipője és az én magas sarkú, fűzős bokacsizmám is. Otthonosan dobtam le a táskámat a nappali egyik foteljébe, csodálkozva néztem a hidegtálakat és szendvicseket, amik frissen a dohányzóasztalon sorakoztak…

- Ti mégis mikor jöttetek, hogy már ennyi mindent csináltatok? – kérdeztem, s ahogy beléptem a konyha területére megpillantottam az ott tehénkedő Tae Hyung-ot. – Te meg mit keresel itt? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. 

- Csak beengedtem a lányokat. 

- És itt felejtetted magad vagy mi? – kúszott még magasabbra a szemöldököm. 

- Jaj, ne már! – terült el teljesen a pulton – Had maradjak már! – hisztizett, s mikor látta, hogy én hajthatatlan vagyok Ha Rin-re nézett kiskutyaszemekkel. 

- Tae, ez egy lány buli lesz! – kezdte szigorúan a házigazda.

- Kifesthetitek a körmöm és pletykálkodni is hajlandó vagyok! – vágott közbe Tae Hyung. 

- Ne csináld már! – forgatta a szemeit – Ha nem akarsz egyedül lenni otthon, menj át valamelyik haverodhoz. Szedd össze Ji Min-t a suliból mondjuk… 

- Ji Min azt mondta, hogy ma könyvvizsgálót játszik… nem erősségem a matek. 

- Akkor hívd fel Jung Kook-ot! – szállt be az ötletelésbe Mi Na. 

- Jung Kook randin van. – rántotta meg a vállát Tae Hyung, mire mindannyian értetlenül meredtünk rá – Abban reménykedünk – tette hozzá inkább –, hogy nem is kerül elő, csak reggel. 

- És Ho Seok? – támaszkodott a könyökére Ha Rin, miközben az egyik sütivel szemezett. 

- Ho Seok céges ivászatra hivatalos. És mielőtt megkérdezitek Yoon Gi biztos nem lenne hajlandó velem lógni… 

- Akkor kénytelen leszel hazamenni és lefoglalni magad valamivel. – figyelte a fiút Ha Rin ellentmondást nem tűrő tekintettel. 

- De akkor lemaradok So Min beszámolójáról! – erősködött Tae Hyung. 

- Rád férne már egy jó, kiadós verés, az biztos! – masszírozta meg Ha Rin a halántékát gondterhelten, mire a fiú szemei felcsillantak. 

- Ki ne merd mondani, amire most gondolsz! – vágtam közbe, mikor megláttam a perverzen elnyíló ajkait. – Kurvára nem vagyok kíváncsi a mazochista hajlamaidra! 

- Tae…

- Jó megyek… – állt fel a fiú műfelháborodottan, majd rám kacsintva még hozzátette – Úgyis megtudok minden piszkos, kis részletet! 

- Álmaidban! – vágtam még hozzá. 

Ha Rin már legalább az óriási tálcán sorakozó sütik háromnegyedét magába tömte, hogy feloldja a bűntudatát, amiért kirakta a pasija szűrét. Hye Sun néhány pohárnyi rövidital bedobása után elég részletesen kezdte el mesélni az egyik nyári történetét, amiben túl sok Yoon Gi volt és túl kevés poén. Mi Na csillogó szemekkel röhögcsélt, noha fogalmam sem volt, hogy a sztorit találta mérhetetlenül viccesnek, vagy Ha Rin zöldülő fejét. Én pedig vihogva festegettem Hye Sun körmére virágokat és szivárványt, habár az erős gesztikulálása miatt ezt nem tudtam teljesen tökéletesen kivitelezni. 

- … és akkor mondtam Yoon Gi-nak, hogy megcsörgetem Mi Na-t… és egy fiú vette fel… 

- Hogy mi van? – kaptam fel a szemem az új információra. – Mi Na összeszedett valami faszit a nagy nyári munkában? 

- Az még nem derült ki. – gondolkodott el Mi Na álmodozó vigyorral a képén. – Eddig csak nyári kalandnak tűnt, de… 

- Senkit sem zavar, hogy még nem fejeztem be a történetet? – csapott egyet maga mellé Hye Sun nem törődve a munkámmal. 

- Valamiért Mi Na hapsija jobban érdekel, mint Yoon Gi. – forgatta meg a szemeit Ha Rin. 

- Nem értem, hogy utálhatod annyira szegényt. – vált síróssá Hye Sun hangja. 

- Szerintem, ma már nem kéne többet innod! – pakoltam el mellőle az üveget, aminek a felét már becsókolta némi segítséggel ugyan, de úgy tűnt, hogy rá volt leginkább hatással. 

- Visszakanyarodhatnánk hozzám? – kérdezte Mi Na felháborodva. 

- Halljuk-halljuk! – dörzsölgettük a kezünket Ha Rin-nel, mire Mi Na dalolni kezdett, akár egy pacsirta, mintha csak arra várt volna, hogy megkapja a kezdő lökést. 

Nevetgélve fetrengtem a hatalmas ágyon és egyesével nézegettem Mi Na képeit, miközben a lány áradozott a lopott csókokról, a forró érintésekről, a könnyes búcsúról és a váratlan találkozásról immár Szöulban. 

A kék tenger habjain vakító fényjáték csillogott, Mi Na arca jóval pirosabb volt, mint általában. A hófehér bőrét mindig kegyetlenül megcsipkedte a nap sugara, de a lányt látszólag egyáltalán nem zavarta a kellemetlen vörösség. Mosolyogva nevetgélt két szöszi fiú mellett… 

- És ő kicsoda? – kérdeztem felé mutatva a telefont. 

- Ja! Ő Jong In. – fordította felé a készüléket, s a képbe zárt emlék hatására egy röpke vigyor ült ki az arcára. – Se Hun unokatesója. 

- Egész helyes. – tettem hozzá elgondolkodva. Csokibarna szemeiben valami különleges vidámság ült, az ajkai körül kisfiús mégis pimasz szájhúzás fodrozódott, vékony alkatán sötét árnyékok játszottak, de még így is látni lehetett a bőre barnás színén az izmok játékát. Amint kielemeztem magamban a fiút, Ha Rin orra alá nyomtam a telót. 

- Tényleg! – bámulta meg a nyári felvételt, s tovább passzolta Hye Sun-nak is. 

- Ó! Cuki a nózija! – vihorászott továbbra is illuminált állapotban a legjobb barátnőm. 

- Kiderült, hogy ő most költözött Szöulban, Jong In-nal csoporttársak az egyetemen. 

- Közgazdaságtant tanul ő is? – fintorodtam el. 

- Ja-ja! – bólogatott Mi Na – Figyelitek – kacsintott Ha Rin felé tettetett csodálkozással –, hogy So Min mennyire érdeklődő? 

- Igen! – vágta rá egyből a másik, noha már pont szóra nyitottam volna a számat – Egészen ritka, amikor ennyire megmozgat egy pasi. 

- Engem aztán nem érdekel a csávó! – húztam fel magam hirtelen, mire a két lány szeme látványosan kikerekedett, majd egymásra bámultak. 

- Oké. – bólintott nem túl meggyőzően Mi Na, s nem hozta többé szóba Jong In-t. 

A ponchóm krémszínű anyaga végigterült a vállamon, meghitt melegséggel borítva be az alakom. Az egyetem előtti tér sárgás köntösbe burkolózott, a fákról pedig apránként el-elrugaszkodott egy-egy újabb, kalandvágyó levél. Unottan ácsorogtam a kapu közelében, néha meg-meglendítve a lábam, hogy a kövek sokaságából egyet kipécézve messzebb rúghassam. Kezdett zavarni a vesztegelés. Furcsa érzések kavarogtak bennem: amióta Ji Min-t HÖK elnökké választották, mintha az életem másból sem állt volna csak várakozásból. Megfagytam, akár az egyetem épülete… mozdulatlanná váltam, miközben a hetek peregve tűntek tova. Hangtalanul bámultam a mellettem elhaladó diákok sokaságát, akik vidáman léptek az előttük futó útra, hogy az élet forgatagába csatlakozva induljanak tovább. Idegesített, ahogy derűsen csacsogva elsiettek észre sem véve engem. Hiányzott az emberek szemében rejtőző csillogás, amivel annak idején mustráltak engem. Vágytam rá, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljek. Zavartan olvastam végig a kezemben tartott pályázat szórólapját, fogalmam sem volt mikor váltam egyedül Ji Min origójává, elhagyva mások figyelmét. De minél kevesebb időt töltöttem Ji Min rajongásban, annál inkább epekedtem mások imádatára. Újra és újra végigolvastam a sorokat, a fejemben ezernyi szín, forma és történet villogott. Elmosolyodtam. Az elmém hirtelen felszabadult, s egy vihar gyorsaságával mosták el a nyomasztó gondolatokat. 

- Mi ez az álmodozó vigyor? – szólalt meg mögöttem egy kellemes férfihang. – Csak nem azon gondolkozol, hogy ismét ringbe szállsz? 

- Túl sokáig hagytam, hogy villogj a tehetségeddel, Jung Kook! – borzoltam bele a hajába – Ideje visszaszereznem a hírnevem. 

- Csodálkoztam is, hogy csak úgy abbahagytad a versenyszerű rajzolást. – vonta meg a vállát – Mindig nagyon jók voltak a megoldásaid. Merészek, de lenyűgözőek. 

- Te is indulsz? 

- Még szép! – bólintott a fiú, s körülpillantott a téren, mintha csak keresne valakit – Ji Min-t várod? – kérdezte végül.

- Igen! – ment el a kedvem az élettől is. 

- Szerintem, ne várj rá tovább. A dirihez indult, mire egyezteti vele a terveit… Tudod, nem egyszerű eset az öreg. 

- Na igen! – Jól emlékeztem még az öregúr körmönfont elképzeléseire és arra mennyi győzködésre volt szükségünk, ha egy-egy újító ötletet meg akartunk valósítani. – Akkor jobb, ha hazamegyek. – sóhajtottam. 

- Elvinnélek, de még edzésre megyek… - sajnálkozott a fiú. 

- Ugyan, majd valahogy hazajutok! – legyintettem. 

- Jung Kook! – ugrott a fiú hátára Mi Na vidáman. – Ígértél nekem valamit! 

- Basszus, Mi Na! – dühöngött, aztán előhúzott a táskájából egy CD-t és a lány felé tartotta. – Dedikálva, ahogy pici szíved vágyott rá! – tette még hozzá. 

- Köszi-köszi! – ujjongott a lány. – Azt hittem, már rég hazamentél. – nézett immár rám vizslató tekintettel Mi Na. 

- Úgy volt, hogy a pöcs Ji Min-nel töltöm a délutánt, de persze megint rohadt fontos HÖK dolga akadt… – vontam vállat. 

- Mi lenne, ha velünk töltenéd a délutánt? – kérdezte sejtelmesen Mi Na. 

- Mi az, hogy veletek? – kérdeztem felvont szemöldökkel, de a válasz hamar meg is érkezett két keréken: Se Hun és Jong In gurultak a kapu elé egy-egy motorral, mire Mi Na arcára édes mosoly terült, és kézen ragadva húzott a srácok felé. 

A két motor hangos dörmögése ezer és ezer tekintetet vonzott magához, s ahogy a magas sarkú cipőm kopogása elhalt a járda kövein, ismét a hátamon éreztem a vizslató szempárok sokaságát, s az ajkaimon elégedett mosoly húzódott végig. 

- Azt hiszem, elég hamar el fog jutni Ji Min fülébe, hogy itt cicáztál egy másik fiúval… - veregetett hátba Mi Na miközben a diákok csodáló pillantásait vizsgálta. 

- Nem igazán érdekel! – vontam vállat – Csak vigyen valaki haza! – tettem még hozzá. 

- Szerintem Jong In-t nem nagyon kell majd győzködni. – kuncogott Mi Na – Amilyen fejjel néz… szerintem már le is vetkőztetett lelki szemei előtt. 

- Ugyan! – legyintettem, noha pontosan láttam a fiú tekintetét, amint nyugodtan végigpillant rajtam tetőtől-talpig, és végignyalt az alsóajkán.

- Sziasztok! – köszönt hangosan Mi Na, s Jong In-ra pillantott – So Min-nek kéne egy fuvar. Ugye számíthatunk rád? – kérdezte. 

- És mit kapok cserébe? – A perverz vigyor, ami a képére költözött egyáltalán nem hozott zavarba. 

- Mondjuk, nem állítom beléd a cipőm sarkát. – kacsintottam rá. 

- És, ha cserébe eljönnél velem fagyizni? 

- Ebben az időben? – bámultam magam köré: a parkot továbbra is átjárta a hűvös szellő, a falevelek pedig ugyanolyan gyorsasággal próbáltak sárgás szőnyeget szőni a járdára, mint tíz perccel ezelőtt.

- Azt hittem, a jéghercegnők sosem fáznak. – ütötte meg a fülemet a fiú hangja. 

- Tudod, mit? – mosolyogtam kislányosan – Megengedem, hogy meghívj egy fagyira. Mit szólsz? 

- Csak, hogy tudd – hajolt hozzám közelebb, szinte éreztem az arcomon a leheletét… vagy talán csak az átfagyott bőröm túl érzékennyé vált a forró levegő táncára, ami az ajkai közül áramlott ki –, nekem egynél sokkal több fagyit is megérsz. 

Egy pillanatra elpirultam. Éreztem a testemben kivirágzó melegséget, ami végigsiklott a bőröm alatt. Nyelnem kellett egyet, de, amint kissé megráztam a fejem, újra a helyére kerültek a gondolataim. Hűvös tekintettel vizsgáltam Jong In szemeit, majd a homlokát meglökve eltoltam az intimszférámból. 

- Lassan igazán indulhatnánk is… még haza kellene érnem a buli előtt. 

- Pattanj, jéghercegnőm! – ütögette meg az ülést maga mögött Jong In. 

A szabályokra fittyet hányva indultunk el a berregő motorral. Jól esett a szél tépázása, ami a narancsos fürtjeimmel játszott. Egyáltalán nem zavart a hűvössége vagy a gondolat, hogy szétzilálja a frizurámat. Az egyetlen tény, ami némi pírt színezett az arcomra, az a fiúból áradó férfias illat volt, ami belekúszott az orromba. A hatalmas felhőkarcolókat felváltották a kisebb méretű házak. Az egész környék nyugatias stílusba ment át. Régebben jártam a városnak azon részén Ji Min-nel… Az emlékre összeszorult a torkom és eltűnt a kelekótya pír az arcomról. 

- Megérkeztünk. – Szakított ki a gondolataimból Jong In vidám hangja. Az épület barátságos, oszlopos elrendezése furcsa hangulatot árasztott, mintha még mindig a nyári nap cirógatta volna végig a fehér csavaros tartópilléreket. Jong In hanyagul a kézfejét a derekamra simította, hogy a lépteimet irányítsa. Az érintése nyomán megremegtem, dühösen fejtettem le az ujjait, mire magabiztosan elmosolyodott mögöttem. 

A színek kavalkádja és a cukorszirupos díszlet miatt elkerekedtek a szemeim, majd egy mindentudó vigyorral bámultam a mellettem álló fiút, aki erősen szuggerálta a fagylalt választékot. 

- Nem is tudom, hogy megkérdezhetem-e, mégis honnan ismered ezt a helyet… – szélesedett el a mosolyom. 

- A csajok szeretik az ilyen cukrászdákat. – vonta meg a vállát semmitmondó hangszínnel.

- Ja, a drámákban. – vágtam rá egyből. 

- Miért, neked talán túl rózsaszín? – kérdezte felvont szemöldökkel. Megcsóváltam a fejem. Ji Min tudná, hogy noha semmi bajom a cuki dolgokkal, azért ilyen mennyiségben, csak a szarkasztikus énemet hozza elő… 

- Miért, talán neked nem? – kérdeztem jókedvűen, s a zavara láttán még fel is kacagtam, s az előttem elterülő fagyikat kezdtem bámulni. Egészen meglepődtem, mikor a karom után nyúlt, s maga felé fordítva vizslatta a szemeimet. Az ajkai elnyíltak. Láttam a tekintetében, hogy legszívesebben a fejében motoszkáló szavakkal rendreutasítana, de talán a nyilvánosság miatt, talán a meghódításom terve végett, egyetlen hang sem jött ki a torkán. 

- Mi az? – váltam magabiztosabbá, de a vizslató tekintetén kívül semmilyen magyarázatot nem kaptam. 

Vigyorogva figyeltem a monumentális fagylaltkelyhet, ami Jong In előtt állt. A kezében lévő kanalat időnként belemártotta a rózsaszín csodába, hogy végül a szájában érje a végső nyughely, míg én unottan szurkáltam a vaníliás fagyicsodámat. 

- Szóval miért is választottad az én társaságomat Se Hun-é és Mi Na-é helyett? – érdeklődtem. 

- Elég frusztráló, amikor az unokatesódon kívül senkit sem ismersz… a közgazdászok nem a legbarátságosabb emberek. Az meg tök nyomaszó, ahogy azok ketten kerülgetik egymást. Mintha nem lenne tök nyilvánvaló, hogy nem csak nyári kalandként gondolnak a kapcsolatukra. – sóhajtott nagyot. 

- Szar neked. Nincsenek barátaid, de nem akarsz gyertyatartó sem lenni. Értem én. – vontam le a következtetést. 

- Nem vagy valami nőies. – kapta rám a tekintetét – Pedig amilyen kis picsásan öltözöl…

- Hé! Te sem vagy éppen az a menő bőrnacis, kemény motoristen, mint amilyennek kinézel! – háborodtam fel – Éppen egy rózsaszín babaházban epres fagyit kanalazol. 

- Szeretem az epres fagyit! – vont vállalt – Arról meg már igazán nem tehetek, hogy a legtöbb picsával ellentétben, te nem ujjongtál ettől a helytől. 

- Miért? Ez a cukrászda a lányok hálójának előszobája szokott lenni? – vihogtam. 

- Meglepődnél, hogy mennyire könnyen csúszik le róluk a bugyi egy falatnyi romantika után… 

- Fúj! Nem akarom tudni! – tiltakoztam – Ezek szerint az egyéjszakás kalandok híve vagy… 

- A jó fej csajok ritkán hordanak tűsarkút… én pedig szeretem a csinos, nőies lányokat… 

- Szóval túl nagyok az igényeid. Legyen csinos – kezdtem számolni az elképzelt kritériumokat –, nőies, vicces, jó fej, vidám, kössön le minden téren… Nem vagy te kissé nagyravágyó? – vontam fel a szemöldököm. 

- Kifelejtetted a ciciket! Mert a mell mozgatja a világot, ha nem tudnád! – tette hozzá vidáman. 

- Aha. Felejtsd el az előző kérdésem… már megválaszoltam magamban. – forgattam meg a szemeim. – De nézz magadra, mert oké, elég helyes vagy, de azért nem vagyok elájulva. Meg amilyen nyeszlett tested van… mire ezek a nagy elvárások? – kérdeztem – Ha csak nem vagy piszkosul gazdag, akkor felejtsd el! 

- És kimondtad a kulcsszót, aranyom. – kacsintott rám Jong In. – És éppen ezért mindent megkapok, amit csak akarok. 

Az arcára húzódó mosolytól kirázott a hideg, a szemei csillogását pedig alig bírtam elviselni a bőrömön… 

- Ennyitől zavarba jöttél? – csodálkozott a vonal másik végén Hye Sun. Éppen az ágyamban fetrengtem és próbáltam kiverni a fejemből Jong In nyilvánvaló ajánlatát… Ajánlatnak lehet egyáltalán nevezni, ha a másik közli, hogy úgyis megkap, mint valami tárgyat? 

- Tökre olyan volt, mintha tökéletesen tisztában lenne a melltartóméretemmel meg, hogy milyen bugyi van rajtam… még szép, hogy zavarba jöttem. 

- Ji Min megpuhított… - hallottam a túloldalról pislogó barátnőm hangját. 

- Mi az, hogy megpuhított?! – háborodtam fel. 

- Ugyan már, So Min! Ji Min előtt úgy leugattad volna a haját, hogy többé szóba sem mer veled állni. Most meg pirulgatsz, mint egy szűzkislány? Mi van, elment az önbizalmad vagy mi? Még jó, hogy bulizni megyünk ma… majd ott helyrejössz! 

- Tényleg! – próbáltam terelni a témát, anélkül, hogy válaszolnom kelljen Hye Sun feltevéseire. – Azért hívtalak, mert eget rengető problémám van! – mosolyodtam el – Mit vegyek fel? 

- Ne terelj! 

- Mit akarsz, mit mondjak? – kérdeztem feldúltan. 

- Hogy mi van veled… 

- Hiányzik Ji Min. – vágtam rá – Most boldog vagy? – dühöngtem – Eddig én voltam a legfontosabb neki és egyszerre le sem szar… Jól esik, ahogy Jong In rám néz. Megint különlegesnek érzem magam.

A telefon túloldaláról néhány másodperc csend állt be. Hye Sun csak nagy szusszanás után szólalt meg, immár kissé lágyabb hangon. 

- Mi lenne, ha valami jó kivágott felsőt vennél, meg egy rövid szoknyát. Egy klassz cipővel meg bőrdzsekivel tök vadító lennél. 

- Köszi. – csúszott ki egy sóhaj az ajkaim közül, s lassan letéve a telefont kezdtem el készülődni. 

A hangszórókból dübörgött a zene, ami talán még a szívverésemet is a maga ütemére szabta. A ritmus határozta meg a lépteim gyakoriságát is, s mire a kis, kerek asztalhoz értem, már minden őrült gondolatot elnyomott a bulizók vonagló látványa és a pulzáló fények kavalkádja. Nehézkesen felrugaszkodtam a bárszékre, s üdvözöltem a már ott lévő két lányt. 

- Csak, hogy ideértetek! – nyávogott Mi Na – Nem tudom, mi van Ha Rin-nel, amióta megérkeztünk vedel… 

- Most miért? – nevetgélt csillogó szemekkel a másik. – Nem arról volt szó, hogy ma szabadon partizunk? Négy, dögös csaj az éjszakában, határok és pasik nélkül! 

- Attól még nem kell szétcsapni magad! – figyelmeztette Hye Sun. 

- Bagoly mondja… – énekelte hamiskásan Ha Rin. 

- Hé! Én nálad ittam… biztonságban! Itt azért sokkal több veszély fenyeget! 

- Szóval mire is iszunk? – kérdeztem, mihelyst a pincér előkerült a rendelésemmel. 

- A pasi-mentes éjszakára! – koccintotta össze a poharainkat Ha Rin. 

- Miért? Nem úgy volt, hogy jönnek a fiúk is? – kérdezte homlokráncolva Mi Na. 

- Ugyan már! – vihorászott Ha Rin. – A te pasid – mutatott rám – nem fog jönni… nincs ideje ilyesmire. A tiéd – siklott át a szeme a mellettem ülő Hye Sun-ra – annyira antiszoc, hogy nem fog megjelenni egy olyan helyen, ami tele van emberekkel… ráadásul még véletlenül lehet, hogy hozzá is érnek. – A tiéd pedig – bámult Mi Na-ra – már itt lenne, ha mondtad volna, hogy ide jövünk… 

- És Tae Hyung? – kérdeztem. 

- Szakítottunk! – húzta meg a poharat Ha Rin, mire a többiekkel először összenéztünk, majd egy emberként meredtünk vissza a lányra.

- Mi van? – vinnyogott Mi Na. 

- Már vagy két hete. – vont vállat Ha Rin. Próbáltam az elmúlt heteket felidézni, de bevallom, semmit sem vettem észre. Tae Hyung lehet, hogy egy cseppet halkabb lett, mint máskor, de Ha Rin pont ugyanolyannak tűnt. 

- De mégis miért? – értetlenkedett tovább Mi Na. 

- Tudjátok, nekem Tae volt az első mindenben. – kezdte a mesét Ha Rin, s közben az ajkaira furcsa mosoly húzódott – Ahogy rám nézett az első csókunk előtt… még mindig emlékszem rá. Imádtam, amikor először ért a… 

- Fejezd be úgy a mondatot, hogy a kezedhez, jó?! – vágtam közbe. 

- Kis szemérmes. – röhögött Ha Rin. 

- De akkor miért szakítottatok? – kérdezte Hye Sun – Nem volt elég ügyes, ha hozzá kellett érnie a… kezedhez? 

- Francokat! Tae, nagyon kreatív, ha a kezem megérintéséről volt szó… 

- Nézz már rá a fejére, könyörgöm! – forgatta a szemeit Mi Na. 

- De amíg Tae nekem mindenben első volt… addig neki én... – Ha Rin egy pillanatra megállt a gondolatban, s a szemei egészen elkerekedtek. Ahogy követtem a tekintetét, észrevettem az alakot, ami megálljt parancsolt a szavai folyásának: Tae Hyung ott ücsörgött a bárpult mellett és a lányhoz hasonlóan, vedelt. – Neki egy rakat nője volt, a legtöbbet pedig még csalta is… általában velem mondjuk… de akkor is. Ő szabad szellem, én meg… 

- Te szakítottál vele? – kérdezte Hye Sun, mire Ha Rin ráemelte a pilláit. 

- Igen. 

Néhány ital után, már felhőtlenül vetettük magunkat a táncparkettre. A fények megbabonáztak, éreztem, ahogy a talpam a többórás táncolás miatt égető fájdalommal tiltakozik a további talpalás ellen, viszont engem egyáltalán nem érdekelt. Sikítani akartam, tombolni és élvezni a barátaim társaságát. Hye Sun könnyed mozdulatokkal lötyögött mellettem, Mi Na olykor-olykor a telefonja kijelzőjére pillantott, s néhány óra elteltével, mikor Se Hun csak úgy a semmiből betoppant, már kezdtem sejteni, hogy miért bámulta olyan kitartóan a kütyüt. Ha Rin pedig csak szédült tekintettel állt mellettünk, de miután elbotorkált a mosdó felé, nem is láttam… pontosabban a figyelmemet elrabolta Jong In hatalmas vigyora, amivel felém közeledett. Kissé zavarba jöttem, mikor megéreztem az ujjait, amint bejárják a dekoltázsom vonalát, s noha nem láttam tisztán az ajkai mozgását, biztosra vettem, hogy éppen a melleimet dicsérte meg. A derekamnál fogva magához húzott, s szorosan a nyakamba szuszogva kezdte ringatni a testem. Furcsán bizsergett a bőröm az érintése alatt, az ujjai pedig próbálták feltérképezni az egész testem. Már nem csak a hátamat, a derekamat simogatta fel-le, fel-le, hanem a fenekembe is bele-belecsípett. 

- Elment az eszed! – képeltem fel, ahogy megéreztem az ujjait a fedetlen combomon végigsiklani. 

- Ugyan! – nyomorgatta a csuklómat és még inkább kiszorította a közöttünk lévő levegőt. Minden porcikáját a testemen éreztem. A forró lehelete csiklandozta a fülcimpámat. Szerettem volna szabadulni a közelségétől, egészen bepánikoltam a szorításában. Próbáltam lelassítani a lélegzetem, s minden erőmet összeszedve kiszakítani magamat a kezei közül. Megfordulva igyekeztem ellépni tőle, mikor feltűnt az az égetően vizslató szempár. Mintha lelassult volna körülöttem az idő. A szívem kihagyott egy ütemet. A sötét fürtök bele-belelógtak a keményen izzó szemekbe, s az ajkai körül fodrozódó ráncok ordították, hogy ideges. Az ujjai ökölbe szorultak. Láttam, ahogy megveregette Tae Hyung vállait, majd felállva indult el felém. Lassúak voltak a léptei, vagy talán csak belegabalyodtam abba az átkozott lassított felvételbe, ami behálózta az agyamat. Éreztem Jong In testét, amint hozzásimul a hátamhoz, de képtelen voltam bármit is tenni, Ji Min tekintete megfagyasztott. Ott állt előttem, vizslató, sötét szemekkel s én mozdulatlanul bámultam vissza rá. Az ajkai szétnyíltak, de képtelen voltam a mondandójára figyelni, csak azt vettem észre, hogy a szavai hatására Jong In szorítása lazábbá válik. 

- Gyere! – nézett a szemeimbe, s a kezét felém nyújtotta. Megbabonázva helyeztem az ujjaimat az övéire, egészen meglepett az az erő, amivel rámarkolt a csuklómra. Akkor jöttem rá, hogy kurva nagy bajban vagyok. Nem szólt hozzám. Csak a karomnál fogva rángatott ki a szórakozóhelyről: fel a lépcsőn, végig a járda szürke betonján, egészen a kocsiig, ahol az autó tetejére ütve kezdett üvölteni: 

- Mégis mi a franc bajod van? – dühöngött. – Eljövök fellapátolni Tae Hyung-ot, mert Ho Seok megkért rá… erre azt látom, hogy a csajom valami ficsúrral vonaglik?! 

- Én… - nem tudtam mit mondani. Az agyamat elöntötte valami rózsaszín köd. A gondolat, hogy ez annyira felbosszantotta Ji Min-t, elégedettséggel töltött el. 

- Szállj be! – nyitotta ki a kocsi ajtaját, s mikor az értetlen képemet meglátta, csak belökött az anyósülésre. – Rohadt ideges vagyok – csapta rám az ajtót –, szóval ne szórakozz! 

Ji Min kezei ráfeszültek a kormányra, a düh látványosan áramlott végig a testén. Szerettem volna rákiabálni, hogy rohadtul nincs igaza, amiért dühös rám. El akartam mondani neki, hogy hónapok óta nem foglalkozott velem és az elhanyagolt feleségek mindig megcsalják a férjüket. A fejemet a hűvös üvegnek vetettem… én meg a hülye gondolataim. 

- Szállj ki! – nyitotta ki az ajtót Ji Min. Fel sem tűnt, mikor gurultunk be a lakás alatt húzódó mélygarázsba, vagy, hogy mikor állította le a motor kellemes duruzsolását. 

- Nem akarok. – motyogtam. 

- Tessék? 

- Úgy állítod be, mintha én lennék a szar alak, pedig te is az utóbbi időben egy seggfej voltál! – találtam meg végül a hangom.

- Rohadtul nem vagy abban a helyzetben, So Min, hogy ilyen szöveget megengedj magadnak! – kapta el a karom és húzott kifelé – Az enyém vagy! És nem fogom egy kis, jöttment ficsúrnak megengedni, hogy rád tegye a mancsait. 

- El vagy te tévedve! Én nem vagyok a tiéd! Mintha valami tárgy lennék! Pont úgy beszélsz, mint ő! – próbáltam kiszabadítani a kezem az ujjai szorítása alól, de amint a fejéhez vágtam a rövid monológomat még dühösebb lett. Már nem érdekelte semmi, kiráncigált az autóból és a vállára dobott, mintha valami zsák lennék. 

- Remélem, tisztában vagy vele, hogy szét foglak tépni ezért! 

- Mi van? – kezdtem kapálózni minden erőmmel.

- Darabokra foglak szedni! – motyogta maga elé.

- Ji Min? – suttogtam erőtlenül elhaló hangon… kezdtem tényleg félni.