Doll☆s - 12. fejezet

Sziasztok!
Itt is a maraton következő része, ami már a 12. és valójában ez a Wake up-os fejezetek első része. 

Ha őszinte akarok lenni, akkor csak azért született, hogy szivassam magam.

De tényleg...
Egy ék lenne a bevezető fejezetek (mert eddig igazából az volt XD) és a fanfic rész között (értsd: ott már lesz szó fiúkról is XD).
De én még előtte, megszivatom magam, és persze az olvasókat. 

Elnézést érte...
De mentségemre legyen szólva, szerintem klassz kis 3 fejezetet sikerült összeraknom.

Remélem Nektek is tetszeni fog!  

~Chiru

☆☆☆

Wake me up when it’s over

Jóleső volt a sötétség. A csend hatalmas, lágy fellegével takarta be a lakást, ahogy a párás köd elszürkíti a világot, úgy adott menedéket. Egyetlen apró fényforrás pislákolt fel az éjszakában, egyetlen telefon kijelzőjének halovány fénye törte meg a sötét árnyék sűrű fellegét. Hae Woo úgy osont a szobákon át, mintha csak tolvaj lett volna. Lábaival igyekezett minden nyikorgó padlólécet és minden zajt adó papír fecnit kikerülni. 

- Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! – visszhangoztak a szavak a fülében. Tudta, hogy tilosban jár. Oh hogy ne tudta volna!? De az üres hasa, az őrjítő morgás a gyomrában, még a legédesebb álmaiból is képes volt felriasztani a lányt. Rühellte a diétákat, a diétáktól pedig csak a koplalást utálta jobban, amire most a visszatérés miatt kényszerítette rá a menedzsment. 

- Nem ehetsz húst, nem ehetsz édességet, nem ehetsz szénhidrátot! 

Persze! Fintorgott magában Hae Woo. Tudta ő, hogy az lenne a legjobb, ha fotoszintetizálna és 40 kiló lenne vasággyal, és tisztában voltak vele a körülötte dolgozók is, hogy szenvedélye az evés. Szerette az ízeket, a jóllakottság érzését, a bizsergést, amit egy-egy étel illata okozott neki. Hajlamos volt a hízásra, de ismerte magát annyira, hogy kijelenthesse, üres hassal nem tudja végigcsinálni azt, amit elvártak tőle. Mert hiába a sok víz, az csak lötyög az emberben! A hús, a tészta, az teszi szilárddá a testet! Hogy táncoljon ő végig egy egész napot vízzel és salátával a bendőjében!? 

A hűtő megnyugtató csilingeléssel nyílt ki. A benne sorakozó ételek nevetve csábítgatták Hae Woo érzékeit. Ott kacsingatott rá Sun Hee csirkéje, amit nem tudott legyűrni vacsoránál. Ott illegette magát Min Hee kolbászdarabkája, ami csak azért árválkodott még a hűvös szekrényben, mert Kang Dae nem engedélyezte a bekebelezését. A lány tudta, hogy valahol találhat dugi édességet is… Ri Rin és Sun Hee mindig talált egy-egy helyet, ami kevésbé volt szem előtt, így senkinek sem tűnt fel. 

Egyedül So Young bizarr étel kreálmányai hagyták hidegen, bár az állagukat elnézve a tulajdonosuk is inkább a Sun Hee által készített ételeket részesítette előnyben. 

Hae Woo elkezdte feltornyozni a kajákat: volt ott dobozba bújtatott rendelt csirke, különösen lötyögő szósz, némi köret a színhatás miatt, desszertnek pedig egy kis fagyi. Vidáman ült le az asztalhoz és a telefon fénye mellett rendszertelenül kezdte behabzsolni az ételek sorát. Már éppen az utolsó csontdarabot szopogatta le – rájött, hogy a csirke vanília fagyival igazán ízletes – mikor hirtelen fény szűrődött be a konyhába, majd hangos trappolás után Chung Young jelent meg az ajtóban: 

- Aha! – nyomta fel a konyhai világítást is – Most elkaptalak! – nézett fölényesen a lányra. 

- Juj! – bámult vissza Hae Woo az érkezőre – És most mi lesz? Talán megbüntetsz? – kérdezte gúnyosan.

- Ne pimaszkodj velem! – csattant fel Chung Young – Remélem, tisztában vagy vele – kezdte nyugodtabb hangnemben –, hogy bármikor eltávolíttathatlak a bandából. 

- Miért? – húzta el a száját Hae Woo. – Az éjszakai nasi miatt? 

- Ez neked éjszakai nasi? – háborodott fel a menedzser – Ez egy vasárnapi ebéd egy négyfős család részére!

- Ugyan már! Túlzol! – emelte fel a hangját Hae Woo is. 

- És akkor még, ha számításba vesszük a bagózást is… – gondolkodott el Chung Young – Nem tudsz táncolni – kezdte a lány fejére olvasni a bűneit –, nem énekelsz túl jól, a hangszerekhez egyáltalán nem konyítasz, borzalmasan önfejű vagy, nem fogadsz szót, visszabeszélsz, megszeged a diétát a visszatérés előtt, ráadásul még cigizel is… Szerinted, mennyire kell majd győzködnöm a nagyfőnököt, hogy dobjon ki? 

- Szerinted, melyik a súlyosabb vád? – kérdezte dühös magabiztossággal Hae Woo – Amit te itt felsoroltál, vagy amivel én állnék elő ebben az esetben? – tartott hatásszünetet – Elvégre te döntögetsz egy 19 éves kislányt! 

- Te most fenyegetsz? 

- Mondjuk inkább azt, hogy nekem is megvannak a saját eszközeim a te eltávolításodra! 

- Kis pisis! Fenyegetni mersz engem? – dühöngött Chung Young, majd hatalmas, nehéz léptekkel indult el a lány felé. Hae Woo felemelkedett a székről és megragadta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került. 

- Mégis mi a francot műveltek itt az éjszaka közepén? – nézett álmos szemekkel az ajtóban ácsorgó Min Hee. A haja kócosan terült a vállaira, a pizsamája kissé megtekeredett rajta, a pilláit alig bírta fel-felnyitni a fáradtságtól, szinte dülöngélve indult a hűtő irányában, meg sem várva felháborodott kérdésére a választ, kivett egy palack hűs vizet, majd Hae Woo-ra nézett – Na! Húzzál csak vissza aludni! Holnap egész nap én fogok dirigálni neked! Úgyhogy pihend ki magad! Kegyetlen leszek! 

- De… – kezdett volna Hae Woo bele valamiféle tiltakozásba. 

- Semmi de! Mars az ágyba! Chung Young majd elpakol! Igaz? – nézett egyenesen a menedzser szemébe. – Elvégre mind azt akarjuk, hogy tökéletes legyen a comeback, nem? 

Chung Young csak dühösen nézte a lányt, aki meg sem várta, hogy felocsúdjon, elrángatta a szobatársát, így maradt neki az asztalon sorakozó üres edények sora, meg az éjszakai takarítás. Dühösen csapkodta az edényeket a mosogatóba, gyilkos indulattal szorult a keze az egyik kés nyelére, amit Hae Woo használt, a szemében megcsillant valami furcsa harag, ami arra késztette, hogy maga elég suttogja a szavalat: 

- Még nem végeztünk, Hae Woo! 

So Young szerelése

So Young vidáman lépett be a lakásba. Már délutánra járt az idő, de ő csak élvezte a semmittevés kellemes óráit. Szinte dudorászva indult el a fürdőszoba irányába, az ajkairól levakarhatatlan volt az a lágy mosoly, ami különös fényt adott az egész arcának. Ahogy a tükörbe bámult, megint szépnek látta önmagát: a szemei csak úgy szikráztak, az ajkai dúsabban csillogtak, a bőrén halványrózsaszín fény játszott… tetszett neki az a So Young, aki visszatekintett rá. Már nem látta magán Chung Young nyomait: az élettelen, fénytelen tekintetet, a remegő ajkakat, a sápadt arcbőrt. 

A gondolatai lassan elkalandoztak. A bolondos üzenetek jártak a fejében, amiket P.O-val váltott, az az izgalommal teli várakozás, amivel kiválasztotta az aznapi ruháit reggel. Ártatlannak akart tűnni, mégis nőiesnek. A világos szoknya alig takarta a lábait, a mintás blúz pedig szépen hangsúlyozta a bolondos énjét. Világosbarna hajába varázsolt néhány göndör fürtöt, amivel még kislányosabbnak tűnt az összhatás. Talán pontosan ezért volt P.O olyan figyelmes, olyan visszahúzódó, közvetlen, de mégis szégyenlős. 

So Young-ot megmosolyogtatta az a lágy kedvesség, ami elvarázsolta az egész lényét. A csóknak nem nevezhető simítást még mindig érezte az ajkain. Az ujjai hegyével szelíden megérintette a pilleérintés helyét. Álmodozni kezdett, mi lett volna, ha átveszi az irányítást, ha a fiú elveszíti az eszét, és igazán mélyen megcsókolja. Ahogy a képzelete elszárnyalt a valóságtól, végigsimította a nyakát, egészen a blúz széléig, majd lassan vetkőzni kezdett. A zuhany rózsájából forró cseppek szurkálták végig a bőrét, libabőrt varázsolva ezzel a hátára. Szinte hangtalanul nyögött fel, ahogy a kezeit egyre lejjebb csúsztatta a testén, mindennél jobban vágyott egy lágy érintésre, és ahogy P.O bánt vele, igazi hercegnőnek érezte magát. Egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy belemerült önmaga kényeztetésébe, észre sem vette a kinyíló ajtót, csak arra eszmélt fel, ahogy a zuhanykabin ajtaja hirtelen kivágódik és Chung Young dühösen ráförmed: 

- Hol a picsába voltál egész délelőtt? – kérdezte. 

- Menj már ki! – háborgott a lány, bár a szemében játszó homályos vágy teljesen ellágyította a hangját. Chung Young keményen megragadta a karját, és kirántotta a kabinból. So Young-nak annyi ideje sem maradt, hogy kilépjen a zuhanytálcából: botladozva esett ki a párás ködfelhőből. – Mi a faszt művelsz? – kapott a bokájához, ami szinte azonnal kipirosodott az ütés miatt.

- Te kis nimfomán ribanc! Hol a picsában voltál? Kivel dugtál? – ragadta meg a lány haját, közelebb húzta magához és belesziszegett az arcába. – Az enyém vagy! Világos? Nem mehetsz sehova nélkülem!

- Engedj már el! – vált síróssá So Young hangja. 

- Nem mondasz semmit? – kérdezte Chung Young fenyegető hangnemben. – Rendben! – vetette oda, majd nekilökte a lányt a zuhanykabinnak. – Mosd le magadról még az emlékét is annak a fazonnak! 

So Young megtörve kuporgott a hideg kövön, még mindig kopogtak a kabin üvegfalán a forró cseppek, de a lányt már egy csöppet sem érdekelte. A saját forró könnyeit itta… a testét ismét elborították Chung Young nyomai, ahogy a szívébe is visszatért a félelem. Remegtek az ujjai, ahogy a bokáját vizsgálta: egyre pirosabbnak hatott a bőre, ahol találkozott a zuhanytálca kemény peremével. Tudta, hogy muszáj lesz bevallania a sérülést Kang Dae-nek, szinte látta maga előtt a férfi aggódó pillantásait és hallotta a korholást is, amit az „ügyetlensége” miatt fog kapni. 

- Milyen nevetséges üzenetek. – jelent meg ismét Chung Young az ajtóban. – Mindjárt elhányom magam. – nevetett fel, miközben a lány telefonjában kutakodott tovább. 

- Add vissza! – suttogta maga elé erőtlenül So Young. 

- Ezt? – kérdezte a férfi, majd néhányszor erősen beleverte a képernyőjét a mosdó szélébe. – Sajnos használhatatlan. – vigyorgott. – Nem is értem miért nem tudsz vigyázni a holmidra! – vált dorgálóvá a hangja. – Szedd össze magad, a többiek reggel óta dolgoznak, neked meg arra van energiád, hogy kurválkodj? Nevetséges! – vált érzelemmentessé a hangja. – Az énektanár meg már vagy egy órája rád vár! Iparkodj! – vetette még oda a rázkódó lánynak. – Ne akard, hogy nekem kelljen segíteni az öltözködésben! 

Amint Chung Young kilépett a fürdőszobából, So Young keserves sírásba kezdett. A végtagjai remegtek, alig bírta visszanyelni a fel-feltörekvő öklendezését. Próbált megnyugodni, próbált arra gondolni, hogy minden rendben lesz. Ahogy lassan felállt és belenézett a tükörbe, ismét a megtört és fájdalommal teli So Young nézett vissza rá, már nyoma sem volt a vidámságnak, a rózsás pírnak az arcán. Dühösen ütött a tükör felé, de mielőtt darabokra törhette volna a saját képmását, elkapta a kezét. Nincs szükség több sérülésre, elég lesz a bokáját megmagyarázni… 

Ri Rin percek óta nézte a két borítótervet, amit elé raktak. Próbált összpontosítani, így pislogás nélkül bámulta hol az egyiket, hol a másikat. Biztos volt benne, hogy ez egy próba… amolyan „Találd meg a különbséget!” féle, de hiába igyekezett teljesen egyformának látta a két tervet. 

- Nos, eonni? Szerinted melyik a jobb? – kérdezte izgatottan Sun Hee. 

- Tényleg van különbség a kettő között? – érdeklődött a legidősebb le sem véve a szemét a két papírról. 

- Mi? – nézett rá értetlenül a leader. – Nem látod? 

- Őszintén? – nézett végül fel Ri Rin enyhe hatásszünetet tartva. – Nem. 

Sun Hee hirtelen dőlt hátra a székében, egészen felháborította a legidősebb tag hozzá nem értése. 

- Eonni! Kéne neked egy szemüveg, mert úgy látszik, a sok hangjegy-bámulástól már nem látod a nyilvánvalót sem! 

- Feladom! – dőlt hátra Ri Rin is. – Válassz egyet, aztán menjünk haza! Fáradt vagyok! 

- De nem tudok! – nyafogott Sun Hee – Azért hoztalak magammal, hogy segíts! 

- Akkor legyen ez! – bökött rá az egyikre a legidősebb. 

- Miért pont az!? Nézd már meg milyen az a betűtípus! Tök hülyén néz ki vele a nevem! 

- Akkor a másik legyen! – dühöngött Ri Rin, majd mielőtt a leader megszólalhatott felkiáltott: – Most, hogy ez megvan, mehetünk haza! 

Az autóban Sun Hee még mindig dühöngött, attól tartott, hogy nem a tökéletes borítót választották ki. Sőt! Az is eszébe jutott, hogy nem a megfelelő kettőt hagyta meg a végső harcban. 

Ri Rin feje már zsongott a sok betűtípus nevétől és színárnyalatától, amit a leader felsorolt, majd ahogy elhaladtak a park előtt – ahova futni járt – megszólalt: 

- Kang Dae! Nem lenne gond, ha kicsit kiszállnék és sétálnék egyet? 

A menedzser értetlenül pillantott hátra a visszapillantó tükörben, majd ahogy meglátta a lány fáradt vonásait engedélyezett neki némi pihenést. 

- De siess haza azért! – búcsúzott még el tőle. – Még meg kell majd néznünk a kész MV-t is! 

- Oh akkor én meg még játszok egy kört! – lelkesedett Sun Hee is.

- Ahelyett, hogy lemennél a táncterembe gyakorolni? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Kang Dae. 

- Ha eonni pihenhet, akkor én is! – nyújtotta ki a nyelvét a menedzserre, és attól a pillanattól kezdve eldöntöttnek tekintette a dolgot, hogy ő bizony hazaérve a táncterem helyett a TV előtt fog helyet foglalni játék céljából. 

A táncteremből hangos zene szűrődött ki. A dübörgés közepette mégis tisztán hallható volt Min Hee egyenletes számolása, amivel Hae Woo lépéseit igyekezett ütemben tartani. 

- Nem bírom tovább! – hisztizett a rapper, majd elfeküdt a földön. – Egy kis szünetet! Légyszi, My Darling, szánj meg! 

- Még mit nem! – háborgott Min Hee – Amíg nem táncolod végig normálisan, nem pihenhetsz! 

- Ne már! Nem is rontottam… 

- Lehet, de semmi lelkesedést nem viszel bele, csak lagymatag csapkodás az egész! Ha így tanulod meg, akkor így fogod a színpadon is előadni! Azzal pedig rám hozol szégyent! 

- My Darling, ne legyél már ilyen kegyetlen! – könyörgött Hae Woo. 

- Ne My Darling-ozz nekem! Csináld rendesen! – dühöngött Min Hee, majd odament a rapperhez és megrugdosta a cipőjét. – Kellj fel! 

- Nem, nem és nem! – ült fel végül Hae Woo. – Miért kell nekem táncolni? 

- Nem értelek! – ült le Min Hee is – Semmit sem kell csinálnod pluszban! Akkor meg, mire a hiszti? 

- Szerinted, Chung Young ki tudna rakni a bandából? 

- Mi van? – bámult Min Hee értetlenül a lányra. 

- Megfenyegetett… azt mondta, hogy mindenhez béna vagyok és, hogy nagy a pofám, ezért simán kirakhat. 

- Nem úgy nézel ki, mint, aki nagyon tenni akarna ellene… Akkor legalább a táncban igyekezhetnél egy kicsit jobban. 

- Minek? 

- Tiszta hülye vagy! – csattant fel Min Hee – Szerinted hagynánk, hogy csak úgy kitegyenek? Főleg Chung Young miatt… És ahelyett, hogy bizonyítani próbálnál, még itt nyavalyogsz nekem. Komolyan elmegy tőled az életkedvem is! – dőlt hanyatt. 

- My Darling, most haragszol rám? – ölelte át Hae Woo szobatársa karját. 

- Táncolj rendesen! – motyogott az orra alatt Min Hee. 

- De akkor megvédesz a csúnya bácsitól? 

- Ne húzz fel még jobban, mert itt hagylak! 

Tavaszillat áradt szét a szélben. A nap kellemesen simogatta a lány arcát, csak egy-egy felhő takarta el a melegét néhány másodpercre, míg elcsusszantak előtte. A fűszálak csiklandozva értek a nyugodtan pihenő leányzó karjához, ami mosolyra késztette őt. A madarak halkabb és hangosabb csicseregése egy igazi szimfóniává értek össze Ri Rin fülében, szinte maga előtt látta, hogy a bolondos madarak frakkba bújva dalolják neki az altatót. 

- Szerinted nem halt meg? – valahonnan egy mély hang csatlakozott a kellemes csicsergéshez. 

- Hülye vagy? – még a magasabb hang is beleillett Ri Rin álomszimfóniájába – Lehet, hogy csak részeg. 

- Wo~ olyan mintha rezegne. – lepődött meg a mély hang. – Lehet, hogy valami bomba van a bőre alá ültetve és az számol visszafelé. 

- Ja, biztos elrabolták az ufók és a lányba helyezték. Nem te voltál véletlenül? – A hirtelen feltörő mély nevetés Ri Rin-t is mosolyra hangolta. – Azt a perverz mindenedet! – szinte már fülsiketítően nyávogott a vékony hang, ami Ri Rin-t arra késztette, hogy visszatérjen a valóságba. Egészen meglepődött, ahogy felnyitotta a szemét, a fény szinte vakította. Valahol hallotta azt a furcsa rezgő hangot, de csak pillanatok múlva jött rá, hogy a telefonja rezeg a zsebében. 

- Megmozdult! – kiabálta a háta mögött elhalón az egyik hang, amint felült a fűben, de ahogy hátra nézett, már nem látott senkit. 

- Tessék? – szólt bele végül a telefonba. 

- Eonni! Hol a francban vagy? 

- Hát a parkban… 

- Még mindig? Mi a fenét csinálsz ott? – értetlenkedett Sun Hee – Mindenki rád vár! Végre megnézhetjük az új MV-t! 

- Megyek, megyek… - bólogatott a telefonnak Ri Rin, majd törökülésbe tornázta magát – El kéne indulni…