Hatalmi játszmák [2/2]

☆☆☆

Hatalmi játszmák

II. 

Automatikusan nyúltam az ajtóhoz, akár egy robot úgy léptem ki a víz áztatta utcára. A cseppek hűvösek voltak és azonnal átnedvesítették a bolondosan kunkorodó, rózsaszín tincseimet. A fekete szerelésem még inkább rám tapadt, a szandálom pedig meg-megcsúszott a sima járda felületén. Az autó felé fordultam, hogy megbizonyosodjak róla, ahogy elhúz mellettem, talán még az út szélén lévő tócsát is rám fröcskölve, de amint a fekete sportkocsi felé pillantottam, Ji Min-t láttam meg, ahogy ott áll néhány méterrel mögöttem, ugyanolyan vizesen, mint én, vigyorogva. 

- Most mi van? – kérdeztem tőle dühösen, legszívesebben bemostam volna neki egy hatalmasat, hogy ne szórakozzon már velem. – Ez most elégedettséggel tölt el? Hogy szarrá ázok miattad egy tök ismeretlen helyen? 

Néhány lépéssel megszüntette a közöttük lévő távolságot. Hihetetlenül furcsa melegség járt át, ahogy ott állt előttem, vigyorogva, gyermeki csillogással a szemében. Beletúrt az átázott tincseimbe és magához vonva megcsókolt. Bizsergető volt a csókja, az ajkai puhák voltak, az orra hideg, a fogait birtoklóan a számba vájta, miközben még közelebb húzott magához. Szinte összeragadtunk a nedves ruháink tengerében. Belé kellett kapaszkodnom, hogy a gyorsan jött szédülés miatt ne veszítsem el a talajt a lábam alól. 

- Irtó dögös vagy vizesen! – lehelte a számba, mire csak megcsóváltam a fejem. – Gyere! – húzott maga után, vissza a kocsiba. 

- Teljesen el fogom áztatni az autódat. – nevettem. 

- Elhiszed, hogy leszarom? – kérdezte Ji Min, én pedig elhittem. 

- Szóval, akkor hazaviszel? – kérdeztem reménykedve. 

- Továbbra is két opció van: vagy hozzám vagy az utca. 

- Szemét vagy! – dünnyögtem. 

A lakásban a meleg színek domináltak: csokoládébarna, bézs, homokszín… Minden nagyon modern volt és letisztult. Viszont ordított róla a tény, hogy egyedül él. 

- Nem a családoddal laksz? 

- Azért költöztem ide, hogy távol legyek a családomtól. – vált ismét komorrá a hangja. 

- Úgy tudtam, az egész családod Szöulba költözött. – gondolkodtam hangosan. 

- Tényleg leinformáltál? – nevetett. 

- Ha akartam, ha nem, mindenki rólad beszélt… egy-két apróságot megjegyeztem… ennyi. – mentegetőztem. 

- Pedig olyan jól esett volna, ha azt mondod, megkérted Ha Rin-t, hogy nyomozzon utánam… 

- Honnan tudod, hogy Ha Rin…?

- Tae Hyung-tól. Szerinte nevetséges a „rivalizálásunk”.

- Miért nem lep meg? – forgattam meg a szemem.

- Na, gyere! – nevetett és kézen fogva vezetett be az egyik ajtó mögé. – Zuhanyozz le, teljesen átáztál! – magyarázta. 

Egy lépést beljebb araszoltam. Lenyűgözött a szürkésbarna csempe, ami uralta a helyiséget: a padlót; a pultot, amiben elterült a szögletes mosdó; a kád oldalát, amire szórakozottan odadobtak egy törölközőt; a zuhanyzó falait, amiket az áttetsző kabinajtó letisztulva mutatott meg. Még a tükör keretét is hasonló színre festették, ami bolondosan mutatta meg a fürdőben lévő tárgyakat, no meg engem, amit ott állok teljesen elázva, zavartan, egyedül az ajtóban. Vállat rántva haladtam a zuhanykabin irányába, és lerángattam magamról a rám tapadó vizes ruhákat… 

Próbáltam a legmelegebb fokozatra állítani a vízsugarat, reménykedtem benne, hogy a forró gőz hatására a teljesen átlátszó üveglapok némileg párásabbá válnak, de sajnálatomra csak azt értem el, hogy a felettem lévő páraelszívó kellemes duruzsoló hangjával eltüntette a fullasztó cseppeket. Nagyot sóhajtva irányítottam magam felé a némileg hűvösebb vizet és a csendes zúgás közepette, halkan dúdolgatni kezdtem. 

Fogalmam sincs mennyi ideig áztattam magam a kellemes vízsugár alatt és azt sem tudnám megmondani, hogy a kezdetleges dúdolásom mikor vált énekléssé, ráadásul fennhangon. Valahogy jól esett az éjszakai bolondozás, s mikor már úgy gondoltam, hogy ideje lenne befejeznem Ji Min fürdőjének kisajátítását, megfordultam… 

- Te meg mi a frászt keresel itt? – vinnyogtam. Éreztem, ahogy a düh és a zavartság rózsás pírt fest az arcomra, a szívem gyorsabb ütemben kezdett verni, a vér őrülten cikázott minden porcikámon keresztül. 

Ji Min elégedetten pillantott végig a fedetlen testemen, amit próbáltam ugyan a kezeimmel és a vizes hajammal takarni, de teljesen hasztalannak éreztem a reakciómat. 

- Mondtam, hogy látni akarlak pucéron! – ugrott le a szekrényről. A ruháit már lecserélte addigra, csak egy laza póló és egy rövidnadrág volt rajta. Valahol a tudatom mélyén még fel is fedeztem a mosdóba dobált vizes gönceit. Frusztráltan figyeltem, ahogy elindult a zuhanykabin ajtaja felé, lomha, kimért, lassú léptekkel. 

- Mégis mióta vagy bent? – kérdeztem zavartan és igyekeztem minél inkább beleolvadni a szürkésbarna falba. Már a hátamon éreztem a hűvös csempék csiklandozását, mikor rájöttem, innen nem menekülhetek. 

- Azt hiszem, a Call me baby-t kezdted éppen énekelni. – rántotta meg a vállát, és kinyitotta az üvegajtót. Nyugtalanul pillantottam a szemeibe, amikben buja csillogás szikrázott. – Tessék! – nyújtott felém egy törölközőt. 

- Menj ki! – A hangom rendreutasítóan csengett, mire Ji Min arcára féloldalas mosoly terült.

- Most nem vagy abban a helyzetben, hogy utasításokat osztogass, királynő! – csengett a hangja magabiztosan, s a kérésemmel ellentétben néhány lépést tett felém, hogy a törölközőt még közelebb nyújthassa.

- Ji Min! – szólítottam meg, hogy nyomatékosítsam az előző mondatomat. Bizonyára tisztában volt vele, hogy nem fogok a felkínált szövetért nyúlni, hiszen akkor megfosztanám magam a menedéket nyújtó kezemtől.

- Szégyenlős vagy?

- Nem mutatom meg magam minden jöttment alaknak! Ha ez azt jelenti, hogy szégyenlős vagyok, akkor igen. – Ji Min vigyora még inkább kiszélesedett, végignyalta az ajkait és a törölközőt a vállára csapta. Hangosan csattant a talpa a nedves csempén, ahogy még közelebb araszolt hozzám. A szemei nem engedték el a pillantásom, s habár a szájgörbülete egyre feljebb ívelt, én mégsem voltam képes megszólalni. Leszegtem a fejem. Idegesített Ji Min közelsége és azok a magabiztosan csillogó szemek. Bőven elég volt nekem a rekedtesen suttogó hangja.

- Biztos fázol! – simított végig az egyik karomon az ujjaival. – Reszketsz… 

Nem akartam kifejteni, hogy a visszafojtott düh miatt remeg minden porcikám, csak valami morgásfélét adtam ki magamból, abban reménykedve, hogy majd nemtetszésem jelének veszi. Persze Ji Min nem annak vette. 

- Szívesen felmelegítelek, ha gondolod! – Egyenesen a fülembe intézte a szavakat, a lehelete csiklandozta a nyakamat, a testemet pedig átjárta a kellemes borzongás. Éreztem, ahogy a fiú teljesen hozzám simul: a vékony póló anyaga hirtelen kezdte el felszívni a bolondosan pergő cseppeket a bőrömről. 

- Megint vizes leszel. – Éreztem, hogy a hangom perzselve éri el Ji Min érzékeit: halk sóhajt hallatott, a teste pedig megfeszült. 

- Nem számít! – suttogta a fülembe, az ujjaival elsimította a nyakamra tapadt hajszálakat, s puha csókot hintett rá. A torkomon akadtak a szavak. Éreztem, ahogy Ji Min lágyan érinti az ajkaival a nedves bőrömet, ahogy a nyelvével leissza róla a megmaradt cseppeket. Egyre durvábban préselt a hűvös csempének, de már nem éreztem a jeges érintését. A gondolataimat belepte a rózsaszín köd: ösztönösen csúsztattam az ujjaimat a fiú vörös tincsei közé, öntudatlanul kulcsoltam a dereka köré a lábaimat, mikor arra késztetett, észre sem vettem, mikor kezdtem viszonozni a csókját úgy, mintha az lenne az éltető oxigén.

- Szóval – nyalta végig utoljára az ajkaimat – mindenféle jöttment nem láthat pucéron, de azért megkapni megkaphat? – gúnyos volt a mosoly, ami kiült az arcára és nekem a rózsaszínes ködben úszó agyam hirtelen találkozott a jégheggyel. 

- Mekkora seggfej vagy te, Park Ji Min! – dühöngtem, miközben az ujjaimmal belekapaszkodtam a vörös tincsei közé. Felszisszent, ahogy húzni kezdtem a szálakat, s ahogy a feje kissé hátra bicsaklott, erőteljesen beleharaptam az alsó ajkába. – Rohadj meg! – köptem felé a szavakat. 

Hirtelen ért a támadása. A másodperc töredéke alatt sikerült hozzányomnia a zuhanykabin oldalához. A homlokom hangosan koppant az áttetsző falon, a melleimet összepréselte az erőteljes nyomás, amivel arra kényszerített, hogy egybeolvadjak a zuhanyzója üvegtestével. Az egyik kezemet kényelmetlenül hátraszegezte, mintha csak el akarná törni, a merevedését pedig a fenekemnek nyomta.

- Rohadtul nem vagy abban a helyzetben, hogy így beszélj velem! – a hangja dühösen csengett, belőlem pedig fájdalmas sóhaj szökött ki. A szorítása alább hagyott, már nem éreztem a testét az enyémnek feszülni. Az ujjai szelíden seperték el a hátamról a hajszálakat. Éreztem, ahogy az orra végigsiklik a lapockáim mentén egészen a tarkómig.

- Hoztam be neked néhány ruhát. – A hangja rekedt volt és forró a lehelete, ahogy belesuttogott a fülembe. Fáztam a teste melege nélkül, mégis megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor meghallottam az ajtó csapódását. A hanyagul ledobált törölközőt bámultam, a ruhadarabokat, amik ott sorakoztak a mosdószekrényen. Csak akkor vettem észre, mennyire átjárja Ji Min illata a magamra húzott pólót, mikor már a testemet simogatta a laza anyag. Beleborzongtam. Hirtelen ráébredtem, mennyire tetszik ez a férfias aroma. Vigyorogva megráztam a fejem. Kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy Ha Rin-nek és Hye Sun-nak igaza volt… 

- Hé! Hol fogok aludni? – kérdeztem, miután kiléptem a fürdőszobából, de Ji Min válaszra sem méltatott, csak nyugodtan ücsörgött a kanapén, tekintetét a telefonjának szentelte, az ujjai vidáman zongoráztak a kijelzőjén, a fülében pedig ott lapultak a pinduri hangszórók. Néhány pillanatig komolyan elgondolkoztam azon, hogy Ji Min mégis mikor és hol fürödhetett meg, mert már semmi nyoma nem volt a zuhanykabinban történt incidensnek. Leültem az ülőalkalmatosság legtávolabbi szélére és megrugdostam a fiú nyugodtan pihenő combját: 

- Hé! Hol fogok aludni? – kérdeztem újra. Lassan rám emelte a szemeit, az ajkain meghatározhatatlan mosoly terült szét, és kibányászta a füléből a zavaró eszközt. 

- Végeztél?

- Hol fogok aludni? – Kezdett idegesíteni, hogy nem kapok választ a kérdésemre. 

- Jól áll rajtad a cuccom. – nézett végig rajtam Ji Min éhes szemekkel. – Valahogy felizgat a gondolat, hogy az alsót, ami rajtam szokott lenni, most te viseled. – nyalta meg a száját, mintegy bizonyságként.

- Cö! – fordultam el tőle. – Ebből látszik, hogy perverz vagy! – vágtam hozzá a gondolataimat. 

- Igazad lehet. – helyeselt miközben teljesen felém fordult. Mint egy ragadozó szorította az ujjai közé a lábfejemet, majd maga alá tepert a kanapén. – A közeledben mindig bosszantóan perverznek érzem magam. – Megnyalta az alsó ajkát, s én csak ekkor vettem észre, hogy még mindig vörös a támadásom hatására. 

- Akkor talán nem kéne a közelembe jönnöd, ha annyira zavar! – vigyorogtam. Ji Min szemei kikerekedtek, apránként kezdett közeledni felém, szinte láttam, ahogy megtervezi a mozdulatait, az ajkait lágyan szétnyitotta, hogy végre az enyémre tapadhasson, de én csak rájuk préseltem a hosszú ujjaimat: – Tehát? Hol is fogok aludni?

Jól esett végigsimítani az őrjítő pirosságokat, amik még nedvesek voltak Ji Min nyálától. 

- Nem jó neked így? Itt? Alattam? – kérdezte reménnyel teli hangon. – Jó mondjuk engem kicsit zavarnak a ruhák, de… 

- Nem! – vágtam közbe – Holnap suli, nekem pedig korán kell kelnem! Nem mehetek így!

- Gyere! – vált Ji Min hangja beletörődővé – Megmutatom a hálószobát.

- Oké! – indultam el a házigazda után – És te hol fogsz aludni? – kérdeztem mellékesen, nem is tűnt fel, hogy Ji Min nem válaszol, ahogy az sem, milyen ördögien beterelget a hálószobájába. Már az ágyon ültem, mikor megláttam az elégedett képét, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. 

- Természetesen itt, veled. 

Köpni, nyelni nem tudtam. Csak bámultam a felém lépkedő Ji Min-t és próbáltam visszaragasztani a leesett állam. Ennek a pasinak aztán van bőr a képén! De éppen ezért tetszett. 

- Az az én felem! – mutattam az ágy egyik oldalára. – Ha csak egy ujjal is hozzám érsz, véged! – tettem még hozzá, mielőtt bebújtam volna a paplan alá. 

- Szerintem skizofrén vagy! – bámult rám hatalmas szemekkel Ji Min, de már nem foglalkoztam vele, csak lehunytam a szemeimet és próbáltam aludni. 

Nem volt madárcsicsergéses reggelünk. Arra ébredtem, hogy a lábamon, amit átvetettem Ji Min lábán, éppen ezernyi tűt szurkálnak végig. Ahogy felpislákoltam, kissé hátrahőköltem: a hálótársam meglepően közel feküdt hozzám, majdnem összeért az orrunk. Halkan és egyenletesen szuszogott, a kócos tincsei behálózták a homlokát, a karjait a derekamon pihentette, szerettem volna közelebb húzódni hozzá, lehunyni a szemeimet és átadni magam a lebegő sötétségnek, de amint megpillantottam az éjjeliszekrényén trónoló órát, szinte felsikkantva toltam el magamtól Ji Min-t, aki hangos puffanással a földön landolt. 

- Basszus Ji Min! Igyekezz! Még haza is kell dobnod, hogy átöltözzek! – sipítottam, mire a fiú valahonnan egy neked is jó reggelt féle morgást hallatott. 

Kapkodva kezdtem nyitogatni a konyhában a szekrényeket, belestem a hűtőbe. Épp próbáltam valami reggelifélét összeütni, mikor megéreztem két forró tenyeret a derekamon és Ji Min össze nem téveszthető illata az orromba kúszott. 

- Ezt el bírnám viselni minden reggel. – suttogott a fülembe.

- Mit? – nevettem – Hogy idegrohamot kapok a konyhádban? 

Meglepődtem, mikor Ji Min ujjai a derekamról a kölcsönbe kapott pólóm alá vándoroltak. Csak ráérősen cirógatták a hasfalamat, majd egyre bátrabban haladtak fel a melleim felé. 

- Ji Min? – Nyögtem a nevét, bár fogalmam sem volt, hogy a hangom ijedt volt-e vagy inkább kéjsóvár. 

- Csak élvezd! – suttogta a fiú, s kényelmes tempóban kezdett a mellbimbóm körül lágy köröket rajzolni az ujjaival. Sóhajtottam, ahogy megéreztem a száját a nyakamon, bizseregni kezdett a testem, mikor a másik kezét a rövidnadrág pereme alá süllyesztette. Nem bírtam tétlenül állni, kitéptem magam a kezei közül és szembefordultam vele. A tekintete ködös volt. A légzése pedig szapora. Hirtelen tapadtam az ajkaira, mire elégedetten felszusszant. Nem tudom, mikor kezdtem el tépni a ruháit, ahogy azt sem, mikor ültetett fel a konyhapultra. Nem érdekelt a mellettünk földet ért műanyagtál, ahogy az sem, hogy Ji Min olyan vehemenciával esett a nyakamnak, aminek biztos látható nyoma marad. Csak élveztem a simításait; a nyögéseit, amik betöltötték a tudatomat; a lökéseit, amik átrepítettek egy másik dimenzióba. A homlokát az enyémnek döntötte, ráérősen csókolt az ajkaimra, a lassú melankolikus táncot hirtelen váltotta szenvedélyes izzássá. Belenyögtem a szájába, mikor magára húzott a biztonságot adó pultról. Egy röpke gondolat erejéig megijedtem, hogy el fog ejteni, de Ji Min szinte azonnal hozzászorított egy szekrényhez, hogy folytathassa az őrjítő tempót. 

Hangosan lihegtem. A lábaink keszekusza egyvelege megmosolyogtatott, ahogy ott ültünk: én a konyhabútornak vetve a hátam, míg Ji Min a konyhát és az étkezőt elválasztó pultnak dőlt. Megbabonázva araszoltam hozzá közelebb, hogy az ujjaimmal végigrajzoljam a tetoválása vonalát. Hang nélkül formáltam az ajkaimmal a betűket, ahogy a mozdulataim megfestették azokat Ji Min oldalán. Tetszett, ahogy megremegtek az izmai az érintésemtől, a szemeiben gyúló fény pedig mintha glóriát font volna körém. Egyáltalán nem zavart, hogy pucér vagyok, vagy hogy ő meztelen. 

- Ezt el bírnám viselni minden reggel. – suttogta maga elé.

- Mit? Hogy elkésünk a suliból? – nevettem fel hangosan. 

Éreztem, ahogy lyukat égetett a bőrömbe Tae Hyung vizslató tekintete. Ugyanolyan kecsesen szlalomoztam végig a tálcámmal az asztalok között, mint máskor. A fekete, fűzős tűsarkúm hangos kopogással adta a diákok tudtára, hogy megérkeztem. Nem zavartak az éhes, csodálattal fűszerezett tekintetek, csak kicsit meglóbáltam a hosszú lófarokba fogott hajamat, letettem a kiválasztott ételeket az asztalra és leültem Tae Hyung-gal szemben, aki törökülésben ülve pillantott végig rajtam. 

- Nem eszel? – csodálkoztam érdeklődve a megpúpozott tányérját látva, de ő csak kíváncsian fürkészte a ki-kivillanó bőrfelületeimet a fekete pulcsim alatt, ami lezseren terült végig a vállaimon, majd egy elégedett vigyor ült ki az arcára. 

- Most meg minek örülsz annyira? – kérdeztem enyhe éllel a hangomban. 

- Jó volt az éjszakád? – kérdezte mindentudó fejjel. 

- Inkább arról beszéljünk, hogy te mióta kavarsz a gyerekkori barátoddal? – pillantottam fel rá. 

- Hát… gyerekkorom óta! – adta meg a választ váll rántva – De engem sokkal jobban érdekel, hogy Ji Min és közted mi történt. 

- Nem értem, mire akarsz kilyukadni! – adtam az ártatlant. 

- Ugyan már! Ji Min éjjel írt egy üzenetet, hogy ne aggódjunk miattad, mert nála vagy… – Gyilkos szemekkel kezdtem szuggerálni a kelekótya fiút – Most mi van? Ja! – csapott a fejére – Itt a telefonod, a pénztárcád, meg egyéb megmagyarázhatatlan cuccod, ami Ha Rin-nél volt. 

- Uuuu! Valakinek nagyon jó volt az éjszakája, úgy látom! – pakolt le Ho Seok a szemközti oldalon. 

- Igen! – vágtam rá – Neked, aki megdöngetted Piroskát, és neki – mutattam Tae Hyung-ra – aki a gyerekkori barátját húzogatja! 

- Ugyan már, So Min! – legyintett Ho Seok – Tae Hyung és Ha Rin sosem voltak csak barátok! Vak vagy, ha nem vetted észre! És Piroska… annak a csajnak olyan a szája, mint egy porszívó. 

- Basszus, srácok! – mordultam fel – Komolyan! Erre nem vagyok kíváncsi! 

- Sziasztok! – dobta le magát Mi Na mellénk lihegve. – Ha Rin még nincs? – kérdezte rám sandítva, mire megráztam a fejem:

- Ma még nem is láttam!

- Ej! Ezért siettem annyira!? – háborgott a lány, de amint meglátta a két érkezőt a vigyor ismét kiült az arcára – Tessék! – tolt át az asztalon egy kis kártyát Ha Rin elé, aki a szokásos székére telepedett, míg Hye Sun mellettem foglalt helyet. 

- Megszerezted a címeket? – kérdezte izgatottan Ha Rin. 

- Még szép! Profi vagyok! – válaszolt Mi Na. 

- Adj egy ötöst! – pacsizott le vele Ha Rin és elégedetten figyelte a listát. – Ismersz valamit ezek közül? – tolta elém a cetlit. A szemeim végigkövették Mi Na kacskaringós jeleit. Értetlenül kaptam a lányra a tekintetem, hiszen mind számítógépes játékok fórumai és szerverei voltak.

- Néhányat. – válaszoltam a feltett kérdésre. – De mi a fenének kell ez nektek?

- És tudjuk, hogy Jung Kook milyen néven van fent ezeken? – kérdezte Ha Rin. 

- Még szép! – válaszolt Mi Na – Minek nézel te engem? – háborodott fel. 

- Maradjunk annyiban, hogy én szereztem meg az infókat, mert Mi Na úgy letámadta a Kisfiút, hogy csaknem összepisilte magát. – okoskodott Ho Seok. – Azt hiszi, hogy teljesen belé vagy zúgva, amúgy! – röhögött egyenesen Mi Na szemei közé. 

- Kapja be! Akkor sem kéne, ha hozzám vágnák! – dühöngött a lány. – Nem is értem, hogy néhány ártatlan kérdést miért értett annyira félre! 

- Hát mert… – kezdett bele Ho Seok az eszmefuttatásba, de mielőtt levezette volna valami félreérthetetlenül egyértelmű tényre, közbevágtam. 

- Jól van… de minek kell nekem Jung Kook kockulási szokásairól egy egész lista? 

- Egy hónapod van – vette át Ha Rin a szót –, hogy a HÖK tagjait magad mellé állítsd! Jung Kook viszont nagyon félénk, nem mehetsz oda hozzá nyíltan, mert még elszaladna. – röhögött fel. 

- Jung Kook jó fej! – szúrta közbe Tae Hyung, mire Ha Rin ledöbbenve fordult a fiú felé. 

- Te jóban vagy vele? – kérdezte két oktávval magasabb hangon. 

- Én mindenkivel jóban vagyok, imádnak az emberek, ha nem tudnád! – vont vállat a fiú. 

- És ezt miért nem közölted azelőtt, hogy szegény Mi Na letámadta volna szerencsétlen gyereket? 

- Nem kérdezted! 

Ha Rin feje vörösödni kezdett, az ujjait ökölbe szorította, majd az asztalra csapott. 

- Te most szívatsz, Tae? – dühöngött – Éppen próbálom helyrehozni, amit te hülyemód… – hirtelen harapta el a mondatot – Mindegy! De ezért még számolunk! – emelte fel a mutatóujját a lány. 

- Jaj, ne már! – nyűglődött Tae Hyung, mire Ho Seok csak vihogva vállon veregette a haverját: 

- De gondolj arra, hogy tegnap volt egy jó éjszakátok!

- Elég! – csaptam az asztalra – Mielőtt elkezditek kitárgyalni a szexuális életeteket, Ha Rin – fordultam az említett felé – folytasd, kérlek! 

- Szóval… – hagyta abba a rosszalló pillantások lövellését Tae Hyung felé – A Kisfiút biztonságosabb, ha a neten keresztül hálózod be. – Ha Rin egyik ujja a magasba lendül, mintegy szemléltetésként. – A Szépfiúval nem lesz gond, elvégre ő mindig is támogatott téged – csatlakozott a következő ujja a már meglévőhöz. 

- De azért jobb lenne, ha kicsit dobálnád előtte a hajad, vagy nem tudom. – szólalt meg a mellettem ülő Hye Sun is, aki eddig egy-egy visszafogott kuncogáson kívül szinte észrevétlen volt. 

- A pasiddal nem tudunk mit kezdeni… – folytatta Ha Rin. 

- Ji Min nem a pasim! – forgattam meg a szemeimet. 

- Aha, persze! – vihogott Tae Hyung – Azért töltötted nála az éjszakát, és azért vannak azok a cuki foltok a nyakadon meg a válladon, mert még véletlenül sem értetek egymáshoz… mi? 

- És ha lefeküdtem vele? – dobbantattam dühösen – Inkább magaddal foglalkozz és azzal, hogy Ha Rin tuti nem fog az ágyába engedni egy darabig! 

- Ne is emlékeztess! – fejelt bele az asztalba Tae Hyung…

- Monsterrel nem fogsz tudni mit kezdeni. – tapogatta meg a mellette ülő fiú hátát Ho Seok együtt érzően, de közben komoly szemekkel vizslatta a nem messze ülő morcos osztálytársát. 

- Vele egyelőre nem is akarok foglalkozni. – mondta Ha Rin – Viszont So Min, beírattalak egy főzőtanfolyamra, ami a nyári szünetben lesz. – közölte mellékesen. 

- Én tudok főzni. – értetlenkedtem. 

- Lehet, de azon a tanfolyamon Kim Seok Jin is jelen lesz. – dalolta maga elé. – Akkor meggyőzheted a Hercegnőt is! Egy zseni vagyok! 

Dühösen trappoltam végig az üres folyosón, amit lassan vöröses fénybe vont a nap. Óvatosan egyensúlyoztam a könyvek sokaságával, botorkálva próbáltam elkászálódni a lépcsőig, hogy aztán a tetején megállva bámuljak lefelé. 

- Kéne ide egy lift! – suttogtam magam elé feszülten, majd igyekeztem a cipőm orrával kitapogatni az első lépcsőfokot. 

- Megmentselek? – kérdezte egy vidám hang mellőlem, s néhány vaskos albumot eltűntetett a könyvoszlopom tetejéről és sietős léptekkel indult meg előttem.

- Megint a megmentőm szerepében szeretnél tetszelegni? – kérdeztem mosolyogva a vörös tincsek láttán.

- Nem csodálkoznék, ha abban a cipőben lebukfenceznél ennyi könyvvel az orrod előtt, de ha ez a vágyad… – lépett hozzám ismét, és feltornyozta a könyveket ugyanúgy – Tessék! Nem vagyok én semmi jónak elrontója! 

- Ne már! – nevettem fel – Kérlek, Ji Min! – vált színpadiassá a hangom – Ments meg! 

A súly ismét eltűnt a kezeim közül, én pedig vidáman lépkedtem tovább a fiú mögött a lépcsőkön. Nem lepett meg, mikor Ji Min az autója csomagtartójába dobálta a könyveket, csak kényelmesen helyet foglaltam az anyósülésen.

- Szóval haza viszel? – kérdeztem, mikor végre beült a volánhoz.

- Haza szeretnél menni? – vált a hangja csalódottá. 

- Ja! Egy csomó olvasnivalóm van. – forgattam meg a szemeimet – Zeusz egy állat! – tettem még hozzá, mire Ji Min hangos kacagásba kezdett. – Ez nem vicces! – dühöngtem. 

- Dehogynem! – vágta rá jókedvűen – De ha tényleg azt szeretnéd, hogy haza vigyelek… - hajolt felém, a tekintetét a szemeimbe mélyesztette, szerettem volna lehunyni a pilláimat, zavarba ejtett a fiúból áradó izzás. Nem tűnt fel, hogy mikor nyúlt a biztonsági öv ezüstös csatjáért, csak azt vettem észre, hogy lágyan kettőnk közé húzta a sötét hevedert. Míg én a halk kattanásra figyeltem, Ji Min végighúzta az ajkait az én számon. Egy röpke érintés volt, én mégis ijedten bámultam vissza a szemébe: még láttam, ahogy kissé elhajolt tőlem, a szemeim végigpásztáztak az elégedett vigyorán, majd amilyen gyorsan kilépett az intimszférámból, ugyanolyan hirtelen is tért vissza, hogy az ajkaimra tapadjon. Halkan sóhajtottam bele a szájába, míg az ujjaim a pólóját szorították. 

- Ji Min…

- Nem értem, miért akarsz annyira bizonyítani, annak a fickónak. – suttogta az ajkaimra, miután elvált tőlem. 

- Én sosem veszítek! – vontam vállat, Ji Min pedig halkan hümmögve indította be az autót. 

A nyitott ablakon át kellemes levegő áramlott be a terembe. Unottan doboltam az ujjaimmal a székem karfáján, miközben vártam, hogy a HÖK minden tagja megjelenjen az első ülésen. Monster már ott trónolt a szokásos székén és bizalmatlanul figyelte Szépfiút, aki elragadtatva mesélt valami love storyt, amivel talán az érzékenységét próbálta bizonygatni, noha mindannyian tudtuk, hogy a mézesmázos énje pont addig tart, amíg egy-egy lányt az ágyába nem cipel. A Kisfiú befeszülve ült Monster tekintélyt parancsoló alakja mellett, mozdulni sem mert, néha ugyan félve rám pillantott, de azt betudtam amolyan gyermeki kíváncsiságnak. Ji Min viszont éhes szemekkel vizslatott. Próbáltam teljesen figyelmen kívül hagyni, mégis csaknem éreztem, ahogy a tekintete végigméri az alakomat: szinte simogatta a pillantása a meztelen vállaimat, és a domborulataimon feszülő narancsos felsőrészt. Az ajkait harapdálta, miközben a meztelen lábaimat vizsgálta egészen a fekete szoknya bolondos vonaláig. 

- Bocsi a késésért! – csilingelt Jin hangja, amint belépett az ajtón, majd nyugodtan lehuppant az egyik székre. Így lassan megtelt a kerek kisasztal a lovagjaival, így Monster erőteljes szavaival mennydörögve indította el az ülést. 

- Most, hogy mindenki összegyűlt végre – nyomta meg az utolsó szót –, elkezdhetjük az első napirendi pontunk megtárgyalását. A HÖK elnök választásának kérdése régóta zavart keltett az egyetem támogatói között. Olyan diákot kíván az iskola a hallgatók élére állítani, aki megfelel minden kritériumnak és az SZMSZ-ben foglalt szabályoknak megfelelően történt a kiválasztás. – Hatalmasat nyeltem. Próbáltam az értetlenségemet elnyomni, elvégre Ha Rin biztosított afelől, hogy Monstertől nem kell tartanom, a szavai viszont ugyanolyan kemények voltak, mint általában. – A döntés a mi kezünkben áll. Kívánjuk-e visszaállítani az eredeti szabályokat és az elnököt magunk közül megválasztani, vagy Han So Min-t hagyjuk ebben a tisztségben? Kezdjük a szavazást. 

Idegesített a beálló csend. Érdeklődve figyeltem Monster rezdüléseit, a szemeit, amik végigcikáztak a másik négy fiún, mintha próbált volna a fejükbe látni; az ujjait, amit látványosan tördelt, a csontjai pedig hangos ropogással tudatták mindannyiunkkal, hogy nehezen viseli a ránehezedő feszültséget. 

- Jin! – szólította meg a Hercegnőt, aki mintha álomból ébredt volna, pillantott fel rá. – So Min maradjon az elnök? 

- Igen. – suttogott. Csak egy apró szájmozgásra futotta tőlem. Egy apró fél vigyorra. Sosem gondoltam volna, hogy Ha Rin terve beválhat. 

- Jung Kook? 

- Én ellene szavazok! – nézett Nam Joon-ra határozottan, én pedig elmormogtam magamban egy jó hosszú szidalmat.

- Ji Min?

A szemei hűvössé váltak, ahogy rám pillantott, az ajkain ott fodrozódott egy leírhatatlan mosoly, ami semmi jót nem ígért. Csak nemlegesen megrázta a fejét, de közben le sem vette rólam a szemét. „Én akarok lenni a hallgatói önkormányzat elnöke.” A fülemben csengtek a szavai, láttam magam előtt a magabiztos mozdulatait. Tudtam, hogy mindent el fog követni annak érdekében, hogy elérje a célját. De már egyáltalán nem haragudtam érte. 

- Hoon? 

- Természetesen továbbra is minden tudásommal a királynőt szolgálom! – A Szépfiútól nem is vártam mást. Csak vidáman figyeltem, ahogy megigazgatja az inggallérját és negédesen rám kacsint. 

- Akkor már csak az én szavazatom van. – tudatosította Nam Joon mindannyiunkban a döntő pillanatot. Az izmai megfeszültek, lesve Jin-re pillantott, mintha tőle várt volna segítséget, végül szólásra nyitotta a száját: – Én is So Min mellé állok. 

Mintha megfagyott volna az idő odabent. Az épületen kívül hangos dudaszó jelezte a forgalom egyenletes araszolását, az emberi hangok be-beszűrődtek a nyitott ablakon keresztül… De az egyetem falai között megállt az élet. Egy emberként bámultunk Monster megtört alakjára, ahogy az ökölbe szorított kezeit dühösen a térdeire szorítja, a szemei üvegesek voltak, az ajkait pedig olyan erősen préselte össze, hogy azt gondoltam örök némaságba kíván burkolózni. 

- Talán folytassuk a második napirendi ponttal! – törte meg a némaságot Jin kellemesen csengő hangja. Mindenki a papírjaiba burkolózva próbált átszellemülni, viszont nekem nehezemre esett még a pont végigolvasása is. Azon gondolkoztam, mégis mit keresek én itt? Elvéger nem érdekelt az iskola sorsa, a diákok problémái. Ötletem sem volt, hogy lehetne jobbá tenni az oktatást, vagy az életet a falakon belül. 

- Szólhatok? – kérdeztem, talán bátortalanabbul, mint addig bármikor. Jin kedvesen bólintott én pedig felálltam a székből. – Igazán megtisztelő a bizalom, amivel az eddigi tisztségemben hagytatok. De – nagy levegőt vettem – én nem kívánom többé betölteni azt. 

- Mi? – Visszafogott és kevésbé visszafogott kérdések próbálták tudakolni az okaimat, mire én csak vállat rántva folytattam. 

- Tudjátok ti is, hogy vannak nálam sokkal megfelelőbb emberek is erre a szerepre. Ha választanom kéne, én Kim Nam Joon-ra voksolnék. – Nyugodtan szedelődzködtem össze, élveztem, hogy eltűnt rólam a mázsás súly és végre normális egyetemista lehetek kötelezettségek és egyéb terhek nélkül… 

- Lemondtál? – pislogott rám nagyra nőtt szemekkel Ha Rin, mikor ecseteltem neki az ülés történéseit. – Hát ezért dolgoztam annyit? – vált színpadiassá a hangja. 

- Haragszol? – kérdeztem megrökönyödve. 

- Őszintén szólva leszarom, hogy te vagy-e az elnök vagy sem. – nevetett fel. – Bár kicsit zavar, hogy még Monstert is megfenyegettem. – vont vállat – De azért ezzel együtt tudok élni. – mosolygott. 

- Akkor miért voltál olyan elszánt? – csodálkoztam – Egy csomó mindent elkövettél, hogy én lehessek az elnök. 

- Csak Tae miatt. – motyogta – Nem akartam, hogy rosszul érezze magát… elvégre miatta veszített az egyik legfőbb szövetségesed. Tuti furdalta volna a lelkiismeret. Nem szeretem, ha szomorú. – tette még hozzá. 

Hihetetlenkedve bámultam a lányt, ahogy gyors léptekkel közelít az asztalunk felé és ledobja magát Tae Hyung mellé. Ha Rin szemeiben valami kedves mosoly ült, ahogy figyelte a fiú mozdulatait, amint egy kis húst csíptet a pálcikái közé és határozottan az ő szája elé tolta. 

- Ezt meg kell kóstolnod! – erősködött Tae Hyung, Ha Rin pedig nevetve nyitotta el az ajkait a falat számára. 

- Nem hiszem el, hogy ezt gondoltad rólam! – csapta meg Mi Na csilingelő, vidám hangja a fülem, amint éppen a vele szemben ülő Jung Kook-nak bizonygatta, hogy nem kell tartania tőle, ő aztán nem fog ráugorni egy sötét sikátorban sem, hogy megerőszakolja. Ho Seok védelmezően pakolta a mancsait a Kisfiú vállaira, de a szemei már könnybe lábadtak a sok röhögéstől. 

- Persze, persze, Jung Kook! Nem olyan elvetemült ám! De azért készülj fel, hogy a perverz-kommandó le fogja rángatni rólad a felsőt! 

- Előbb rólad, Ho Seok! Előbb rólad! – vigyorgott Hye Sun, miközben elhelyezte a tálcáját mellettem. – Szóval most, hogy nem vagy elnök, többet leszel velem? – kérdezte a legjobb barátnőm – Majd vásárolunk, meg körmöt festünk, meg befonjuk egymás haját…

- Én abban reménykedtem, hogy velem lesz többet. – csendült fel Ji Min hangja és mellém telepedett. A srácok örömmel üdvözölték az újonnan érkezőt, nekem pedig elégedett mosoly kúszott az arcomra, mikor az asztal alatt az ujjai utat találtak a kezemhez.