Doll☆s - 20. fejezet

Sziasztok! 

Megérkezett a következő rész Min Hee-vel, Chen-nel, elvetemült fanokkal és egy nyugis estével... 

~Chiru

Ui.: A borítót kivételesen kaptam, és nem volt szívem belefirkálni, de azért tudjuk mi, hogy a Doll☆s-ról van szó. XDDD Legalábbis remélem. 

☆☆☆

When the sun goes down

Min Hee-t vakította a nap narancsos fénye, ahogy a hatalmas üvegfelületeken visszaverődve tündökölt. A lassan tovasuhanó felhőkarcolókat átszínezte a napnyugta. A város megtelt hangokkal: az emberek cseverészve sétáltak a járdákon, egyenletes zajukat mégis felülírták az autók hangos búgása, melybe olykor-olykor egy-egy harsány dudaszó villant fel. Min Hee mosolyogva bámult ki a jármű enyhén sötétített üvegén, szeme előtt még mindig az aznapi felvétel képkockái ugráltak: élvezte a fények kusza tengerét, az élénk színek forgatagát, a műsorvezetők csapongó témaváltásait, no meg a közönség hangjának vibrálását, ami betöltötte a levegőt. Mosolyogva figyelte a körülötte zajló eseményeket: nagyot nevetett, mikor So Young valami hülyeséget beszólt, de a legviccesebb ilyenkor mindig a Sun Hee és Ri Rin arcára telepedett meghatározhatatlan arckifejezés volt. Szerette az értelmetlen, bolondos kérdéseket, amiket a rajongók tettek fel; a játékokat, amik során nevetséges helyzetek egész sorát produkálhatta a többiekkel közösen. 

- A szemétje! – zavarta meg Min Hee gondolatait a mellette ülő Ri Rin méltatlankodó hangja – Hát nem látja, hogy én egy tankkal vagyok? Képes volt azzal a matchboxszal bevágni elém? 

- Egy élmény veled utazni! – kacagott fel Min Hee csilingelő hangon. 

- Gondoltál volna erre, mielőtt beültél volna mellém! – mosolyodott el Ri Rin is. – Utálok ilyenkor a belvárosba menni, minden hülye előkerül. – rántotta meg a vállát, de nem vette le a szemét az útról és az előtte toporgó kocsisorról. 

Min Hee helyezkedni kezdett a kényelmes ülésben, és megigazította a biztonsági övét, hogy ne szorítsa annyira. 

- Nem gondoltam, hogy ilyen későn még tartanak órákat. – kezdett csacsogni. 

- Nem is, de találkozóm van az egyik professzorommal. Le kell adnom egy beadandót. – magyarázta Ri Rin a késői iskolalátogatását. 

- Sosem fogom megérteni, hogy minek neked külkereskedelemből diploma, amikor dalszerzőként már középiskolás korod óta képes vagy pénzt keresni. 

- Vannak bizonyos kötelezettségeim a családom felé. – sóhajtott fel az idősebb. 

- Elég szar lehet gazdag családból származni! – nevetett fel jóízűen Min Hee. 

- Megvannak az előnyei és a hátrányai is! – vigyorgott Ri Rin is. – De nekem egyszerűbb, ott van a bátyám, aki örökli a családi vállalkozást, meg az azzal járó nyűgöt. Nekem meg lesz valamennyi részesedésem a cégből és azt csinálhatok, amit akarok. De Sun Hee… 

- Sun Hee egyke… - vágta rá Min Hee. 

- Így van! – bólintott Ri Rin, kitette az indexet, hogy lefordulhasson – Kicsit kerülünk! – mondta, mikor meglátta a mellette ülő értetlen arckifejezését, azután folytatta, mintha misem történt volna. – Nem véletlenül kellett olyan hirtelen beállnom a Doll☆s-ba ötödik tagnak. Sun Hee-nak az volt az utolsó esélye. Ha akkor nem debütálunk, már a családi vállalkozásban dolgozna. 

- Tényleg szar lehet gazdag családba születni. – ismételte meg a gondolatot komolyabb hangnemben Min Hee – De legalább nekik menő divat cégük van és nem holmi külkereskedelmi vállalatuk, az azért kicsit érdekesebb lehet. 

- Sun Hee-t csak addig érdekli a divat, amíg válogatni kell a ruhák közül… de hogy ő tervezzen? Azért nincs különösebben oda. Ott egy parkoló! – ujjongott Ri Rin. Leállította az autót és Min Hee-re szegezte a pillantását – Velem jössz haza? Vagy meddig leszel a haveroddal? 

- Nem is tudom. – nézett rá a telefonjára Min Hee. – Szerintem taxival megyek. Gondolom, hamar végzel. 

- Szeretnék hamar végezni… - sóhajtott fel az idősebb. – Van nálad pénz? 

- Eonni! – szólt felháborodva Min Hee. 

- Mi van?

- Ha suliba mész mindig megjátszod, hogy milyen felelősségteljes vagy! 

- Mi az, hogy megjátszom? – nevetett Ri Rin. 

- Mindegy! Menj nyugodtan haza, ha végeztél! – kötötte az ebet a karóhoz Min Hee. 

- Rendben, de vigyázz magadra! – kiáltotta Ri Rin a lány után, aki gyorsan kipattant az autóból és eltűnt a monumentális épületek között. 

Min Hee úgy szaladt keresztül a kacskaringós utcákon, mintha puskából lőtték volna ki. Csak akkor lassított a tempóján, mikor végre kiért a főútvonalra. Meggörnyedve vett néhány levegőt, míg a légzésének gyorsasága lecsillapodott, s lihegve kezdte megigazítani a haját, ami lágy eséssel omlott a vállaira. 

- Túl feltűnő vagyok! – igazgatta meg a sötét és a világos tincseit is. Próbálta úgy fésülni a szálakat, hogy minél természetesebbnek hassanak, de hiába volt minden próbálkozása. Megrántotta a vállait, majd tovább indult, s mikor egy parókabolt került az útjába, vidáman tért be…

A közvilágítás és a kirakatok fehéres fénnyel töltötték meg az utcákat. Min Hee-t elbűvölte a nyüzsgés és az esti fényár. Szinte táncolva indult el, ahogy kilépett a kellemes üzlethelyiség hatalmas üvegfalai közül. Egészen meglepődött, mikor hangos zörgéssel megszólalt a telefonja, de amint megpillantotta a kijelzőn táncoló nevet, még inkább elmosolyodott: 

- Szia, oppa! – szólt bele csacsogó hangon. 

- Szia! Ugye még nem indultál el… – hallotta meg a reménykedő hangot a vonal túlsó végén. 

- Ami azt illeti… de! Már itt vagyok a pláza mellett. 

- Francba! 

- Valami baj van? – kérdezte Min Hee, nem értette, hogy mi történt azalatt a néhány óra alatt, amíg nem váltottak üzenetet. Az ismerős alak láttán viszont megkétszerezte a lépéseit. – Oppa! – kiáltott rá, mint valami fanatikus rajongó, s ahogy a férfi megfordult a karjaiba vetette magát. – Megvagy! – nevetett. 

- A szívbajt hoztad rám! – kapott a mellkasához Chen, amint kicsit eltolta magától a lányt. – Mi ez a haj? – nézett végig rajta. 

- Álca! – vágta rá Min Hee a nyilvánvalót, s végigsimította a barnás, kacskaringós fürtöket. – Jól néz ki, nem? 

Chen csak mosolyogva bólintott, mire Min Hee elindult a pláza irányába.

- Min Hee! – kapta el a lány karját Chen. – Aranyos vagy, hogy így készültél, de lehet, hogy jobb lenne, ha elhalasztanánk ezt… 

- Miért? – értetlenkedett a lány. 

- Hogy mondjam? – vakarta meg a fejét Chen – Tudod, az elején még úgy volt, hogy nagy társaság fog összeverődni, így gondoltam, miért ne hívhatnálak meg téged. Legalább látni fogják a haverok, hogy azért vannak normális barátaim azóta is, mióta híres vagyok… aztán szépen sorba elkezdtem üzeneteket kapni, hogy ki miért nem jön… míg végül csak a bátyám, a menyasszonya és mi maradtunk. 

- És? Négyen is lehet bowlingozni. 

- Min Hee! Azt hiszik, hogy mi együtt járunk! 

- Mi? Mármint, hogy mi? – pislogott óriási szemmel Min Hee. Hirtelen nevette el magát. – Ez tök jó! Akkor ne okozzunk nekik csalódást! – vigyorgott továbbra is, azzal megragadta Chen karját és elkezdte a pláza felé húzni. – Uhhh! Vegyünk valami páros dolgot! Akkor sokkal hitelesebbek lehetünk! – lelkesedett, de hirtelen megállt. – Vagy téged ez zavar? 

- Bevallom azt hittem, hogy téged fog zavarni. – bámult a lány szemébe Chen. 

- Ugyan már! – legyintett Min Hee jókedvűen. – Miért zavarna? 

Noha a nap már eltűnt a láthatár mögött, mégis a szürke betontömbök kegyetlenül ontották magukból a forró levegőt. Min Hee nagyot sóhajtva lépett be a hűvös épületbe, ahol csilivili üzletek sorakoztak macskaköves műutcák forgatagában. 

- Szerinted, merre lehet a páros-bolt? – kérdezte a lány érdeklődve, de továbbra sem engedte el Chen karját. 

- Szerintem, próbálj egy kis távolságot tartani. Nem szeretnék lebukni, azt meg főleg nem, hogy neked problémád legyen emiatt. 

- Ugyan már! – veregette meg a férfi vállát – Nem vagy te olyan népszerű! – vihogott. 

- Köszi! Ez igazán kedves tőled. 

- Rám mindenben számíthatsz! – tartotta fel Min Hee a hüvelykujját. – De nyugi, én fanollak! – tette még hozzá. 

- Igazán megnyugtató. – somolygott Chen is. 

Min Hee arckifejezése a szokottal ellentétben komoly volt. Unottan tologatta a karfákat egymás után, s közben elégedetlenül nézegette a rajtuk megpihenő ruhadarabokat. Persze még a fülében csengtek Chen szavai, miszerint valami apróság bőven megteszi, ő mégis valami látványosat akart választani, ami segítségével egyből feltűnik a szemlélőnek, hogy ők „összetartoznak”. 

- Ehhez mit szólsz? – tolt két karláncot a férfi a lány orra alá. 

- Nem valami feltűnő! – fintorgott Min Hee. 

- Te tényleg arra pályázol, hogy meglincseljenek az EXO-L-ek? Vagy netán a címlapra akarsz kerülni? – kérdezte Chen, s bizakodott, hogy észhez téríti a lányt. 

- Jaj már! – ütögette meg a férfi karját – Ugyan ki venne minket észre? Már nem azért, de inkább tűnsz egy divattal nem foglalkozó trógernek, mintsem trendi idolnak. – nézett végig rajta – Rajtam pedig paróka van! – simogatta végig a barna fürtöket. – Ezt nézd! – lelkesedett Min Hee és két pólót húzott ki a vállfákon sorakozó ruhák közül. 

- Ezt nem mondod komolyan!? – nevetett Chen a feliratot nézve. 

- Most miért? Menne a szemed színéhez! – próbálta a férfi arcához a világoskék felsőrészt. 

- A szemem barna! – vihogott még inkább Chen. 

- És? Ez a rózsaszín annyira jó szín! – bizonygatta Min Hee – Most mondd, hogy nem állna jól nekem? – simította magára a pólót. 

- Szóval azért kell nekem babakék pólóban parádéznom, mert neked tetszik ez a rózsaszín? – vonta le a következtetést a férfi, majd nagyot sóhajtott – Tudod mit? Legyen! 

Min Hee vidáman ugrott Chen nyakába és összedörzsölte a kezeit: 

- Én hordom a nadrágot a kapcsolatunkban! – nevetett fel. 

- Hát lehet neked ellen állni? – kérdezte Chen színpadiasan, és elindult a kassza irányába. 

Min Hee szórakozottan figyelte a távolodó alakot. Vidáman kezdett kacérkodni a gondolattal, hogy néhány órára Chen és ő egy párt fognak alkotni, bár kicsit izgult, hogy mennyire tudják hitelesen alakítani a szerepet. A képek egyre vadabbá váltak a fejében. Elképzelte, hogy a férfi a szokásos kedvességével mutatja be a bátyjának, hogy néhány alig feltűnő érintést váltanak, hogy kedvesen hazakíséri és az ajtóban közelebb hajol hozzá… 

- Mégis meddig tart pólót cserélni? – értetlenkedett a lány, de a furcsa csillogás nem tűnt el a szeméből. Elsétált az egyik irányba, majd a másikba is tett néhány lépést, végül eldöntötte, hogy nem vár tovább. A lendülete akkor fogyott el, mikor ott állt a fehér falap előtt. Hatalmas jellel hirdette, hogy kizárólag férfiak léphetnek be rajta, Min Hee viszont eltökélten bámulta a kacskaringós jelet, majd nagy levegőt véve a kilincsre helyezte a kezét. Esetlenül nyitotta ki az ajtót, mint egy kém, végigpásztázta az elé táruló területet, a falak barnás csempéit, a mosdók bézs felületét, amit beragyogott a tükrökről visszaverődő fény. Nem lepődött meg a piszoárok láttán és a fülkék sem hozták rá a frászt, viszont nem hitt a szemének: egyetlen alak állt a mosdó rejtekében. Chen éppen a tükörben szemlélete a világoskék pólót, amit a kezeiben tartva méregetett magához. Végül hanyagul a szatyorba dobta, s megigazítgatta az ingét. 

- Azt hittem már felvetted! – szólalt meg Min Hee, mire Chen a szívéhez kapott. 

- Mit keresel itt? – kérdezte a férfi, majd a szemei még hatalmasabbra nyíltak, mikor meglátta a belépő lányt – Ez a férfi WC.

- Tudom. De arra gondoltam, hogy gyakorolhatnánk! – közölte a lány, s mikor meglátta a másik értetlen arckifejezését hozzátette – Hogy tényleg egy párnak tűnjünk!

Chen vonásai ellágyultak, kedves mosoly húzódott az arcára, majd közelebb sétált a lányhoz. 

- Szeretnéd, hogy ingyom bingyomnak hívnálak és folyton hozzád érnék? – Lassan végighúzta az ujjait a lány karján szemléltetésként. 

- Ingyom bingyom? Azt talán inkább ne! – nevetett fel Min Hee. Jól estek neki a kósza érintések, szerette azt a barátságos légkört, ami Chen-ből áradt felé. – Uh! Meg én meg majd oppa-nak hívlak! 

- Eddig is oppa-nak hívtál! 

- Tényleg! – nevetett fel Min Hee. Az ötletek csak úgy jöttek, mentek, hogy mivel tehetnék a kapcsolatukat bensőségesebbé. Egészen belelendültek a beszélgetésbe, szinte arculcsapásként érte őket a felismerés, mikor egy idősebb fickó lépett be a mosdóba. Min Hee kissé elvörösödött, majd nevetve kilépett a férfi WC-ből. Csak akkor jött rá, hogy Chen sem kizárólag az átöltözés miatt tette a kitérőt, mikor a férfi közölte, hogy még némi dolga lenne odabent. 

Min Hee nyugodtan üldögélt a kellemes rózsaszínű pólójában egy kényelmes padon. A felső egészen jól ment a fekete rövidnadrágjához, meg a válltáskájához és az egyéb sötét kiegészítőihez. Az eredeti felsőjét csak belegyömöszölte a táskájába, noha így a párducmintás kiskabátként magával hozott háromnegyedes ujjú ing nem fért bele. 

- Szerintem, vedd azt fel! – ült mellé Chen.

- Mi? Miért? 

- Nézz oda! – próbálta megadni a szemével az irányt. 

- Napszemüveg van rajtad… Hova? 

- Ott! Két óránál! – kódolta Chen a mondanivalóját – Mondom két óránál! – nyomatékosította, mikor látta, hogy Min Hee még véletlenül sem arra néz. 

- Ne órázz itt nekem! Mi van? Valami kémfilmben vagyunk, vagy mi? – nevetett a lány – Basszus! – adott hangot a meglepődöttségének, mikor sikerült bemérnie az irányt. 

- Rángasd magadra azt a valamit és feltűnésmentesen tűnjünk el! – suttogott Chen, mihelyst a néhány lányból álló banda közelíteni kezdett hozzájuk.

- Szerinted felismertek? – kérdezte kétségbeesetten Min Hee. 

- Remélem, a tróger külsőm és a parókád elég elterelés. 

- Ha igazi fanok, fel fognak ismeri! – vágta rá Min Hee és próbálta nem túl feltűnően bámulni a lányoknál lévő EXO-s kiegészítőket. 

- Szerinted mennyire igazi fan, akinek EXO-s cipője van? – kérdezte nagyot nyelve Chen. 

- Szerintem, most szúrtak ki! – sápadt el teljesen Min Hee, ahogy meglátta, hogy az egyik tag a lánycsapatból erőteljesen feléjük indexel. – Oké! Fussunk! – kiáltotta el magát a lány, felállt és a kijárat felé kezdett iramodni. Nem mert hátra nézni, de hallotta a mögötte trappoló Chen szuszogását, s mikor kezdett elhalni a hang, megragadta a kezét, hogy tovább húzza maga után. Nem foglalkoztak a hátuk mögött iszkoló cipőkkel, vagy a kiáltásokkal, amik belevesztek a pláza hangzavarába. Min Hee csak egy valamit remélt, hogy a fotók, amiknek csak a géppuskaszerű kattogását hallotta, nem sikerültek. 

Chen úgy vette a levegőt, mintha legalább Darth Veder költözött volna belé. A hátát egy óriási épület falának vetette, a kezeit a mellkasára helyezte, próbált erősen koncentrálni, hogy a légzése visszaálljon a normális kerékvágásba. 

- Nem vagy valami jó kondiban! – csodálkozott Min Hee, akinek meg sem kottyant egy kis sprint. 

- Én énekes vagyok, nem rövidtávfutó! – nyögte ki a férfi egy-egy elhaló lélegzet után. 

- De akkor is! – erősködött Min Hee – A táncpróbák alatt csak meg kellett volna edződnöd, nem? 

- Most kifejezetten örülök, hogy van nálam egy váltópóló, még akkor is ha undorító babakék. 

- Még nem vetted át? – háborodott fel Min Hee és széthúzta a fiú ingét, ami alatt egy sima fehér felsőrész lapult. – Mégis mit csináltál annyi időn keresztül? 

Chen magabiztosan indult meg a játékterem belsejébe miután kikérték a cipőket. Min Hee lemaradva követte, a szeme elé táruló sárgás falak, a kellemesnek tűnő világítás teljesen elvarázsolta. Kissé meggyorsította a lépteit, hogy ne maradjon le annyira, s mikor meghallotta Chen kedves hangját, amint köszönti a testvérét, kíváncsian futtatta végig rajta a szemét.

- Min Hee, ő itt Kim Jong Deok. – mutatta be őket egymásnak. – Hyeong, ez a lány lenne Min Hee. 

- Sokat hallottam már rólad. – mosolyodott el a férfi. 

- El bírom képzelni! – nevetett Min Hee, majd érdeklődve a melléjük lépő nőre nézett. 

- Ahn Dae Jun vagyok! – mutatkozott be formálisan, s végül hosszú fekete haját puha lófarokba fogta. – Akkor játszunk? – kérdezte. 

Min Hee ügyetlenül húzta magára a cipőjét. A szeme sarkából végigpislantott a termen. Megnyugtatta, hogy az utolsó kis fakkban tartózkodtak, amit hatalmas szögletes oszlopok választottak el a klub további részétől. Kellemesnek tartotta a zöldes színt, ami megtörte a sárga falak egyhangúságát, a sötét padlót, amin barna és bézs színű foteleket helyeztek el. A színes golyókra vezette a tekintetét, amik ott sorakoztak a pálya egyik felénél, no meg a bábukra, amik egyenletesen, majdnem szalutálva pislogtak rá. 

- Játszottál már? – kérdezte Chen kellemes, csilingelő hangján, miközben helyet foglalt mellette. 

- Még soha. – válaszolta Min Hee nyugodtan. 

- Mi? – lepődött meg a férfi. – Mondhattad volna előbb is, akkor nem fogadok hyeong-gal. 

- Miben fogadtatok? – vihogott a lány. 

- A vesztes fizeti az üdítőket. 

- Cö! Azt hittem, valami komoly dologban… Uh! Én kólát kérek! – tette még hozzá. 

- Egy csapatban vagyunk, ha veszítek, te is veszítesz… 

- Lehet, de mi most randin vagyunk! Nem gondolhatod komolyan, hogy én fizetek. – háborgott Min Hee nevetve. 

Olyan egyszerűnek tűnt az egész. Min Hee beledugta az ujjait a golyóba, ahogy azt Chen mutatta neki, majd megpróbálta felemelni az általa választott rózsaszín tárgyat, de hirtelen vissza is esett. 

- Szorítsd össze az ujjaiddal! 

- A filmekben olyan könnyűnek tűnik. – értetlenkedett a lány, s még egyszer megpróbálta felemelni a csillogó gömböt. 

- Ügyes! – dicsérte meg a lányt a mellé lépő Chen. – A másik kezeddel támaszd meg!

Min Hee erősen koncentrálva emelte a golyót és elgurította azt. 

- Ez vicces lesz! – kiáltott fel Jong Deok, mikor meglátta, hogy a színes gömb kigurul a hosszú kifutó szélére és egyetlen bábut sem lök fel. – Már most érzem a győzelem édes ízét! Készülj, tesó! 

Min Hee mindent beleadott a következő próbagurításába. Hálás volt Chen-nek, aki mellé állva magyarázni kezdett a helyes testtartásról és a golyó elgurításának módjáról. Kedvesen beállította a lábait, és a csípőjét megfogva késztette a lányt a tökéletes kezdőpozíció megtalálásra. Min Hee alig észrevehetően pirult el, mikor Chen határozottan végigsimította az ujjait a fenekén, majd kissé előre dőlve a combjait érintette meg, hangja csendesen búgott Min Hee fülébe, de a lány a szavakat alig fogta fel a furcsán kellemes bizsergés miatt.

- Most gurítsd el! – utasította. 

A golyó halkan koppant a padló világosan csillogó faburkolatán. Lágyan végigszáguldott a neki kijelölt útvonalon, majd hangos csattanással döntötte fel a bábukat. Min Hee csak a csattanás elhangzása után merte kinyitni a szemeit, s mikor meglátta a kijelzőn, hogy négy pontot ért a gurítása ujjongva ugrott Chen nyakába. 

- Sikerült! – nevetett, s ahogy a férfi a karjaiba vonta, még hozzátette – Te meg szégyelld magad! Direkt letapiztál, mi? 

- Kinek a has, kinek a fenék! – rántotta meg a vállát, és megpaskolta a lány hátsóját – Ügyes voltál, kis szívem! 

Kellemes volt az éjszakai levegő. Már eltűnt a fülledt forróság az utcáról, csak az emberek és a járművek tömege emlékeztette Min Hee-t, hogy még mindig Szöul belvárosában lófrál. Nevetgélő férfiak és nők kergülgették egymást kacskaringós útjukon, de a lány csak nyugodtan ücsörgött a padon. 

- Biztos ne kísérjelek haza? – kérdezte Chen sokadszorra. 

- Nem, taxival megyek. Nincs kedvem már végigmetrózni a fél városon. 

- Pedig lehet, hogy gyorsabb lenne. – bámult Chen maga elé, ahol egymást érték az autók. 

- Lehet, de holnap úgysincs délelőtti programunk. Majd alszok. 

- Titeket hagynak aludni? 

- Francokat… csak próbálom nyugtatni magam! – nevetett fel Min Hee. 

- Hyeong egyből levágta, hogy nem vagyunk együtt.

- Miből? – csodálkozott el a lány. 

- Szerinte nem nézünk egymásra szerelmesen. 

- Basszus! Gyakorolni kellett volna azt is! – ütött bele a tenyerébe Min Hee. – A bátyád nagyon jó fej, de a menyasszonya… 

- Dae Jun kicsit visszahúzódó, de biztos vagyok benne, hogy kedvel téged. 

- Igen? És miből? – kérdezte nevetve Min Hee. – Egész este talán, ha két szót váltott velem. 

- Téged nem lehet nem kedvelni. – vágta rá Chen. Min Hee meglepve bámulta a férfi vonásait. Érezte, ahogy a szíve kihagy egy ütemet a hirtelen jött válaszra. Ritkán akadt el a szava, de akkor nem tudta, mit mondjon. Csak akkor vette észre a melléjük parkoló taxit, mikor már hangos dudálással figyelmeztette. 

- Oh itt a taxim! – bámult maga elé a lány, majd az arcára izgatott mosoly telepedett – Ne felejtsd el! Legközelebb EXO koncertre kell hívnod! 

- Nem felejtem el! – mosolygott Chen, megvárta, amíg a lány beült a taxiba, ami lassan elveszett az éjszakában…